Tolna Megyei Népújság, 1962. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-20 / 16. szám
8 •TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. Január 2». SPORT Ismerkedés a labdarúgó-szabályokkal Magyarország labdarúgó-válogatottj a Angliával, Argentínával és Bulgáriával került egy csoportba A hetedik labdarúgó-világbajnokság egyik legérdekesebb eseménye kezdődött meg csütörtökön Santiagoban: a tizenhatos döntőbe jutott csapatok csoportba sorsolása. A FIFA vezetői közötti különböző megbeszélésekre — zárt ajtók mögött — már a kora délutáni órákban sor került, s estefelé mindössze annyi szivárgott ki, hogy 1958-hoz hasonlóan sorsolnak. Nagyjából a Stockholmban is elfogadott magyar javaslatot alkalmazták: csoportonként kiemelték a négy délamerikai, a négy nyugat-európai, és a négy közép-európai országot Ezenkívül létesítettek egy vegyes csoportot is Columbia, Mexiko, Svájc és Bulgária részvételével. Magyar idő szerint már péntekre virradóit, amikor lüktetni kezdett az élet a Carrera Szálló környékén. Kisebb-nagyobb csoportok várták a sorsolás eredményét. A tizenötödik emeleti díszteremben mintegy ötszáz tisztviselő, vendég és újságíró jelenlétében került sor az olyan nagyon várt aktusra. A sorsolást a svájci E. Tho- menn, a FIFA alelnöke, a vb. versenybizottságának elnöke vezette le. Először ellenőrizte a fekete bársonyzacskókba elhelyezett vörös és fehér színű golyókat, majd feszült légkörben megkezdődött a sorsolás. Maduro (Curacao) elsőnek Columbiát húzta ki, aztán egymás után a többi tizenöt országét. Ennek alapján a 16-os mezőny négy négyes csoportja így alakult: (A mérkőzések színhelyeinek megjelölésével): ARICA: Columbia, Uruguay, Szovjetunió, Jugoszlávia. SANTIAGO: Svájc, Chile, NSZK Olaszország. RANCAGUA: Bulgária, Argentína, Magyarország, Anglia. VINADELMAR: Mexico, Bra- eília, Spanyolország, Csehszlovákia A labdarúgó-világbajnokság sor solása után a FIFA vezetői meg hosszú órákon át tanácskoztak, s teljesen kidolgozták a világ- bajnokság lebonyolítási rendjét. Ezek szerint a csoportmérkőzéseket május 30 és június 7-e között bonyolítják le, a negyeddöntőre június 10-én, az elődöntőre pedig június 13-án kerül sor, s a hetedik labdarúgó-világbajnokság a június 17-i santiagói döntővel zárul. A magyar labdarúgó-válogatott május 31-én mutatkozik be az A bizottság a továbbiakban elkészítette a május 30—június 17. között sorrakerülő mérkőzéssorozat teljes menetrendjét is. Magyarország Anglia ellen kezd, majd Bulgária és végül Argentína következik. Barcs Sándornak, az MLSZ elnökének véleménye a sorsolásról: — Nem ismerjük a velünk egy csoportba sorsolt csapatok felkészültségét, véleményem szerint azonban a papírformát alapul véve, nem kaptunk rossz sorsolást. Ha minden jól megy, bekerülhetünk a legjobb nyolc közé. Az MLSZ elnökének egyébként ezek a tippjei a csoportokból való továbbjutásra: Arica: Szovjetunió, Uruguay. Santiago: Chile, NSZK. Vina del Mar: Brazília, Csehszlovákia. Rancagua: Argentína Magyar- ország. Baróti Lajos szövetségi kapitány így látja a magyar csapat esélyeit: — A csoportbeosztásra pillantva azonnal kitűnik, hogy jól kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. Brazília látszik a legbiztosabb továbbjutónak, Columbia, Svájc és Mexico helyzete reménytelennek. A többi 12 csapatnak szinte egyenlő esélye van a továbbjutásra, ehhez azonban kitűnő teljesítmény szükséges. — Válogatottunknak túl kell jutni az első akadályon, de ehhez lelkiismeretes előkészületi munka kell. Éppen ezért, amikor február elején az Újpesti Dózsa hazaérkezik, azonnal kijelölöm a mintegy két csapatra való keretet, s az első edzésre február 6-án kerül sor. — A keret zömét a decemberben Dél-Amerikában járt játékosok adják, a 17 labdarúgóból 12- re számítok ismételten. angolok ellen, ezt követően június 3-án a bolgárokkal, június 6- án pedig az argentinokkal vívja meg mérkőzését. A csoportmérkőzések részletes programja a következő: Május 30, szerda: Uruguay— Columbia (1. csop.) Chile—Svájc (2. csóp.) Brazília—Mexikó (4. csop.) Argentína—Bulgária (3 csop.) Május 31, csütörtök: Szovjetunió— Jugoszlávia (1), NSZK— Olaszország (2), Spanyolország— Csehszlovákia (4), Magyarország —Anglia (3). Június 2, szombat: Uruguay— Jugoszlávia (1), Chile—Olaszország (2), Argentína—Anglia (3), Brazília—Csehszlovákia (4). Június 3, vasárnap: Columbia— Szovjetunió (1), Svájc—NSZK (2), Bulgária—Magyarország (3), Mexi kó—Spanyolország (4). Június 6, szerda: Uruguay— Szovjetunió (1), Chile—NSZK (2), Argentína—Magyarország (3), Brazília—Spanyolország (4). Június 7, csütörtök: Columbia —Jugoszlávia (1), Svájc—Olaszország (2), Bulgária—Anglia (3), Mexikó—Csehszlovákia (4). Mint ismeretes, az első csoport mérkőzéseit Aricában (2200 km- re Santiagotól), a második csoport találkozóit Satiagoban, a harmadik csoportét Rancaguában (85 kilométer Santiagotól), a negyedik csoport összecsapásait Vina del Marban (145 kilométer Santiagotól) bonyolítják le. A selejtező csoportokon belül 6—6 mérkőzésre kerül sor, mindenki játszik mindenkivel. Az első és második helyezett jut tovább. Pontegyenlőség esetén a gólarány dönti el a helyek sorrendjét, ha pedig a gólarány is egyezik, akkor sorsolás következik. A június 10-én, vasárnap sorrakerülő negyeddöntőben a csoportokból továbbkerülő együttesek az alábbi sorsolás szerint mérkőznek az elődöntőbe jutásért: 1. csoport győztese—2. csoport második helyezettje (a) 2. csoport győztese—1. csoport második helyezettje (b) 3. csoport győztese—4. csoport második helyezettje (c) 4. csoport győztese—3. csoport második helyezettje (d). A negyeddöntő találkozóit már kiesésre játsszák, a győztesek az elődöntőbe kerülnek. Amennyiben a 90 perces játék nem hoz döntést, úgy kétszer 15 perces hosszabbítás következik. Ha továbbra is döntetlen az eredmény, a továbbjutást sorsolás dönti el. A legjobb négy közé jutott csapatok június 13-án, szerdán mérkőznek a döntőbe jutásért, az alábbi megosztás szerint: a győztes—c győztes b győztes—d győztes Az esetleges holtversenyek eldöntésére ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a negyeddöntő re. A legjobb négy között vereséget szenvedett két csapat június 16-án, szombaton mérkőzik a világbajnoki harmadik helyért, míg a döntőre június 17-én, vasárnap kerül sor. A magyar labdarúgó-válogatott május 31-én játszik az angolok ellen Titkos remények a Pécsi Bőrgyárnál Az Esti Pécsi Napló január 18-i számában olvastuk az alábbi cikket: »A Pécsi BTC labdarúgói is szorgalmasan készülődnek _ a tavaszi évadra. Az első edzést január 9-én tartották. Bárdosi László edző mindjárt a szabadba vitte a játékosokat. A sérült Posta kivételével — aki az őszi utolsó mérkőzésen vált harcképtelenné —, minden játékos a »fedélzeten van«. — Hétfő és szombat kivételével minden nap tartunk edzéseket — mondotta Bárdosi László a csapat edzője. — A fiúk jó hangulatban, szívesen vesznek részt a foglalkozásokon. Nincsenek különösebb reményeink, de azért nem akarunk leszakadni nagyon a Pécsi VSK-tól. A bajnoki rajt előtt több előkészületi, barátságos mérkőzést játszanak a bőrgyáriak, részt vesz a BTC a Dunántúli Napló Kupán is. A Dózsa II-vel, a Komlói Bányásszal és több kisebb csapattal terveznek edzőmérkőzést. A csapat játékosállományában nem történt végleges változás. Nézzük csak, kikre számítanak a bőrgyáriak a tavaszi mérkőzéseken? Nos: Gergely, Bcck, Keidl, Szőke, Magyar, Török, Var ga, Szalai, Horváth. Hofecker. Hauschl, Bódog, Győrfi, Szeid! Zeleni és Oskó alkotja az NB III- as keretet. — Oskó sorozatos sportszerűtlenségeinek egyszer s mindenkorra végét szeretnénk vetni — mondotta Bárdosi edző, — Szilárd elhatározásunk, amennyiben a játékos magatartásában döntő változás nem történik, nem vesszük számításba a csapat összeállításánál. Sportszerű légkört akarunk kialakítani mérkőzéseinken, s ezért nem riadunk vissza a fegyelmezés legszigorúbb eszközeitől sem. A tavaszi sorsolással elégedettek a bőrgyáriak. Az idény első felében nehezebb mérkőzések várják a csapatot, a hajrában már könnyebb ellenfeleket kapnak. A nagy riválisnál, a Pécsi VSK-nál pont fordítva van. A vasutasok utolsó négy-öt mérkőzése ígérkezik igazán erősnek. A papírforma szerint a BTC- nek kevés esélye van a bajnokság megnyerésére, a bőrgyáriak titokban azért mégis bizakodnak. A labdarúgásban nagyon könnyen előfordulnak meglepetések és a bőrgyári szurkolók még jól emlékeznek az NB III két évvel ezelőtti hajrájára, amikor csapatul; szinte végig esélytelen volt és mégis bajnokságot nyert.« A labdáról A labda szabályos gömb alakú. Külső burkolata bőrszeletekből, felfújható belső része pedig gumiból készül. Csak az a labda tekinthető szabályosnak, amelynek kerülete keményre felfújt állapotban legalább 68, legfeljebb 71 centiméter, súlya pedig a játék kezdetekor nem kevesebb, mint 396 grammos és nem több, mint 453 gramm. Minden mérkőzés előtt köteles a játékvezető megvizsgálni a rendelkezésre bocsátott labdákat, mert csakis a fenti méretnek és súlynak megfelelő, valóban szabályos gömb alakú, keményre felfújt labdával szabad játszani, amelynek állapota nem okozhat sérülést. A labdáról történő gondoskodás a pályaválasztó feladata. Abban az esetben, ha a mérkőzést labdahiány miatt nem leket megkezdeni vagy folytatni, a mérkőzés sorsáról az illetékes labdarúgó-szövetség dönt. Ha a labda a mérkőzés folyamán megpuhul, vagy más módon válik alkalmatlanná, azonnal fél-1 be kell szakítani a játékot. Ha megtörténik a labdacsere, játékvezetői labdával kell folytatni ott, ahol a labda szabálytalanná vált. Ha a labda alkalmatlanná válása kirúgás, szögletrúgás, szabadrúgás, vagy partdobáskor következik be, meg kell ismételnij amennyiben a labdához még más játékos nem ért hozzá. A labdarúgó szövetség határozata szerint bajnoki vagy kupa- mérkőzés alkalmával legalább két darab szabályos labdáról kell gondoskodni a mérkőzés kezdetére. Puha, tojás alakú labda nem felel meg mérkőzés lejátszására! Ha fűzős labdával kívánnak játszani, fűző céljára kizárólag textil- vagy bőranyagból készült puha fűzőt szabad használni, míg drót, vagy másfajta kemény anyagból készült fűző alkalmazása tilos; Ha a kezdési időpontban még nem áll rendelkezésre labda, a csapatok csakis a hivatalosan megállapított idő elteltéig kötelezhetők a várakozásra; Amit a játékosnak tudnia kell A tartaléklabdát a hálóban tartani nem szabad. Labdacsere csakis a játékvezető előzetes beleegyezésével eszközölhető. Ha a labda játék közben válik alkalmatlanná, mezőnyjátékos addig ne nyúljon hozzá kézzel, amíg nem hallja a játékvezető sípjelét, mert esetleges kezezés miatt kellemetlen helyzetbe kerülhet, ha a játékvezető mégsem lót okot labdacserére. A játékosok létszámáról Mérkőző csapatonként legfeljebb 11—11 játékos vehet részt a játékban, közöttük 1—1 kapus, A mérkőzés megkezdéséhez egy- egy csapatból legalább hét játékos jelenléte szükséges. Barátságos, nemzetközi, jótékonysági mérkőzésen — előzetes megállapodás értelmében — elsősorban sérült játékosok cserélhetők, ha ezt a felek előzetesen megbeszélik, és megállapodásukat a mérkőzés kezdete előtt a játékvezető tudomására hozzák; A kapus a játék tartama alatt mezőnyjátékossal cserélhető, de ezt megelőzőleg a játékvezető tudtára kell adni a cserét Minden ezzel kapcsolatos mulasztás büntetéssel jár. Ha ugyanis a kapus-mezőnyjátékos csere bejelentését a csapatkapitány elmulasztja, s a kapuba beállt mezőnyjátékos kézzel érinti (védi) a labdát a büntetőterületen belül, büntetőrúgás ítélendő. Tiszteletlenség miatt figyelmeztetésben részesül visszatérésekor az a játékos, aki jelentkezés nélkül hagyta el a játékteret, kivéve, ha sérülése miatt nem tudott jelentkezni. Ha az egyik csapat a két félidő közötti szünetben úgy határoz, hogy a kapust mezőnyjátékossal cseréli fel, a második félidő megkezdése előtt tájékoztatni köteles erről a játékvezetőt. A játékvezető jogainak gyakorlása, amelyeket a szabályok ruháztak rá, a játéktéren a kezdőrúgásra megadott sípjellel kezdődik, noha maga a mérkőzés ténylegesen csak a szabályosan elvégzett kezdőrúgással kezdődik. Ennek következtében a sípjel és a szabályos kezdőrúgás közötti időben vétséget elkövető játékosok figyelmeztethetők, kiállíthatok és lecserélhetők, ha a játék még nem kezdődött el. Ha egy játékos a kezdőrúgás alkalmával hátrafelé rúgja a labdát, s ezt a figyelmeztetés után is megismétli, és ezért őt a játékvezető kizárja a játékból, helyette más játékos állítható be, mert maga a mérkőzés csak a szabályos kezdőrúgással kezdődik. Amennyiben egy játékos a két félidő közötti szünetben akár ellenfelével, akár a játékvezetővel szemben olyan magatartást tanúsít, amely miatt játék közben kiállítás a büntetés, ki kell zárni a játékból. Helyette más mái nem állhat be. , Az a játékos, akj a játék hevében akár saját lendülete, akár ellenfele szabályos lökése következtében átlépni kényszerül a játéktér valamelyik határvonalát, nem úgy bírálandó el, mintha a játékvezető engedélye nélkül hagyta volna el a pályát. Ez a játékos éppen ezért bármely pillanatban visszatérhet a játéktérre, és minden következmény nélkül játszhat tovább, mintha le sem lépett volna a játéktérről; Az előbbihez azonos módon kell elbírálni azt a játékost is, aki azért, hogy leshelyzete büntetését elkerülje, azzal fejezi ki be nem avatkozási szándékát, hogy kilép az alapvonalon, vagy a partvonalon keresztül. Ezzel szemben köteles a játékvezető les miatt szabadrúgást ítélni az esetben, ha a játéktér elhagyása csupán csel volt, mert rögtön ezután újra visszajön, és azonnal beavatkozik a játékba anélkül, hogy a lesállásból felszabadult volna; Semmi ok nem lehet szabály- sértés megállapítására, ha az alapvonal vagy partvonal közelében egy játékos ellenfelének oldala mellett elrúgja a labdát, másik oldaláról pedig úgy kerüli meg őt a labda után igyekezve, hogy közben elhagyja a játékteret, és egy darabig a vonalon kívül fut, majd ismét bekanyarodik a játéktérre, megszerzi a labdát és gólt lő, a gól teljesen szabályos. A labda egy pillanatig sem volt játékon kívül, míg a játékosnak jogában áll a labda megjátszása érdekében ilyen módon átmenetileg elhagyni a játékteret, ha az összefüggésben van a játékkal, s ezzel semmiféle szabályt nem sért rreg; (Folytatjuk.) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Mcgyor Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Peirits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—T7» Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta előfizethető a helyi posta hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés! díj egy hónapra II f$