Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-18 / 41. szám

4

TÖLN* MEGYEI NEPCJSAO

1962. február 18.

J^enéL Ojú (jijh zlóra

a hátul ülőkhöz és az utolsó felszólalóhoz

Ijgy gondolom, nagyon vár- ^ ták mindannyian a csütörtöki napot. Ma, holnap és talán még jóidéig mégis keserűséggel gondolnak vissza erre a nagyon várt csütörtöki napra. Tudom, hogy így lesz. Édesapámról tudom. Nálunk otthon február 10- én tartották a zárszámadást. Az elnöki beszámoló után még elhangzott néhány hozzászólás és utána mindenki hazament. Nem volt mire áldomást inni, nem volt minek örülni. Apám minden reggel fél ötkor kel, és ha esik, ha fúj, elindul a hízókat etetni, és zárszámadáskor 970 forintot hozott haza. Kap még 694 kilógramm búzát és néhány kiló cukrot. Egy munkaegység náluk is 19 forintot ér, úgy, mint maguknál. Ezen a csekélyke eredményen az egyik sógorom annyira elbúsult, hogy átment a kocsmába, és fél tizenegyig a 800 forintját elitta.

Én is rosszkedvű voltam. Apám nak olyan a természete, hogy ilyenkor nem kiabál, nem szid senkit, csak ül a kályha mellett és hallgat. Vacsorázni sem volt kedve, hiába mondta neki anyám, hogy gyere, egyél, majd csak lesz valahogy. Később a tízórás híreket mondták. A bemondó arról beszélt, hogy valahol, valamelyik terroeiőszövetkeztben délelőtt tartották a zárszámadást, és a tagoknak négymillió forint készpénzt osztottak ki.

— Ez az, ami nem igaz — mondta apám és a rádiót lecsavarta.

— Vagy igaz? — kérdezte tőlem gúnyosan, és én azt mondtam neki: igaz!

E

zt a néhány sort azért kezd tem a magunk otthoni szövetkezetével, mert Szabópál . Antal' elvtárssal, a járási pártbizottság titkárával mentem Bo- gyiszlóra és hívatlan vendégként . én is végigültem a csütörtöki zárszámadást, amit oly annyira vártak. A beszámoló jó volt, de az előadás módja fárasztó és unalmas. A könyvelő gépiesen felsorolta a mérleg számadatait, elfelejtette, hogy nem számviteli szc kém bereknek, hanem a szövetkezet gazdáinak beszél.

Velem szemben, a második sorban, a második széken egy asszony ült, és amikor valaki a tagok közül felszólalt, félhangosan mindig azt súgta a szomszédA Mátai Antal kulturális szemle nemcsak a művészeti együttesek számára jelent fejlődési és szereplési lehetőséget, hanem rendkívül nagy gondot fordít az irodalmi, képzőművészeti és fotókörökre. Az alkotókedv és a munka fejlesztésére a szemle vezető bizottság pályázatot hirdet a különböző művészeti ágakban.

A pályázatokon részt vehet mindenki, aki nem hivatásszerűen foglalkozik az irodalommal, vagy valamely művészeti ággal. Kívánság, hogy az alkotások törekedjenek korunk társadalmi változásainak színvonalas, művészi igényű ábrázolására. Az irodalmi alkotások a hétköznapok hősein, igazi emberi sorsok alakulásán, egyszerű dolgozó emberekről, fiatalokról szóló történeteken keresztül adjanak hű képet korunkról, jövőnk távlatairól. Az irodalmi pályázaton részt lehet venni lírai költeményekkel, versciklussal, elbeszélő költemény nyel. novellával, elbeszéléssel, jelenettel, egyfelvonásos színdarabbal.

A képzőművészeti pályázatra minden résztvevő négy alkotást küldhet be, kiállításra alkalmas

Í

jának, „felesleges beszélni, úgyis csak kinevetnek bennünket.”

De mindenki hallotta Szabópál Antal elvtársnak, a járási párttitkárnak felszólalását. Azért ment Bogyiszlóra, hogy segítsen. S közülünk senki nem ment oda olyan szándékkal, hogy kigúnyoljon, vagy kinevessen bárkit is. Meggyőződésem, hogy az a 19 forint a járási pártbizottság titkárának fáj legjobban. Elmondta, és ha figyelték szavait, akkor megértették, hogy a szövetkezetben nem a szegénység, hanem a jómód a törvény. Odafordult a régi vezetőséghez, és szemükbe mondta: „Nem lehet az emberekkel játszani” — mert a régi vezetők bármennyi jóindulatot tételezzen fel róluk az ember, ezt tették. Fűt, fát ígértek és a tagok most becsapva érzik magukat. Emlékezzenek csak vissza, amikor Szabópál elvtárs ezt mondta, megtapsolták és azt kiabálták: „igaz, igaz”. Gondolom, örömmel hallgatták azt is, amikor a járási pártbizottság titkára az új elnöknek a közgyűlés szine előtt mond ta meg, mit vér tőle a párt: maradjon tiszta kezű, igazságos és fegyelmet tartó vezető. Ilyen vezetőnek Bogyiszlón nem kell félnie.

Érdemes ezekre az apró epi- “ zódokra higgadtan, nyugodtan újból visszagondolni. Maguk közül sokan rossz kedvűek voltak, és azt mondták, többet egy kapavágást sem csinálnak, főleg ott hátul mondták. Ismerem az ilyen lehangoló állapot eredetét és együttérzek magukkal. De azt is tudom, és apámnak is elmondtam, hogy tavaly aszály volt, nehéz esztendő. Maguknál Bogyiszlón félmilliót vitt el. Azt is tudom, hogy némelyik szövetkezet még ennek tetejében olyan vezetőséget fogott ki magának, amely nem tudott megbirkózni a feladatokkal és a tagok egy része sem segítő, hanem hátramozdító volt. Az is igaz azonban, — saját szememmel látom — nap, mint nap, hogy a szövetkezeti mozgalom előrehalad. A tsz-ek zöme évről-évre szilárdabb. Kiemelkednek és helyet kapnak a tsz mozgalom igaz vezetői, akiket ha segítenek a tagok, akkor egykét év alatt rendbejön a leggyengébb tsz is. így lesz ez Bogyiszlón is.

formában. A népi díszítőművészeti pályázat kiterjed a valamely tájegységre jellemző kézimunkákra, vagy a mai igényeknek megfelelő lakásdíszítési tárgyakra, öltözködési célokat szolgáló kézimunkára, valamely tájegység népi díszítőművészeti mintáinak összegyűjtésére, népi gyermekjátékok feldolgozására, könnyen előállítható újszerű gyermekjátékok készítésére. Az iparművészeti pályázat kiterjed kerámiákra, fém, fa, üvegtárgyakra, lakberendezési tárgyakra.

A fotópályázatra beküldhetők: kiállításon még nem szerepelt, vagy nyomtatásban meg nem jelent képek. A beküldött képek sokoldalúan tükrözzék népünk, ifjúságunk mai életét, társadalmi, gazdasági technikai, kulturális fejlődésünket. A képméret legalább 24x30 centiméter.

A pályázatra beküldött és elfogadott alkotásokból kiállítást rendeznek, az első három helyezett alkotást, valamennyi pályázati ágban díjazzák.

A pályaműveket a megyei KISZ-bizottság címére kell beküldeni. Beküldési határidő: 1962. április l.

csak előre menni. Még akkor is előre, ha egyik-másik községben még bajok vannak. Felszólalt a közgyűlésen egy fiatalasszony, ö volt az első. Amit elmondott, ahhoz joga volt. Aki családjával együtt 900 munkaegység birtokosa, annak lehet, és legyen is szava. Tudom, most néhányan azt mondják:

— No, már megint a Dudásné!

Igen, ő és a többiek. Meg keli

szokni, hogy a rangot, a szavazati jogot a mai világban nem az adja, hogy kinek hány hold földje és hány tehene van. Azé a rang, a szavazati jog, aki dolgozik. S aki dolgozik, az követeljen is. De ne csak a zárszámadás napján. Bíráljon is, de ne csak a zárszámadás napján. Apámnak elmondtam, tanulja meg, hogy zsebbevágó érdeke évközben is szólni. Nem kiabálni, meg han- dabandázni, hanem szólni, amikor hibát lát. Segíteni, figyelmeztetni a vezetőket, jobb belátásra bírni a lustákat, ö erre mindig azt mondta:

— Majd bolond leszek, magamra haragítani a népet.

A

ki haragszik, majd megbékél. És inkább haragudjon 10—15 nagyszájú, lusta, mint hogy miattuk nincstelenkedjen az egész tagság. Meg aztán szépen is meg lehet mondani valamit, nem muszáj nyomban a hétszentséggel kezdeni. Maguknál a közgyűlésen szóbahozták, hogy kapálás híján 100 egynéhány hold kukoricából nem lett más, csak gyenge minőségű siló. A brigádvezetők nagyon is hibásak ebben, mert a tagok dolgozni akartak. Mentek hozzájuk munkát kérni. De a tagok is mulasztottak, mert követelni kellett volna, s ilyenkor legyen nagyszájú az ember. Követelni kellett volna a közgyűlés összehívását, s rábírni a vezetőséget, hogy azonnal szervezze meg a kapálást. Ezt. nemcsak a kapálásra mondom, mindenre. Miért engedték, hogy parlagföldek maradjanak, hogy rossz kézre kerüljenek a libák, hogy idegen munkaerő vágja le a búza egv részét? Az ilyenfajta engedékenységért maguk a tagok legalább annyira hibásak, mint a vezetők.

Szinte hallom, hogy most azt mondják, nem kell „kipártolni” a vezetőséget! Nem is erről van szó. Arról, hogy maguk felálltak a közgyűlésen, és joggal megkérdezték, ki a felelős. Az utolsó felszólaló éppen csak ennyit mondott. „Miért nincs meg a 36 forint, amit beterveztünk?” Nos, higgyék el, nem azért nincs meg, mert a főagronómus még annyira sem érdemesítette a tagokat, hogy jónapot köszönjön nekik. Ha ez így igaz, akkor nem szép tőle. De ettől még lehetett volna bő a termés. Csakhogy nem érvényesült, az igaz emberek szava. Néhány olyan ember vitte a prímet, aki összetartás helyett széthúzásra buzdított. Pletykák, intrikák mérgezték a levegőt, s a legfontosabb pedig nem mindig haladt megfelelően, és hogy ez így történhetett, abban mindenki egyformán felelős.

Azzal kezdtem, hogy nálunk, otthon milyen volt a zárszámadás. Másnap reggel ppám szokás szerint fél ötkor felkelt, és elindult.

— A jószág éhes, menni kel! — mondta elmenőben.

D

élben jött haza és mire hazaért, megnyugodott. Sokáig beszélgettünk, majd a végén azt mondta:

— Hát, igaz, dolgozni kell. De az idén azt is szemmel tartom, hogyan dolgozik az elnök, meg a cimborám, aztán ha nem jól csinálják, majd a fülükbe súgok valamit.

Ennyit kívántam megírni Bogyiszlóra, a hátul ülőkhöz és az utolsó felszólalóhoz.

Szekullty Péter

Nem lehet tehát visszafordulni,

Irodalmi, képzőművészeti, népi dfszitöművészeti, iparművészeti és fotópályázat a kulturális szemle keretében

Köznapi

Gyenei Istvánná brigádvezető

fiatalasszony, a fatelítő Vállast egyik leg- obb brigádve- stője. A parkettüzemben olgozik brl- ,újával. Éven- : közel tízezer négyzetméter parkettot készítenek. S a munka minősége kiváló. Az elmúlt félévben Gyeneiné brigádja megkapta az oklevelet, amely a Szocialista Munkabrigád cím viselésére jogosít. A brigádban asz- szonyok és lányok dolgoznak. Nagy figyelmet kívánó munkát végeznek. A gépek korszerűek, de kezelésük nagy szakértelmet kíván. A brigád tagjai még a múlt évben elhatározták, hogy

I szakmailag tovább képzik maA Fatelítő Vállalat vezetői a napokban járultak hozzá a parkettüzem négy brigádjának ké- réséhez, melyet Gyeneiné is kezdeményezett: az üzem 35 dolgozója versenyt kezdhessen a szocialista üzem cím elnyeréséért. Gyeneiné példamutatása, szorgalma követésre talál. A brigád tervét rendszeresen túlteljesíti. S bizonyára egyéb vállalásaikat is teljesítik, és akkor szocialista üzemmé avatják majd a parkettagyártó üzemet.

Gyimesi József csoportvezető

\ szakmát kismarosnál tanulta, s úgy került a Dombóvári Fűtőházhoz, lakatosnak, — a mozdonyok javítójának. S év- t izedek múltak már el azóta, hogy először javított gépet, most már csoportvezető. A futójavítást végző lakatosok csoport- vezetője. Az ő irányító és szervező munkáján múlik az, hogy a gépeket időben ki tudják-e adni az állomásnak vonatok továbbítására. Hasznos tanácsaival sok értékes percet takarítanak meg egy-egy gép javításánál.

És gondol Gyimesi elvtárs az utánpótlásra is. Minden brigádba tanulókat osztanak be, hogy az idősebb szaktársaktól megtanulják a mozdonyok javításának ezernyi fortélyát. Érdekessége a javító-szolgálatnak az, hogy minden csoporttag, mintegy ötven dolgozó, Gyimesi József neveltje. S nem lehet azon csodálkozni hogy a csoport munkájával elégedettek a fűtőház vezetői, mert a csoport brigádjai követik vezetőjük példáját, lelkiismeretesen, jól dolgoznak.

Pálkovács Jenő

Dr. Czenner Mihály előadása Bajor Giziről

B

EREK

„A második ötéves terv megvalósítása a szocialista építés útján újabb magaslatokra vezeti népünket.” (Az 1961. évi II. Törvényből.)

Február I6-án Bajor Gizi emlékestet rendezett Szekszárdon a városi művelődési ház. Most tizenegy éve halt meg a kiváló művésznő. Dr. Czenner Mihály színháztörténész tartott előadást Bajor Giziről. Az-élvezetes és érzékletes előadás megismertetett a nagy művész életével, nagy szerepeivel. Az előadás után Bajor Gizi hangját hallhatták a megjelentek. Sajnos mindössze két olyan lemez maradt meg, amely őrzi a művésznő hangját, az egyiken Puskin: Mese Szaltán cárról című versét adja elő, a másik lemez pedig Schiller: Ármány és szerelem című drámájából mutat be részleteket. A drámában Lady Millford szerepét alakította Bajor Gizi.

TEGYZET:

MEGÁLLÓ-ÜGYBEN

Hej, de sokat bosszankodunk amiatt, hogy a vonatok lassan közlekednek. De sokszor emlegetjük a szenteket, amiért most sem tudunk eljutni gyorsabban úticélunkhoz, mint negyven évvel ezelőtt. Lényegében igazunk van. De...

A napokban utaztam Dombóvárra Bátaszékról. Szép, tiszta, kényelmes, jól fűtött kocsiban jutott hely. Elindult a vonat. Döcögött néhány percig, s megállt. Azután ismét döcögött Mórágy— Alsónánáról, miután felvett két utast, Mórágy állomásig. Ismét néhány perces döcögés, fékezés és már Mőcsényben vett fel a vonat egy utast. Cikón nem szállt fel senki, a vasutasok csak egy csomagot adtak. le. Aztán jöttek egymás után a kisebb, nagyobb megállók. És a vonat rendje-mód- ja szerint fékezett, indult, és döcögtünk Dombóvár felé. Végül is odaértünk.

Aztán egy más alkalommal a budapest—pécsi vasútvonalon utaztam. Hasonlókat tapasztaltam. S ekkor döbbentem rá: mi az oka annak, hogy a vonatok utazósebessége alacsony. Mert számolni kezdtem: az öt-hat kilométerre lévő állomások, megállók — melyeket évtizedekkel ezelőtt a földbirtokosok és ki tudja kinek a javaslatára építettek — akadályt jelentenek a közlekedésben. A vonatnak meg kell állni, mert a menetrendben ez szerepel. Még akkor is, ha egyetlen utas sem száll le, ha nincs felszálló, akkor is. Viszont, amíg a vonat megáll, időzik és elindul, értékes percek vesznek el. Pontosabban, sok ezer forintot dobunk ki a vonat ablakán. Például: az egyik Tolna megyei megállót semmi sem indokolja, hogy megálló legyen — egyébként mintegy tizenöt ilyen megálló van a megye területén —, a MÁV vizsgálta a dolgot, és megállapította: fél év alatt a MÁV-nak ötvenezer forintjába kerül a megálló, ezzel szemben a jegyből a bevétel 25 ezer forint. Annak ellenére, hogy a megállót összeköti az autóbusz-hálózat a forgalmasabb községekkel. Sőt, kényelmesebb az utasnak, ha a faluban ül fel a buszra, mintha kigyalogol a vasútállomásra.

Mi lenne itt a megoldás? Csak egy dolog: megszüntetni a vonatok késlekedését okozó megállókat. Végeredményben ez csak néhány utas „kárára” történne, de nyerne rajta az állam, nem beszélve arról a sok száz utasról, akik azért érnek lassan céljukhoz, mert ilyen kis állomásokon telik el az utazási idő egyharmad része. Meg kell szüntetni a megállókat, ezt kívánja a fejlődés!- Pj -