Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-09 / 57. szám

0 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. március 8. SPORT Megyei ifjúsági tornászbajnokság Á férfibajnokságok Szekszárdon maradtak, a női bajnokságok pedig Bonyhádra és Dombóvárra vándoroltak Nagy érdeklődés mellett — szekszárdi, bonyhádi és dombó­vári tornászok részvételével — Szekszárdon, a Garay Gimnázi­um tornatermében kerültek le­bonyolításra Tolna megye 1962. évi ifjúsági tornászbajnokságai­nak küzdelmei. Ezen a versenyen is megmutatkozott, hogy meny­nyire szükség lenne egy olyan tornateremre, amelyben ilyen nagyszabású versenyt zökkenő- mentesen lehetne megrendezni. A három helyen egyszerre ren­dezett verseny így összezsúfolva sokat vesztett értékéből, pedig a versenybíróság nagyszerűen működött. Fennakadás nélkül kö­vetkeztek egyes versenyek, gyors volt az eredmények kiszámítá­sa és a közönség sem panaszkod­hatott, könnyen tájékozódhatott a bemutatott gyakorlatok pont­számáról és a verseny eredmé­nyéről. A pontozás felelősségteljes munkáját nagyszámú verseny­bírói gárda látta el, amelynek Boros Péter, egykori olimpikon volt a vezetője. Rajta kívül dr. Gyulai Tibor, Jancsár Erzsébet, Bene Ágnes, Boday József, Szent irmai Ferenc, Mozolai János és Miriszlai Ernő pontozott, Laez- kó László pedig a versenybíró­ság elnöki tisztét látta el. A versenyek színvonala emel­kedő tendenciát mutatott. Annak ellenére, hogy ezúttal a szoká­sosnál kevesebb idő állt a fel­készülésre, igen jó teljesítmé­nyeket láthattunk. Különösen a II. osztályú bajnokság gyakorla­tain keresztül lehetett lemérni a fejlődést. Itt említjük meg, hogy a versenyzők közül a nők geren­dán és felemás korláton kötele­ző, a másik két szeren szaba­don választott gyakorlatot mutat­tak be. Ezzel szemben a fiúk ug­rásban, gyűrűn és lovon mutat­hattak be szabadon választott gyakorlatot, a többi szeren az előírttal szerepeltek. A II. osztályú férfibajnokság­ban a várakozással ellentétben a szekszárdi tornászok voltak fö­lényben, a leánybajnokság azon­ban Bonyhádra vándorolt. A III. osztályú versenyben Dombóvár szerezte meg a leányok bajnok­ságát, a fiúk bajnokságában szin­tén szekszárdi győzelem született. A legnagyobb érdeklődés a III. osztályú fiúbajnokság iránt nyil­vánult meg, ahol 22 volt az in­dulók száma. A többi verseny­számban már lényegesen kisebb volt az indulók száma. A bajno­ki verseny eredményeit a követ­kezőkben ismertetjük. Bányai Zoltán Tolna megye 1962. évi összetett ifjúsági baj­noka gyűrűgyakorlata közben. II. osztály Fiúk: összetett bajnokság: Bajnok Bányai (Szekszárdi Gimnázium) 55,9, 2. Nagy Cs. (Szekszárdi 55,7. 3. Nagy J. (Szekszárdi 55,6. 4. Szabó (Szekszárdi 55,— 5. Fal- vai (Bonyhádi Gimnázium) 55.— 6. Dzsida (Szekszárdi 54,2 (8 in­duló). Korlát: 1. Falvai (Bonyhádi 9.4, 2. Szabó (Szekszárdi 9.3, 3 Bányai (Szekszárdi 9,3. Nyújtó: 1. Bányai (Szekszárdi 9.4, 2. Szabó (Szekszárdi 9,3. 3 Nagy (Szekszárdi 9,2. LóJengés: 1. Nagy (Szekszárdi 9.5, 2. Szabó (Szekszárdi 9,3, 3. Falvai (Bonyhádi 9.2. Gyűrű: 1. Dzsida (Szekszárdi 9.5, 2. Nagy J. (Szekszárdi -9,5, 3 Nagy Cs. (Szekszárdi 9,4. Talaj: 1. Nagy Cs. (Szekszárdi 9.4, 2. Bányai (Szekszárdi 9,4, 3 Nagy J. (Szekszárdi 9,3. Szekrényugrás: 1. Szabó (Szek­szárdi 9,5, 2. Nagy Cs. (Szek­szárdi 9,5, 3. Bányai (Szekszárdi 9.4. Lányok: összetett bajnokság: Bajnok: Keresztes (Bonyhádi 36,2, 2. Izlstecker (Szekszárdi 35,3, 3. K. Szabó (Szekszárdi 33,6, 4. Osz- wald (Bonyhádi 32,1, 5. Kaszler (Bonyhádi 31,7. Korlát: 1. Izlstecker (Szek­szárdi 8,9, 2. Keresztes (Bony­hádi 8,8, 3. K. Szabó (Szekszárdi 8,—. Gerenda: 1. Keresztes (Bony­hádi 8,9, 2. Oszwald (Bonyhádi 8,8, 3. Izlstecker (Szekszárdi 8,7. Műszabadgyakorlat: 1. Keresz­tes (Bonyhádi 9,2, 2. Izlstecker (Szekszárdi 8.9, 3. Oszwald (Bony hád) 8,8. Szekrény ugrás: 1. Keresztes (Bonyhádi 9,3. 2. Izlstecker (Szek­szárdi 8,8, 3. Oszwald (Bonyhádi 8,7. III. osztály Fiúk: összetett bajnokság: Bajnok: Lipovszky (Szekszárdi 54,8, 2. Mohai (Szekszárdi 54,1, 3. Sóly­mos (Bonyhádi 54,—, 4. Szabó (Bonyhádi 53.9. 5. Arató (Szek­szárdi 53.8. 6. Kosztolányi (Bony­hádi 53,7. Korlát: 1. Kosztolányi (Bony­hádi 9,3, 2. Sólymos (Bönyhád) 9.3, 3. Arató (Szekszárdi 9,2. Nyújtó: 1. Orbán (Dombóvári Gimnázium) 9,3, 2. Sólymos (Bony hád) 9,3, 3. Lipovszky (Szekszárdi 9.2. Talaj: 1. Szabó (Bonyhádi 9.2, 2. Arató (Szekszárdi 9,—, 3. Mo­hai (Szekszárdi 9,—. Gyűrű: 1. Lipovszky (Szekszárdi 9.4, 2. Kosztolányi (Bonyhádi 9,— 3. Mohai (Szekszárdi 8,9. Lólengés: 1. Lipovszky (Szek­szárdi 9.4, 2. Mohai (Szekszárdi 9.3, 3. Szabó (Bonyhádi 9,2. Ugrás: 1. Lipovszky (Szekszárdi 9.5, 2. Orbán (Dombóvár) 9,4, 3. Bencze (Bonyhádi 9.3. Lányok: összetett bajnokság: Bajnok: Kónya (Dom­bóvár) 36,7, 2. Békés (Bonyhádi 35,1, 3. Wéber (Szekszárdi 34,9. 4. Ternai (Dombóvár) 34,8, 5. Ács (Bonyhádi 34,8, 6. Odry (Bony­hádi 34,6. Felemás korlát: 1. Kónya (Dom bóvár) 9,—, 2. Ternai (Dombó­vár) 8,9, 3. Horváth (Szekszárdi 8.9. Gerenda: 1. Ács (Bonyhádi 8,9, 2. Békés (Bonyhádi 8,8, 3. Petko- vics (Szekszárdi 8,8. Műszabadgyakorlat: 1. Kónya (Dombóvár) 9,1, 2. Wéber (Szek­szárdi 9,—v 3. Antal (Bonyhádi 8.9. Szekrényugrás: 1. Kónya (Dom­bóvár) 9,1, 2. Wéber (Szekszárdi 8.9. 3. Békés (Bonyhádi 8,9. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Oszwald Herta, a bonyhádi gimnázium II. osztályú verseny­zője ugrásban 8,3 ponttal a harmadik helyen végzett. <Eoto; Monostori) Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknő és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft Á megyei labdarúgó-bajnokságért Végig nagy fölényben volt Bátaszék Bátaszék—Kisdorog 5:0 (2:0) Kisdorog, 500 néző. Vezette: Pogány. Bátaszék: Bodony — Horváth, Kiss, Zeier — Kismődi. Honti — Ditrich, Toronyi, Nagy, Tóth, Székely. Kisdorog: Csányi — Szabó, Gscheidt II., Gscheidt I. — Simon, Becze — Jakab, Fa­zekas, Losonczi, Krommer, Klein. Az első percekben a bátaszéki együttes támad. Később magára talál a hazai csapat is. A« báta­széki együttes kapura veszélye­sebbnek mutatkozik. Csányinak minden tudására szüksége van. hogy a gyors, váratlan lövéseket semlegesíteni tudja. A kisdoro- giak csatársora azonban kevéssé veszélyezteti Bodony kapuját. A támadásokat befejező lövések majdnem kivétel nélkül elkerü­lik a kaput. így a hazaiak az el­ső félidő mezőnyjátéka alapján méltó ellenfelei voltak a báta­széki labdarúgóknak. Gólveszély szempontjából viszont messze el­marad a hazai csapat a bátaszé- kiek mögött. A 35. perctől kezd­ve a hazaiak visszaestek. A 43. percben az előrehúzódó Honti megszerzi csapatának az első gólt. T:0. Kezdés után újabb bátaszé­ki roham következik és Tóth lő a hálóba. 2:0. A II. félidő a bátaszéki csapat fölényével telik. A hazai véde­lem teljesen összeroppan. Egye­dül Gscheidt II. őrzi meg első félidőben mutatott formáját. Egyedül azonban nem tudja fal­tartóztatni a bátaszékiek roha­mait és így Ditrich révén meg­születik a harmadik gól. 3:0. To­vábbra is támad Bátaszék, a ha­zaiak három csatár kivételével mind védekeznek. A 28. percben nagy tömörülés támad a hazai kapu előtt. Ezt kihasználja To­ronyi és az ötösről a hálóba gu­rít. 4:0. Vagdalózás, kapkodás jellemzi a második félidő utolsó szakaszát. Ilyen körülmények kö­zött születik meg a mérkőzés utolsó gólja, amely a jól szerep­lő Ditrich nevéhez fűződik. 5:0. A mérkőzésre alacsony szín­vonal volt jellemző, még a nagy fölényben levő vendégektől is ritkán láthattunk jól kidolgozott támadást. Az eredmény mutat­ja a kisdorogi együttes szellemét és technikai felkészültségét. Jók: Ditrich, Toronyi, illetve Gsheidt II. — Turay — A második félidőt nem bírta Hőgyész Paksi Kinizsi — Hőgyészi MEDOSZ 4:0 (1:0) Paks, 400 néző. Vezette: Szabó. Paks: Árki — Tanner, HausZ- mann, Sztanó — Hirczi, Vida — Farkasinszki, Farkas, Bencsik, Tar, Pataki. Hőgyész: Borsos — Szabó, Bősz I., Krizl — Lőrincz, Szentes — Witzl II., Bősz III., Aszmann, Csiszár, Reizer. Vál­tozatos játék, hol a helyi, hol a vendégcsapat próbálkozik táma­dásindítással. A 10. percben Vi­da ível a kapu elé, s a gyors Farkasinszki a léc alá lő. 1:0. Kezdés után a vendégek támad­nak, de csak a helyi védelemig jutnak. A 23. percben Vida távo­li lövéssel próbálkozik, de Bor­sos véd, majd ellentámadás so­rán Bősz III. felső sarokba tartó lövését Árki az alapvonalon túl­ra öklözi. A 25. percben sarok- rúgáshoz jut a helyi csapat, Tar fejesét a kapus védi. A 32. perc­ben Reizer lövése jut léc mellé. Szünet után egyik támadás kö­veti a másikat, a vendégek tel­jesen beszorulnak, az egész csa­pat a 16-os táján védekezik. A 7. percben Farkas átadását Ben­csik hanyattvetődve juttatja a hálóba. 2:0. A 13. percben Tar ér el lesgólt. A 17. percben tá­madás fut a jobbszélen, Farka­sinszki—Tar—Farkas a labda út­ja, ki egy testesei után laposan lő a hálóba. 3:0. A 23. percben Farkasinszki nagy lövése a léc fölé jut. A 34. percben Tar ered­ményes. 4:0. A vendégcsapat csak az első félidőben volt egyenrangú ellen­fél, a II. félidőre már nem volt erő, teljesen a védekezésre ren­dezkedtek be. — G — Sporthírek Március 5-én, hétfőn tartotta a Paksi Kinizsi Sportkör közgyű­lését. A sportköri elnök beszá­molója után dr. Fenyvesi Máté, a válogatott balszélsője, vala­mint Mészáros József, a Ferenc­város edzője tartott élménybe­számolót dél-amerikai túrájuk­ról. * A Szekszárdi Szpartakusz Ter­mészetjárói március 24-én a Si- montornyai Bőrgyár természetjá­róival rendeznek közös túrát, a> óbányai völgyben. * Vasárnap a Tamási Tsz Sh női és férfi röplabda csapatál látta vendégül a Hőgyészi MEDOSZ röplabda szakosztálya. Mintegy 100 néző előtt került sor a női és férfimérkőzésekre. A tamási csapatok jobb felkészülés­sel győztek. Eredmény: Nők: Tamási—Hőgyész 3:0 (46:34). Fér. fiák: Tamási—Hőgyész 3:0 (46:33) AZ ELSŐ GÓL Török Bálint, a Pé­csi Dózsa Szék szárá­ról elszármazott bal­szélsője, vasárnap, a Dorogi Bányász ellen lőtte első NB I-es gólját. A népszerű játékos a szekszárdi sétakert- ben „akadt horogra’’. Nyomban meginter­júvoltuk. Az első, „nagy” gól történetét így mesél­te: — A meccs előtti kedden megálmod­tam, hogy a Dorog­nak gólt rúgok. Ed­zésen elmondtam a fiúknak, hogy mit ál­modtam. Senki sem nevetett ki. A pécsi drukkerek nagyon szurkoltak már, hogy rúgjak egy gólt. Sza­val, mindenki várta már... — Az eddigi mér­kőzéseken nem na gyón mertem kapura lőni. Mindig a biz­tosabb megoldást vá­lasztottam — letet­tem valakinek a láb- dát... A Dorogi Bá­nyász ellen azonban nagyon akartam. Min­den idegszálamat a góllövésre összpon'o. sítottam. Sikerűit! — A félpályáról indultam, kicselez­tem valakit — már nem tudom ki volt — aztán Györkőhöz ad­tam a labdát. Az el­lenfél középhátvédje kimozdult Gjörkő felé. Amilyen gyor­san csak tudtam, ke. futottam a mögötte üresen hagyott tér­be, Györkö pedig a fejek fölött már pör. gette is a labdát. Amikor körülnéztem, már egyedül álltam Ilku Pistával szem­ben. Egy pillanatra elfogott az idegesség. De csak egy pillanat­ra. Olyan tiszta hely­zet volt, hogy nehe­zebb lett volna mellé rúgni, mint berúgni. Aztán elpasszoltam a kapus mellett a labdát. Őszintén meg­mondom, nem volt nehéz... — Hogy érzed ma­gad Pécsett? — kí­váncsiskodtunk to. vább. — Nagyon jól. — Olyan jó a szellem a csapatban, hogy a kí­vülállók el sem tud­ják képzelni. Bará­tok vagyunk, önzet­lenül segítünk egy­másnak, ha a szűk- ség úgy kívánja. — További gólok? Elmosolyodik. Tu­dom — mondja —, hogy nem én leszek a gólkirály az NB l-ben. Azonban sze­retnék még ebben a szezonban néhány gólt lőni. Eddig két igazán tiszta helyze­tem volt, mióta NB l-ben játszom. Az el­ső a Fradi ellen, a másik pedig most. Remélem, az ötven százalékos helyzetki­használásnál alább nem adom. F. B,

Next

/
Thumbnails
Contents