Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-31 / 307. szám

5

A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

.. Irodalmi melléklete

Az almába zárt álom

(Közeli történet)

Újévi jegyzet

A közgazdászok dolga — hiszen végeredményben ők érténél*} hozzá — felmérni, milyen eredményeket értünk el . az elmúlt tizenkét hónapban, s ezek az eredmények milyen kiindulási alapot adnak az elkövetkező esztendő terveinek valóraváliásához. A luiz- gazdászok dolga a felmérés, a mérlegelés, meg is teszik és a szántok tükrében mutatják be hazánk megújult és egyre újuló arculatát.

De van több dolog, ami statisztikai adatokkal, tény- és tervszámokkal nem fejezhető ki, noha mindez következménye a számokkal kifejezett gazdasági, anyagi fejlődésnek. A közgazdászok tegyék meg a magukét, cáfolhatatlan számok füvében mutassák be a fejlődést, én meg hadd szóljak néhány szót a nem mérhető, a nem közvetlenül kimutatható, de a fejlődés jeleit elvitathatatla- nul magukon hardozó más dolgokról.

Helytelen lenne az életszínvonalat csak azzal mérni, hány ruha, hány pár cipő jut egy emberre; mennyi húst, zsírt, cukrot, stb. eszünk; mennyien járnak moziba, színházba; hány embernek van motorkerékpárja, esetleg autója, ésatöbbi. Az életszínvonalhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberekben kialakult életérzés. Persze, ez mind az előbbiekből fakad, de mégis valami más. És ebben sem fejlődtünk az elmúlt év folyamán kevesebbet, mint bármiben. Biztonságérzetünkről szólni már közhely, mert nem hinném, hogy egyetlen becsületes, munkájából élő ember bizonytalanul erezné magát nálunk; biztos jelenében, biztos a jövőjében (s azt hiszem, a családi múlt miatt sem kell már bizonytalankodni, hiszen ma már nem nagyszülei, hanem munkája alapján mérik az embert).

Megnőtt az emberek hite. S az, hogy az emberek hite megnőtt a jelenben és a jövőben, megnőtt a bizalom a rendszer és a rendszer hajtóereje, a párt iránt., az nem kis mértékben annak köszönhető, hogy a párt bizalma is megnőtt az emberek, a dolgozó tömegek iránt. Népünk hite abban, hogy a mi pártunk jó politikát folytat, elsősorban annak tudható be, hogy ez a politika valóban a széles tömegeket szolgálja, egyenes, őszinte és becsületes, bárki számára viló.gos és tisztán áttekinthető, nem szépít, nem irrealitásokon alapul, hanem a valóságos helyzetből fakad. De a megerősödött hit forrása az is, hogy a párt hisz a széles tömegek alkotóerejében, abban, hogy népünk túlnyomó többsége nemcsak helyesli a szocializmus építésének programját, hanem annak megvalósításán is munkálkodik.

Népünk egysége a szocializmus építésében nem szólam, hanem ma már valósáp. A mezőgazdaság szocialista átszervezése a gazdasági élet megváltozásán túl azt is magával hozta, hogy kezd megváltozni a parasztság gondolkodásmódja, életszemlélete is. Az „én” szemléletét mindinkább felváltja, a „mi”, az „enyém” helyébe a „miénk” költözik, a „nekem” helyett teljes polgárjogot nyer a „nekünk”, fis ezek nemcsak szavak, nemcsak kifejezések, a fogalmazás megváltozását jelenti ez, hanem egy új életérzést, egy változó világszemléletet. Az önérdek nemcsak párosul a közérdekkel, hanem, eggyé válik vele, a haza elvont fogalomból kézzelfogható valósággá válik, erősödik az emberekben a tulajdonosi érzés, amikor vállukra veszik az egész ország gondját. És nem utolsó sorban a hazaszereiet az emberek szeretetévé nemesedik, sőt kitágul és kitárul, magához képes ölelni az egész világot.

És még mennyi minden, amit felsorolni nincsen hely: művelődtünk, okosodtunk, megszilárdítottuk jogunkat a „tanuló nemzet’ jelzőhöz. Jobban élünk, igazabban.

Végigtekintve az elmúlt, a becsületes munkában eltöltött esztendőn, minden jogunk és minden alapunk megvan arra, hogy őszintén és tiszta szívvel mondjuk:

Boldog újesztendőt!

LETENYEI GYÖRGY

Petőfi Sándor születésnapján

Nemcsak szerelmes ember álmodozik. Álmodoznak olyanok is. akiket az ifjúkori perzselő szerelem már elkerül. Hogy milyenek ezek az álmok? Nincs hozzá mérleg, nincs hozzá műszer, amely meg tudná állapítani, de egy biztos: Barna Sándor arcán sokszor van ilyen álomtűz. Áll néha a konyhaajtóban, két szép piros alma a kezében. Labdázik vele. Tekintete kíséri az almák útját. Mosoly bújkál arcán, mint a szerelmes embernek, ha a leányt látja.

— Nézzed csak. Juliska. Az a vén bolond már megint játszik — mondta a mellette haladó asszonynak és közben benyitott Barna Sándor felesége az utcai kiskapun, a múlt ősz egyik napfényes napján. — Látod, olyan ez. akár a gyerek.

A szomszédasszony nevetett, s hozzátette:

— Férfinép. ilyen nép.

És tovább ment. Az asszony pedig csendesen tette be a kiskaput, figyelte emberét, aki felé se nézett. Gondolatban valahol messze járt. kint a Ka- darcs-parton, a kis gyümölcsösben. Számolgatta az érett almákat,. a kis fácskákon. Kár, kár, hogy annyit lerúgtak. Legalább ötven almával több lehetett volna tavaly. Az idén meg már mázsába kellene mérni, de fiatalok még a fák. Bolond kert. fizet, mint a köles.

Eszébe jutott, hogy éppen ezt mondta a szomszédiának, aki még mindig a tagosítást szidta. Mert azt mondja, őneki jobb földjei voltak.

— Telepítsen, szomszéd, itt a Kadarcs. A kis fára. ha nagy a szárazság, tud honnét vizet venni az ember, mert nemcsak hal van ebben a vízben, hanem élet is, A kis fák között sok minden megterem. Az első esztendőben még a búza is. Aztán meg a krumpli, répa. Egy kicsit vigyázni kell a szántással. De megéri. Higgye el. megéri.

Az asszony, hogy bent csörömpölt az edényekkel, ő is belépett a konyhába. Leült az asztal mellé, elővette oltókését, és finoman, óvatosan kettészelte az egyik almát. Aztán még egyszer a felet. A gerezdet megtö- rölgette. kivágta a magházat, kigurult két magocska. Szájába vette, ízlelgette a csodálatos za- matú almát.

— Anyjuk, én még telepítek. — Az asszony már el volt készülve erre a be jelentésre, hisz szinte hűtlen lett hozzá embere, amióta megerősödött az almás. Minden időt ott töltött, mindig szöszmötölt, és egy új mosoly volt ilyenkor arcán. Közel harminc esztendeje élnek együtt, de ehhez hasonlót csak akkor látött rajta, amikor aprók voltak a gyerekek. Most odaszólt:

— Jó. jó. De hol terem meg a kenyér?

— Asszonybeszéd. Egy darabig még megterem, aztán meg majd ... Idenézz! — és rátette bütykös mutatóujját az egyik almamagra. Messze tolta magától. — Ez lesz a kenyér. — Aztán újabb szemet tolt fel. — Ebből új csemeték — még egy szemet —, ebből nagyujjas, meg kendő neked. Ezt meg a gyerekeidre költheted. Lásd, még a bankba is marad — mutatta a magházat. — Sok minden telik az almából.

— Jó. jó. De láttunk már fonnyadt almát is, apja. Abból egy ép magot sem veszel ki.

— Bolond beszéd.

— Jó. jó. Csináljad. Majd betagosítják — fenyegetőzött az asszony. Barna Sándornak egy pillanatra megállt az oltókés a kezében. — „Betagosítják?” — kérdezte meg önmagától dermedtem Hirtelen végigvette a csatornaparton a közeli gazdákat. — Tsz-tag egy sincs köztük, tagosítani meg csak ott lehet, ahol ők vannak többen.

— Sokszor visszagondolt az asszony szavára, de azért másnap újra kiment a gyümölcsösbe. újabb soroknak ásta a gödröket. November elején a nagyfiú is hazajött Pestről, az agráregyetemről. Együtt mentek ki. Szótlanul ásták a lyukakat.

— Vagy három sor még kellene — egyenesedett fel az öreg. A fiú oda se nézett, úgy felelt.

— J* lenne. De tudja, mi lenne a legjobb? Az egész csator- napartot betelepíteni.

Az öreg a szóra felütötte fejét és végigtekintett a Kadarcs- barton. Képzeletében hirtelen megjelent a hatalmas gyümölcsös. Nagyot sóhajtott. Majd félvállról odavetette.

— Bolond.. i A másét? — Aztán többet rá se pillantott a gyerekre. Csak zúgott, kavargóit benne „az egész csatornapartot’ ... és nem tudott ellent- állni. végig-végig kellett néznie a Kadarcs-parton. Egyszer felegyenesedett, mintha nyújtózna. kitárta karját. De abból azt is lehetett érteni, ha tehetné, de magához ölelné az egészet. Újra suttogni kezdett maga elé. — Bolond. — Majd számolni kezdett. — Mekkora pénzt hozna az. Aztán köpött egyet. Mintha keserű nyálától akarna szabadulni.

— Elég lesz mára — mondta nemsoká. Elindultak. A fiú csak lopva tekintett apjára. Az már nem bírta a szótlanságot. Megkérdezte:

— Sokat tanultok? ...

— Tanulnivaló akad.

— No, azért vagytok. — Sanyi ezen elmosolyodott. — Azért, azért — gondolta.

— Igaz. hogy Feri bátyám...?

— kérdezte.

— Uhum ... — rántotta fel a szemöldökét az öreg és egy bizalmatlan tekintettel csapta meg a fiát. Ismerte a következő kérdést. De a fiúnak most nem volt kedve feszegetni az ügyüket. Mintegy a tekintetre válaszolta:

— Jó, jó. Nem agitálni jöttem, ne féljen. — Az öreg megenyhült. De nem nézett többet a fiára A vacsoránál is csak akkor tekintett rá. amikor az nagy hersenéssel beleharapott egy mosolygós jonatánba. Nem állta meg szó nélkül.

— Jó. ugye? — Aztán csak gondolatban folytatta: — Ilyen zamatú alma úgysincs a világon. — És újra a délutáni beszélgetés jutott az eszébe. Ettől egy kicsit elkomorodott.

A fiú reggel visszaindult. S magával azt a bizalmatlan tekintetet vitte. Sokat lógatta a fejét, amikor az új híreket hallotta, s a régi leveleket kapta otthonról. Úgy érezte, talán apja belehalna, mintsem a szövetkezetbe lépne. Konok, az isten is beszélhetne neki. így ment haza kora tavasszal is. Délután érkezett. A vacsoránál találkoztak. Jóformán szót sem váltottak. Csak az jelezte, hegy ünnep, ha 6 hazajön, hogy az öreg átszaladt Szabó Miskához egy üveg borért. Megitták, s lefeküdtek.

Reggel még meg sem virradt, amikor valaki kopogott az ablakon. A fiú is felébredt.

— Sándor, készen vagy?

— Megyek! — válaszolt apja és felkapta a teli szeredást.

— Fát irtani jár? — kérdezte, amikor az öreg elment.

— A. fene. telepítenek — válaszol anyja.

— Telepítenek? Mit?

— Gyümölcsöst.

— Gyümölcsöst? Kinek?

— A szövetkezetnek — válaszolta meglepődötten az asz- szony.

— A szövetkezetnek?

—* Annak, annak, hát apád nem írta? Belépett a csoportba.

— Apám? — fordult meg fiával a világ. Meg kellett fogni az ágy végét. Félhangosan kérdezte meg újra: — Apám a szövetkezetbe?

— Hát nem írta meg?

— Nekem aztán egy szót se.

— Már egy hónapja. — De a fiú ezt nem ha): itta. Kirohant, az udvaron, futás közben vette fel a kabátját is. Az eresz alatt állt anyja kerékpárja, felkapott rá. és ugyancsak taposta a pedált.

A gyümölcsösnél már dolgoztak. Voltak vagy tízen, ismerősök mind. Földszomszédok. utcabeliek, idősek, fiatalok. Megállt és ledobta a kerékpárt.

— Apám. hát ez ... — Az

öreg hunyorított, aztán. mint. aki nem értette a kérdést, szembefordult a fiával.

— Mi az. elment anyád? Ide pedig hiába jöttél, csecset nem adhatok. — A körülállók ezen nevettek, a fiú pedig zavartan elfordult. — De ha akarsz, segíthetsz — szólt utána apja. Erre ő is elnevette magát

— Nagy kópé maga — és felvett egy ásót, a sor végén. Lenyomta a rugós ásót. s ahogy kicsit felegyenesedett. összeakadt tekintete egy ott dolgozóval.

— István bácsi, ezt meg hogy csinálták? — Az öreg évek óta tsz-tag, tudta, miről van szó.

— Hogy? Hát meghívtuk fő- almakertésznek.

— Aha — mondta a fiú, s közben oldalt, apjára pillantott, aki ebben a percben éppen tekintettel a csatorna partját simogatta. összenéztek, az öreg arcán mosoly volt. Talán gondolatban a most telepített apró csemetéket látta, tíz év leper- gése után, hatalmas zöld lombbal ringatózni a nyári szélben.

H. Szabó József

„Közép termetnél valamivel magasabb alak, sugár növéssel, arányos testtagokkal, fesztelen mozdulattal, sűrű, tömött, felálló, kurta, fekete hajjal, melyet jobb kezének ujjaival beszéd közben gyakran hátrafelé simított: közép homlok, a két szemöldök között egynéhány ránc, a mély gondolkodás jele, szép, rendes, barna szemöldökök, csillámló bogár szemek, melyek beszéd közben csillogtak, s midőn lelkesült, vagy költeményeiből szavalt, fényesen ragyogtak: ez volt arcának legszebb része, ablakai költői lelkének.” Ezekkel a szavakkal jellemzi a hűséges barát, Telek; Sándor, a költői nászút házigazdája, ama kevesek egyike, aki mindvégig kitartott Petőfi emléke, a negyvennyolcas eszmék mellett.

Ha Teleki jellemzését kiegészítjük a hagyományos Petőfi- képpel, a vékony, zsinóros fekete atillával, kihajtott fehér ingével, hányaveti öltözékével, előttünk áll az a költő, aki nemcsak minden magyar számára jelenti az első olvasmány felejthetetlen élményét, hanem világirodalmi jelenség is, a világirodalomból ama tíz-tizenöt költő közé tartozik, akiknek .neve és műve mindörökre fennmarad.

Miben áll nagysága, amelyről könyvek sorát írták már? Az első pillanatban talán köny- nyedsége nyűgöz le, az a természetesség, ahogy minden verssé válik benne, mintha az érzékelhető világ csak arra lenne jó számára, hogy versbe ötvözze. De ez a könnyedség i csak, látszólagos, A gyorsan

pergő, állandó meglep; lést tartogató sorok egy-egy világot zárnak magukba, s ösztö- nössége, hevülékenysége, az állandó írásra kész magatartás mögött egy elmélyedt, mindent részeire boncoló, világirodalmi műveltségű költő áll. Huszonkét éves, de már megtanult franciául és angolul, Shakes- pearet fordítja, s a francia forradalmárokat olvassa. A költészet számára kettős valóságot jelent: világirodalmat, a szó goethei értelmében, s azt a magyar valóságot, amelynek megváltoztatása költői programja igen fontos része.

Mindez azonban már az irodalomtörténetre tartozik. Születése évfordulóján inkább az embert idézzük, ezt a rokonszenves. csupa tűz, csupa lelkesedés örökifjút, aki egyszerre volt áradozóan kedves, és villámokat szóróan haragos, gyengéd és goromba, fellegekben járó garabonciás és a forradalom apostola. Látszólag csupa ellentétből állt, de a kortársi feljegyzések arról is számot adnak, hogy milyen következetes volt barátságában, s milyen tiszta szerelmében.

De ennél a szerelemnél 's előbbrevaló volt neki a haza sorsa, s a vers nála valójában beteljesült: a hazáért feláldozta szerelmét is ..

Költőnek is, embernek is nagy volt, a legnagyobb magyarok közül való, akinek embersége, makulátlan becsületessége formálta ki művészetét, s ez a művészet mindenkor emberségre, becsületességre tanít mindenkit, aki kézbeveszi könyvét.

mi