Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-01 / 100. szám
föEKrs Megyei SEpűjsxS S Város és lakéi — hatéves múlttal .1956 májusában több száz ifjú és leány indult útnak Moszkvából a távoli Norilszk felé, hogy Várost építsenek az északi sarkkörön túl. A Jenyiszej folyó ragyogó napfénnyel, cirógató tajgai szellővel fogadta őket. A moszkvai fiatalokat motoros hajó szállította Dudinka kikötőjébe, mintegy száz kilométernyire attól a helytől, ahol a sarkkörön túli kohászok fővárosa épült. A fiatalokra nehéz, de izgalmas munka várt. A telepesek között volt Ludmilla és Igor. Hosz- szú volt az út Norilszkig, a fiatalok összebarátkoztak, szerelem szövődött közöttük. A városba érve meg is tartották a szerény esküvőt. Azóta hat esztendő telt el. A Vihrov házaspár mögött nem könnyű út áll. Most már megteremtették egzisztenciájukat, van egy kislányuk is, Szvetlána. Ludmilla technikus a norilszki fémkohászati kombinát tervezőirodáján, férje mechanikus a kombinát egyik üzemegységében. Kiépült, megszépült Norilszk hat év alatt. Kulturális intézményeivel, saját TV-központjá- val, filmszínházával, modern várossá vált. Több iskolája, zeneiskolája és főiskolája van. A városi vendéglők és étkezdék étlapjain megjelentek a helyi ételek. Vidáman, jól élnek azok a fiatalok, akik lí ban jöttek ide. A képen: Ludmilla és Igor elhatározták, hogy egybekelnek. Amint Norilszkba értek, megrendezték szerény esküvőjüket. A fotoriporter abban a pillanatban örökítette meg őket, amikor a házasságkötő előtt kimondták a boldogító igent. A képen: A Matroszov nevű motoros hajó a Jenyiszej folyón, mely hat évvel ezelőtt sok moszkvai fiatalt vitt az északi városba. A képen: Norilszk őslakói: Vihrovék és rátáik a város egyik terén. baA képen: Norilszk belvárosa: a Lenin sugárút i%2 telén. (MTI Külföldi Képszolgálat) >nmnrnn»»Tm»<nrnrmn Nagy élmények korát éljük: A kkor is ilyen nehezen bontakozott a tavasz. Reggelenként az ideihez hasonló izgalommal lestük az első rügyeket. Nemcsak a fákon, hanem az életben is, hiszen súlyos, tragikus események álltak a hátunk mögött. Jómagam pár nappal előbb búcsúztam el a rend helyreállításán munkálkodó karhatalmi egységtől, barátom pedig abban az időben került vissza más területről. Tele voltunk, szinte csordulásig élményekkel. Mind között azonban a legnagyobb naiv ígérkezett Nyikita Szergejevics Hruscsov alföldi látogatása. Napokig készültünk rá. Gondolatban elképzeltük; milyen lesz a megérkezés, a fogadás, s hogyan fog majd beszélgetni az emberekkel. Valami nagyot, kiemelkedően óriási dolgot vártunk. S közben egyszerű volt, majdnem hétköznapi, de nekem pontosan ez tetszett a leginkább, ez az egyszerű emberség, ez a közvetlenség, ez az észhez, szívhez szólás. Délelőtt érkezett. Az alföldi szövetkezés fellegvárának, Karcagnak a főterén ezrek szorongtak. Kisújszállás, Túrkeve, Mezőtúr. s számos más termelőszövetkezeti központ ontotta az embereket. Nem volt meghívó, s mégis annyian jöttek, hogy alig fértek az óriási téren. Lestük a czavát. vártuk: hogyan értékeli meglett utunkat, miként vélekedik tetteinkről. Elmondta ezt is, de sokkal inkább a karcagi és az alföldi szövetkezetekről beszélt. Javasolt, indítványozott, s közben mindenkinek igaz barátja lett. Egy mezőtúri parasztember, aki éppen mellettem állt, ezt kérdezte tőlem: — Honnan ismerheti a mi szikünk természetét, hogy rríég azt is megmondja, mit, mikor tanácsos elvetni? Nem tudtam válaszolni, csak széttártam a kezem. A főtéri ünnepség után a Béke Tsz-be utazott a küldöttség. A szövetkezet a kukoricatermelés úttörője volt. Szakemberei új módszereket kutattak, amelyekkel nemcsak hogy meghonosíthassák, hanem jövedelmezővé is tehessék a karcagi' földeken a kukoricatermesztést. Ok sokat vártak ettől a látogatástól, személyesen Hruscsov elvtárstól. Nehéz volna idővel mérni, mennyi kellett ahhoz, hogy a vita elkezdődjék. Egyik percben még alig hallottunk valamit, a másikban viszont már szakkérdésekről folyt a szó. Közvetlen, meleg hangon, ahogy azt mái- ezen a délelőttön megszoktuk. Peregtek a kérdések: — Milyen vetőmagot vessünk? — Hogy értek el olyan kimagasló eredményeket a szovjet kukorica termesztők ? — Melyik a legjobb fajta at silókukoricához? Volt még több is, de azokra már nem emlékszem egészen pontosan. Arra annál inkább, ahogy a vendég válaszolt. Abban a pillanatban azt hittem: nem is a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára, a szovjet kormány elnöke, hanem egy nagy tapasztalattal rendelkező kukoricatermesztő beszél, olyan szakszerűen, nagy hozzáértéssel válaszolt a kérdésekre. Leginkább azonban a válasz vége tetszett, amikor odafordult a kísérőjéhez, s ezt íratta fel vele: — Gondoskodjunk arról', hosv a karcagi szövetkezetek kapjanak a legjobb vetőmag-fajtákból, küldjünk egy új rendszerű kukoricavető gépet, s hogy a módszereket még jobban megismerjék, szakembert is... Rohamos gyorsasággal szaladt el a nap. Esteledett, amikor a vendég elbúcsúzott a karcagiaktól. S alig telt el néhány nap, amikor az ígéret már valóra is vált Jött vetőmag, a gép, s megérkezett Sevcsenkó. elvtárs, a híres szovjet kukoricatermesztő. Az ö szaksegítsége nyomán a karcagi földeken, ahol azelőtt óriási erőfeszítések kellettek minimális eredményekhez, meghonosodott a kukorica. Én pedig egv olyan élménnyel gazdagodtam, amit még az unokámnak is elmesélek majd. aki akkor már csak az iskolában tanulja a mi korunk óriási élmé- nveit. Sz. I. Három május 1 emléke — Valamikor a vágyak, remények ünnepe volt május 1-e. | A szívünk mélyén melengettük ! a győzelem hitét, készültünk , arra az időre, amikor felszabadultan ünnepelhetünk — forgatja vissza az idő kerekét Takács György nyugalmazott rendőrőrnagy, az értényiek világot járt veteránja. A vágy, a remény a felszabadulással valósággá vált, s Gyuri bácsi, aki a Horthy-Ma- , gyarország zaklatása elől 192G- ban Kanadába vándorolt, a fiataloknak sokat mesél a régi májusokról» A sok emlék közül három élményéről beszél legszívesebben az értényi veterán, aki nyugalomba vonulva most szülőfalujában telepedett le, hogy mint pártmunkás segítse a termelőszövetkezet meg- { szilárdítását. 1932. május I Amíg csak élek, mindig visz- , sza fogok emlékezni erre a * napra. Akkor már tagja vol- ; tam a Kanadai Kommunista ■ Párt magyar szekciójának. A í párt, 42 magyar társammal i együtt egyhónapos pártiskolára 1 küldött az Egyesült Államok- i ba, Clevelandba. Egy hónapig, i amíg az iskola tartott. Kozma Gyula néven éltem, ott vettem részt egy május 1-i ünnepségen. — Ünnepség? Mi annak szán tűk, s ez kifejezésre is jutott abban, hogy százezres tömeg vonult fel a clevelandi utcákon. A táblákon, transzonren- seken május 1-ét éltettük, s a tömeg elszánt harcos követeléseket hangoztatott. „Munkát, kenyeret”, '"„Legális 'működéit''1 a pártnak” — követeltük. A hatóság lovasrendőr-századot vezényelt ki a tüntetés szétverésére. Közülünk is sokan megsebesültek, de a lovas rendőröket is alaposan helybenhagytuk. Lerángattuk őket a ló hátáról és a saját gumtóotjukkal kapták meg a magukét. 1938. május I — Ez a számomra igen nevezetes dátum a spanyol szabadságharcban ért. Hozzánk is eljutott a spanyol nép élethalálharcának híre. A mi kommunista szekciónk tagjai közül 170-en vettünk részt a Nemzetközi Brigád harcaiban, önként jelentkeztünk a spanyol nép megsegítésére. lyen szép lesz majd, amikor minden nép, nemzet szabadon ünnepelheti május 1-ét. Ez a nap nem volt a vigalom ünnepe. A fasiszták elleni gyűlölet izzott bennünk, amikor ki-ki a maga nyelvén elénekelte az Internacionálét. A szabadság hitét vallottuk, de már éreztük, hogy nem sokáig tarthatjuk a vonalat a fasiszta túlerővel szemben. 1938 nyarán meghátrálásra kényszerültünk. Később a Nemzetközi Brigád önkéntesei, köztük jó magam is Franciaországba, internáló táborba kerültünk. 1945. május I — Beteljesült, amiért harcoltunk. Annyi viszontagság után végre 1945-ben felszabadultan, itthon ünnepelhettem május elsejét, ügy mentern el Érténvből, mint szerencséjét próbálgató fiatal, és meglett férfiként kerültem vissza a falumba. Mint szerte az országban, Értényben is a felszabadult, boldog emberek ünnepe volt május 1-e. Zenés ébresztő köszöntötte a falu népét. A lakosság az utcára tódult és menetközben csatlakozott a felvonuláshoz. A háború rémségei utón a kibontakozásban bízó emberek felvonulása volt ez, s mindenki a várvavárt földosztásról beszélt. Érténvben ugyanis ahogy eljutott a debreceni kormány határozata, . azonnal hozzáfogtunk a földosztáshoz. Nem vártuk a mérnököket, a magunk módján úgy léptük ki a mezsgyét, de osztottuk a földet. Siettünk, mert nem akartuk, hogy megismétlődjenek az 1919-ben el- -követett hibák. A falu népe énekelve vonult fel az utcán. Délután majális és táncmulatság volt — emlékezik és forgatja vissza az idő kerekét Takács György. A felszabadulás után. 1948 ig élt falujában, utána mint külügyminiszteri titkár, diplomáciai beosztásba került. Erre az időre így emlékszik vissza: — Sok országban jártam és sok helyen megfordultam. Utazásaim során újból felkerestem azokat a városokat, ahol valamikor, mint hazátlan, búj- dostam. Részt vettem több május 1-i ünnepségen, de most már nem illegálisan és fedőnév alatt, hanem úgy, mint eev felszabadult nép szabad fia —' mondotta. Az idei május 1-ét hosszú évek után újból falujában ünA magyar zászlóalj egy csoportja — Az ebrói fronton, a lövészárokban ünnepeltük május elsejét. A tűzszünetben összejöttünk különböző nemzetiségű harcosok. Mindenki a hazájá- í’ól beszélt és arról, hogy minepli Takács György nyugalmazott rendőrőrnagy. Együtt ünnepel a falu népével, a jól végzett munka örömével. P, M.
