Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-20 / 142. szám
2 TOLNA' MEGYEI NEPÜJSAŐ 1962. június 20. Äz DAS oráni szervezetei nem hajlandók elismerni a Rocher Noir-i megállapodásokat (Folytatás az 1. oldalról) dolgozók általános munkás szó- döttének beszédét sokszor szakivétségé is, amely szoros kapcso- tóttá meg lelkes taps. A válaszellenőrzést, de ehhez további latot tartott az OAS-szal és az tási gyűlésen több száz nő is fegyveres ellenállás kell. európai munkások zömét tömöri- részt vett, az FLN utasításai szeHasonló tartalmú OAS-röpira- ti. Felhívta tagjait, álljanak új- rint, fátyol nélkül, tok jelentek meg Bone-ban „az ból munkába, szűnjék meg a kiOAS kelet-algériai parancsnoksá- vándorlás. Ugyanakkor azonban Alig tíz nappal a népszavazás ga” aláírással. A harc folytatásé- szakszervezeti vezetők azt ajánl- slőtt tehát még mindig bizonytara szóló felhívást egy kisebb jók tagjaiknak, „éberen figyel- n helyzet Algériában és nincs erejű bombarobbanás követte jék” a legújabb megállapodásból kizárva, hogy az ország egyes Bonéban. eredő intézkedések végrehajtását, részeiben újból fellángolnak Gardy és Godard ezredeseknek, az összeesküvők Franciaországból érkezett vezetőinek az a terve, hogy az oráni tartományban vonják össze megmaradt híveiket és az ott állomásozó idegenlégio- nistákkal, valamint más katonai Megkezdődött a választási hadjárat fegyveres harcok. A francia kormány mit sem változtat eddigi magatartásán. Az összeesküvők szervezkedését éppen olyan tétlenül szemléli, mint a „felperzselt föld” akcióját, amely az Kedden érkezett az első hír a elmúlt hetekben az algériai is- alakulatokkal együtt mintegy választási hadjárat megnyitásá- kólák, kórházak és középületek 5000 négyzetkilométernyi tenger- ról. Bled körzetében Szi Moktar, százait döntötte romokba. „Egyre parti területen a francia-Algéria a negyedik körzet parancsnoka nyilvánvalóbb — hangoztatja a zászlaja alatt katonai ellenállás- Fondukban elhangzott beszédével L’ Humanité —, hogy de Gaulle ra rendezkednek be. megnyitotta a választási kam- szemeben az OAS eszköz az algéAlgír városában kétségtelenül pányt. Kifejtette az eviani egyez- fiai nemzeti mozgalom ellen és megnyugodott a hangulat, való- ményeket és felhívta ötezer fő- nem mondott le arról sem, hogy ban békésen telt el a hétfő, nyi arab hallgatóságát, igen-nel holnap esetleg Franciaországban egyetlen merénylet sem történt, szavazzon július elsején. használja fel, a demokratikus A bizakodás és megnyugvás a felszabadító hadsereg kül- erőkkel szemben, egyik jele, hogy a város központjában is látni arabokat. A város azonban továbbra is megerősített táborhoz hasonlít, a középületek előtt katonák állnak, az üzleti negyed kihalt, sok lehúzott redőnyön ott lóg a cédula: „Szabadság miatt zárva” Faresz rádióbeszéde Hétfőn este Abderrahman Faresz, az algériai ideiglenes végrehajtó szerv elnöke beszédet monBen Khedda hivatalos közleményben összegezte az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának álláspontját Kairó (AP), (AFP). Ben Khed- tosítsa az eviani tűzszüneti egyez- da, az Algériai Köztársaság mények gyakorlati végrehajtását, ideiglenes kormányának elnöke és megteremtse azokat az erköl- kedden hivatalos közleményt esi és anyagi feltételeket, ame- adott ki Kairóban. A közleményt lyek a július 1-re kitűzött néphaladéktalanul átadták a sajtó- szavazás előkészítéséhez szüksé- nak. gesek. Az ideiglenes végrehajtó A közleményben Ben Khedda szervnek előjogai keretében megkijelenti, hogy bár a, népszavazás van a hatásköre, hogy megtegye dott felhívta az időpontjáig már csak tíz nap van a megfelelő intézkedéseket e cél igennel sl^az^naT AlS hátra- Algériában az egyik leg- érdekében. , ^ . függetlenségire ^ert ez a nagy°bb Probléma továbbra is a Az Algériai Köztársaság ideigiuggetiensegere, meit ez lesz a biztonsóg szavatolása. Ezzel lenes kormánya a maga részéről F^Íhossz^gÍremezteTzyev^- kapcsolatban a Szidi-bel-Abbesz továbbra is eltökélt szándékkal t aresz nosszan elemezte az evia közelében állomásozó francia az eviani egyezmény becsületes m egyezményeknek azokat a za- csapatok zendülő ténykedésére végrehajtását tartja szem előtt, radékait, amelyek az európai la- mutatott rá E csapatok — mon- amely Algéria egységét és terülekafa|övdei térti^k kir R^- do,ta ~ az algériaiak ellen inté- ti integritását irányozza elő. A her No r i r^áÍaDodás4 de zett fegyveres támadásaikkal legközelebbi szakasz nunden ner JNoir 1 megaiiapoaasra, ae morfeórtiir a tűz- esetre fokozott eberseget es elővigyázatosságot kíván meg. Algé .o „ miniszterelnök , kiemelte, ria kormánya folytatja akcióját, Felhívással forduld az’ eurÓDaf^” aT^ai lílíyzet'áp^'úgy, mint s biztos abban hogy támogatják reimyassai torauit az európai ddig sbiyos, mert az imperia- ebben a casablancai államok. »WAWhn« B, *1— franca “gg’ J ^ adlák M ^gé_ A casablancai értekezlet megria'íefosztisat célzó terveiket. felelő alkalmat nyújtott ahhoz, A közlemény nem tesz emlí- hogy az Arab Liga tagállamai tést a Rocher Noirban bejelen- előtt a kormány kifejthesse nétett megállapodásról, de hangsú- zetét és rámutasson az algériai lyozottan mutat rá az ideiglenes helyzet nehézségeire. Az Algériai végrehajtó szerv feladatára. Köztársaság ideiglenes kormányának küldöttsége azzal a meg- Az Algériai Köztársaság ideig- nyugvással hagyja el Kairót, lenes kormánya és a francia hogy feladatát eredményesen tel- kormány között történt közös jesítette — hangzik a közle- megegyezés alapján létrejött mény. ideiglenes végrehajtó szerv fela- Ben Khedda kormányfő ked- data arra korlátozódik, hogy biz- den délelőtt elutazott Kairóból. hangsúlyozta, hogy az eviani szembeszökően megsértik a egyezmény marad az új Algéria sz^neb^gye^^myt alapja. dolgozókhoz az algériai francia Franciaország villanyáram és gázszolgáltatás nélkül Párizs (MTI). A francia villamos- és gázművek dolgozói kedden 12 órás általános sztrájkba léptek: reggel hat órától este hat óráig szünetelt az áram- és gázszolgáltatás. Szerdán ugyanebben az időben megismétlődik a figyelmeztető sztrájk. A nagyüzemekben az áramhiány miatt leállt a munka. Párizsban szünetelt a földalatti és a peremvárosi villamosvasutak forgalma, az utcai jelzőlámpák nem működtek, s ennek következtében súlyos zavarok voltak a gépkocsiforgalomban. _ A Ghánái Távirati Iroda vezérigazgatójának budapesti látogatása Goodwin T. Anim, a Ghánái Távirati Iroda vezérigazgatója tárgyalásokat folytatott Budapesten Barcs Sándorral, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójával a két hírügynökség közötti együttműködés szélesítéséről. Goodwin T. Anim — az MTI vendégeként — hat napot töltött Budapesten, s kedden tovább utazott Belgrádba, ahonnan Moszkvába látogat. _____ A z ENSZ-kSzgyűlés megkezdte a dél-rhodesiai kérdés vitáját New York (MTI). Az ENSZ- közgyűlés hétfőn délelőtt — mint már jelentettük — összeült, hogy megkezdje az afro-ázsiai országok javaslatára napirendre tűzött dél-rhodesiai kérdés vitáját. Az ülés megnyitása után tizenkilenc afrikai és ázsiai ország közös határozati javaslatot terjesztett elő. A javaslat felszólítja Nagy-Britanniát, hogy hatálytalanítsa az 1961 decemberében életbeléptetett dél-rhodesiai alkotmányt és az összes politikai pártok részvételével sürgősen hívjon össze új alkotmányozó értekezletet. A határozati javaslat visszautasítja továbbá azt az angol állítást, amely szerint Dél- Rhodésia önkormányzattal renRusk elindult európai kőrútjára Washington (MTI). Rusk amerikai külügyminiszter kedden, magyar idő szerint 5 órakor elindult európai kőrútjára, amelynek első állomása Párizs. Tíz napos utazása során ellátogat Bonnba, Nyugat-Berlinbe, Rómába, Londonba, és Lisszabonba. Néhány órával elutazása előtt nyilatkozatot tett, amelyben a többi között elismerte, hogy van valami „erjedés” az atlanti közösségben, de szerinte azt egyesek helytelenül magyarázzák, mert az alapvető kérdésekben teljes az egyetértés. A külügyminiszter kifejezte azt a reményét, hogy európai utazása még jobban megszilárdítja az atlanti szövetséget, a tagországok szorosabbra fűzik kapcsolataikat, hogy megfelelhessenek a jövő nagy feladatainak. delkezik, és megállapítja, hogy ez a terület függő helyzetben van. Az elsőnek felszólaló Quaison- Sackey ghanai küldött hangoztatta, a legfőbb feladat most az, hogy a függetlenség haladéktalan megvalósítását szem előtt tartva demokratikus és képviseleti intézményeket biztosítsanak Dél- Rhodésiá számára. Rámutatott, hogy a két Rhodesia és Nyasza- föld egyesítésével létrehozott államszövetség a gyakorlatban kudarcot vallott. Tészfaje Gabre-Egzi etiópiai küldött sürgette a határozati javaslat elfogadását. Morozov, a Szovjetunió képviselője erélyes szavakkal megbélyegezte a gyarmatosítás politikáját általában, és különösen az angol gyarmati politikát. Morozov elfogadásra javasolta a határozati javaslatot és sürgette, hogy a közgyűlés követelie Dél-Rhodesia függetlenségét, még ez év vége előtt. Monzsi Szlim, a közgyűlés elnöke bejelentette, hogy a dél- rhodesiai kérdés általános ‘ vitájában felszólalni óhajtó küldöttek névsorát szerdán lezárják. A közgyűlés kedden délelőtt — magyar idő szerint 15,30 órakor — folytatja a vitát. Az algériai fordulat szenzációként hatott a nemzetközi politikában, jóllehet közismert dolog volt, hogy az FLN tárgyalásokat folytat az európai telepesek képviselőivel, köztük pz OAS néhány vezetőjével is. Hivatalosan azonban nem adtak ki jelehtést ezekről a találkozásokról, ezért hatott a meglepetés erejével az FLN hivatalos nyilatkozata, amit az OAS kalózrádiójának adása is megismételt, egyben fegyver- letételre és a merényletek beszüntetésére szólítva fel híveit. Kétségtelen — mint erre a párizsi baloldali sajtó is rámutat —, az FLN részéről kompromisszum történt, ez a kompromisszum azonban hozzájárul ahhoz, hogy Algériában mielőbb helyreálljon a rend, s így egyformán fontos az arab és az európai lakosság szempontjából is. Ugyanakkor, mint az FLN képviselői ismételten rámutattak, ez a megállapodás áz eviani egyezmények szigorú szem előtt tartásával jött létre. Bár kompromisszumról van szó, ez mégis elsősorban a francia poíitika -vereségét jelenti. Közismert az a tény, hogy a francia hivatalos hatóságok kezdettől fogva nem mutattak semmi erélyt az OAS elleni harcban, sőt a legtöbb esetben a merénylők oldalára álltak. Az algériai szabadságmozgalom roppant erejét mutatja, hogy ilyen körülmények között is az OAS egysége felbomlott, az európai lakosságra gyakorolt hatása egyre kisebb. így a titkos szervezet örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy egyáltalán tárgyalhasson az FLN-nel, amely az eviani egyezmények alapján nemcsak széleskörű amnesztiát ígért, hanem kilátásba helyezte azt is, hogy a független Algéria kikiáltása után az európaiak részt vehetnek a rendfenntartó karhatalmi alakulatokban. A megbékélésnek ez a szelleme jellemezte Abderrahman Faresznek, az algériai ideiglenes végrehajtó szerv elnökének hétfő esti rádióbeszédét, amelyben felhívta az európaiakat* hogy szavazzanak Algéria függetlenségére, s hangsúlyozta, hogy az új Algéria alapját az eviani egyezmények jelentik. A legutóbbi jelentések azonban már arról számolnak be, hogy az OAS oráni szervezetei nem hajlandók figyelembe venni az FLN és az OAS között létrejött megállapodást. Bár a hivatalos bejelentések elhangzása óta merényletek nem történték Algériában, az OAS kelet-algériai parancsnoksága a harc folytatására szólítja fel megmaradt híveit, s az a terve, hogy a francia-Algéria zászlaja alatt katonai ellenállásra rendezkedik be. így nincs kizárva az a lehetőség, hogy az ország egyes részeiben ismét fellángolnak a harcok. Mindezt a francia kormány tétlenül szemléli, ahogy az elmúlt hetekben a „felperzselt föld” akciója ellen sem tett egy lépést sem. Az Humanité ezzel kapcsolatban joggal hangoztatja, „egyre nyilvánvalóbb, hogy de Gaulle szemében az OAS eszköz az algériai nemzeti mozgalom ellen és nem mondott le arról sem, hogy holnap esetleg Franciaországban használja fel, a demokratikus erőkkel szemben.” Más jelentések szerint a franciaországi ultrák sem hagyják abba tevékenységüket, s Bidault vezetésével új akciókra készülnek. A legutóbbi algériai fordulat nagy lépést jelent előre a kibontakozás útján, azonban önmagában még ez nem oldotta meg az algériai problémát, s a francia demokratikus erőktől is szoros összefogást követel meg a jelenlegi helyzet. Szovjet- jegyzék az Egyesült Államokhoz egy háborús bűnös kiadatása ügyében Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió külügyminisztériuma hétfőn jegyzéket juttatott el az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségéhez Impulavicsusz háborús bűnös ügyében. A jegyzék hangsúlyozza: a szovjet kormány reméli, hogy az Egyesült Államok kormánya intézkedéseket tesz Impulavicsusz Antanasz Ludvi- kasz háborús bűnösnek a szovjet hatóságok kezébe való átadása végett. Impulavicsusz ugyanis tömegével pusztított el szovjet állampolgárokat a második világháború éveiben. A jegyzék közli az említett háborús bűnös jelenlegi Philadelphia-i pontos címét is. Mint a szovjet jegyzék rámutat, a nyomozás megállapította, hogy Impulavicsusz 1941—43-ban büntető hadműveleteket vezetett békés szovjet állampolgárok ellen és tömeges kivégzéseket hajtott végre. így 1941. júliusában több ezer zsidót lőttek agyon a régi kaunasi erődben. 1941. október -novemberében pedig Belorussziában ugyancsak több ezer szovjet katonát és más állampolgárt végeztek ki. Mindezeket a kegyetlenkedéseket Impulavicsusz személyesen irányította és azokban maga is részt vett, eleinte mint a büntető zászlóalj parancsnokának helyettese, később pedig mint parancsnok. A népek készülnek a moszkvai béke-világkongresszusra Moszkva, (TASZSZ). Párizsból jelenti a TASZSZ, hogy a francia nép gyűléseken és tüntetéseken foglal állást a júliusban ösz- szeülő moszkvai leszerelési és béke-világkongresszus mellett. A moszkvai kongresszusra való előkészületek jegyében nagygyűlést tartottak vasárnap Narbonne- ban. A gyűlésen határozatot hoztak, amely követeli, hogy tárgyalások útján valósítsák meg az általános és teljes leszerelést és a különböző társadalmi rendszerű államok igazi, békés együttélését. Hasonló nagygyűlés volt Liliében is. Bagdadi jelentések szerint a júliusi béke-világkongresszus az iraki közvélemény érdeklődésének is középpontjában áil. Sok cikket közölt már a sajtó a kongresszusról, amelynek célja — mint az A1 Bilad című lap rámutat —, hogy „egyesítse azok erőfeszítéseit, akik a békéért, s az általános és teljes leszerelésért küzdenek, azért, hogy vége legyen a nemzetközi feszültségnek, amely a háború szakadéka felé sodorja a világot.” Mexikóban vasárnap véget ért a leszereléssel és a béke kérdésével foglalkozó országos konferencia. A konferencia síkraszállt a? általános és teljes leszerelésért, az egész Latin-Amerika atommentes területté nyilvánításáért, a latin-amerikai államok függetlenségének erősítéséért és végül támogatásáról biztosította a küszöbönálló moszkvai béke-világkongresszust.