Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-09 / 57. szám
1962. március 9. TOT.NA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Péntek s VIZSGA Nagy gond egy megüresedett állás betöltése. Napokig fáj a feje az igazgatónak, a személyzetisnek, no, meg a közvetlen főnöknek is, hogy sikerül-e vajon olyan embert találni, aki alkalmas a számlák másolására, vagy éppen bérelszámolásra. Gond csak addig volt ez, mígnem eszébejutott az osztályvezetőnek, hogy van a világon sajtóhirdetés is, ami már a korábbi esetekben is eredményesnek bizonyult, így volt ez alkalommal is. A hirdetés megjelenésének napján férfiak, nők, fiatalok, idősebbek álltak sorban a vizsgáztató bizottság előtt. A bizottság pedig állt a következőkből: főkönyvelő, személyzetis, matematika tanár, okleveles szám- vizsgáló. S jöttek a páciensek. Csinos, jól kifesteti hölgy állt a bizottság elé. Tiszta papírt, ceruzát adtak keze- iIgyébe és máris diktálták a megoldandó ■ feladatot: x a négyzeten, plusz három x, egyenlő hattal. Azután, egy icipici szór. zási, osztási, össze- adási feladat következett még, és a megtelt papírt dosz- sziéba tették. Amikoi már a huszadik jelentkezőnél tartottak, akkor egy félénk halk szavú fiatalasz- szony állt a bizottság elé. Nem is volt olyan párizsi, vagy budapesti divat szerint öltözve, körömcipője is szolid volt, ajkán csak halvány rúzs próbálta eltüntetni fehéredé ajka színét. Ragyogóan oldoiía meg feladatát. Pedig adtak még neki pluszként is a szokásos vizsgán felül gömb számítást, loga- ritmusos tételt és még az ördög tudja, hogy mit nem. Érthető is a bizottság alapos körültekintése, hisz nem kisebb állás betöltő-, sérőI volt. szó, mint egy beosztott bérelszámolói státusz. Felvették az utolsó jelentkezőt, nevezzük Szerény Jázsefnének. Munkába állt. Már az első napokban örömmel konstatálta a birTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTl zottság, hogy kiváló munkaerő. S elhalmozták munkával. Az meg szegény belete metkezett a munkába és dolgozott, mintha nyolc keze, négy feje lett volna, I-Iárom hét után, amikor előző munkahelyéről Szerény József né megkapta párt- szervezeti és szak- szervezeti átjelentő- jét és azzal a párt- alapszervezet titkárához kopogott, nagy volt a meglepetés, mert ki gondolta volna a nagytudásu bizottság tagjai közű l, hogy ez a szerény asszony három gyereket nevel, negyvenöt óta tagja a pártnak, és hogy pillanatnyilag olyan gondokkal küzd, hogy gyerekeit hogyan he- lyezze el a város bölcsődéiben, napközi otthonaiban... A vizsga sikerült, jó munkaerőt kapott a vállalat. Jól vizsgázott Szerény Jó- zsefné. de rosszul a bizottság; emberségből vizsgázott rosszul, mert csak a számolási készséget — ez is fontos — de egyéb tényezőket nem vizsgált. — Pj — Ma este tél 8 órai kezdettel a volt megyeházán Percnyi Miklós csellómiívész hangversenye . Március 1-i nagysikerű zene- akadémiai fellépése után, ma délelőtt Szekszárdra érkezik Peré- nyi Miklós, a 13 esztendős csellóművész, aki az' esti hangversenyen Comensoli Mária zongorakíséretével bemutatkozik a szekszárdi és a Szekszárd környéki zenekedvelőknek. A műsor első részében egy Bach szóló szonátát és két olasz mesternek rendkívül dallamos és hatásos szonátáját hallhatjuk majd. A műsor második felében hat kisebb lélegzetű előadási darab szerepel: 1. Boccherini: A-dur szonáta. 2. Bach: Prelúdium. Sarabande, Bourrée I, Bourrée II., Gigue. 3. Valentini: E-dur szonáta. 4. Schubert: Ailegretto grazioso. 5. Kodály: Adagio. 6. Fauré: Álom után. 7. Popper: Francia falusi dal. 8. Saint-Saens: A hattyú. 9. Popper: Tarantella. A rendezőség közli, hogy nincs már akadálya a jegvek és bérletek kifizetésének, illetve vásárlásának. Tekintettel arra, hogy a hangversenyt tíz órára be kell fejez- ni, az előadást pontosan megkezdik. Kaposvárott vendég- szerepeit a szekszárdi munkásőr-zenekar Kép szöveg nélkül (Szegő Gizi rajza) Apróhirdetések Az apróhirdetés dija szavanként hétköznap 1,— Ft, vásár, nap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vasta- qon szedett szé két szónak számit. Eladó rendkívül olcsó lakóház. — Munkáscsaládnak közelben munkalehetőség. Fehér György- né, Szekszárd, Szőlőhegy. Almás. (49) Eladó majdnem új Panni robogó, ugyanott egy db Jawa-Pio- nír henger teljes garnitúrával. Cím: Máté cipész, Nagydorog, Vasvári u. 25. (43) A Szekszárdi Fürdő Igazgatóság értesíti a közönséget, hogy a szekszárdi fürdőben a termál- és gőzfürdő megkezdte működését. Kedden, szerdán, pénteken a nők részére, csütörtök, szombat vasárnap a férfiak részére áll rendelkezésre. (39) A bonyhádi FÜSZÉRT-kiren- deltséghez szakképzett kereskedőt felveszünk. Átlagfizetés 1500.— Ft Jelentkezés a helyszínen, yagy Szekszárdon. (35) Kislakás-építők figyelem! A szekszárdi Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet mindennemű kislakás-építkezést vállal. Anyaggal, vagy adott anyaggal, kulcsátadással, tervezést is vállal. Szekszárd, Rákóczi u. 15. sz. 01 I í Felveszünk < ÉPÍTŐIPARI TECHNI- j! X KUST, vizsgázott 11 televízió-szerelőt jj és !) VÍZVEZETÉK-SZERELŐT jj Paksi Építőipari Ktsz ; (44) Eladó fekete Danúvia motor- kerékpár. Cím: Szekszárd, Csatár 4. sz. (51) Rövid idő óta működik Szék- szárdon a munka sör-zene kar. amely nagyrészt a volt rendőrzenekar egykori tagjaiból alakult. A sikeres szekszárdi bemutatkozás után a zenekar meghívást kapott Kaposvárra. A szombati hangverseny nagy sikerrel zajlott le és hozzájárult a két város kulturális kapcsolatainak kiszélesítéséhez.-----------ö l tűzeset volt februárban megyénkben Az elmúlt hónapban a tűzoltóknak öt esetben kellett tűzesethez kivonulni. A tűzesetek a téli fűtés járulékai, a legtöbbször a kéménybe rosszul beépített gerenda fog tüzet. A kéménybe beépített gerenda gyulladt meg Kovács István- nénál és Máté Antalnál Bonyhá- don, Mőcsényben pedig Tóth Lajos házánál. Elgondolkoztató jelenség, hogy az ilyen kémény-' tüzek legtöbbje a bonyhádi járásban fordul elő. Pakson Hanoi Mihályék alaposan megrakták a tűzhelyet, mielőtt elmentek hazulról. Mire hazaértek, tüzet fogott a tűzhelyhez túl közel eső konyhaajtó. Az ötödik tűzeset Pörbölyön történt, ahol az Erdei Melléktermékfeldolgozó Vállalat nádasa gyulladt ki, és mintegy négyezer kéve nád égett el. A vizsgálat még folyik a tűz okának kiderítésére. A Megyei Kórházban elrendelt látogatási tilalmat a szülészet és a gyermekosztály kivételével március 10-től felfüggesztem. A szülészet és a gyermekosztály kivételével a többi osztályon a beteglátogatás vasárnap, március 11-én megnyílik. dr. Szentgáli Gyula kórházigazgató főorvos (57) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Ezúton mondok köszüne- ■ tét mindazoknak, akik sze- ■ retett édesanyánk temetésén ■ részvétüket fejezték ki, és I megjelentek. jí Mősz Gyuláné H I Ötéves a lottó ötéves jubileumához érkezett millió forintot fizettek ki lottóéi . q .népszerű, sokak által ijed- nyereményekre megyénkben eb- velt lottó. Hétről hétre általában ben az évben, több mini négymillió fogadó Az idei év is jól kezdődött a vallja hazánkban, hogy a lottó- szerencsejáték kedvelőinek. Az val kellemesen szórakozhat és első két hónapban már nyolc né- szerencsés esetben még nagy gyes találat akadt a megyében nyerési lehetőség is nyílik előtte, mintegy félmillió forint nyere- Ha már a nyerésnél tartunk, ménnyel. Köztük van a decsi özv. érdemes megemlíteni az 1960-as Farkas Józsefné, aki 110 ezer fo- esztendö legnagyobb megyei nye- rintot nyert, reményét. Nyíró János kollektívája volt a legszerencsésebb Tamásiban, 379 ezer forinttal. De az 1961-es esztendő is emlékezetes annak a 33 négytalálaS az évforduló ünnepélyességének megfelelően a mai jubileumi húzás is más lesz mint a többi. Nem délelőtt tartják, hatosnak, akik összesen 2 millió nem este, amelyet a televízió is 21S ezer forintot vettek fel. közvetít. Mi más kell most már, Egyébként összesen több mint 4 mint minél több nyeremény. — Kétszázezer kilowattórával csökkent tavaly az üzemzavarból eredő áramkiesés a megye területén. Ez mintegy 25 százalékos csökkenést jelentett az előző évihez képest. Ez annak az eredménye, hogy a DÉDÁSZ állandóan korszerűsíti a hálózatot és a zavarelhárító berendezéseket. — Átkeresztelik a Broadwayt? New York-i hírek szerint a Broadway egy részét Glenn ezredesről akarják elnevezni. — Baleset nélkül. A 11-es AKÖV bonyhádi főnökségének dolgozói közül az elmúlt évben 12-en kapták meg a 200 000 kilométeres balesetmentes közlekedés emblémáját és a velejáró pénzjutalmat. Az idén még több gépkocsivezető kívánja megszerezni ezt a jelvényt. — Szakoson községfejlesztési alapból az elmúlt évben 2000, az idén 3000 forintot -fordítanak a könyvállomány bővítésére. — Úttörő jelmezbált rendeztek legutóbb a szülői munkaközösségek közreműködésével a ' nérnet- kéri pajtások és a mórágyi általános iskolások. Mindkét helyen jelmezes felvonulással kezdődött az ünnepség. A mórágyiak a befolyt. összegből az úttörők nyá rí balatoni táborozásának költ Régeit fedezik. — Jól működik Magyarkeszi- Uen a szabó-varró tanfolyam Egv-egy előadást 40—50 asszony látogat meg. Ugyancsak szép sikereket ért el a községben a könyvbarát mozgalom is. A lakosságnak több mint 18 százaléka rendszeres olvasója a könyv tárnak. . — Társadalmi munkában készítették el a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tervező szakemberei a paksi törpevízmű tervét. — Több mint 350 felnőtt tanul esti iskolában a tamási járás 18 községében. — A TIT-klub hírei: Szombaton a MAVOSZ megyei választmányának ülését tartják a klub- helyiségben. Vasárnap, 11-én Lé- tay Menyhért hanglemez-hangversenyt tart. Csütörtökön, 15-én kötetlen klubfoglalkozást tartanak. — Egy munkaegység 44 forintot ér a mázai termelőszövetkezetben. Az előző esztendőben mindössze 6 forint és 20 fillért fizettek egy munkaegységre. — A Televízió mai műsora. 17.40: Kicsinyek műsora. 18.15: Beszélgessünk oroszul! 18.30. Tiszta szerencse... Vidám zenéi műsor. Közvetítés a MOM Művelődési Házból. 19.30: TV-hír- adó. Kb. 20.50: Eizenstein. Film- összeállítás a szovjet film kiváló 'mesteréről. 21.45: Hírek. A TV- híradó ismétlése. Nappali felmelegedés, éjszakai fagyok Várható időjárás péntek estig: kevés felhő, csapadék nélkül. Az északi szél további gyengülése. Néhány helyen hajnali ködképződés. Az éjszakai fagy erősödik. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken plusz 2— plusz 6 fok között. Asszonyok dicsérete Vigasztalanul esett az eső azon a napon, amikor a szálkai utcán végigmentünk. Nem igen járt akkor senki az utcán, minden jótét lélek fedél alá húzódott. Az egyik félig nyitott ajtón át beszédhangok szűrődtek ki. Hogy ne ázzunk, beléptünk. De majdnem orra buktunk, mert az ajtón át egy pincébe kellett lemenni, ahol öt asszony szorgoskodott. Az egyik gombos villával merítette a burgonyát a másik kezében lévő zsákba. A harmadik kötözgette a zsák száját, a negyedik és az ötödik rakosgatta fél re a megtelt zsákokat, készítette elő az üres zsákokat. — Ezt már az állatoknak készítjük elő az etetéshez — mondja özv. Borbás Jánosné, a csapat- vezető. — A vetésre valót már előkészítettük — tette hozzá. Ide kívánkozik a többi asz- szony neve is, mint özv. Zám József néé, özv. Országh József- néé, Szünder Jánosnéé, özv. Mezei Joachimnéé. A csapathoz tar. tozik özv. Nagy Sz. Istvánná is, de örömmel újságolják, hogy ő üdülni van, gyógyítja fájó derekát, lábait. — Itt lenne ő is most — veti közbe Zámné — nem szokott elmaradni tőlünk. Egyébként munkájukról nem beszélnek, de bezzeg elmondják ezt a tanácsnál, a pártszervezetnél, a nőtanácsnál, ahol csak szóbakerül. Ki gondolná például, hogy a 61 éves Országhné, az 52 éves Zámné és a többiek az eső előtt 10 vagonnyi — férfiaknak való munka — trágyát dobtak 7c> az istállókból és egy nap alatt mintegy 180 mázsát terítettek szét a földeken. — Nincs előttünk nehézség, ha a közös munkáról van szó _ m ondja Borbásné. — De kerestünk is az előbbi munkában — teszi hozzá — 1,62 egységet egy nap. Hozzátartozik a történethez, hogy a nemzetközi nőnapon e csapatból tüntettek ki díszoklevéllel három asszonyt, özv. Borbás Jánosnét, özv. Országh Jánosáét és Szünder Jánosnét. De azt is el kell mondani, hogy nagyon nehéz dolog volt kiválasztani az asszonyok legjobbjait, hiszen e csapat mellett még két asszonycsapat van a tsz-ben, s valamennyiről el lehet mondani szinte ugyanezt. Lehetne sorolni Geisz Adámné, Bretli Ádámné. Molnámé, Hajósné, Murányi Józsefné, Fodor Mihál line nevét és a többiekét is. Valósággal asszonyok dicsérete kerekedik ki ebből, megérdemlik e néhány sort H -ej