Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-27 / 122. szám
rlégi nevetők — N agyapám, dédapám és igen sok rokonom falusi tanító volt és falun tanít ma is. Feleségem is, magam is pusztai iskolában kezdtük és falusi iskolában folytattuk működésünket. Épülő iskoláink ablakából a múltba tekintve, fakuló írások adatait olvasva szinte értetlenül állunk, hogyan tudták elődeink az iskolák szobácskáiban egyáltalán elhelyezni a nagyszámú gyereksereget. A lakóhelyismereti anyag gyűjtése közben régi írásokban ezekre az adatokra bukkantam Báta- székkel és Tolna megyével kapcsolatban: A török kiűzése után, 1696-ban országos összeírás készült. Tolna megye területén ekkor mindössze 21 lakott helység volt. 448 magyar és 459 rác lakost írtak össze. (Dr. Thirring G.: Magyarország népessége II. József korában c. munkája szerint.) Ezután indultak meg a nagyarányú betelepítések. Bátaszéket Jány Jakab Ferdinánd telepítette be 1718-tól kezdődően német telepesekkel. 1718-ban a lakosok lelki gondozására egy ferencren- di szerzetest küldött és egy tanítót is felfogadott, aki azonban nyomorúságos fizetéséből alig tudott megélni. (Dr. Hermann E.: A bátaszéki németek és népdalaik c. munkából.) Ez az első nyoma annak, hogy Bátaszéken tanító is működött. Nevét a régi írások nem említik. A XVIII. század elején azonban ez is nagy szó volt, hiszen Dr. T. G. kutatása szerint' még 1773-ban is mindössze 105 volt a. Tolna megyében működő tanítók száma. 81 községben 1—1, 12 községben pedig 2—2 tanító élt. A legrégibb bátaszéki egyház- látogatási jegyzőkönyvből — mely 1754. szeptember 12-én kelt — a következőket tudjuk meg a község akkori tanítóiról: „Kolb Lőrinc, jóerkölcsü, józan, letette a hitvallást, tud tanítani, orgonál- ni és latinul is tud.” A jegyzőkönyv nem említi a tanító iskolai végzettségét, de érdekes az a megjegyzés, hogy „tud tanítani”. Úgy tűnik, ez akkor nem volt természetes, mert a jegyzőkönyv külön megemlíti. Jövedelme a községtől egy évre 35,— Ft. „Mellette van egy preceptor: Újházi Pál. Jövedelme a községtől évi 20,— Ft., — a magyaroktól épp úgy megkapja a gabonát és a stólát, mint a német tanító a németektől.” E közlésből megtudjuk, hogy a község magyar és német latepsságát magyar, illetőleg német nyelven tanították. A község lakóinak száma ekkor {1754- ben) már meghaladja a 2000-et. Az iskolásgyermekek létszámára vonatkozó adat nincs a Jegyzőkönyvben. E zután az 1811. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv emlékezik meg ismét a tanítókról: . Werb Gáspár 37 éves, németül tud. magyarul keveset. Az iskolaépületet a község építette vályogból. Négy szoba van benne. Ebből kettőt a tanító lakik és kettő iskolai célokra szolgál. A tanító jövedelmei közül érdekes megemlíteni, hogy minden iskolásgyermek után minden- szombaton egy krajcárt kap. „Bekő István magyar tanító saját házában lakik, melyben két szoba van. Jövedelme kevesebb a német tanítóénál.” A lakosság száma 3562 lélek. Közel kétszerese az T754. évi létszámnak. A tanítók létszáma — mint látjuk — a bizonyára emelkedő gver- meklétszám ellenére sem változott. Hány tanuló járt abban az időben egy-egy tanító elé? Ezt az 1828. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvből • tudhatjuk meg. A lakosság száma ekkor már 3988. A két német osztályba 405 gverek jár. Az I. osztályban 260 (!) gyerek van. Ök betűvetést. sillabizálást és hittant tanulnak. A II. osztályba 145 gyerek jár. Ök Írást, olvasást, katekizmust, számtant (a négy alapműveletet és törteket), továbbá regula sóci'étűtist tanulnak. A magyar iskola tanulóinak létszáA! ma 95 fő. Rác iskola is van Ma az ötvenen felüli létszámú tanulócsoportot a rendelkezések értelmében kettéosztjuk és 25— 26 tanuló jár egy csoportba. El sem tudjuk képzelni, hogyan-helyezte el a tanító a 260 gyereket egy helyiségben. Persze, tudjuk azt, hogy a tanulók egy része különböző okok (nagy távolság, rossz időjárás, úttalan utak, betegség, hiányos öltözet, munkára befogás, stb.) miatt nem jött el minden nap az iskolába. De mi volt akkor. ha csak a tanulólétszám fele jelent is meg?! előbbiekből megtudtuk, hogy az oktatás magyar és német nyelven folyt. Az 1824. október 31-én kelt jegyzőkönyvben a bátaszéki magyarok panasszal fordultak a pécsi püspökhöz. Ebből az iratból nemzetiségi villongásokra derül fény: ..Közerővel emelt iskolánkhoz 5 Ft-ot adtunk páronként, de ott a magyar szó idegen -r- írják. — A német mester a magyar nyelvben járatlan, preceptorjai abban éppen tudatlanok. Az iskola a németeknek tágas, a magyarok egy más szomszéd helyen egészségtelen nyomorogni kénytelenek. Változtatva naponként mind a két tanító a maga módja szerint tanítson. hogy a gyermekek összeszokjanak, a nemzeti gyűlölség elmúljon és egyetértés legyen községünkben.” A panasznak nem lehetett foganatja, mert 1841-ben a község lakói most már együttesen kérik a pécsi püspököt: „Az iskolában ne legyenek külön a magyar és a német gyerekek, hogy összeszokhassanak és egymást szerető polgárokká válhassanak.” Egy évvel később, 1842-ben már arról számol be egy jegyzőkönyv, hogy az iskolában 500 iskolásgyerek van. Ezeket három csoportra osztották. Az egyik csoportba együtt járnak a kicsi fiúk és lányok, a másikba a nagyobb lányok, a harmadikba a nagyobb fiúk. A község lakóinak kívánsága megvalósult: együtt járnak a magyal és a német gyermekek. Az iskola három tanítója név szerint: „Az I. csoport tanítója: Bekő István, nős, 57 éves, normális iskolát végzett. (Nevével már az 1811. évi jegyzőkönyvben találkoztunk.) A II. csoport tanítója: Werb József, 30 éves, nős, normális iskolát és két preparan- diát végzett. (Talán az 1811. évi jegyzőkönyvben említett Werb Gáspár fia.) A III. tanulócsoport tanítója: Decleva Nép. János, nős, 24 éves, filozófus, A tanítók szorgalmasak. Tudnak magyarul és németül. Decleva latinul is tud. Az iskolának két al- tanítója is van: Horváth Lajos; 20 éves, aki normális iskolát végzett és Schubert János 22 éves, aki normális iskolát és preparan- diát is végzett.” Ezen adatok szerint egy-egy tanítóra átlag már csak 100 (!) tanuló jutott. . Ugyancsak 1842-ben kelt egy jegyzőkönyv, melyből megtudjuk, hogy a község vezetőinek az a kívánsága: ne csak normális (elemi) iskolát és egynéhány felsőbb iskolát végzett tanítóik legyenek, hanem olyanok is. akik a tanítói pályára alkalmassá tétettek. Ezek közük választant akarnak. M ilyen volt a múlt évszázad közepén egy tanítóválasz- tas? „A kerületi espér'es' és az iskola királyi felügyelője meghívta a jelölteket. Ezeknek a plébános, mint iskolai kormányzó,' egy járási tisztviselő, az uradalom (Te- réziánum) képviselője és a néo elöljárói jelenlétében két jelesebb meghívott tanító előtt szervezet- tanból, pedagógiából, hittudo- mány-ból és számadásból vizsgázniuk kellett. Néhány gyermeket tanítottak és kikérdeztek.” — ol- yassuk az egykorú jegyzőkönyvben. ..A csődületi próbatét meg- lévén, a jelölt könyörgő ’eyelet és szerződést. írt.” Az eddig megszervezett három álláshoz 1857-től kezdődően 1935- ig — tehát 88. év. alatt — 12 újabb tanítói állást szerveznek. 1870-ben az eddig róm. kát. jellegű iskola községi iskolává alakult át. 1877-ben szervezik meg a kövesdpusztai, 1334-ben a laj- vérpusztai és csak 1935-ben a távoli dolinapusztai iskolát eg.v-egy tanítóval. A tanulók létszáma az 1800-as évek táján még 900 fő körül mozog. Ez a szám a fel- szabadulás előtti években 700 főre esett vissza. Megkezdődött a tanítói állások összevonása, a tanítók létszámának csökkentése. Ez akkor országos jelenség volt. Eredménye: a Hároméves várakozási idő bevezetése, a pedagógusok fizetésének nagyarányú csökkentése, állás nélküli pedagógusok tömegei. Mi a helyzet ma Bátaszéken, a felszabadulás után 17 évvel? A két belterületi iskolában 35 nevelő működik. A két iskola együttes tanulólétszáma megközelíti a 900 főt. A nevelők létszáma az elmúlt 17 esztendő alatt háromszorosára ugrott. A felső tagozatban pedagógiai főiskolát végzett tanárok tanítanak. Kövesd-, Lajvér- és Dolina—Leperd- pusztán két-két nevelő tanít 50— 70 főnyi gyereket. A Tolna megyei Statisztikai Évkönyv adatai szerint 1960-ban Tolna megye általános iskoláiban 1587 tanító és tanár tanított. Ma átlagosan 28 tanuló jut Bá- taszéken egy nevelőre. Az iskolák korszerű f elszereléssel ellátottak, ízlésesen berendezettek. A régi nevelők munkájának emlékét őrző megfakult írásokat böngészve ka'társi megbecsüléssel és elismeréssel gondolunk elődeink:.’!», akik a mi kezünket is vezették, és akiknek örökébe léptünk. Ök ma már hihetetlennek tűnő tanulólétszámmal, vályogból épített kis szo- bácskákban, megfelelő felszerelés nélkül, sokszor közönnyel és meg nem értéssel küzdöttek. Művelődésükről, továbbképzésükről senki sem gondoskodott. A régi jegyzőkönyvek azt bizonyítják, hogy tudtak tanítani, jó erkölcsű- ek, szorgalmasak voltak. Aranyozza meg ez a kis írás megfakuló, drága emléküket. Mutasson rá arra, hogy a pedagógus a nemzet napszámosából a szocializmust építő nép megbecsült oktatója, nevelője lett. Gimesi József BÁRDOS! NÉMETH JÁNOS: Az vagy, ami a munkád, kezedre ismernek benne a földek, a házak és a hangos műhelyek, ceruzád hegyén a szépség: ez a becsületed és béred, ezért süvegeinek az emberek, megjuhászodnak a nyomor falkái, a háború iszonyatai és a betegség gyilkos erői eltűnnek. Az vagy, ami a munkád, nem több és nem kevesebb. Az eltűnő időből ’ez őriz meg, emberségednek ez ad alapot, arcod rcctőibc vési föl nevedet, amelyet hordasz, amely te vagy magad, egyedül, a munkád által örökre. KÖKÉNY LÁSZLÓ: Fekete május Visszafelé a huszadik május volt a legszomorúbb .,. t Már gömbölyödíek a cseresznye golyói: sörétei a koranyárnak, s május-bogarak inváziója is tombolt — nem beszélve az örömről, mely szívünk kerti-hagymájából kunkori-szép szárba szökkent... Akkor hervadtál el Apám az erdőszélen, két virág közt — Két sárga kutyatej-csillag volt a tanúd mikor lementéi — leáldoztál fiatal napunk. Egy hangya próbált felemelni egy tücsök biztatta, egy cinke kérte, de hiába — A hegyek öle édesanyásan összezárult, s elcsicsitgatta negyvenöt éved ... Visszafelé a huszadik május — Felszálló harmat voltam akkor, csillogtam szeme mécsvirágán — s véle együtt illantam el a másoknak szép virradatkor. A TÚLVILÁG! PORTÁS I. Sírásó: Ki az, aki tartó- sabb munkát csinál, mint akár a kőmíves, akár az ács, vagy a hajóépítő?... A sírásó, mert az olyan házat csinál, hogy ítéletnapig eltart. Shakespeare: Hamlet V. fele. I. szín. N' em a Hamletból lép elénk, nem is tudja, hogy ilyen előkelő irodalmi őse volt, mesterségét is úgy tekinti, mint egyet a sok közül, elvégre ezt is el kell végezni, Vannak emberek, akikről lerí mesterségük, róla azonban seki nem gondolná, hogy sírásó, s kerek harminc esztendeje készíti a halandók öröklakását. Gyors számvetést végez: a három évtized alatt körülbelül tízezer embert továbbított a túlvilágra... Most, szombat délután már „műszak” után van, ráér, s egy kicsit fel is öntött a garatra. — Hogyan szánta magát erre a szokatlan mesterségre? — Mindenre akad kérem vállalkozó. — Fél lábbal mindig a túlvilágon áll, nem zavarja ez? — Megszoktam, kérem. Nem mondom, eleinte furcsa volt, de az ember beleszokik. Meg nem is ér rá ilyesmiken gondolkozni, mert sírt se lehet csak úgy, áta- botában ásni, megvan a szabvány, Egynyolcvan mély, két méter hosszú, nyolcvan centi széles. Ez a szabály. — Sok munkája van? — Sok. Egy sírésás három órát vesz igénybe. De a télen volt olyan nap, hogy három, négy sírt is kellett ásnom. A fizetés meg egyforma, ezerötven forint. — Borravaló? — Néha. Ha elégedettek a munkámmal, kezembe csúsztatnak egy tízest, hogy igyam meg egy fröccsöt. De nem megy sokra. Nyáron a sírokat tartom rendben, azzal inkább tudok keresni valamit. — Mikor hal meg a legtöbb ember? — ősztől tavaszig. Amikor megjön a jóidő, kevesebb a munka. Felhajt egv pohár bort, elgondolkozik. — Azt intézzék el, hogy a szemetet hordássá ki a váro3 a temetőből. — Szomorúan néz, látni az arcán, hogy nem tetszik neki az a piszok, ami a túlvilág küszöbén van. — Meg aztán ne legyen protekció — emeli fel a hangját. Egv kicsit értetlenül nézünk rá. még itt is hadakozni kell a protekció ellen? — No, ott van az Igali. nem ismerték? Vállalati igazgató volt, befolvásos ember. Az ő sírja elől. elhordatta a város a szemetet, de a többi? — És legyint, keserűen, mint aki tehetetlen, ped’« <r*né. ha csinos, tiszta munkahelyen dolgozhatna. — Harminc év szép idő, s nyilván elégedettek is a munkájával. Hogyan tapasztalja, több, vagy kevesebb most a munkáia, mint amikor kezdte a szakmát? — Nem hinném, hogy kevesebb. Megnőtt a város lakóinak száma is, jó néhány ezerrel. Ha több az élő, több a halott is. De azt mondhatom — folytatja a szakember fontoskodásával — hogy sokkal több öreget temetünk. Gyerek is akad, középkorú azonban alig. Tovább élnek az emberek, kitolódott az életkor. Egykedvűen hallgat, cigarettára gyújt, aztán felhajt még egy pohár bort, mert szemmel láthatóan, felettébb kedveli. Úgy látszik, ez a mesterség évszázados tartozéka, Shakespeare sírásója is a sarki csapszékbe küldi át társét egy icce italért. Két év múlva nyugdíjba megy, de hát addig még jónéhány embert kell elkalauzolnia „az ismeretlen tartományba, honnan nem tért meg utazó". Sztoikus nyugalommal, bölcs közönnyel végzi mesterségét, mint aki megtanulta, hogy az'élet és a halál szorosul öS6z?tfU' 0"ó ',c'telmak. Két sírásás között felhajt egy-egy pohár bort, hogy jobb kedvvel végezze a munkáját, amely ellen harminc éve nem is tett panaszt senki. Csak épp a fizetést keveselli, meg azzal sincs kibékülve, hogy nem kap veszélyességi pótlékot. Egyébként elégedett, a munkáját szereti, egv kicsit, büszke is rá. Legalábbis ez csendül ki a szavából, ahogy emelt hangsúllyal mondja: — Harminc esztendeje vagyok sírásó... CSÁNYI LÁSZLÓ
