Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-17 / 297. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 196). december 17. Bízzunk az emberben A véletlen játszott közre abban, hogy a moziban egymás mellé kerültünk. A Tiszta égbolt című filmet játszották. Reám is nagy hatással volt a film, de a szomszédom — egy fiatal férfi — az egész filmvetítés alatt feltűnően nyugtalanul viselkedett. Az egyes jelenetek láttán mélyről, és nagyokat sóhajtott. Amikor a film befejeződött, és a nézőtér kivilágosodott, kíváncsian vettem szemügyre szomszédomat. A fiatal férfiarc fel volt dúlva, s arcáról le lehetett olvasni, hogy a film nagy hatást gyakorolt reá. vagy fájó emlékeket ébresztett fel benne. A második találkozás már nem a véletlen műve volt. Egy értekezleten, amelyen az SZKP XXII. kongresszusáról tartottak tájékoztatót, a vitában szót kért. — Kettős érzést keltett bennem a kongresszusról szóló tájékoztató. Eszembe jutott az az időszak, amikor néhány évvel ezelőtt még — látszólagos okok miatt — megbízhatatlan voltam, majdnem úgy, mint a Tiszta égbolt című film Asz- tahov-ja. És eszembe jutott az is, hogy az igaz ügy nem bukhat el. őszinte voltam a párthoz, a párt pedig bizalmat előlegezett nekem. Én is megtaláltam az igazságomat, ahogy Asztahov. Kezdetben alig hallhatóan, és nagy izgalommal beszélt. Majd egyre jobban nekibátorodott. Elmondta, milyen nagyszerű dolog érezni a párt bizalmát és, hogy ő néhány évvel ezelőtt katonának is megbízhatatlan volt, ma pedig egy fontos intézmény pártszervezetének a titkára. Ki ez az ember? És milyen összefüggéseket kell keresni felszólalása és a Tiszta égbolt című film keltette izgatottsága között. Az értekezlet után egy óra hosszat beszélgettem Éliás Istvánnal. Fájó emlékekről, fiatal életének legnehezebb korszakáról beszélt. — Tizenötéves voltam, amikor 1944-ben, mint leventét, több száz hasonló korú fiatallal együtt, nyugatra hurcoltak. Hosszú vándorlás után a Szovjet Vöröskereszt közbenjárásával a homi fogolytáborból hazaküldtek bennünket. Szerettem volna tanulni. De anyagi helyzetünk nem engedte, 1946-ban Budapesten egy üzemben helyezkedtem el. Mint az üzemi ifjúsági szervezet tagja itt jelentkeztem .repülőtiszti iskolára. Fel is vettek. Teljesült a vágyam, tanulhattam. Feletteseim előtt soha nem titkoltam, hogy nyugaton voltam, mindenkor őszintén feltártam I hol, merre jártam, hiszen nem volt titkolni valóm. Kiválóan végeztem az iskolát, és a többi fiatallal együtt én is boldogan készültem a tiszti-avatásra, de az avatás előtt fél órával leszedték vállapomat, mert „nyugatos” voltam. Elkezdődtek a kivizsgálások, majd közölték vele, hogy tisztázódtak a dolgok, s visszahelyezik a repülősökhöz, tiszthelyettesi minőségben. De ezzel az ügy nem zárult le. Időközönként újból és újból előkerült, ő maga sem tudja, hogy milyen okokból, míg végül is 1953 október 22-én leszereltették. — Hiába mondtam, hogy tizenöt éves voltam, amikor elvittek, és hogy nem jószántamból mentem. Hiába írtam panaszleveleket, és hiába kértem ügyem kivizsgálását. Megbízhatatlan voltam katonának, és a polgári életben is az maradtam. Rögös életutamról a munkakönyvembe bejegyzett tizenöt munkahely beszél, és beszél családi tragédiám is. Feleségem nem vállalta a racionalizálásokkal. járó nyomorúságot. Nekem nem volt olyan támaszom, mint Asztahovnak Szása. Az én „Szásám” a bajban elhagyott, s életem zsákutcába jutott. Elkeseredetten lázadoztam a sorsom, de sohasem a rendszer ellen. Emberek ellen lázadoztam, akik igazságtalanul bántak velem. — Hogy nem jutott-e eszembe 1956-ban a disszidálás? — Nem, egy percig sem gondoltam arra, hogy hűtlenül elhagyjam hazámat. Éliás István kálváriája jóné- hány évvel ezelőtt véget ért. Az MSZMP Központi Bizottságának helyes politikája Vetett neki véget. Most már évek óta nem megbízhatatlan ember, hanem a párt katonája; aki mint alapszervezeti titkár [ dolgozik. Családi élete is rendeződött. Megtalálta az igazi | „Szását”, aki társa, támasza a nehézségekben és az örömökben egyaránt. Éliás István sorsa rendeződött, de a tanulságot le kell vonni belőle. A legfőbb tanulság az, hogy bízni kell az emberekben. Bízni abban, hogy az emberek túlnyomó többsége sze réti hazáját, szereti népét, és tenni is akar érte. És ha az életben itt-ott botladoznak is egyesek, ha az élet vihara néha félreérthető nehéz helyzeteket is teremt, akkor is elsősorban az embert nézzük. Mert ha az embert nézzük, megtaláljuk az igazságot. Erre tanít bennünket a „Tiszta égbolt”-ot teremtő XXII. kongresszus. Pozsonyi Ignácné December 22, hajnali 3 Ara 20 perc: a téli napforduló Nyolc óra és 26 percig tart a nappal December 22-én, hajnali 3 óra 20 perckor érkezik el nálunk az idei téli napforduló. Ekkor jut el a Nap az ekliptika mélypontjára, ekkor tartózkodik legrövidebb ideig a látóhatár felett. Ekkor érik el a nappalok a legrövidebb, az éjszakák a leghosszabb időtartamot. ■ ■■ 22-én — mondotta el dr. Kulin György, az Uránia bemutató csillagvizsgáló igazgatója — a nappal mindössze 8 óra 26 percig tart. Hosszabbodása igen lassan indul meg. 23-án még mindig pontosan ugyanennyi, 24-én is csak egy perccel tart tovább, s ennyi marad egészen 27-ig. Ezután 28-án, 30-án és 31-én hosz- szabbodik még egy-égy perccel úgy, hogy csak az év utolsó napján éri el a nyolc és fél órát. 22- től a hónap végéig tehát mindössze négy perccel nyúlik meg a nappal. Ezután a fejlődés mar gyorsabb ütemű. Január első nyolc napjában tíz perccel, az egész hónapban pedig már egy teljes órával növekszik meg a nappalok időtartama. A Föld bolygótestvérei az idén a téli napforduló táján nagy »gyű lekezőt« tartanak, mégpedig a nap-irány közelében. A Mercur egész decemberben ott tanyázik, a Venus is egészen közel kerül hozzá, a Mars december 14-én közelíti meg legjobban, sőt a Jupitert és a Saturnust is egyra kisebb távolság választja el tőle. Ennek a földi csillagászok számára az a következménye, hogy —: mivel a Nappal együtt, tehát mindig a nappali égbolton kerülnek elénk, — ebben az időszakban a Földről egyik sem figyelhető meg. Az évnek ahhoz a napjához, amikor hosszabbodni kezdenek a nappalok, rengeteg legendás elem fűződik. A perzsák például éppen ezért tették erre az időpontra Mithras-nak, a világosság istenének, a nappali fény megszemélyesítőjének születésnapját. Sőt bizonyos jelek szerint a kereszténység is a Mitbras-legenda elemeinek átvételével rögzítette december 24-re Jézus születésének időpontját, amelyet eleinte március és szeptember között a legkülönbözőbb dátumokra időzítettek. Valószínűsíti ezt az is, hogy a Mithras születését ábrázoló szobrokon jelent meg először az istenanya, karján a kisdeddel. (Folytatás a 3. oldalról) Be volt rúgva,, mint a disznó. Feléjük közeledett. Vörös intett a többieknek. — Gyertek! Holnap úgyis itthagyjuk Marseillet. No,- sakál, most visszakapod! A nyolc—tíz fiú szaladni kezdett. Mint a fergeteg, viharzott végig az erőd falán. Az őrmestert magukkal sodorták. A fiúk a lejárati lépcsők felé igyekeztek, majd eltűntek föld- 'alatti szállásaikon. Az őrmester ezsméletlen maradt a falon, rúgások, ütések nyomai látszottak testén és több sebből vérzett... Másnap sorakozó előtt Vörös odakacsintott Vámosnak. — Nos? — Még nem tudták eszméletre téríteni. Nevettek. — Sorakozó! — hangzott fel az udvar elejéről. . Irány Afrika! Viszontlátásra, Marseille!,.. * A Sidi-Brahim nevű kereskedelmi gőzös motorjai felzúgtak. A hajó éleset fordult, és kifutott a nyílt tengerre. Kürtje még egyezer felbúeott. mintegy elbúcsúzna Marseilletől, majd egyenletesen szelve a habokat, elindult Afrika felé. A légiósok — régiek és újak — valamennyien a fedélzeten voltak. Az elszállásolás után, a hajófenekekből azonnal felrohantak, különösen az újoncok, akiknek minden új volt, maga a titokzatos út, a végtelen tenger, a kikötő, a partmenti táj. Gazsóék és néhány jugoszláv fiú együtt gyönyörködtek a táj szépségeiben. Hamarosan elérték. Iff várát. Az erőd még most is félelmetes volt, falai komorak, méltóságteljesek, mozdulatlanok — pedig ma már csak kirándulóhely, semmi más. — Ennek a rabja volt gróf Monte Cristo — mondotta ellágyulva Vörös. — Mi meg a Ban-Fart Nicolas rabjai vagyunk — jegyezte meg ironikusan Gazsó. — Ugyan, hagyjátok már, állandóan vitáztok, — tört ki Vámos. — Semmiben sem gyönyörködhetünk anélkül, hogy ... Elhallgatott és két méterrel odébb lódult. Hatalmas hullám ütközött a hajó oldalának. — Mi ez? Egy tengerész jelent meg a fedélzeten. — Vihar készül — ordította. — mindenki a hajófenékbe! A hajó kilengése egyre nagyobb lett. Sokan a korláthoz rohantak, másoknak még erre sem volt idejük, hanem ott helyben érte el őket a tengeri betegség. Gazsóék nagynehezen lebotorkáltak a helyükre. Nyolcán voltak a fülkében: három magyar, három jugoszláv és két olasz. A hajó újabb lökést kapott. ' — Kapaszkodjatok! — Még jó, hogy itt vannak ezek a ... micsodák ... — Strajfák — igazította ki Gazsó. — A hajó, előző útja alkalmával bizonyára kitűnő arab telivéreket szállított, s ezek választották el a lovakat... Látjátok? Még arra sem érdemesítettek bennünket, hogv a rudakat leszedjék és az ólakat átalakítsák ember számára. Lovak, emberek, ugyanabban a fülkében ... Vörös megpróbálta tréfával elüt ni a dolgot. — Nyihahaha... — nyerített kedélyesen, s még rúgott is hozzá egyet. Senki sem nevetett rajta ... A vihar fél óra múlva elérte a tetőfokát. Künn erősen sötétedett, de a fülkében semmi fény nem Volt. (Folytatjuk) A GONDNO — Várjon csak, meglátja, tíz percen belül még az inget is ledobja. Nagyon jók ezek a kis vaskályhák. Most jöttem meg én is, ebben a percben, gondoltam nekiülök egy kicsit és rágom magamat ... Csak ez a matematika ne lenne. A többivel ki Vagyok békülve, de a matematikát nem akarja bevenni a gyomrom. Tudja, elvtárs — nem tudom, szólít- hatom-e elvtársnak —, nekem már amúgy sem könnyű. A negyven év az csak negyven év. Húsz esztendővel ezelőtt, de mit is beszélek, van annak már harminc éve is, hogy utoljára ültem iskolapadban. Napközben rengeteg a lótás-fu- tás, a nagyteremben most is gyűlés. Behordani a székeket, utána ismét takarítani, elrendezni a termet, így megy ez reggeltől estig. Délelőtt a gyerekek járnak be Szekszárdi tanárok foglalkoznak velük, zenét tanulnak. Úgy lenne jó, ha napjában én is legalább három órát tanulhatnék. Nem azért, hogy valami magasabb funkcióra pályázók, ilyen eszembe sem jut. Más van a dologban, elvtárj. Hallgatta Kádár elvtárs beszédét, a legutóbbit mondom. Na, látja, akkor most megérti már, hogy miért lettem én negyven éves fejjel elsős gimnazista. És a gyerekek miatt is csinálom, mert segíteni szeretnék nekik. Meg azért csinálom, mert lehet. Az osztályban én vagyok a legöregebb. Mindegy, négy év múlva könnyebben beszélek. Az idő így is, úgy is halad, nem igaz? Magyarból hármast kaptam, da feltétlen javítok. Hogy a matematikával mi lesz, azt még nem tudom. Állítólag ezután jön a nehezebbje. Menni fog? Úgy gondolja az elvtárs? ... Majd meglátjuk. Látja, mit mondtam. Prímák ezek a kis kályhák. Tudja, nem számít, hogy öreg, ha egyszer jó a fűtőanyag, akkor melegíteni kell még az öregeknek is. Nézzen rám! — sz. p. — A hőgyészi általános iskola politechnikai kiállítása Nagy Zoltán és Kamarás Béla, a komlói erőmű gépészmérnökei írják: Az iskola régi diákjaiként ellátogattunk egykori iskolánkba, és megtekintettük a nemrég megnyílt politechnikai kiállítást. Benedek I.ászló tanár, a politechnikai oktatás vezetője kalauzolt végig a kiállításon. A kiállított tárgyak a jól irányított munkáról tanúskodnak, és arról, hogy ilyen légkörben szívesen dolgoznak a tanulók. A fiúk kiállított tárgyai között vannak repülőgépek, villamoskocsik, gőzmozdonyok magukkészítette modelljei, rollerek, bababútorok. Műszaki vonatkozásban is sok ötletességről tanúskodnak a bemutatott tárgyak. A lányok munkái közül főleg a hímzett térítők, könyvjelzők, ügyesen megformált állatfigurák szerepelnek a kiállításon. A politechnikai oktatás már negyedik éve folyik az iskolában, és most már le lehet mérni, meny nyit fejlődtek az akkori ötödikesekből létt nyolcadikosok az elmúlt idő alatt A tanulók által készített tárgyakból már másodízben rendeznek kiállítást. A faforgácsolás ma még kézi- szerszámokkal történik, így a munka nagyon aprólékos. De már most is sok segítséget kapnak a helyi ktsz bognár részlegétől, ahol Pech Istvánt szívesen keresik fel a fiúk, az állami gazdaságban Lukács István ad különösen sok segítséget, de Károly György műhelyének munkapadjai is hozzásegítették a tanulókat, hogy ügyeskedjenek, tanuljanak. Benedek László tanár lelkesen beszélt a jövő terveiről, és elmondta, hogy munkájuk tökéletesítéséhez bővíteni akarják műhelyüket, s új gépekhez szeretnének hozzájutni. Minden azt mutatja, hogy a politechnikai oktatás Hőgyészen jó kezekben van. A kiállítáis szép élményt nyújtott. Qhjiijtydjícu Mosolygós, vígkedélyű idős bácsinak ismertem meg Kölesden Szűcs Józsefet. Mostani életére gondolva bátran lehet ilyen, hiszen az egykori uraságok kapcarongya, az örökösen kisemmizett cselédember ma a nyugdíjasok jól megérdemelt, gondtalan életét éli. Most éppen a szomszédnak segít a disznóvágásnál. S míg alakítja a sonka formáját, darabolja a zsírnak való szalonnát, felelevenedik szavai nyomán a múlt. És ebben a múltban csak csupa hercegek, grófok, bárók szerepelnek. Ilyen nevek: Schulkowsz- ky, Apponyi, Jeszenszky. És ebben a múltban csak csupa puszták szerepelnek, mint Hídja. Rácegres, Szabaton, Felsőhídvég. Egyik legmegrázóbb élménye is éppen Rácegres-pusztához fűződik. F. kis epizód teljes mélységében mutatja az akkori viszonyokat, a cselédek életét. — Fiatal házasember voltam már akkor — kezdi Sziics bácsi, s e néhány pillanatra az élesre fent kés is pihen a kezében. — Éppen vajúdott a feleségem, orvoshoz kellett volna vinni. De hogyan? Kocsija csak az uraságnak volt, az intéző meg kint volt a földeken. — Utána mentem. Meg is találtam. De mégsem szólhattam hozzá, mert szigorúan kiadták parancsba, hogy kint a földeken nem szabad megszólítani őt a cselédeknek. Ez a húszas évek elején történt. — Mit tehettem mást, meg kel— Ilj ismeretterjesztő könyveit. Burchett: Akik az eget ostromolják (Kossuth). Geymonat: Galileo Galilei (Gondolat), Papanyin: Úszó jégtáblán (Gondolat), Soria: Szabad ország Amerikában (Kossuth). lett várnom, míg beindul az irodába. A parancs úgy szólt, hogy a cseléd csak az irodában szólhat. És én mint a pulikutya, szó nélkül baktattam utána, megfelelő távolságra tőle, míg beért az irodába. Közben csak némán aggódhattam az asszonyért, pedig ordítani szerettem volna a féltéstől. S bent is milyen nehezen adott egy igásszekeret? ... Ez az élet változott meg a fel- szabadulással. A középhídvégi gazdaságban már — mint a szó legszebb értelmében vett ember — dolgozhatott. S nemcsak a nyugdíjra szolgálhatott rá, hanem tisztességes bért is kapott. Ezt legjobban bizonyítja, hogy ez idő alatt minden gyermekének tudott egy-egy házat adni. — Kezdhessék az életet ők emberségesebben, mint az apjuk — mondja Szűcs bácsi. — Háromnak vettem, a negyediknek meg az enyém marad majd. Ilyen öregségre akkoriban nem is gondolhattam. — Mert mit láttam? Soha nem felejtem el szegény Sziiiártó bécsi esetét, ötven évet töltött el az uraságnál és 70 éves korában, amikor már nem tudott dolgozni, egy fillér nélkül kiadták az útját. Mehetett, amerre látott. — Ez mindig eszembe jut és el is mondom mindenkinek — mondja búcsúzóul. Az ajtóin kísér, majd siet vissza, a kolbászhúst már lehet darálni. (Sz E) — Megjelent a Vakok világa című folyóirat novemberi száma a Vakok és Csökkentlátók Szövetségének kiadásában. A folyóirat az SZKP XXII. kongresszusáról, a belpolitikai eseményekről, s a különböző aktuális eseményekről tartalmaz érdekes írást,
