Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-16 / 112. szám
/ 1962. május 16. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Mi akadályozza a kistormási kibontakozást? A legelső feladat: leküzdeni a helytelen nézeteket Azt beszélik, valamikor gazdag község volt Kistormás. A meredek dombokon 124 hold szőlőt érlelt a napmeleg, több bort rejtett a pincék mélye, mint amennyi víz volt a falu összes kútjában. A házaknál is nagyobb istállókban szarvasmarhák, tenyészlovak álltak. Két tejcsamok alig győzte befogadni a tejet, s a KÖlesdi Tejüzem nyersanyagának jelentős részét Kistormás adta. S ma? A régi gazdagság helyén elszegényedett falut találunk. A A Dózsa Tsz nem talál magára, s évről évre rosszabb eredményeken kesereg a zárszámadások után a falu szövetkezeti népe. Tavaly is a tervezett 32 forint helyett 18,30 forint volt a munkaegységenként kiadott jövedelem. Földjáradékot se fizettek. Még így is nagy összegű mérleghiánynyal zárták az évet. Nagy vállalkozás lenne a kistó rmásí helyzet részletes, alapos elemzése. A tények ezernyi kérdésit vetnek fel, amire meg kell és meg is lehet válaszolni. Persze mi most erre nem vállalkozunk. Az illetékes szervek már úgyis napirendre tűzték a kistormási Dózsa Tsz ügyét. A vizsgálódások után majd tiszta víz kerül a pohárba, s kibontakozik a felemelkedés útja és módja. Valamit azonban el nem mulaszthatunk. Harcot kell indítanunk és hirdetnünk Kistormás legveszedelmesebb kártevői, néhány alapjában téves nézet ellen, amelyek mint a mesebeli sárkány hét feje a vizet, úgy szívják el a falu minden életerejét és gátolják a kibontakozást. Akik ezeket a téves nézeteket vallják, becsületes emberek, néhányon kommunisták. Nem ellenük, hanem nézeteik, tévedéseik ellen hadakozunk, azzal a meggyőződéssel, hogy felismervén hibáikat, ezek az elvtársak majd saját maguk folytatják a harcol önmaguk és társaik téves nézetei ellen. © Furcsa elméletet állítottak fel a termelőszövetkezet vezetői. Azt mondják: Kistormáson a Dózsa Tsz-nek nincs jövője. Rosszak a földek és a gazdasági adottságok, elfásultak az emberek — ez a termelőszövetkezet tehát halálra van ítélve. Azt mondják, régen azért volt gazdag Kistormás, mert a kölesdi határ egy része és egyéb jó földterületek is a faluhoz tartoztak. Jelenlegi földterületük nagy részét pedig erodált hegyoldalak, sovány talajok alkotják, s ezeken csak magas költségekkel, alacsony hozamokat lehet termelni, tehát törvényszerű a tsz rossz gazdasági eredménye. Ez az elmélet mindent „megmagyaráz”. Megmagyarázza a múlt, sőt a jövő rossz eredményeit is, elveszi az emberek minden kedvét az erőfeszítésektől, attól, hogy igyekezzenek jobb eredményeket elérni. Nézzük csak meg közelebbről ezeket a rossz helyi adottságokat. Tény és való, hogy nem a legjobb földek borítják a Dózsa Tsz területét. Nem olyan földek ezek, amelyeken egy sokoldalú, mindent termelő nagyüzem is eredményesen tud gazdálkodni. Éppen ezért szakosítani kell a termelést, mégpedig olymódon, hogy a termelési szerkezet alkalmazkodjék az adottságokhoz. Ez a szakosítás eddig nem történt meg. Ezért nem lehet hibáztatni a tsz jelenlegi vezetőit, de azért már igen, hogy most sem törekednek a szakosításra. Nemrég elkészült hároméves tervükben ugyanis — a juhtenyésztés tervezett fejlesztésén kívül — semmi nyoma annak, hogy észszerűen meg akarnák változtatni a gazdálkodás jelenlegi formáját. A tsz vezetőit elkeseredett beletörődés jellemzi ahelyett, hogy Égne bennük a tettvágy és mindent elkövetnének a gazdálkodás megjavítása érdekében. Beletörődnek abba, hogy nem lehet jó tsz-it csinálni, ezért készítették el olyan felületesen a hároméves tervet is, ezért hagyják nádasodni a halastavat, rühe- sedni a malacokat, vadaknak rágni a gyümölcsöst. Régen, tudták a kistormási parasztemberek, hogyan kell hasznosítani a hegyeket, a mai nagyüzemi emberek miért törődnek bele abba, hogy 124 hold jó szőlőből csak 9 hold maradt és az is zsugorodik a hegyen? Miért nem törekednek a legelők felújítására, bővítésére, ha egyszer fejleszteni, növelni akarják a juhállományt? Miért nem létesítenek a halastó mellett öntözéses kertészetet, hogy ezzel is jövedelmezőbbé tegyék a gazdálkodást? Általában: miért nem törik a fejüket azon, hogyan lehetne kijutni ebből a kátyúból, milyen kultúrák termesztése, milyen termelési szerkezet kialakítása lenne célszerű és gazdaságos a kistormási viszonyok között? Vagy talán könnyebb megoldás beletörődni abba, hogy Kistormáson úgy se lehet jó tsz-t csinálni? © Vagy könnyebb az államtól várni a segítséget? Mert ez a sárkány második feje, ez a másik veszedelmes nézet, amely nagyon elterjedt Kistormáson. Sajnos ezt vallják a tsz-vezetők és a kommunista szövetkezeti gazdák nagy része is. A rossz gazdasági eredményeket azzal gondolják megjavítani, hogy az állam engedje el, törölje el a tsz adósságait, adjon több segítséget. Államunk sok segítséget adott már Kistormásnak. Igaz, sajnos volt a segítségek között olyan is, ami inkább ártott, mint használt. Gondolunk a gyapot-ügyre és egy-két, helytelen tervek alapján készült, rosszul kivitelezett beruházásra. A segítség többsége azonban nem Ilyen volt, hanem célszerű és hasznos. Az már persze más kérdés, hogyan éltek vele. Mert Kistormáson hitelből vásárolt tenyészállat-törzsek mentek már tönkre, hogy csak egy példát említsünk — erről bizony nem az állam tehet. Az állam segíteni óhajtván a tsz-t 1959-ben öt évre felfüggesztette az esedékes hitelek törlesztését és három évre a kamatokat. Arról aztán megint nem az állam tehet, hogy az elmúlt három évben, amikor se kamatot, se részletet nem fizetett a tsz, akkor sem tudott előrelépni. Most is segíteni fog majd újra az állam. No, de azért ne várják a kistormásiak, hogy időtlen időkig az állam tartsa el őket! Tegyenek ők maguk saját erejükből is valamit azért, hogy felemelkedjenek! hogy a kistormási nép is jómódú és gazdag legyen. Az emberek Kistormáson dolgoznak. Most is jól állnak a tavaszi munkákkal, tavaly sem volt nagyobb baj a szorgalommal. Nézheti vajon tétlenül Rátái elv- társ és a Szövetkezet negyven kommunistája a nép erőfeszítéseinek eredménytelenségét? Most, amikor tényleg itt az ideje és megvan a lehetősége is a gazdálkodás megjavításának, Rátái elvtársnak az a megoldás, hogy „kilóból a faluból"? Vajon Rátái elvtárs érzi a szövetkezetért a felelősséget? A felelősség vállalása — ezzel is baj van Kistormáson. Mert nem minden rossz eredmény a sajátosságoknak volt köszönhető tavaly sem. Miért volt például alacsony a kukorica hozama? Azért, mert a termést megette a gaz, csak egyszer kapálták meg ezt a fontos növényt. Miért okozott jövedelemkiesést a borsó, a lencse tönkremenése, a burgonya alacsony hozama? Azért, mert hiányosan készítették elő vetésükhöz a talajt. Miért került 43 forintba egy kiló baromfihús előállítása? Miért nem előbb ösztönözték a tsz-tagokat jobb munkára, megfelelő premizálási rendszerrel és ösztönző jövedelem- elosztási módszerekkel? Folytathatnánk a kérdéseket, amelyekre nem lehetne mindig a helyi sajátosságokkal válaszolni... Rühesek a malacok. Megkérdeztem a gondozókat, vajon ki ezért a felelős? Kovács — Lázárra, Lázár — Kovácsra zúdította a felelősséget. Ez jellemző példa volt, kicsit jellemezte is sok kistormásinak önkritikái érzékét;, „Nem én vagyok a felelős...” Hát akkor vajon ki a felelős? Vajon kinek kell jó szövetkezetét csinálni a Dózsa Tsz-ből és kinek kell a hibákért vállalni a felelősséget a kistormásiak helyett? A kistormásiak az ellenforradalom alatt megvédték a tsz-t és nem ingott meg még akkor sem a szövetkezeti gazdálkodásba vetett hitük. Erre a hitre lenne szükség most és arra, hogy okosan hasznosítsák államunk, társadalmunk segítségét és teremtsenek olyan jólétet maguknak, amely méltó a szövetkezeti gazda címéhez és rangjához. Mert ennek Kistormáson is megvan minden lehetősége. Gycnis János Új szakaszhoz érkezett a Tiszai Vegyikombinát építése A Sajó és a Tisza torkolata közötti háromszögben épül fel a magyar vegyipar új központja, a TVK. Az új vegyikombinátot a legkorszerűbb építési technológiával, előregyártóit nagy elemekből és habosított kohósalakból készült falpanelekből szerelik össze. A szovjet tervek alapján készülő gyár építése gyors ütemben folyik és az idén már az ammóniák-üzemben, a hígsav-gyárban, a hígsav rcgenáló és semlegesítő üzemben, a központi karbantartó műhelyben megkezdik a technológiai berendezések szerelését. Naponta érkeznek a tebervonatok a Szovjetunióból, melyek az új gyár gépeit szállítják. A gépek szerelését az érkezés sorrendjében meg is kezdték. A képen: megérkezett a Szovjetunióból a négy darab, egyenként 40 méter hosszú abszorpciós tartály is. Szerelését a közeljövőben megkezdik. MTI foto — Birgés Árpád felv. Á felvásárlás helyzetéről tanácskozott a Hegyei Tanács VB Tegnap délelőtt, kedden ülést tartott a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az első napirendi pontban dr. Tusika Pál vb-elnök beszámolt a vb. feladatkörben tett intézkedésekről és a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról. Ezt követően a vb. megtárgyalta a május 29-i tanácsülés elé terjesztendő napirendi pontálcát, majd meghallgatta Vancsa Sándornak, a pénzügyi osztály vezetőjének jelentését a tanácsi vállalatok múlt évi gazdálkodásáról. A negyedik napirendi pontként a felvásárlás helyzetéről és további feladatairól számolt be Lux Sándor felvásárlási kirendeltségvezető. E napirendi pont tárgyalásán részt vett dr. Szombati Miklós, az Élelmezésügyi Minisztérium Fel- vásárlási Főosztályának vezetője, dr. Maró ti János és Csollák Gábor, a Minisztertanács tanácsi szervek osztályának csoportvezetője, illetve munkatársa. Lux Sándor beszámolójában kiemelte, hogy az első negyedév fel- vásárlási eredményei a rendkívüli időjárás és a rossz takarmányhelyzet ellenére is kielégítően alakultak. Országos viszonylatban Pest, Borsod és Nógrád megyék után megyénk érte el a legjobb eredményt © Ezzel elérkeztünk a nemtörődömség elméletéhez. Ezt — sajnos meg kell nevezni az elvtársat — Rátái József fogalmazta meg a legélesebben, aki régi párttag és munkásőr is. Kérdezek vagy tíz fogatost az ebédszünetben, a tsz-istállók előtt, hogyan lehetne a szövetkezetnek kilábolni ebből a jelenlegi helyzetből? Nehezen indult meg a szó. A beszélgetést Rátái elvtárs nyitotta meg ezzel: — Én tudom már, hogyan lehet kilábolni, s majd meg is teszem. Kilábolok innen a faluból... Hát ez a megoldás, Rátái elvtárs? Mondhat ilyet egy kommunista szövetkezeti gazda, aki már funkciókat is viselt? Úgy láttam, hogy nemcsak én, de a jelenlevő szövetkezeti gazdák többsége is megdöbbenéssel hallotta Rátái elvtársnak ezt a furcsa válaszát. Megdöbbenéssel, mert Kistormáson is a kommunistáknak kell a legtöbbet törődni a tsz-szel, azzal, hogy a tsz-t kiemeljék ebből a lehetetlen helyzetből, azzal, ÓNODVÁRl MIKLÓS Börtönbe vetik, felakaszthatják! Hiszen, ha azt a magnetofonszalagot meg tudná szerezni!... Hirtelen felült. Ez a gondolat elkezdett dolgozni benne. A magnetofonszalagot szerzi meg, eltünteti, legalább az egyik áruló jelet. De hogyan? Ha másként nem, leüti a képügynököt! Felmegy vele a szobájába és ráront... A lopott könyveit meg visszaviszi. Azért még mindig nem kap olyan büntetést, mintha a magnetofonszalagot hallgatják le... Ezzel az elszántsággal lépett be a Jázmin-bárba és amikor leüli az ügynök mellé, megtapogatta az elrejtett ólmosbotot. Titokban végigméregette Szabó koponyáját, hogy mekkora ütést mérjen rá, ha majd belépnek az ajtón. — Miért nézel úgy, mint a vadbika? — Ideges vagyok! — Gyere, felmegyünk a szobámba. Majd ott megnyugszol. István rágyújtott. Követte a lépcsőn felfelé ballagó embert. Minden lépést pontosan kiszámított. Ha majd belépnek a szobába, mielőtt felgyújtaná a villanyt, akkor... akkor... Ebben a pillanatban a lépcső- fordulónál lévő két szemközti ajtó mélyedéseiből férfialakok váltak ki és másodpercnyi idő alatt, mielőtt megmukkant volna, lefogták az ügynököt. Az ijedtség és a meglepetés Istvánt is a földhöz szögezte, de elfutni nem lett volna ideje, mert a másik pillanatban erős kéz markolta meg a vállát és mire észhez tért, neki is bilincs kattant a csuklóján. — így ni, öcskös! Felnézett. A hangról is megismerte: Kerékgyártó hadnagy rakta kezére a bilincset... Az eseményeik ezután gyorsan követték egymást. Az ügynököt és Istvánt a rendőrségre szállították. Horváth rhagábaroskadva ült a nyomozót! sztek közt az autóban. Belátta, hogy csapdába esett, jóvátehetetlen hiba történt. Ez a vég! Szemrehányó tekintettel nézett Istvánra. „Ki árulhatott el?” — kérdezte a tekintete, de István nem vette észre. Könnyezve bámult maga elé. Rettenetes izgatottságban ült a kocsiban. Érezte, hogy minden elveszett, akármit mond, és akármit csinál, minden rossz. Végre megérkeztek. Külön cellába zárták őket. Horváth félájul- tan roskadt a priccsre, amikor rázárták az ajtót. Mérhetetlen keserűség nehezedett rá. A félelem és a düh tombolt benne. És az elhatározás: — Tagadni! Tagadni! Alig pihent meg, nyikordult cellája ajtaja. Kihallgatásra vitték. A folyosón is, amíg az őrnagy irodájáig értek, folyton ezt ismételgette: — Tagadni! Tagadni! Késő... Rájött, hogy ezzel még jobban elárulja magát, minden szavával az őrnagy malmára hajtja a vizet. Félt ettől a nagydarab embertől. Attól félt, hogy megverik. De nem nyúltak hozzá egy ujjal sem. Üveges őrnagy székkel kínálta: — Foglaljon helyet és legyen őszinte. Sajátmagán könnyít vele. (Folytatás a 4, oldalon.)
