Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-27 / 122. szám
1962. május 27. ÍÖLNA MfGYEi NEFŰJSÁG 3 Levelekben, táviratokban nagy szeretettel köszöntik az ország dolgozói Kádár János elvtársat SO, születésnapja alkalmából Magyarország dolgozó népe cialista Munkáspárt pártfőiskolá- Sok szocialista brigád küldött kü szeretettel köszönti Kádár János jának tanárai, dolgozói és haliga- löm üdvözletét, így például a miéi vtársat, a Magyar Szocialista tói. zserfai bányaüzemből Domonkos Munkáspárt Központi Bizottságá- Számos távirat érkezett a fő- István, Kossuth-díjas vájár szónak első titkárát, a magyar for- hatóságok vezetőitől, dolgozóitól, cialista brigádja, Letenyéről a radalmi munkás-paraszt kormány Üdvözölték Kádár elvtársit a Ne- XXIZ. pártkongresszus szocialista elnökét 50. születésnapja alkal- hézipari Minisztérium, a Munka- brigád. Érkeztek levelek, táviramából. őszinte jókívánságok *fe- ügyi Minisztérium, a Központi tok a falvakból is. Szeretettel jezik ki azt az óhajt, hogy Ká- Népi Ellenőrzési Bizottság, a Leg- köszöntik Kádár elvtársat a kus- dár elvtárs még sok-sok évig jó felsőbb Bíróság, a Központi Sta- tányi Zala Völgye Termelőszö- erőben, egészségben folytassa tisztikai Hivatal, a Magyar Rádió vetkezet, a Türjei Gépállomás, a munkáját a szocializmus építésé- és Televízió vezetői és dolgozói. Zalaszentgróti Uj Barázda Térért — hazánk, népünk és az A magyar fiatalok százezreinek melőszövetkezet, a Nógrádköves- egész nemzetközi munkásmozga- szeretetét tolmácsolta köszöntésé- cti Állami Gazdaság, az erdőkürti lom javára. Az elmúlt két napon ben Pullai Árpád, a KISZ Köz- November 7. Termelőszövetkezet az ország minden részéből a kö- ponti Bizottságának első titkára. dolgozói. Kedves színfolt a táv- szöntő táviratok ’ ezrei érkeztek — A magyar munkásosztály hű- a parlamentbe, a pártközpontba séges és bátor fiát köszöntjük — Kádár elvtárs címére. hangsúlyozták a magyar szerveLevelekben, táviratokban kö- zett munkások nevében írt leveszöntötték a párt első titkárát az lükben Somogyi Miklós, a SZOT ____ _ ___________^ M SZMP megyei bizottságai. A elnöke és Brutyó János, a SZOT György úttörőcsapattól, az ecseri Baranya megyei pártbizottság és főtitkára. általános iskolából. Táviratot pártszervezetek nevében Rapai Forró baráti szeretettel köszön- küldtek a pécsi orvostudományi Gyula fejezte ki jókívánságait, tötte Kádár elvtársat 50. születés- egyetem dolgozói és hallgatói, az Tudományegyeiratok sokaságában az iskolák, kisdiákok jókívánságai. Távirat érkezett a nagykállói gimnáziumból, a borsodiaki általános iskolából, a zalaegerszegi Dózsa Eötvös Lóránd tem tanácsa és pártbizottsága, Szombathely postásdolgozói. Köszöntötte Kádár elvtársat a Magyar írók Szövetségének ElnökÜdvözölte Kádár elvtársat a napján a Hazafias Népfront Or- Bács-Kiskun megyei pártbizott- szágos Tanácsának Elnöksége és ság. Az MSZMP Békés megyei Titkársága. A jókívánságokat tarbizottsága nevében Klaukó Má- talmazó levelet a népfront orszátyás küldött levelet, a borsodi gos szervének vezetői írták alá, ____________________ ______ p ártszervezetek jókívánságait élükön Kállai Gyulával és Ortu- a Magyar Filmhíradó, a Cseterki Lajos tolmácsolta. Táv- tay Gyulával, az Országos Tanács Népszava a Figyelő Szerkesztő- iratot küldött az MSZMP Csöng- elnökével, illetve főtitkáréval. ^ge a Magyar Sakkszövetség rád megyei Végrehajtó Bizottsá- Köszöntötte Kádár elvtársat a Elnöksége. Üdvözlő sorokat kül- ga és az MSZMP Szegedi Városi Magyar Nők Országos Tanácsa, a dött Babics Antal Kossuth-díjas Bizottsága. A Fejér megyei dől- Magyar Partizán Szövetség Orszá- akadémikus, Fodor József Kos- gozók jókívánságait tükröző le- Sós Központja, a Magyar—Szov- suth-díjas költő dr. Harrer Fe- velet a megyei pártbizottság tit- Baráti Társaság, a Magyar kárai írták alá, élükön Juhász Honvédelmi Sportszövetség Or- Jánossal, a Győr megyeiek üd- szágos Elnöksége, vözletét Lombos Ferenc további- További sikerekét kívánva a tóttá Kádár elvtársnak. Sok bol- szocializmus építésében, a népharenc országgyűlési képviselő, Kisfaludi-Strobl Zsigmond, Kossuth-díjas szobrászművész. dogságot, sok sikert kívánnak a megszilárdításában, köKádár János elvtársat 50. születésnapja alkalmából köszöntötte a munkában, harcban, az alkotás- ázöntötte Kádár elvtársat a mun ban a Komárom megyei, a Nóg- kasorseg nevében Papp Árpád, többi között a Bolgár Kommunis- rád megyei a Pest megyei, a So- országos parancsnok. ta Párt Központi Bizottsága és a mogy megyei kommunisták; a kö- Rengeteg távirat érkezett már Bolgár Népköztársaság Miniszterpénteken és szombaton az ország tanácsa, a Csehszlővák' Kommu- minden részéből, üzemekből, tér- nista Párt Központi Bizottsága, a melőszövetkezetekből, különféle Koreai Munkapárt Központi Bi- társadalmi szervezetektől, intéz- zottsága, a Lengyel Egyesült ményektől, egyénektől. A táv- Munkáspárt Központi Bizottsága, iratok a jókívánságokon kívül a Mongol Népi Forradalmi Párt szöntő sorokat Nemeslaki Tivadar, Jakab Sándor, Horváth András és Németh Ferenc, a megyei bizottságok első titkárai írták alá. Üdvözlő táviratot küldött a Sza- bolcs-Szatmár megyei pártbizottság és levélben köszöntötte Ká- hangsúlyozzák, hogy dolgozó né- Központi Bizottsága és a Mongol . ~ «1- — M X.1 —. — -4- ---4-------------.______ATÁrvVö'rfórcoeÁrr "IV/Tí r»-í c'rforfn r* ó d ár elvtársat Csáki István a Szolnok megyei, Soczó József a Tolna megyei és Varga Gyula a Zala megyei pártbizottság titkára. Jó erőt, egészséget, szép eredményeket kívánunk Kádár elv- társnak további életútján — hangpünk széles tömegei továbbra is Népköztársaság Minisztertanácsa, mind nagyobb mértékben kíván- a Német Szocialista Egységpárt nak hozzájárulni a közös cél, a Központi Bizottsága és az NDK szocializmus mielőbbi felépítő- Minisztertanácsa, a Román Miniséhez. Köszöntő sorokat küldtek káspárt Központi Bizottsága, és a Kádár elvtársnak a Ganz-MÁ- Román Népköztársaság Miniszter- VAG, a Székesfehérvári Könnyű- tanácsa, a Vietnami Dolgozók súlyozzák a budapesti kerületek fémmű, a Salgótarjáni Acélárugyár Központi Bizottsága és a pártbizottságaitól kapott levelek, a Salgótarjáni Üveggyár, az Ak- Vietnami Demokratikus Koztársa- táviratok. Hasonló módon fejez- kumulátor és Szárazelemgyár, a ság kormánya, Joszip Broz Tito, ték ki szeretetüket és jókívánsá- Pécsi Porcelángyár, a Csepel « a F^in Kommunista Párt Kozgaikat a járási és városi pártbi- Autógyár, az Orion Rádió- és P011* Bizottsága, zottságok vezetői és dolgozói is Televíziógyár, a Vörös Október üdvözlő saraikban. A fővárosi ta- Férfiruhagyár, a Pécsi Szénbánács végrehajtó bizottságának jó- nyászati Tröszt, a Zagyvapálfalkívánságait Veres József vb-elnök vai Üveggyár, a Magyar Optikai levélben tolmácsolta. Meleghan- Művek, a Duna Cipőgyár, a Kalígú táviratot küldött a Baranya bergyár, a Zalaszentgróti Téglamegyei és a Komárom megyei ta- gyár, a Nagykanizsai Vasúti Csonács végrehajtó bizottsága. mópont, a MÁV Rákos-rendező Felkeresték üdvözlő levelükkel állomás, az Aluminiumgyár, a Kádár elvtársat a Magyar Szó- Nagykanizsai Sörgyár dolgozóit Sok tő, sok eső Három kérdés, három válasz — Az agronómus elégedett —» A mözsi hajrá — Harminc mázsák —• A tőszám? — Értem. Nálunk a mezőgazda- sági osztály valamennyi dolgozója ezzel foglalkozik. Vagy — vagy. Ha most nem sikerül, akkor ebben az évben már nem is fog sikerülni. Mindannyian a termelőszövetkezeteket járjuk, beszélgetünk az emberekkel és elmondjuk a tőszám-növelés jelentőségét, fontosságát Én tegnap motorkerékpárral indultam útnak, Kismányok, Nagymányokj Váralja és Máza határát jártam. Mindenütt megnéztem a kukoricakapálást és elégedett vagyok. —- Azt tapasztaltam, hogy a brigádvezetők elmondják a kukorica és a cukorrépa tőszáma növelésének a fontosságát. A felsorolt termelőszövetkezetekben kukoricából holdanként általában 16 ezres tőszámmal dolgoznak. Holnap, holnapután a járás többi termelőszövetkezetét keresem fel, legfontosabb feladatom: a tőszámnövelés jelentőségét meg értetni a vezetőkkel, a növény- termesztőkkel. — Még a nevét lenne szíves? — Frei István, járási agronómus vagyok, a bonyhádi járási tanács dolgozója. — A tőszám? — Igen, értem. Éppen most jövök a határból, szerencséje van az elvtársnak. Termelőszövetkezetünkben úgyszólván minden épkézláb ember a határban dolgozik. Bennünket, vezetőket is ritkán találnak meg az irodán. A kukorica kézikapálásának 70 százalékát elvégeztük. — Tizennyolcezres tőállomány- nyal dolgozunk, nagy lépés helyett kis lépésre hagyjuk meg a kukoricát, A szövetkezet gazdái megértik a kívánalmakat, és eddig még nincs semmi baj. Pontosabban az a nagy baj, hogy nem esik az eső. A rendkívüli szárazság miatt a kukorica nem kelt egyenletesen. Mi egyébként azt tartjuk, hogy végső esetben^ ha túl sűrűre sikerül a kukorica, akkor még a második kapálás során is lehet ritkítani. Persze az a véleményünk, hogy a 16—18 ezer meglegyen, mert a csövek talán kisebbek lesznek, de a sok csak nyomja a mázsát. Különben a napraforgó második kapálását is megkezdtük. — Az elvtárs a tsz-elnök? .— Igen, Arany István vagyok, a mözsi Üj Élet Termelőszövetkezet elnöke. * — A tőszám? — Én a tavalyi esztendővel kezdeném. Mi az elmúlt évben itt Pálfán, az Egyetértés Tsz területén már foglalkoztunk a tő- szám növelésével, az adott termőterület alaposabb kihasználásával. Nagyon figyelemre méltó összehasonlítást tettünk. Har- minc-harminckét métermázsa kukoricát takarítottunk le arról a területről, ahol általában megvolt a 16—18 ezer tőszám. Ahol viszont hagyományos módon történt az egyelés, ott holdanként csak 18—20 métermázsa volt .a termés. Hozzá kell tennem azt is, hogy tavaly még a talajok állapota nem engedte meg mindenütt a 16—18 ezres tőállomány meghagyását. Ez évben más '.a helyzet A növényápolási munkák ütemszerűen haladnak és ezen belül nemcsak mi ügyelünk rá, a tagok is vigyáznak, hogy az előírt tőszám meglegyen. Hetven centiméter a mi kukoricaföldjeinken a sortávolság és 45— 50 centiméter a tőtávolság. — Ezt Zalavári László, a pál- fái Egyetértés Tsz főagronómusa mondja. •— Igen, én mondom, de termelőszövetkezetünkben hasonló tájékoztatást bárki adhatna, mert nemcsak az én dolgom, és az elnök dolga a tőszámnövelés jelentőségét ismerni, hanem mindenkié. A mezőgazdasági párthatározat külön kiemeli a kukoricatermesztés fontosságát és a termésátlagok szempontjából hangsúlyozza a tőszám növelését. Országos hírű szakemberek cikkeit közli a Népszabadság; tanácsaikat, útmutatásaikat e fontos kérdéssel kapcsolatban. Tolna megye termelőszövetkezeteiben e napokban legfontosabb, hogy e téren is megtörténjék a frontáttörés. Ez legyen a jelszó: sok tő, sok cső. Sz. P. A PÁRTÉLET HÍREI fáűkuul Tudományos-fantasztikus regény Irta: GEORGIJ MARTINOV Fordította: SÁRKÖZI GYULA A MARSON Az MSZMP tamási Járási végrehajtó bizottsága elmúlt heti ülésén a járásbíróság beszámolóját értékelte. Második napirendi pontként a munkásőrségben végzett politikai munkát és a kiképzés eredményeit vitatta meg. • A Szekszárdi Járási Pártbizottság mezőgazdasági osztálya a kistormás! Dózsa Tsz-ben és az alsőnánai Béke Tsz-ben adott helyszíni segítséget. Mindkét tsz- ben alaposan és mélyrehatóan vizsgálták a politikai és gazdasági irányító munkát és javaslatokat tettek a hibák kijavítására, illetve megszüntetésére, • A madocsai Igazság Tsz pártvezetősége a legközelebbi taggyűlés elé kerülő beszámolót tárgyalta meg. A vezetőségi ülés résztvevői pozitiven értékelték a gazdaságvezetést és az állattenyésztők munkáját. • Megalakult a tamási járásban a pártbizottság és a tanács mellett működő termelési tanács, amelynek 12 tagja van. A termelési tanácson belül növénytermesztési, állattenyésztési, üzem- szervezési, valamint terv- és pénzügyi szakbizottságokat hoztak létre a tsz-ek munkájának megsegítésére. • A Dombóvári Járási Pártbizottság legutóbbi vb-ülésén a párt szövetségi politikájának helyzetéről tárgyaltak. Az ülés második napirendi pontjaként az 1961— G2-es pártoktatás tapasztalatait értékelte. Szántóverseny a Szekszárdi Állami Gazdaságban A szekszárdi járási és városi versenybizottság ma, május 27- én szántási versenyt rendez a Szekszárdi Állami Gazdaság kaj- mádi üzemegységében. Délelőtt 9 órakor kezdődik és fél 12-ig tart a vetélkedés, 7. ÜTŐN Földi számítás szerint: szeptember 10. 120 óra múlva elérjük a Ve- nust. A hosszú út első szakasza a végéhez közeledik. A Venus most köztünk és a Nap között tartózkodik és megvilágítatlan oldalát fordítja felénk. Ezért látjuk a napkorong hátterén s mind két csillagászunk állandóan figyeli. Az összes felhasznált filmemet és negatívomat előhívtam és leellenőriztem. Hisz nem tudom őket még egyszer megismételni. Pajcsadze segített kitölteni a számlapokat, amelyeket minden felvételhez .csatolok. Nagy elfoglaltsága ellenére mindig talált időt arra, hogy segítsen nekem. De Belopolszkij sem maradt el tőle a munkában. A csillagászati- feladatojcon kívül Kámowal együtt elvégzi az űrhajó útjának és mindennapi tartózkodási helyének bonyolult kiszámítását. Jóllehet, még a Földön előre elkészítették a számításokat az egész útra vonatkozóan, Kámov mégis szükségesnek tartja, hogy mindennap „meghatározzuk helyzetünket”. Az eredményeket ösz- s2ehasonlítják egymással, s még nem fordult elő, hogy különböztek volna. Űrhajónk 24 óra alatt több mint 2 millió kilométert tesz meg a végtelen űrben, s érthető, hogy a legcsekélyebb tévedés messzire eltérítene bennünket attól az apró ponttól, amilyennek ebben az űrben a Venus, a „Föld nővére” látszik. Kámov tehát minden 24 órában ellenőrzi az űrhajó röptét, mindig ugyanabban az időpontban s megállapítja tartózkodási helyünket az űrben. Kétszer bekapcsolta az egyik motort. Azokban a percekben kipihentük súlytalanságunkat, mert nagyon csekély nehézkedési erő keletkezett az űrhajón. A felvételek készítésén kívül szolgálatot is kell tartanom a vezérlőpultnál. Feladatom egyszerű: nem szabad megengedni, hogy az űrhajó bármely oldala átforrósodjon, meg kell forgatni hossztengelye körül, hogy a napsugarak egyenletesen melegítsék testének egész felszínét. A napos köteles előre jelezni a forgást, hogy az ne akadályozza a teleszkópok munkáját. Azután ellenőrizni kell a levegő összetételét: eltávolítani belőle a szénsavgázt és helyét oxigénnel pótolni. Mindez úgy történik, hogy lenyomom a megfelelő gombokat a vezérlőpulton. Az ellenőrzést műszerek végzik, amelyek azonnal reagálnak mindennemű változásra, ami az űrhajóval vagy belsejében történik. A szórakozottságot kiküszöbölték. Ha túlságosan átforrósodik a külső fal, az űrhajót forgató korong automatikusan működésbe lép és 180 fokos fordulat után kikapcsolódik. Ha a napos elfelejti elzár(Folytatás a 4. oldalonj!