Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-30 / 306. szám

TOLNA SIEGTET NEPÜJSAO 1961. december 30. 2 fl Romáa Népköztársaság nagy nemzetgyíiSése meg­szavazta az 1982. évi állami tervet és költségvetést Bukarest (MTI): A Román Népköztársaság nagy nemzetgyű­lése december 23-án befejezte munkáját. Háromnapos vita után a képviselők a többi között meg­szavazták az 1962. évi állami ter­vet és a költségvetést. Figyelem­reméltó az 1962. évre előirány­zott költségvetési bevételek je­lentős növekedése. A növekedés 1961-hez képest összesen 12,6 milliárd lej. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy az utóbbi há­rom évbén az átlagos évi nö­vekedés körülbelül hatmilliárd lej volt. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy gyors ütemben fej­lődik a szomszédos baráti Romá­nia gazdasága. 1962-ben több mint hatmilliárd lejjel növekszik a lakosság pénz­jövedelme. A költségvetés körülbelül 17 milliárd lejt irányoz elő a külön­böző fokú oktatás, a kultúra, a tudomány, a dolgozók egészség- védelme, a testnevelés és a sport, stb fejlesztésére, ugyanannyit, mint amennyi az egész 1960. évi költségvetés összege volt. A társadalmi-kulturális kiadá­sokon kívül a költségvetés több mint 3,4 milliárd lejt irányoz elő lakásépítésre, új iskolák, diák­otthonok, kutató-laboratóriumok, kórházak, szülőotthonok, mozik és más építkezésekre. A román nép jövőre az ipari termelés 13,5 százalékos növe­kedését tűzte ki maga elé, to­vábbá a termelési — és forgalmi költségek négymilliárd lejjel va­ló csökkentését, valamint a mun­ka termelékenységének jelentős növekedését a népgazdaság min­den ágában. •• Összetűzés Elisabethviilefoen a katangai zsoldosok és az ENSZ-csapatok között Elisabethville (MTI): Az észak- rhodesiai egyesült nemzeti füg­getlenségi párt üzenetet intézett Ü Thant ügyvezető ENSZ-főtit- kárhoz, hangsúlyozva — megtá- madhatatlan bizonyítékok vannak arra, hogy Wolensky miniszter- elnök együttműködik Csomóéval. A párt vizsgálatot kért az ügy­ben. Wolensky ugyanakkor „felhá­borodottan” tagadja az együtt­működést. Kijelentette. hogy Pénteken Katanga határára uta­zik és személyesen ellenőrzi a helyzetet. A miniszterelnök a következő jellemző választ adta a feltett kérdésekre: „Belefárad­tam már azokba az ENSZ-vádak- bn. amelyek szerint „fegyvereket szállítok” barátomnak, Csomóé­nak.” tér egy belga lapnak adott nyi­latkozatában képmutatóan kije­lentette: „Olyan találkozóra len­ne szükség, Adoula és Csőmbe között, amelyet nem befolyásol­nak idegen hatalmak”. Mint is­meretes, Kimba azért tesz kör­utat a nyugati fővárosokban, hogy nyugati diplomáciai támo­gatást szerezzen Csőmbe számá­ra. Csütörtökön összetűzésre került sor Elisabethvilleben a katangai zsoldosok és az ENSZ-csapatok svéd alakulatai között. Az össze­tűzés részleteiről nem érkeztek jelentések. Boun Oum miatt meghiúsult a három herceg vientianei találkozója A hazafias erők küldöttei továbbra is hajlandók a tárgyalásokra Vientiane (MTI). A Reuter je­lentése szerint Szufanuvong her­ceg, a laoszi hazafias front párt­jának elnöke pénteken Vienti- aneból visszautazott Xieng-Khou- Kimba katangai külügyminisz-1 angba, mivel az amerikabarát Äz Ädenauer-kormany ragaszkodik az 1037-os határokhoz Bonn (MTI). A nyugatnémet szövetségi sajtóiroda brossúrát adott ki, amely a bonni miniszté­riumok évvégi jelentését tartal­mazza. A külügyminisztérium je­lentéséből ismét félreérthetetlenül kitűnik, hogy a bonni politikának továbbra is az 1937-es határok visszaállítása az egyik célja. A jelentés többek között meg­állapítja: „A szövetségi köztársa­ság a határok kérdésében most is azt az álláspontot képviseli, hogy Németországnak az 1937 de­cember 21-én megállapított hatá­rok között kell maradnia”. A jelentés szerint, az Odera— Neisse-határon túl fekvő, a Szov­jetunió és Lengyelország részét képező területek csupán „lengyel és szovjet közigazgatás” alatt áll­nak. Boun Oum, a savannakheti cso­port vezetője nem volt hajlandó megtárgyalni a koalíciós kor­mány megalakításának kérdéseit. Boun Oum péntek reggel ta­lálkozott Souvanna Phouma mi­niszterelnökkel és megismételte korábbi kijelentését, amely sze­rint nem tartja szükségesnek a hármas találkozót. Szufanuvong herceg elutazása előtt a repülőtéren hangsúlyozta, •-távozása nem jelenti a tárgya­lások végleges meghiúsulását-«. Bármikor kész vagyok vissza­térni Vientianeba, ha Boun Oum résztvesz a hármas találkozón — mondotta a herceg. A Német Kommunista Párt és a Német Béketanács üzenete Nyugat-Németország lakosaihoz A Német Kommunista Párt Központi Bizottsága újévi üzene­tet intézett Nyugat-Németország békeszerető állampolgáraihoz Felszólítja őket, hogy 1962-ben Az országgyűlési könyvtár és az MTI kiadványa az ENSZ-ről Az országgyűlési könyvtár, az I az ENSZ felépítését, szerveit, ki ENSZ letéti könyvtára az MTI- vei közösen ismertető füzetet bocsátott ki az ENSZ-ről. A tet­szetős kiállítású, csaknem 200 oldalas füzet, az 1961. novemberi helyzetnek megfelelően közli az ENSZ-re vonatkozó legfontosabb tudnivalókat, az ENSZ tagálla­mainak névsorát és felvételi évéi, adványait, az ENSZ-re vonatko­zó legkülönbözőbb kiadványok, valamint az országgyűlési könyv­tárban megtalálható művek bib­liográfiáját. A kiadvány nemcsak újságírók, előadók, hanem újság­olvasók számára is hasznos adat­forrás, Tizenhét népszerű tudományos film készült az idén íövőre húsz forgatását tervezik A Budapest Filmstúdióban a , ményeit mutatja be meggyőzően, népszerű tudományos filmek | A Vigyázat mázolva, a szatíra, gyártásának idei eredményeiről a nevettetés eszközeivel nevel: A és jövő évi terveiről tájékoztat- Gondolkodó gépek, a Hullámok ták az MTI munkatársát. 1961-ben 17 népszerű tudomá­nyos rövidfilm forgatását fejez­ték be. A rendezők megnöveke­dett vállalkozókedvvel, bátran belevágtak több »szokatlan« új­szerű téma feldolgozásába is. A muzsikáló gyerekek például a magyar zenei oktatás világvi­szonylatban is kimagasló er ed­kerekedjenek fölébe a reakció és a háború erőinek. — Közös erővel fogjuk le a militaristák kezét, harcoljuk ki a német békeszerződést és változ­tassuk demilitarizáR, szabad vá­rossá Nyugat-Berlint, amely há­borús tűzfészekké válhat — monó ja az üzenet. Fogjunk össze és üssük ki az atomfegyvert Strauss és a volt hitlerista tábornokok kezéből. Mi azt akarjuk, hogy a két német állam egyetértsen a katonai semlegesség és a _ békés egymás mellett élés kérdésén. — A Német Demokratikus Köztársaság megmutatta, hogyan épül a béke, a szabadság és a szociális biztonság Németországa — hangzik végül a Német Kom­munista Párt üzenete. A Német Béketanács nyílt le­vélben szólította fel a nyugat-né­met békeszervezetek tagjait, hogy a szövetségi köztársaság kormányának veszélyes fegyver­kezési politikája miatt tegyenek meg mindent a feszültség csök­kentése és a jobb megértés érde­kében. A levél hangsúlyozza, hogy az NDK kormányának legutóbbi ja­vaslatai megfelelnek azoknak az _ , , -. , , elveknek, amelyeket a nyugat­világa, a Szívdobogás és az Ezüst n^me(- békeszervezetek is magu- szálak című filmek a tudomány jóénak vallanak. és a technika világából merítet- -------r*XXXXXXXXXXXXXJOOC t ék témájukat. Az Istenek szü­letése, valamint az A szeretet ne­vében című alkotások a termé­szettudományos világnézet alap­jairól, a vallásos világnézettel polemizálnak. Jövőre húsz népszerű tudomá­nyos film forgatását tervezik. A Román Népköztársaság kikiáltásának évfordulója Nagy ünnepet ül a román nép: tizennégy évvel ezelőtt, 1947 december 30-án kiáltották ki a Román Népköztársaságot, s ezzel a román nép a fejlő­désnek olyan útjára lépett, amelyről soha, fennállása óta nem is álmodhatott. Az elmúlt tizennégy esztendő Romániá­ban is bebizonyította, hogy mire képes a felszabadult nép alkotó ereje, milyen eredmé­nyeket tud elérni, ha lerázza bilincseit. A Népszövetség 1935-ben 56 országot vizsgált meg az írás- tudatlanság szempontjából. Az eredmény a polgári-földesúri Románia szomorú helyzetét mutatta, mert a rangsorolásban az 56 ország közül Románia az 55. helyre került. Érdemes ez­zel összevetni az UNESCO-nak a közelmúltban végzett vizsgá­latát. amelyből kiderül, hogy a mai népi Románia a világon az első helyek egyikét foglalja el az egy főre jutó oktatási és kulturális ráfordítások tekinte­tében. A fejlődés a Román Népköztársaság 14 esztendeje alatt is töretlen, mert 1960- ban például négyszer akkora összeget fordítottak szociális és kulturális célokra, mint 1950-ben. Az új költségvetés, amelyet most fogadott el a nagy nemzetgyűlés, az 1962-es évre 17 milliárd lejt irányoz elő kulturális célokra, körülbe­lül ugyanannyit, mint amennyi az egész i960, évi költségvetés összege volt. A román nép kulturáltságá­val együtt fejlődött a román mezőgazdaság és a román ipar is. A felszabadulás előtt a ro­mán parasztgazdaságok többsé­ge még a legszükségesebb felszereléssel sem rendelkezett. A Román Kommunista Párt már 1945-ben számos kezde­ményezést indított el a mező- gazdaság anyagi technikai alap­jának fejlesztésére. Ennek tud­ható be, hogy az egykor elma­radott mezőgazdasági jellegű Románia lendületesen fejlődő mezőgazdasággal rendelkező fejlett ipari országgá válto­zott Ma már a mezőgazdasági terület túlnyomó többsége szocialista nagyüzem, s nagy lépésekkel haladt előre a me­zőgazdaság gépesítése is. Csu­pán 1961 első tíz hónapjában több mint 16 000 traktort gyár­tottak, s ebből 10 000-et állí­tottak a román mezőgazdaság szolgálatába. Hatalmas iramban fejlődött a román ipar, s a kőolaj és gázkitermelés jelentékeny fel­lendülésével egyidejűleg kezd­tek mind nagyobb figyelmet fordítani e nyersanyagok vegy­ipari feldolgozására is. A népi demokratikus Románia ipari fejlesztésének egyik nagy ered­ménye a petrokémia, „nagy távlatok iparága”, s ezzel együtt gyorsan fejlődik a mű­anyagok termelése is. 1961-ben például több mint 12 000 tonna műanyagot és szintetikus gyan­tát termeltek Romániában s a jelenlegi hatéves terv végére a műanyagtermelés is mint az egész ipari termelés, sokszoro­sa lesz a jelenleginek. Nagy fejlődésen ment ót a könnyűipar. 1938-hoz viszonyít­va a román könnyűipar 1,4- szeresére, ezen belül a cipő­gyártás 3,7, a porcelángyártás 3,3, a fajanszgyártás pedig ti­zenkétszeresére emelkedett. A Román Népköztársaság fejlődését tükrözi a most el­fogadott jövőévi költségvetés is. A költségvetési bevételek több mint 12 milliárd lejjel növekednek, szemben az el­múlt évekkel, amikor az átla­gos évi emelkedés 6 milliárd lej volt. Az ipari termelés már a következő évben csaknem ti- zennégyszeresére emelkedik, ugyanakkor tovább csökkennek a termelési és forgalmi költ­ségek. Mindez lehetővé teszi, hogy az 1962-es évben több mint 6 milliárd lejjel növe­kedjék a lakosság pénzbevé­tele. A számok azt bizonyítják, hogy a Román Népköztársaság dolgozói biztosan haladnak a felemelkedés útján. Most, a Román Népköztársaság kikiál­tásának évfordulóján a ma­gyar nép, mint a szocialista tábor valamennyi népe, s min­den haladó ember szerte a vi­lágon, további sikereket kíván a békeszerető testvéri román népnek. Áz angoloknak semmi keresnivalójuk Kuwaitban Az Arab Liga főtitkárhelyettesének nyilatkozata A lottó e heti nyerőszámai: 37,46, 53, 73, 81 .jOiXXXXXXXXXXXXXXXXXXSO Kairo.. (AP): Nafval, az Arab Liga főtitkárhelyettese kijelentet­te, hogy amennyiben az angol fegyveres erők visszatérnének Kuwaitba, a jelenleg ott állo­másozó arab csapatokat azonnal kivonják. A főtitkárhelyettes hangsúlyozta, az Arab Liga sem­milyen körülmények között nem menne bele abba, hogy bizton­sági erői együttműködjenek az angol katonasággal. Anglia kö­zépkeleti katonai előkészületeivel foglalkozva Nafval a következő­ket mondotta: „Angliának nin­csenek olyan területei, amelyek indokolttá tennék, hogy csapato­kat küldjön a Közép-Keletre”. Hozzátette, hogy az angol csapat­összevonások nagy aggodalmat keltettek az Arab Liga köreiben) Még egy sírból visszajött áldozat vádolja Heusingert Moszkva (MTI): A donyecki területi lap közli Baljuknak, a kramatorszki cementgyár jelenle­gi főkönyvelőjének levelét. Bal- jukot 1942-ben Kramatorszk vá­rosában a megszállók elfogták és a Heusinger-féle utasításoknak megfelelően a kivégzendők közé sorolták. — A náci hóhérok két cso­portra osztottak bennünket — írja Baljuk. — A jobban öltö­zöttek közé kerültem én is. Mi­után kegyetlenül megkínoztak, a januári fagyban a Melovaja- dombhoz hajtottak bennünket. Ott a Gestapo pribékjei elvették nemez csizmámat és kabátomat, a szomszédomról leszedték kucs­máját, csizmáját és öltönyét. So­kan egy szál fehérneműben ma­radtak. Amikor az agyagbánya torkához értünk, ott már sok holttest volt, Miránk is ez a sors várt. A sortűz után a szakadék­ba zuhantam, s felülről sorra es­tek rám az emberi testek. Baljuk ezután elmondja, hogy csak éjszaka mert előmászni a gödörből, amikor a nácik haza­mentek melegedni. Két ismeret­len ember mentette meg a fagy­haláltól. Ezek egyikét később a fasiszták agyonlőttek, házát fel­égették; A levélíró balkezének minden ujját elvesztette, lábén is műté­tet kellett végrehajtani. Befeje­zésül így ír: — Most pedig arról kell ér­tesülnöm, hogy Adolf Heusinger, ez a hóhér, akinek lelkén több százezer asszony, öregember, és gyermek vére szárad, szabadlá­bon van, a NATO fegyveres erői­nek dirigál és újabb véres ter­veket sző. Ezt nem szabad meg­tűrni! Az élők és a holtak nevé­ben szólok!

Next

/
Thumbnails
Contents