Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-02 / 284. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAQ 1961. december 2. Forrponion a dominikai helyzet Washington „nyugalomra” inti Dominika népét Santo Domingo (MTI): Mint már jelentettük, csütörtökön este heves tüntetésekre került sor a dominikai fővárosban. A szabadságot és demokratikus jogokat követelő tömeg és a rendőrség, valamint a katonaság összetűzései után az ellenzék vezetői felkeresték az elnöki palotát és előterjesztették javaslatukat a helyzet rendezésére. Indítványozták, hogy állítsanak fel öt-hét tagú ideiglenes kormányzótanácsot, amely egyszerű szótöbbséggel választaná meg elnökét. Balaguer a tanácsban nem vehetne részt. Az elnök és a hadsereg vezetői ezt a javaslatot nem fogadták el. Nem sokkal ezután a hadsereg képviselői keresték fel az elnököt a tüntető tömeg által körülvett elnöki palotában. Azt indítványozták, hogy Balaguer vezetésével és a katolikus egyház egy vezető személyiségének részvételével alakítsanak hét tagú juntát, amely a választások megtartásáig irányítaná az ország életét. A javaslat értelmében az elnök lény" n mindenben a hadseregre t 'kodna, sőt, halála esetén a fegyveres erők minisztere venné át az elnöki hatalmat. Jóllehet korábbi nyilatkozataiban Balaguer januárra ígérte a választásokat, a hadsereg indítványa szerint „az általános választásokat két éven belül kell megtartani, és az új kormány nem lehet kommunista”. Balaguer kijelentette, hogy ez a terv „az alkotmányos rend helyreállítását” segíti elő. Az ellenzéki pártok — elsősorban a Nemzeti Polgári Unió — a tervet azonnal visszautasították, hangsúlyozva, hogy ez csak újabb diktatúrához vezethet. Alig hangzott el a rádióban Balaguer beszéde, közzétették a fegyveres erők miniszterének közleményét, amely bejelenti, hogy a hadsereg le fogja törni az általános sztrájkot, és „ha szükséges, ez erőszaktól sem riad vissza.” Egyelőre még nem lehet tudni. hogyan döntenek ebben a helyzetben az ellenzéki pártok. Egyes hírek szerint javasolták, hogy követőik ne vegyenek részt a tüntetésekben. Később azonban a Nemzeti Polgári Unió hivatalosan közölte, hogy állást fqgÄ Szovjetunió megvétózta Kuwait felvételét az ENSZ-be New York (MTI): Mint már jelentettük, csütörtökön délelőtt összeült a Biztonsági Tanács, hogy foglalkozzék Kuwait tagfelvételi kérelmével. Az elnöklő Zorin rövid bejelentése, majd Lutfi, az EAK képviselője és Pacsacsi iraki küldött felszólalása után Nagy-Bri- tannia, Libéria, az Egyesült Államok, Ceylon, Franciaország, Törökország, Ecuador és Chile képviselői fejtették ki álláspontjukat. Valamennyien támogatták Kuwait tagfelvételi kérelmét. Ezután Zorin külügyminiszterhelyettes, a Szovjetunió képviselője mondott beszédet. A szovjet küldött hangsúlyozta, Kuwait nem tekinthető valóban független országnak, és emlékeztetett rá, hogy Nagy-Bri- tannia nemrégen csapatokat küldött Kuwaitba, és bármikor megteheti ezt, ha a kuwaiti uralkodó erre felkéri. Másszóval Kuwait kormánya közvetlenül az Egyesült Királyság kormányától függ, s ezt a teljes politikai függőséget még csak súlyosbítja az angol és az amerikai olajérdekektől való teljes függőség. A Reuter és az AFP jelentése szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtök esti ülésén a Szovjetunió vétót emelt ama határozati javaslat ellen, amely azt indítványozta, hogy Kuwaitot vegyék fel az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Á Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma Szófia (TASZSZ): A BT A hír- ügynökség jelentése szerint november 28-án és 29-én tartották meg a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának plénumát. A plénum munkájában részt vettek a párt Központi Bizottságának tagjai és póttagjai, valamint a központi revíziós bizottság tagjai. Todor Zsivkov, a párt Központi Bizottságának első titkára az SZKP XXII. kongresszusán részt vett bolgár küldöttség vezetője beszámolót tartott a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusáról. A plénum egyöntetűen üdvözölte a Szovjetunió Kommunista Pártjának történelmi jelentőségű XXII. kongresszusát és annak határozatait, jóválfagyta Todor Zsivkov beszámolóját a kongresszusról és a Bolgár Kommunista Párt tevékenységére vonatkozó következtetésekről, végül határozatot fogadott el. póttagjai felszólalásaikban megalapozott bírálatnak vetették alá Vlko Cservenkov hibás és káros módszereit a személyi kultusz uralkodásának időszakában, valamint 1956 áprilisa után tanúsított magatartását. A plénum megállapította, hogy V. Cservenkov nem vonta le a szükséges következtetéseket saját tevékenységére vonatkozólag a személyi kultusz felszámolásából, és mint a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja nem járult hozzá a személyi kultusz ártalmas következményeinek teljes megszüntetéséhez. A plénum úgy határozott, hogy V. Cservenkovot kizárja a Központi Bizottság Politikai Bizottsága tagjainak sorából. A Központi Bizottság plénuma úgy határozott, hogy 1962 augusztus 30-ra összehívja a Bolgár Kommunista Párt soronkövetkeA Központi Bizöttság tagjai és I ző nyolcadik kongresszusát. A Német Kommunista Párt nyilatkozata az Veieiiauer-kormány programjáról Düsseldorf (ADN). A Német Kommunista Párt Központi Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amely megállapítja, hogy a negyedik Adenauer-kormány programja nyílt kihívás a Szövetségi Köztársaság egész lakossága ellen. Adenauerék kormánynyilatkozata — állapítja meg a párt — megmutatja, elérkezett az ideje, hogy béklyóba verjék a német militarizmust és megkezdjék a két német állammal kötendő békeszerződésről folyó tárgyalásokat. Az Adenauer-kormánynak az a követelése, hogy bocsássanak atomfegyvereket rendelkezésére, azzal a veszéllyel jár, hogy meghiúsítja a Genf ben elkezdődött tárgyalásokat és lehetetlenné teszi az általános leszerelés előmozdítását. Az a névjegy, amelyet az új kormány a nemzetközi közvéleménynek felmutatott, a következő feliratot viseli: a háború utáni idők legveszélyesebb kormánya. E kormány azonban végeredményben ingatag alapokon nyugszik. Adenauer kabinetje előtt semmiféle távlat sem áll. A Német Szövetségi Köztársaság lakosságának nem nyújt mást, csak újbóli szenvedést és szerencsétlenséget — állapítja meg a Központi Bizottság nyilatkoza ta, lal az általános sztrájk további folytatása mellett. Mindkét részről elhangzott tehát az „utolsónak” nevezett javaslat. A helyzet válságos. Az amerikai külügyminisztérium jónak látta, hogy „mérsékletre intse” Dominika népét. A külügyminisztérium szóvivője kijelen tette, hogy az amerikai kormányt „mélyen nyugtalanítja” a dominikai helyzet. Az Egyesült Államok — hangoztatja a „jóaka- ratú” intelem — elítélte Trujillo diktatórikus kormányának megalakítására irányuló minden megfelelő intézkedést. „Reméljük azonban, hogy a Dominikai Köztársaság minden jóakaratú polgára mérséklettel és felelősségtudattal próbálja megkeresni azt az utat, amely az ország valóban demokratikus jövőjéhez ve zet” — jelenti ki az amerikai külügyminisztérium nyilatkozata. Eközben pedig amerikai hadihajók cirkálnak a dominikai partok közelében. Az algériai vérengzésnek eddig 117 halálos áldozata van. A fasiszta lincselők egy hét alatt 117 algériai lakos életét oltották ki, több mint százat pedig súlyosan megsebesítettek. A francia hatóságok azonban semmi jelét nem adják annak, hogy véget akarnak vetni a fasiszta ultrák garázdálkodásainak, sőt az Oranban és más algériai városokban, a lincselé- sek központjában, hozott intézkedések éppen az algériai lakosságot sújtják. De Gaulle politikája két tűz közé került: egyik oldalon áll Algéria népe, amely hét esztendő óta vívja kemény és meg nem alkuvó harcát szabadságáért, a másik oldalon a fasiszta ultrák, akik épp úgy harcolnak a de Gaulle-kormányzat ellen, mint az algériai nép ellen. Az ultrák semmiféle eszköztől nem riadnak vissza, Franciaországban és Algériában hónapok óta a plasztikbombák százai robbannak, most pedig, hogy fokozzák terrorcselekményeiket, szabályos embervadászatot indítottak az algériai lakosok elflz amerikai provokációk újabb színhelye a berlin—helmstedti országút Berlin (MTI). Az amerikaiak, miután kudarcot vallottak a berlini államhatárnál, a friedrich- strassei átkelőhelynél rendezett provokációkkal, működési területüket áthelyezték a Nyugat-Né- metországot Nyugat-Berlinnel összekötő Berlin—helmstedti országúira. November 10 óta az amerikaiak egyrészt felfegyverzett katonákkal teli jeepeken kétórán- ként „ellenőrzik” az országutat, másrészt szünet nélkül hajtanak végre csapatmozdulatokat Nw>'- gat-Berlinben Nyugat-Németor- szágban végrehajtandó NAT»- hadgyakorlatok ürügyén. E tevékenység, amelynek értelmi szerzője és legfőbb irányítója Clay tábornok, Kennedy amerikai elnök személyes megbízottja, azt. célozza, hogy ellenőrizhetetlenné váljék a Nyugat-Németország és Nyugat-Berlin közötti összeköttetés és bizonyítottnak tűnjenek a nyugati hatalmaknak Nyugat- Berlinre támasztott jogtalan igényei. A Nyugat-Berlinben. illetve Nyugat-Németországban állomásozó amerikai katonaság teljes katonai felszereléssel végrehajtott kétirányú csapatmozdulatai, amelyeknek következtében egy- egy egység néhány nap alatt teszi meg az oda-vissza utat, rendkívül veszélyes következményeket vonna maga után. Erre mutat rá a TASZSZ berlini tudósítója is, amikor a nyugat-berlini NATO- hadgyakorlatokkal kapcsolatban megállapítja, hogy ezek — mivel az amerikai hadsereg Nyugat-Németországban állomásozó egységei a NATO-hadsereg részét képezik —, azt jelentik, hogy Nyu- gat-Berlint a NATO érdekkörébe akarják vonni. A tudósító arra is felhívja a figyelmet, hogy a nyugat-berlini helyi viszonyok teljesen alkalmatlanok bármiféle hadgyakorlat számára. Legújabb hírügynökségi jelentések szerint december elsején, pénteken megkezdődött az egyik augusztus 20-án Nyugat-Berlinbe irányított amerikai gyalogezred átcsoportosítása Nyugat-Német- országba. Az átcsoportosítás bevallott célja — hadgyakorlaton való részvétel. Ezzel egyidejűleg más ameri Icai csapategységeket küldenek NyugatBerlinbe. Az ez- redek kicserélése szakaszonként történik. len. Autóbuszokat, személyautókat állítanak meg, lemészárolják a védtelen lakosságot, a hivatalos francia hatóságok pedig tétlenül nézik mindezt. A Francia Kommunista Párt ismételt felhívása nyomán a haladó francia közvélemény régen megértette, hogy a súlyos problémákkal küzdő francia belpolitikai életet mindenekelőtt az algériai háború befejezésével lehet rendezni, de ugyanakkor elengedhetetlenül szükség van a garázda fasiszta elemek megfékezésére is. De Gaulle tábornok azonban a határozott cselekvés helyett ismételten béke jobbot nyújtott az ultráknak, akik ebből a kormányzat gyengeségére következtettek, s még vadabb terrorral, bombamerényletekkel, embervadászattal válaszoltak. A fasiszta terrorcselekmények következtében súlyos helyzet alakult ki Algériában. Áz algériai ideiglenes kormány tájékoztatási minisztere a válságos helyzetre most külön is felhívta a francia kormány figyelmét. »Ha a lincselések, gyilkosságok tovább folytatódnak és a francia hatóságok semmit sem tesznek megakadályozásukra — hangzik a miniszter nyilatkozata — számolni kell azzal, hogy népünk haragja kérlelhetetlenül lesújt a fegyvertelen algériaiak elleni tömeggyilkosság tetteseire.« A francia sajtóban egyre élesebben bírálják a francia kormányt, s számos lap felveti a kormány súlyos felelősségét is. A Combat című lap már egyenesen arról ír, hogy a jelenlegi légkörben a tárgyalások lehetetlenné váltak. A karhatalom megbénult — írja a Combat —, az algériai probléma beláthatatlan fejlemények felé halad. A francia nép azonban nem vállal közösséget a fasiszta ultrákkal, s naponta tüntető tömegek vonulnak fel Párizs és a nagyobb francia városok utcáin, követelve a terrorista ultrák felelősségre vonását, a tárgyalások megkezdését és az algériai béke megvalósítását. Verekedés a francia nemzetgyűlésben A francia nemzetgyűlés csü- I képviselő támadást intézett a kor törtöki ülésén, amely az algéria költségvetést tárgyalta, heves szóváltásra, majd verekedésre került sor a szélsőjobboldali képviselők és az UNR néhány képviselője között. Lauriol algériai ultra-képviselő ismét azzal a koholt hírrel hbzakodott elő, hogy a szovjet kormány egyezményt kötött az algériai ideiglenes kormánnyal. Ezzel kapcsolatban Ar- righi, ugyancsak szélsőjobboldali /JSETTENTŐ TKodrigvez 62. — Jó IRTA: HORVÁTH JÓZSEF Jobbról egy nyitott ajtót látott, és egy üres szobát. A szornány és de Gaulle személye ellen. A francia elnök pártjának tagjai éles szavakkal válaszoltak. Heves vita támadt, majd a szélsőjobboldal és a kormánypárt képviselői egymásra rohantak. Az ökölharcnak a közbelépő teremőrök vetettek véget, de így is csak rövid időre sikerült lecsillapítani a kedélyeket, mert a verekedés a folyosón tovább folytatódott. Biztos vagy benne, hogy velem beszélsz? Rodriguez... Most figyelj. Negyedórán belül teremts készenlétet a kapunál! Egy teherautó fog közeledi. Előtte a kapukat kitárni! A kocsi befordul a kapun, be a parkba. Érted, Imre bácsi? Gyorsan körülnézett. Egy lélek sem volt a közelben. — Géppuskákat a parkban azonnal felállítani, rejteni! Amint intett hátra a sofőr, bábán egy^ a fal mellett álló ^ csira! Tűz, tűz, élő ember ne maradjon a kocsin! Érted? Kint lépések neszét hallotta. Lecsapta a kagylót. Látszólag gondtalanul kisétált Géza nem tudta mire vélni a széken egy telefonkészülék he- dolgot. vert. A Széna térnél, a nyilas kör- Géza egy másodperc tört rézét) székház előtt a kocsi meg- sze alatt megváltoztatta haditer- torpant. Rimóczy vezényszavára vét. . , az egész banda leugrált a kocsi- Először az volt az elgondolása, a szobából, ról. A sofőr is kiszállt. hogy a teherautót egészen a kószálsz testvér? Miért Rimóczi odaszólt Gézának: frontvonalig vezényli, majd csak nem jössz piálni? — kérdezte — Gyere, testvér, te is. Itt van telitalálatot kap, s ott pusztul e6T nyilas suhanc, akit Rimóczy egy kis jó itóka. Mielőtt bekuk- ez az egész banda. S ezekkel Géza keresesere küldött. kantunk a spanyolokhoz, jót tesz együtt pusztul ő is. egy kis szíverősítő. De ez a telefon! Géza kiszállt a kocsiból. A A nyilasok az udvar felé iparbanda tagjai benyomakodtak_ a kodtak Géza ószrevétlenül lema körzeti nyilasszékházba. Az őrség vidáman üdvözölte, és beengedte őket. Géza utolsónak maradt tőlük, beugrott az üres szobába és a telefonkagylóhoz karadt, de az őr, aki látta, hogy Géza a sofőr mellől szállt ki, őt sem tartóztatta fel. A társaság egy folyosón masírozott át. Géza tétován pillantott körül, — Máj beteg vagyok — hazudta Géza — azonnal rosszul leszek a szeszesitaltól. — Ugyan, gyere csak! Belekarolt Gézába, és Rimóczy elé cipelte. Rimóczy egy bögréből vedelte a pálinkát. — Gyere, igyál! Ne szemér- meskedj, az istenedet, majd megReszkető ujjakkal tárcsázta fel a spanyol követséget — Halló? Ki van ott? Tes- látod mennyivel könnyebb lesz sék? Imre bácsi? Itt Géza! Meg- az egész, ha egy-két decit beve- ismered a hangomat? Igen? szel,