Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-27 / 122. szám
1962. május 27. ÍÖLNA MEGYEI NÉPŰ JS A3 7 Hála, 1905—1962 Halló, Bern! — Bejelentő, tessék! — Kérem, mennyi ötvenöt meg... 1905 őszén sok bátai szegényember várta aggódva a telet. Keveset kerestek a részesaratással, a íamunkát is gyengén fizetteti, nagy gond volt úgy beosztani a meglévőt, hogy a tavaszig elég legyen, összeültek néha beszélgetni, miit lehetne tenni a nyomorúság ellen. Végül mindig arra a megállapításra jutottak, hogy mindennek egy az oka; kevés Bá- tán föld. Vörös Mihály, az egyik a sok nincstelen közül, vitte a szót: — Itt van Furkó. Egyenes, jó- fetkvésű földje van. Ha azt kiparcelláznák... A beszélgetések oda jutottak, hogy elhatározták; kérvényt nyújtanak be a községi képviselőtestülethez, támogassa őket és járjon el, hogy Furkót felparcellázzák. „— Körülbelül 600 a száma azoknak a bátai lakosoknak, akiknek oly csekély, vagy éppen semmi a földbirtokuk, hogy a maguk vagyonának terméséből nem élhetnek meg, s jobbára két kezük munkájára szorulnak. Községünk területén, s a szomszédos községekben feles és harmados földeket mívelnek, tehetségük arányában egy-lcét hold földet bérelnek, földmíve- lési, és mindenféle napszámba járnak, messze földre, még Slavóniába is elmennek fát vágni, kubikolni, s hogy a télire való kenyeret előteremthessék, ott vállalnak aratási munkát, ahol csak kapnak. 1500 négyszögöl feles kukoricaföldért ugyancsak három órányi távolságban 2000 négyszögöl rétet kell robotban lekaszálnunk, arról a szénát felgyűjte- nünk, s boglyába raknunk, a harmados földeknél pedig 800— 1000 öl földért három napot robotolunk. .LU-'ilt Asszonyaink napszám keresete, a családtagokkal, s a ház vezetésével való elfoglaltságuk miatt alig számbavehető, és semmi esetre sem elég a legszükségesebb, s legegyszerűbb ruházat beszerzésére. E helyen megemlítjük, hogy — ha az Isten betegséggel látogat meg bennünket, az orvos, s a gyógyszerek költségei több heti keresetünket emésztik föl. Messze idegenbe, több napi járásra megyünk az aratási munkákra, mely — az odame- netet és visszajövetel idejét is beleszámítva — legtöbbször hat hetet vesz igénybe. Ez alatt az idő alatt egy-egy arató 120 koronát keres. Sokszor ennél kevesebbet. De nem is nyílnék ajkunk panaszra, ha ezen összeg tiszta keresetünk lenne. (Itt részletesen felsorolják, melyek az arató legszükségesebb kiadásai. összesen ötvennégy korona. A szerk.) Akiknek azonban 100—200 kor. értékű házacskája — egy szobával, mint a községünkben a legtöbb napszámos embernek — van, fizeti a következő adókat: ...Állami adó 12 kor. 50 fill. Megyei és községi adó 12 kor. 59 fill. Vármegyei adó 3 kor. Papi adó 5 kor. 55 fill. Iskolai adó 4 kor. 62 fül. Ház után biztosítási díj 2 kor. 65 fill., ösz- szesen 41 kor. Több, mint egy szobáért és konyháért fizetendő lakbér.” így sorolták oldalakon keresztül a panaszokat. Négyszáztizenhár- man írták nevüket a megrendítő kérvény alá, és elküldték Szekszárdid, az újsághoz. A ,.Közérdek” 1905. szeptember 9-i számában hosszú kommentárral, teljes szöveggel közölte a bá- taiak kérvényét. így kezdődött a cikk: „Az elmúlt héten egy nagy csomó írást hozott a posta. A 3973 lakost számláló Báta községnek 2485 jobb sorsra érdemes, földhöz ragadt szegény lakója küldte el benne sóhajtását, keserű panaszát, vagy inkább megrendítő jajkiáltását, hogy tovább adjuk. Megrendül az. emberben a lélek, amikor ezekben a beküldött iratokban lapozgat. 413 reszketeg kéz névaláírása egész autogrammgyűjtemény a „Nyomor Albuma” számára. Az égő házba szorult, vagy akire a föld reá szakadt, jajgathat így. ilyen kétségbeesett, tompa, elhaló hangon, mint ezek a szegény, földhöz ragadt, nyomorult emberek jajgatnak. De térjünk a tárgyra. Báta község 963 családból, 3973 családtagból álló lakosságának összesen 5 613 hold földje van. Csakhogy a községi lakosságból 112 család 391 családtaggal. egy talpalatnyi földdel sem bír. 800 ölön alóli földié van 146 családnak, 480 családtaggal, egy holdon alóli földje van 81 családnak. 333 családtaggal, 2 kát. holdon alól 78 családnak, 334 családtaggal...’ A cikk befejező része ezt állapítja meg: „...lesz-e azonban a kérvényezésnek eredménye, az ég tudja, a dolgot ugyanis az komplikálja leginkább, hogy a megszerezni kívánt terület a Tereziánumé, tehát katonai célokra szolgáló alapítvány.” A Közérdek cikkével a kezünkben elmentünk Bétára, megtudni, hogyan ismerik az unokák, dédunokák az akkoriak keserves életét. Az Öregek a kérvényt nem, csak a régi világot ismerik még. Betévedtünk az egyik házba. Idős, hetvenen jóval felüli asz- szony, Sümegi Istvánné így emlékezik: — így volt. Valóban így volt. Egészen kislány voltam még, alig tizenkét éves, amikor Somogyba jártunk aratni. De ma már nincs szegény ember Bétán. Az öregek nyugdíjat kapnak a szövetkezettől. — De más az asszonyok munkája is. Nem kell most azon rettegni, amikor kint dolgozik a határban, hogy jaj, mi lesz otthon a gyerekekkel. Most beadhatják a napközibe. Igaz, hogy csak idénynapközi, a nyári hónapokban van, de ez is segítség, nagy segítség az asszonyoknak. — Igaza volt annak az újságcikknek, mert a bátaiak mindig azért hadakoztak, hogy Furkót megszerezzék. Úgy mondták akkor; hogy megkaphassák a kishá- zas jogot. Utunk elvezet a tanácsházára. Megtudjuk, hogy a község lakosainak száma jelenleg 3251, amelyből több mint hatszáz család, 827 fővel termelőszövetkezeti tag. A szövetkezet földterülete 5627 hold, és még van a községben 54 egyéni gazda, 3—15 hold földterülettel, összesen 340 holddal. Mintegy kétszázan dolgoznak a községen kívül, állandó munkahelyen. Bátán ma ismeretlen az idénymunkás. — Valamikor legalább hatszá- zan mentek télre erdőmunkára. Még a középparasztnak számító gazdák is, hogy kifizessék az adót — mondja Sümegi István tanácselnök. — Ma pedig, ha az erdő- gazdaságnak munkaerőre van szülesége, a szövetkezet felváltva ad embereket. Ismeretlen fogalom ma Bátán a részesaratás. A szövetkezet földjein évek óta kombájn arat, sőt az idén már két saját kombájnjuk lesz. — Valamikor gyalog mentünk mindenhova — halljuk egy idős bácsitól. — Ma 'már Bataszékre is mindenki buszon jár. Hogyan élnek a mai bátaiak, arra jellemző az a néhány megállapítás, amelyet a beszélgetések során hallottunk. — A kerékpár már nem cikk. A motorkerékpárokat meg sem lehet számolni. Rádió majd minden házban van. Sokan autót akarnak venni, többnyire a traktorosok. Jól kerestek tavaly. A ruházati bolt vezetője ezt mondja: — A zárszámadás után egy nap alatt 33 000 forint volt a forgalom. Az öregebbek még ragaszkodnak a régi viselethez, de a fiatalabb- ja már városi divat szerint öltözködik. Végigmehetnének a pesti utcán, senki sem mondaná a ruházatukról ítélve, hogy vidékiek. Mi lett Furkóból, a hajdani te- reziánumi alapítványból? Felosztották 1945-ben, majd itt alakult Szorgalmas munkájukért megbecsülik a mórágyi sertéstenyésztőket Mindenki ismeri a faluban a mórágyi Rákóczi Tsz sertés- tenyésztő és hizlaló brigádjának tagjait. Azt tartják róluk, hogy szorgalmas, takarékos munkásemberek és jó sertéstenyésztők. Bólyás János és Böhler Konrád a brigád tagjai szeretik munkájukat. Táplálékban, gondozásban mindent pontosan megadnak a rájuk bízott állatoknak, igy az eredmény nem maradhat el. Az elmúlt évben a Rákóczi Tsz túlteljesítette sertéshizlalási tervét és a hizlaláshoz az alapanyagot is saját erejéből biztosította. A gyorshizlalási módszerek bevezetésével elérték, hogy napi hízónkénti 2 és fél kiló abraktakarmány felhasználásával 6—7 hónapos korban 105—106 kilós átlagsúlyú hízókat adhattak el. Egy kiló sertéshús előállítása 11 forint 30 fillérbe került a tsz- nek. A gyorshizlalási eljárás bevezetésével az elmúlt esztendőben 300 mázsa abraktakármányt takarítottak meg a tsz számára. A brigád tagjai most elhatározták, hogy még az idén elérik á szocialista brigád megtisztelő címet. Vállalásaikból érdemes néhányat megemlíteni. Anyakocánként elérik a kilences fialási átlagot és a malacelhullást 0,1 százalékra csökkentik. A malacoknál a választási időre 15—16 kiló súlyt érnek el darabonként. Napi két és fél kilő abraktakarmány felhasználásával hat és fél hónapos korban 106 kiló átlagsúlyt érnek el a hízósertéseknél. A brigád tagjai Böhler Péter, Bólyás János, Böhler Konrád, Müller Péter, Vanya József és Józsa Sándor állandóan fejlesztik szakmai tudásukat is és a tél folyamán tsz-akadémiára, illetve politikai előadásokra járnak el. Bíznak benne, hogy a szorgalmas munka az idén is meghozza a várt eredményt. Lovák András vb-elnök ■meg 1949-ben a Vörös Zászló Tsz. Most a szövetkezet egyik üzemegysége. Vörös Mihály — a kérvényt aláíró Vörös Mihály unokája- — jelenleg egyéni gazda. Tízegynéhány hold földön gazdálkodik. — Sok minden megváltozott azóta — állapítja meg —, más az élet. Sokkal könnyebben boldogul most mindenki, megélhet a kére- j sete után. A kérvényről nem tu- I dók semmit, nem emlékszem ! hogy öregapám beszélt volna ró- í la. Az egykori újságcikket elolvastatjuk három fiatalemberrel, Cso- por Jánossal, Imrő Józseffel. Kiss G. Józseffel. Besegítő családtagok a szövetkezetben. — Mennyivel másként van most — csodálkoznak. — De sokkal jobb is így — állapítják meg röviden. — Én a nagymamámtól hallottam, hova eljártak részesaratónak — mondja Csopor —, és azt is mesélte, hogy jóformán csat- kásán éltek, Azt sem tudom, hogv mi az a kása. de meg sem enném — Mindenkinek megvan a becsületes megélhetése — állanít- iák meg. Betérnek a kocsmáim Csopor rendel három korsó s*-’ és százassal fiz°+. BOGNÁR ISTVÁN Akiknek csak a hangjukat ismerjük I II SOk vezelék PÓkhálószerűen !------------------------szövi keresztbe-ka sba a telefonközpontot. Bábeli hangzavar, kattogás. Valahol a városban valaki tárcsázza a 0—01-es telefonszámot, a központban kigyullad egy fény, Prantner Józsefné kapcsol és máris hallom az eddig csak a telefonkagylóból ismert hangot: — Bejelentő, tessék! Valaki vidéket hív, Prantner Józsefné kis kartonlapra jegyzi a hívó és a hívott számát, majd átadja az egyik központosnak, aki aztán megkeresi és kapcsolja a kért Számot. Prantnerné alig jegyzi fel az egyik hívást, közben két-három, de néha hat-nyolc fény is kigyullad a műszertáblán — többen is kérnek vidéket. Prantnerné naponta nyolc-ki lenc- százszor is beleszól a kagylóba: — Bejelentő, tessék! Csaknem ennyiszer mondják neki: ,.Köszönöm.” Persze akad, aki türelmetlenkedik, sőt, durvás- kodik, mert várnia kell a hívásra, s azt kérdezi, hogy „mondja, csontot rágnak, vagy kiscsibéket etetnek?” A szekszárdi postának ebben a helyiségében még nagyon kevesen jártak, ide tilos a bemenet, így kevesen tudják, hogy milyen is itt a munka. Ezért írom le: egy pillanatig sem halkul el a duruzsolás, egész nap megszakítás nélkül hallóznak, a Oi—01-nél pedig, ha egyszerre ha- tan-nyolcan jelentkeznek, csak eggyel tudnak beszélni, a többi hívónak bizony várnia kell. | László Déntsné “»jajffe: nyolít le, ő a legrégebbi telefon- központos, éppen hét éve hallózik végtelen türelemmel napi hét órát. (A telefonközpontban, mivel ez rendkívül kimerítő, ideg- feszítő munka, hét órára csökkentették a munkaidőt.) Itt nincs idő arra, hogy egymással tereferéljenek, megbeszéljék a napi divatújdonságokat, és hogy ki kit kísért haza tegnapelőtt a moziból. Reggel a fejére teszi a telefonkagylót, és ettől kezdve nincs szünet, nem dobhatja félre az „aktát”, hogy majd holnap ... — Hogy mégis miért csinálom ezt? Szeretem. Minden munka szép, ha megszereti az ember, még ha nehéz is. Az egyik asztalon a kapcsoló- tábla mellett zománcozott fazék áll. Hót ez meg mi, hogy kerül ide? Akárhogyan is nézem, sehogy sem illik a környezetbe. — Védőital a központ dolgozói részére — tájékoztat Birtalan József, a posta vezetője. — A sok beszéd nagyon kifárasztja a beszélő szerveket és jót tesz néha egy-egy csésze tea. Egy dühös hang reklamál: — Micsoda? Hogy 210 forint egy telefonbeszélgetésért? Ez kérem lehetetlen! Előkerül a reklamáló beszélgetésének kartonja. — Kérem, nincs tévedés. A beszélgetési idő ennyi volt pontosan, ennek pedig 210 forint a díja. — De kérem, nem létezik, hogy olyan sokáig beszéltem. I fl kapcsolótáblánál v.Jra;“^ nak. Amikor valaki beszélni kezd, kartonját az óra alá helyezik, az rányomja a telefonbeszélgetés kezdetének időpontját, amikor vége a beszélgetésnek, az óra ezt az időpontot is a kartonra nyomja. — Ez nagyon szükséges — mondja Birtalan József —, mert beszélgetés közben gyorsan múlik az idő, és senki sem akarja elhinni, hogy olyan sokat beszélt. Valaki feltárcsázza a 0—08-at. — Tudakozó, tessék! * — A pontos időt legyen szíves megmondani. — Háromnegyed tizenkettő lesz egy perc múlva. Egy másik: — Kérem az ötvenes népbolt telefonszómát. — 21—75. Egy bájos gyermeki hang: — Néni kérem, legyen szíves megmondani, mennyi ötvenöt meg huszonhét. Anyukám nincs itthon, és a tanító bácsi megbüntet, ha nem lesz kész a házi feladat. Ez már nem feladata a 0—08- nak, dehát ellent lehet állni az ilyen kérésnek? A kisfiú azóta mindig megkeresi a 0—03-at, ha baj van azzal az ördöngös számtanpéldával. | De más kérdéssel jde:orÄor született Ady?”, „Hány méter magas a Mont Blanc?” Sajnos, nincsenek berendezkedve az ilyen válaszadásra. Ilyen tudakozó egyelőre csak Budapesten működik. Jó lenne, ha vidéken is megszerveznék az ilyen „összkomfortos” tudakozókat. — A minap valaki Svájcba telefonált — meséli Gazdag Fe- rencné csoportvezető, aki már 8 éve dolgozik a postán. — Mi bejelentettük a budapesti nemzetközi telefonközpontnak a hívást, és öt percen belül jelentkezett a hívott svájci szám. Ilyenkor az ember egy kicsit irigykedik: milyen jó annak, aki külföldre, sok száz, ezer kilométerre telefonál, és nem kell néha hosszú időt várnia egy belföldi telefonhívásra. Sajnos, túl nagy a központ és a vonalak terhelése, így aztán néha Szedres mesz- szebbre esik Szekszárdtól, mint Bern. Erről viszont egyelőre nem tehet senki. Boda Ferenc Erzsiké barátkozik a kislibákkal
