Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-28 / 73. szám
4 tfÖCtfÄ MEGYÉI STEPŰJSAÍ5 1962. március 21S Tízéves a HUgyészi Vegyesipari Ktsz Tíz éve alakult Hőgyész községben a kisipari termelőszövetkezet. Tizenhat önálló kisiparos határozta el sok gondolkodás után, hogy a kisárutermelés helyett a fejlettebb, nagyüzemi termelési módszert választja. Az eddig megtett út sok nehézséggel, kisebb-nagyobb döcce- nővel járt, de megerősödve, eredményes utat megtéve értünk el a jubileumi ünnepségünkhöz. Anyagilag szilárd a szövetkezetünk, öntudatos szövetkezeti tagsággal dolgozunk. Alapító tagjaink, illetve a 10 éves tagok ma már mindössze il-en vannak. Amíg termelői létszámunk 1952-ben 20, addig 1961-ben 37 fő volt. Az alakulás évében az egy főre eső átlagórabér 3,37 forint volt, jelenleg 7,55 forint. Ahogy szövetkezeti tagságunk közösségi életszemlélete fejlődött, úgy nőtt a termelékenység is. 1952-ben 19,2 ezer forint, 1957-ben 39,9 ezer forint, míg 1961-ben 74,7 ezer forint volt az egy főre eső termelési érték. Az említett számok is azt bizonyítják, hogy a megtett út eredményes volt, fejlődésünk pedig felfelé ívelő. Az 1956-os ellenforradalom sem ingatta meg szövetkezeti tagságunkat a szövetkezet iránt érzett ragaszkodásában. Igaz ugyan, hogy méretes szabó részlegünk 6 tagja kilépett, de szövetkezetünk megmaradt, s fejlődik tovább, segítve a szocializmus felépítését. Most első, s legfontosabb feladatunk, hogy megvalósítsuk szövetkezetünk központi telephelyen való elhelyezését, javítani kell a munka szervezését. Mindezekkel egyidőben igen sok gondot kell fordítanunk tagságunk ideológiai, tudományos, szakmai képzésére, nevelésére, a munka- fegyelem megszilárdítására, a napi munkaidő teljes kihasználására. Sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk a szövetkezetünkre háruló alapvető feladatok ellátására: a javítás-szolgáltatás fokozására, ezen keresztül a lakosság igényeinek kielégítésére, a méretes tevékenység, valamint a lakossági építés fokozására. Lösch Ferenc elnök Közel háromszázan neveztek a ktsz-ekből a Hátai Antal kulturális szemlére A Kisipari Szövetkezetek Tolna megyei Szövetsége és a Megyei Szövetkezeti Bizottság ez év májusában ismét megrendezi a kisipari szövetkezetek megyei kulturális szemléjét. A kulturális szemlére 33 műsorszámmal 282 résztvevő nevezett. Többek között: 9 színjátszó, ■5 népi tánc-csoport, 18''Száváid, 3 énekkar nevezett. Most arra van szükség, hogy a Csoportok tervszerűen készüljenek a szemlére. Vegyenek részt műsoraikkal a szövetkezeti és községi rendezvényeken, ünnepségeken, majd a helyi, körzeti, járási kulturális szemléken. így jól felkészült csoportokkal sikeresen tudjuk megrendezni a megyei szövetkezeti, kulturális szemlét. Bízunk abban, hogy szemlénk hűen fogja mutatni a kisipari szövetkezeti mozgalom fejlődését, megyénk ktsz-einek kulturális helyzetét. A művészeti csoportok, kulturmunkások részéről az OKISZ IV. küldöttközgyűlésére a legszebb ajándék lesz a tartalmában és külsőségeiben magasszínvonalú megyei kulturális szőnie megrendezése. Röviden Kardos László, a Szekszárdi Fodrász Ktsz; és Szemmelróth Ibolya, a Dombóvári Vegyes Ktsz dolgozója a déldunántúli fodrász- versenyen értékes első, illetve negyedik helyezést ért el. * Félmillió forint kislakásépítésre. Az OKISZ a hosszúlejáratú kölcsönalapból a ktsz-tagok kislakásépítése elősegítésére félmillió forintot juttatott. * A Bonyhádi Építőipari Ktsz vezetősége az ipari tanulók, szülei és oktatói részvételével szülői értekezletet tartott, amelyen a tanulmányi eredményeket és hiányosságokat értékelték. Megállapították a továbbképzés, a nevelés, valamint a gyakorlati oktatás szempontjait. A íő küzdőtér (Folytatás a 3. oldalról) Dolgozik majd: összeszedi minden tudását és adatokat szolgáltat az amerikaiaknak. Most már üstökön ragadja, nem szalasztja el a szerencséjét! Gyarmathy várta, hogy beteljen a látnivalóval, felszívja, elraktározza mindazt, amit ebbe a szobába összehordtak. Most figyelte meg közelebbről az orvost. — A ruhád elég gyűrött! Talán találsz itt a szekrényben magadra valót. A falbaépített ruhásszekrényhez lépett és kitárta az ajtót. Horváthnak tátva maradt a szája. Mindenféle színű és méretű öltönyök sorakoztak a fogasokon. — Öltözz át és elmegyünk ebédelni. Tudok a közelben egy jó helyet! Mindjárt jövök. Rövid időre magára hagyta a csodálkozó orvost. Horváth alig tért magához. Még egyszer megcsípte karját. Aztán villámgyorsan öltözni kezdett, nehogy meggondolják ... A vendéglőben Gyarmathy marhasültet rendelt, vörösbort ittak hozzá. Horváth mohón esett az ennivalónak, reggel óta most érezte igazán az éhséget. — Átkozott szerencséd van! — mondta Gyarmathy a harmadik pohár után. — Hogyan kerültél ide? Horváth elmesélte a lágerbeli eseményeket. — Mondom, szerencséd van. Ha elkapnak az osztrákok, dutyiba vágnak. Pár évig ki se vakarózol onnan. Az ilyesmivel ott nem tréfálnak, miért nem vigyáz tál? Ezentúl nem lesz vele gondod, százszor vígabban élhetsz, ha ügyeskedsz. Művelt ember vagy, neked nem lesz nehéz. Ha kedvében jársz Körnernek, kapsz egy testhezálló feladatot és egy csapásra többet keresel vele, mint otthon egész életén át. egy kórházigazgató... Horváthban dolgozni kezdett az erős, Rajna-melléki bor, mohón szívta magába Gyarmathy minden szavát. Gyarmathy folytatta: — Ismerek valakit, aid most jött vissza. Harmincezret kapott. Mit szólsz hozzá? övé a világ, övé minden nő... Az övé minden, amit akar... Mert van pénze, érted? Mert a pénz — úr! Neked is lehet, sok pénzed lehet, ha akarod, s nem is kell nagyon megerőltetned magad. Ezek jól fizetnek és kitüntetnek. Akarsz most egy nőt? Az ámuló ember válaszolni sem érkezett, Gyarmathy fejével intett a szomszéd asztalnál ülő két lánynak. Magas, karcsú, barna lány ült Horváth mellé. — Beszélgessetek. Nekem dolgom van. Egy üveg pezsgőt küldött hozzájuk és átült az egyedül maradt vörös hajú nő mellé. (Folytatjuk) „A társadalmi fejlődés egész menete igazolja azt a lenini előrelátást, hogy a győztes szocializmus országai a világforradalom fejlődésére a gazdasági építéssel gyakorolják a legnagyobb befolyást. A szocialista és a kapitalista rendszer versenyének fő küzdőtere a békés gazdasági verseny” — mondotta Hruscsov elvtárs a XXII. kongresszuson, a párt programjáról szóló beszámolóban. Sokan hajlamosak arra, hogy a békés gazdasági versenyt is elsősorban katonai szemszögből nézzék. Nem ritkán lehet hallani olyan véleményt, hogy a gazdasági építőmunka gyors üteme mindenekelőtt azért szükséges, hogy ezzel megnövekedjék a Szovjetunió katonai ereje, ezáltal visszariassza a kalandorkodástól a háborús gyújtogatókat. Az imperialisták toliforgatói és szónokai meg egyenesen háborús kihívásként kommentálják a Szovjetunió gazdaságfejlesztési terveit. Azt igyekeznek elhitetni a tőkés országok lakosságával, hogy a Szovjetunió gazdasági megerősödése fokozódó háborús veszélyt idéz elő, mivel a kommunizmus — úgymond — elsősorban katonai erővel akarja meghódítani a világot. Kétségtelen, a Szovjetunió katonai ereje nem független a szocialista gazdaság fejlődésétől, a szovjet tudomány sikereitől. Megnyugtató, hogy korunkban a béke biztosítása nemcsak jámbor óhaj, hanem hatalmas erők szállnak síkra mellette. Katonai erők is, hogy megfékezzék a háborús gyújtogatókat. A Szovjetunió és a szocialista tábor szakadatlan erősödése a biztosíték elsősorban arra. hogy elkerüljük a háborút. Számtalanszor hangzott el a szovjet állam .vezetői részéről, hogy a Szovjetuniónak nincsenek támadó szándékai, a Szovjetuniónak nem érdeke a háború, á szovjet nép békésen akarja építeni jövőjét. És hogy a Szovjetunió nem fogja kirobbantani a háborút, tudják a nyugati politikusok, ideológusok is. Azok is, akik ennek éppen ellenkezőjét hirdetik. Van okuk azonban a félelemre a tőkéseknek a békés gazdasági versenytől. Mert éppen az dönti majd el, hogy melyik társadalmi rendszer tud többet adni a népnek. Megelőzni a termelésben, az egy főre eső termelésben is a Nyugatot, nem öncélú program. Az életszínvonal emeléséhez nemcsak arra van szükség, hogy a megtermelt javakat igazságosan osszák szét — ez esetben nem kellene mást tenni, mint meg- dönteni a kapitalizmust —, hanem arra is, hogy minél több kerülhessen elosztásra. Többet termelni, ezáltal magasabb élet- színvonalat biztosítani — erről van szó. És ha majd a Szovjetunióban — és tegyük hozzá, a szocialista országokban is — megvalósítják a világon a legmagasabb életszínvonalat, a legrövidebb munkaidőt — a tőkés országokban joggal vetődik fel, nem kell-e a történelem lomtárába dobni az egész, tőkés rendszert? Hol tart ma a versenyben a két vetélytárs, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok, a szocialista és a kapitalista világ? Milyenek a verseny kilátásai? A Szovjetunió ma a világ ipari termelésének körülbelül egyötödét adja. Az egykori elmaradott, iparilag fejletlen ország ma több ipari terméket állít elő, mint Anglia, Franciaország, Olaszország, Kanada, Japán, Belgium és Hollandia együttvéve. Pedig ezek is fejlett ipari országok, lakosságuk együttvéve több, mint a Szovjetunióé. A szocialista Szovjetunió tehát messze megelőzte az ipari termelésben — az Amerikai Egyesült Államokat kivéve — a világ valamennyi tőkés országát. Az Egyesült Államoknál való összehasonlításnál más a helyzet. A Szovjetunió ipari termelése ma mintegy 60 százalékát teszi ki az Egyesült Államokénak. De merőben más a kép. ha a fejlődés ütemét hasonlítjuk össze. A versenynél — a gazdasági versenynél is — éppen ez a fő kérdés. Melyik fél haladása gyorsabb? Végső soron ez nyeri majd meg a versenyt. A cári Oroszország ipari termelése ötven évvel ezelőtt alig haladta meg az Egyesült Államok akkori termelésének egy- tizedét. Óriási hátránnyal indult tehát a világ első szocialista országa a versenyben. Az azóta eltelt időnek csaknem a fele a Szovjetunióra kényszeritett háborúk és háború utáni helyre- állítás időszaka volt. Az amerikai gazdasági élet fejlődését nem vetette vissza a háború, sőt ellenkezőleg, a két világháború fellendítette a gazdaságot, elsősorban az ipart. Mégis a Szovjetunió ipari termelése az Októberi Forradalom óta eltelt több mint négy évtizedben évente átlagosan tíz százalékkal nőtt. az amerikai pedig alig három százalékkal. Az utóbbi években pedig? ... A Szovjetunióban az elmúlt négy esztendő alatt évente átlagosan 10,1 százalékkal növekedett az ipari termelés, az Egyesült Államokban pedig évi 2,2 százalékkal. Ha pedig — egy ország gazdasági fejlődése szempontjából — néhány fontosabb termék termelésének alakulását nézzük, még szembetűnőbb az ellentét. A Szovjetunióban az acélgyártás négy év alatt közel húsz millió tonnával nőtt, az Egyesült Államokban 14,3 millió tonnával csökkent. A Szovjetunió kőolajtermelése 1957—61 között 67,7 millió tonnával — 69 százalékkal növekedett, az Egyesült Államokban pedig mindössze egy százalékkal. Ez a néhány számadat is mutatja, mennyivel gyorsabb fejlődést tesznek lehetővé a szocialista termelési viszonyok, mint ami’yet a kapitalizmusban még különben kedvező körülmények között is el lehet érni. A számok választ adnak az olyan kétkedő véleményre, amit néha hallani lehet nálunk is a következő megfogalmazásban: Reális a szovjet célkitűzés, húsz esztendő alatt meghatszorozni az ipari termelést, három és félszeresére növelni a szovjet mezőgazdaság termelését? De nem alszanak a tőkések sem e két évtized alatt, ott is fejlesztik a termelést! Nem ritkán hallani — főként a külföldi rádiók adásában — a másik véleményt: A Szovjetunió ipari fejlődése azért volt eddig ilyen gyors, mert nagyon alacsony színvonalról indult el. A tőkés országok termelési színvonalán már lehetetlen az évi tíz százalékos növekedési ütemet biztosítani. Két különböző álláspont, de egy tőről fakad, lényege egy: A szocialista termelési viszonyok adta lehetőségek fel nem ismerése. A Szovjetunió gazdasági — elsősorban ipari — fejlettségének színvonala már ma meghaladja — az Egyesült Államok kivételével — a világ többi országáét, A 220 milliós szovjetország több ipari terméket állít elő, mint az összesen 280 millió lakosú fentebb említett hét fejlett — és a Szovjetuniónál sokkal korábban iparosodott — tőkés ország együttvéve. Ipari fejlődésének üteme mégis meghaladja ezekét. Az ipari termelés abszolút növekedése meghaladja az Egyesült Államokét is. Nyilvánvaló, hogy ez az ütem az Egyesült Államok utolérése után sem fog lelassulni. Nem hagyható figyelmen kívül egy másik tény sem. A tőkés országok — elsősorban az Amerikai Egyesült Államok éppen azért tudja tartani a növekedés jelenlegi ütemét, mert fegyverkezik. A tőkés rendszer különben nem lenne képes a mostani ütemű fejlődésre sem. A Szovjetunióban éppen ellenkező az imperialisták által rákényszerített fegyverkezés hatása. A jelenleginél sokkal gyorsabb lenne a fejlődés, ha nem kellene hatalmas anyagi erőket fordítani a fegyverkezésre, embermilliókat — és éppen a legmunkaképesebb, leg-alkotóképesebb korosztályokból — készenlétben tartani egy esetleges imperialista támadás visszaverésére. A Szovjetunió már az első évtized végére, 1970-re maga mögött hagyja az Egyesült Államokat, mind az ipari és mezőgazdasági termelés össz- mennyisége, mind az egy lakosra eső termelés tekintetében. A következő évtizedben pedig tovább növeli előnyét. Akkor is, ha az elmúlt években elért ütemet tartja a versenyző partner. A szocialista és a kapitalista tábor közti versenyben némileg már más a helyzet. A szocialista világ ma már az egész világ ipari termelésének valamivel nagyobb hányadát adja, mint amekkora lakosságának aránya a világ lakosságához viszonyítva. Nincs messze az idő — évtizedünk második felének elejére következik be —, amikor a szocialista tábor országaiban állítják elő a világ ipari termelésének felét. 1980-ra pedig a világ ipari termelésének kétharmadát a szocialista világrendszer adja. Mindez akkor következik be, ha a fejlődés jelenlegi ütemét tartja mind a szocialista, mind a kapitalista világrendszer, és ha a két világrendszer kiterjedése a két évtized alatt nem változik. Az elmúlt évek története mutatja, hogy egyik sem valószínű. Minden szocialista országnak — köztük hazánknak is — nem kis feladatai vannak a nagy verseny "sikeres " megvalósításáért folyó harcban. A magasabb termelékenység elérése — végső soron ezen múlik a kapitalizmus legyőzése — biztosíthatja csak azt, hogy az egy főre jutó termelés terén elhagyjuk a legfejlettebb tőkés országot is. Talán kissé utópisztikusnak hangzik: Magyarország versenyezzen az Egyesült Államokkal? Pedig erről van szó. Pártunk Központi Bizottságának a XXII. kongresszusról szóló határozata kimondja: ,.Ha töretlenül, következetesen valósítjuk meg a jövőben is pártunk lenini politikáját, akkor biztosíthatjuk, hogy a kommunista társadalom Magyarországon is azonos időszakban épül fel, mint a Szovjetunióban'’. Nekünk is létre kell hoznunk a vezető kapitalista országoknál sokkal fejlettebb termelőapparátust. No, nem a termelés minden ágában. Személyautók gyártásában talán sohasem érjük el az Egyesült Államok mai színvonalát sem. De néhány iparágban, a jelenleginél sokkal kevesebb terméknél, már ma is tűzhetünk ki ilyen reális célt. A kis szocialista országoknál éppen ez a verseny útja. összehangolni az ötéves, és távlati terveket, szakosítani az országok gazdaságát, mindenütt olyan cikkek termelését fejleszteni, amelynek ott a legjobb adottságai, lehetőségei vannak (ezek számára piac az egész szocialista tábor, tehát a gyártás tömegszerűsége elérheti az optimális nagyságot), nemzetközi méretekben megszervezni a kooperációt, hatalmas — ma még távolról sem felhasznált — tartalékát adják a fejlődésnek. Megvalósítani pártunk, kormányunk politikáját, feltárni és felhasználni a termelékenység növelésének tartalékait, messzemenően takarékoskodni anyaggal, géppel, de mindenekelőtt a munkaerővel, ez az útja annak, hogy a szocialista országokkal együtt mi is eredményesen vegyünk részt a nagy versenyben, amelynek kimenetele nem kétséges: a szocializmus, a kommunizmus világméretű győzelme. J. J»
