Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-22 / 301. szám

1961. december 22. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 3 A »árpilisi változásokra (2) A koiiimgjiiista Csécsi Gáspár példája \<7aItuuLfuJt e/űttSzekszárdin Megváltozott Sárpilisen a szövetkezeti élet. A já­rás legrosszabb termelő- szövetkezete idén egy esz­tendei jó munka és ve­zetés eredményeképpen a járás szövetkezeti gazda­ságainak élvonalába küz­dötte fel magát. E riport- sorozatunkban beszámo­lunk a sárpilisi változá­sokról. Olyan embereket mutatunk be, akik tipi­kus képviselői a válto­zást megteremtő szövet­kezeti gazdák egy-egy csoportjának. — Amikor én tavaly idejöt­tem Sárpilisre — meséli az el­letőben a fehérhajú, hatvankét éves Csécsi bácsi — nem sertés­tenyészetet, hanem sertéskórházat vettem át ezen a helyen. Más­féléves „süldői” voltak a szövet­kezetnek. Rossz volt a takarmá­nyozás, hanyag a gondozás, hi­ányzott a szakszerűség. Csécsi bácsi régi és híres ser­téstenyésztő. Tizenhárom éves kora óta űzi ezt a szakmát, ura­dalmakban volt hosszú évekig számadó kanász. Amikor szövet­kezet alakult Tengelicen, oda­ment, és belépett a Petőfi Ter­melőszövetkezetbe. Onnét jött át a sárpilisi Uj Márciusba. — A jóhírű tengelici sertéste­nyésztők mind az én tanítvá­nyaim — mondja jogos büszke­séggel. Itt is legalább olyan te­nyészetet akarunk csinálni, mint amilyen Tengelicen volt. Már minőségileg el is értük őket. A vezetőség támogat, megad min­dent ami a jó munkához szük­séges. Persze mi, sertéstenyész­tők is megadjuk, ami tőlünk te­lik. Rajtunk is múlik, hogy a tervezett 537 helyett 600 hízott­sertést tudunk adni a népgazda­ságnak. Jövőre a vezetőség azt tervezte, hogy 700-at adunk. Mi, sertéstenyésztők ellentervet ké­szítünk, s ha meg tudjuk oldani a takarmánykérdést, jövőre 800 hízottsertés értékesítését tesszük lehetővé. Nézegetjük az ólakat. Rend és tisztaság mindenütt. Az állatok szépek gondozottak, a nyolche­tes malacok olyan egyformák, mint a tojások. Mi a titka a szép eredményeknek? — Más a hozzáállás — ma­gyarázza Csécsi bácsi. — Az új vezetők jók. A nép is felismer­te, hogy ezek a nép javát akar­ják. És ezekkel a vezetőkkel le­het beszélni. Például mi, sertés- tenyésztők javasoltuk, hogy be kellene vezetni a takarmánytáp etetését. A vezetőség azonnal in­tézkedett. Nem is bántuk meg, mert az új takarmányozásnak szinte szemmel látható volt a jó hatása. Persze az új vezetők egyedül mit sem tehetnének, ha a tsz- tagság nem támogatná őket. A kommunista Csécsi bácsi elmond­ja, hogy a pártszervezet első­rendű feladatának tekinti, hogy támogassa a gazdasági vezetést, meggyőzzön mindenkit a jó el­gondolások életrevalóságáról. És az ilyen párttagok szava amilyen Csécsi Gáspár elvtárs is — sokat nyom a mérlegen. Az idős sertéstenyésztő kiváló szak­ember, es minden erejét szak­májának szenteli. Reggel négy órakor már ott van az ólaknál, és egész nap az ólak körül található, ö mindig talál vala­milyen munkát és egyébként is — mint mondja, addig nem ér­zi jól magát, amíg nincsen min­den rendben a sertések körül. Ács Mihály, tsz-tag mondotta Csécsi bácsiról: „Ez az ember példakép. így kell a közösért dol­gozni, áldozni, ahogyan ő csinál­ja. Mindenki csodálja azokat az eredményeket, amelyeket az öreg egy év alatt a sertéseknél elért. Amikor idejött, megszűnt az el­hullás egyik napról a másikra. Az emberek Csécsi bácsi példá­ján látiák, hogy mire képes a szakértelemmel és szívvel vég­zett jó munka. Csécsi Gáspárt külön örömmel tölti el az hogy az egész tagság büszke a szép állatokra. — Idejönnek és nézegetik a disznókat, aztán elbeszélik min­denütt, hogy nekünk milyen szép az állatállományunk. Múltkor hallottam, hogy egy sórpilisi asz- szony a vonaton alsónyékieknek dicsekedett, hogy milyen szép sertéseink vannak. Szóval csak azt akarom mondani, hogy ér­demes jól dolgozni itt, Sárpili­sen, a szövetkezetben, mert a fáradtságot nemcsak az eredmé­nyek, hanem az emberek is meg­hálálják. — No, ami a keresetet illeti, az se rossz — folytatja Csécsi bácsi. Én ezer munkaegységet keresek. Azon mérgelődöm azon­ban, hogy a fiatalok nem szere­tik a sertéstenyésztői szakmát. Él még az emberekben az a ré­gi nézet, hogy a kanászt azelőtt lebecsülték a faluban. Persze ez a nézet majd megváltozik itt, Sárpilisen is, mert rájönnek előbb-utóbb, hogy aranybánya a sertéstenyésztés, ha azt jól csi­nálják. — Nekem már megvan az utó­dom, aki a nyomomba lép. Van egy tizenhatéves fiam. öt jövő­re ideveszem. Van hozzá kedve, tanulja, csinálja. Mire az én ke­zemből kiesik az ostor, lesz, aki megfogja. Igen, példakép a kommunista Csécsi bácsi. „így kell a közö­sért dolgozni, áldozni, ahogy ő csinálja” Az ilyen példákban és az ilyen példák követőiben kell keresni a sórpilisi változások okát. Abban, hogy a szövetke­zés élharcosaihoz mind többen felzárkóznak. Mind több lesz Sár­pilisen is az olyan szövetkezeti gazda, aki követi a csécsibácsik példáját, és akkor majd az ed­dig elért nem lebecsülendő eredmények is megsokszorozód­nak. Gyenis János Napok óta észrevehetően nagy a sürgés forgás a város központ­jában. Emberek sietnek az egyik boltból a másikba, szinte be sem csukódik az üzletek ajtaja. Cso­magokkal a kezükben mamák, papák sietnek hazafelé, hogy le­rakják az ajándékokkal telt cso­magokat mert a fenyőfáért kell sietni, vagy ünnepi tortalapért. A vasúti fasorban lévő önki- szolgáló cscmegeboltban is egy­másnak adják a kilincset a vá­sárlók. Mint megtudtuk, a na­pokban ugyancsak fellendült a forgalom, és 25—30 ezer forint értékben adnak el naponta kü­lönböző áruféleségeket. A legjob­ban keresett cikkek közé tarto­zik a táblás csokoládé, a kakaó és a kávé. Rengetegen vásárolnak tortalapokat, és most már vaj is korlátlan mennyiségben kapható. Az eladók észrevették, hogy a megszokott törzs-vásárlók melleit igen sok új arccal találkoznak, valószínűleg vidékiek. Ugyancsak csúcsforgalmat bo­nyolít le a hangszer és sport bolt is az ünnepek előtti napokban. A bakfis melegítőt keresik a leg­jobban a vásárlók, de nagy ér­deklődés mutatkozik a téli sport­szerek után is. Korcsolyák és sí­talpak lelnek itt új gazdákra. A hangszerek közül legtöbb a száj- harmonika és a kisebb tangóhar- monika. amit eddig megvásárol­tak. Újdonság is érkezett az üz­letbe, külföldi görkorcsolya, ame­Tanulmányi versenyek a középiskolákban A művelődésügyi miniszter az érdekelt szaktárcákkal egyetér­tésben az 1961—62-es tanévre meghirdette a középiskolai tanul­mányi versenyt, valamint az Arany Dániel matematikai ver­senyt. Valamennyi tantárgyból a tanulók egyénileg versenyeznek, történelemből azonban az egyes szakkörök együttesen készített pá­lyamunkával is részt vehetnek. A szakköri és az egyéni pálya­munkákat külön-külön bírálják el. A középiskolák igazgatói felhív ják a tanulók figyelmét arra, hogy a pályaművek terjedelme ne haladja meg a 30 gépelt ol­dalt. El kell kerülni azt is, hogy a beküldött pályaművek túlzottan díszes, drága kiállításban készül­jenek, s vigyázni kell arra. hogy a tanulók szüleiket ne terheljék felesleges költségekkel. A díjak odaítélésekor csak a helyesírás és a stílus szempontjá­ból is megfelelő dolgozatokat ve­szik figyelembe. A pályázó ta­nulók dolgozatukban kötelesek feltüntetni a felhasznált irodal­mat, valamint az átvett szövegek és idézetek forrását. Rajzok, fényképek, grafikonok, kimutatá­sok esetén a forrásmegjelölés ugyancsak szükséges. A magyar irodalomból készült versenydol­gozatokat 1962. március 15-ig kell postára adni az illetékes megyei tanácsok művelődésügyi, Buda­pesten pedig az oktatási osztá­lyoknak címezve. A történelem, a földrajz, a biológia és a kémia dolgozatok közül a legjobbakat az iskoláknak a megyei művelő­désügyi osztályokhoz 1962. április 1-ig kell eljuttatni. Igékből már többnek gazdája is akadt. A túracipők és sí bakan­csok után is nagy a kereslet. A villamossági szaküzletben már csökkent a forgalom az el­múlt héten „tetőzött’ a vásárlási kedv. Persze, még így is észreve­hető, hogy ünnepek előtt állunk, hiszen a bolt forgalma az elmúlt három napban meghaladta a 150 ezer forintot. Nagy az érdeklődés a hordozható táskarádiók után, de sokan szeretnének részletak­cióban televíziót is vásárolni. Ne­hézségek vannak a szifon-patro­nok körül és a beígért rádió mennyiség sem futott be eddig. Közel 900 ezer forintos forgalom­ra számítanak így is ebben a hó­napban. A legforgalmasabb üzletek kö­zé tartozik az új könyvesbolt is. Az érdekességek közé tartozik, hogy a közelmúltban ittjárt író­vendégek látogatása után megnö­vekedett a kereslet a mai magyar szerzők iránt. Sokan vásárolják Váci Mihály és Papp László ver­sesköteteit. Jókai regényei még mindig a legkeresettebbek, a ma élő prózaírók közül pedig Berke­st András. — Sajnos, nem tudunk minden kívánságnak eleget tenni — mondja Leposa Dezső, az üzlet vezetője — elég kevés színes le­porelló érkezett, ami után pedig nagy az érdeklődés. Sokan keres­nek Thurzó Gábor, Németh Lász­ló és Passuth László regényeket, amelyekből nem tudunk sajnos adni. — Igen sok útleírást adtunk el eddig és az újonnan kiadott vi­lágatlaszból, borsos ára ellenére is sokan vásároltak. A 85 forintos Művészeti ABC című könyv ugyancsak nagy közkedveltség­nek örvend. A kereslet szempont­jából a sorrend a következő: if­júsági, szépirodalmi, művészeti és szakkönyvek a legjobban fo­gyó áruk. A Szekszárdi Balassa János kórházban nem feledkeznek meg azokról sem, akik nem tudnak otthon lenni az ünnepek alatt. Minden osztályon feldíszített fe­nyőfát állítanak fel, a gyerme­keknél pedig többet is. A szalon­cukor mellett ünnepi étrendet is biztosítanak a betegeknek, ter­mészetesen, figyelembe véve be­tegségüket. A szalaggal átkötött ajándékok pedig egyelőre eltűnnek a szek­rények mélyén, hogy majd meg­lepetésnek kerüljenek a csillogó fenyőfák alá. — M — Dz S7081-CS léglonlsfa llrta: GUZI MIHÁLY — BECZE KAROLYI 15. — Az utolsó tízfrankosomat adtam oda! — Megdöglök szomjan. — Vegyenek bort nekünk is. — Kuss! — ordította az őrmes­ter, majd társaihoz fordult. — Halljátok? Vegyünk bort nekik is! Hahahaha! Menjetek a franc­ba, hülyék! Röhögtek, hosszan, vérlázítóan, majd összekapaszkodtak és egy pikáns nótába kezdtek. Ordítá­saiktól rengtek a falak. Gazsó, Vörös és Vámos a pult­hoz tolakodott. Vörös három üveg bort kért. Amint a poharukban gyöngyö­zött az ital, két fiú közeledett feléjük sóvárgó szemmel. — Fiúk, adjatok inni — szó­lalt meg a magasabb magyarul. — Az utolsó fillérünket adtuk oda ezeknek a disznóknak. Gazsóék meglepődve néztek rá­juk. — Csodálkoztok ugye — foly­tatta amaz —, magyarok va­gyunk, de nem szívesen beszé­lünk magyarul. Előttetek sem akartuk felfedni nemzetiségünket De muszáj volt... Segítsetek . . Vörös még két üveg bort ren­delt, Igaz, már fogytán volt a pénze, de talán nem késik már sokáig a zsold. A két vendég mohón hajtotta fel a bort, majd Vörös újra töl­tött. Gazsó és Vámos szemlélte a jövevényeket. A magasabb feltekintett. — Látom, valamiféle felvilágo­sítást vártok tőlem — mondotta halkan. — Nos, legyen, bár nem sok örömetek telik benne. A ne­vünk nem lényeges. Itt úgyis más néven tartanak nyilván. Kisvá­rosban éltünk odahaza... Anna): a neve sem fontos... Egy évvel ezelőtt egy kocsmai verekedésben megöltünk egy embert;.. Kom­munista volt..; Szinte magam sem értem, hogy tudtunk elmene­külni ... Egy éve vagyunk kinn..; Elég jól megtanultunk franciá­ul... Dolgoztunk itt-ott, de csak tengődtünk. Pedig az egyik üzem­ben tőkét próbáltunk kovácsolni még abból is, hogy Magyarorszá­gon megöltünk egy kommunistát. Másnap néhány francia munkás megvárt a gyárkapunál és úgy elagyabugyált bennünket, hogy napokig nyomtuk az ágyat. Ab ban az üzemben nem volt mara­dásunk ... Uj helyet kerestünk... De mindenütt úgy éreztük, a munkások megvetnek . .. Hát a homlokunkra volt írva, hogy kik vagyunk, vagy mi az úristen!?., A munkaadók meg gúnyosan rö­högtek rajtunk. Nem volt más választásunk, csak a légió. Felhajtotta borát, aztán újra töltött Gazsóék is kiitták boraikat, aztán szótlanul készülődni kezd­tek. — Itt akartok hagyni? — ordí­tott a hosszú. — Nem jó nektek a mj társaságunk!? Pedig ti is olyan rongy dögök vagytok, mint mi, ti is az idegenlégióban kötöt­tetek ki! Vörös fenyegetően állt eléje. — Mit mondtál? Vámos megfogta Vörös karját. — Hagyd! Gyere, nézzünk szét. Nem sok időnk van. Holnap visz­nek bennünket tovább. Sidi-bel-Abbes... A francia idegenlégió afrikai központja.:. A gépkocsikaraván, amely az újoncokat hozta Oranból, egyen­letesen haladt a laktanyatömb felé. A nehéz vaskapu kinyílott. Az újoncok kíváncsian néztek szét, amint a kocsisor begördült a kapun. Az udvaron szebbnél- szebb pálmák díszelegtek. A tömb egyik épülete — a CP 3 — volt fenntartva az újoncok részére. Ezt — a biztonság kedvéért — ke rítés vette körül. A gyönyörű pálmasor egy kis­sé felüdítette az újoncokat, de jókedvük hamarosan elszállt. Négy őrmester közeledett feléjük. — Sorakozó! — ordította az egyik. Mivel a soknemzetiségű egy­ségben még nem volt mindenki tisztában a francia vezényszavak­kal, no, meg az altiszt is elharap­ta a szó felét, nagy szaladgálás kezdődött. Néhányan előre sza­ladtak, de legtöbben hátrafelé igyekeztek. No, több se kellett az altisztek­nek! Az újoncok közé rontottak, s ütötték, verték őket. Volt, akit úgy meglódítottak, hogy elzuhant, a másikat gallérjánál fogva rán­tották be a sorba. A négy altiszt közül a legkisebb, egy körszakál­las német, az elsők között vágta szájba Gazsót és sietett tovább, ütve, csépelve, aki útjába akadt. Végül is a négy altiszt valami­féle sorfalba pofozta az újonco­kat. Ekkor megkezdődött a ki­nin-osztás. Egyenként, nyitott szájjal kellett az egységnek az altiszt elé vonulnia, aki minden­ki szájába belenyomta a tablet­tát, egyúttal ellenőrizte annak lenyelését. Az első két újonc valahogy le­nyelte a szörnyű keserű tablettát, de a harmadik már nem tudta víz nélkül. Erre nekiestek, ütöt­ték a fejét, végül is lenyelte, vagy legalábbis elolvadt a szájában. Amint Gazsó megkapta a kinint, menten ki akarta köpni, olyan keserű volt. De az altisztekre te­kintett, s meggondolta magát. Hosszú kínlódás után lenyelte, de még a szeme is kidülledt bele. Több mint egy fél óráig tartott a gyógyszerosztás. A sorban krá- kogtak, köpködtek, káromkodtak; Az altisztek pedig bántó röhö- gécsel elvonultak. Hamarosan tíz, borbélynak öl­tözött öreg légiós közeledett fe­léjük fehér köpenyben. — Hát ez meg megint micsoda? — dörmögte Vörös. — Borbélyok! De fogadni mer­nék, úgy értenek ezek a borbély- sághoz, mint hajdú a harangön­téshez — vélte Vámos. Igaza volt. Az öreg légiósok röhögve kéjelegtek az újoncok halálravált arcán. Már maga a szerszám is kibírhatatlan volt. Az olló nem fogott jól, a borotva életlen volt. Mindez a »borbé­lyok« rosszindulatával párosult. Nem nyírás és borotválás volt ez, hanem szinte nyúzás. Egy óra múlva mindenki tim- sót keresett, mert valamennyiük arca vérzett... Utána fürdés következett. Néhányan — az optimistábbak — örültek a testet-lelket felüdí­tő műveletnek, sokan azonban már csak legyintettek. Két öreg légiós, két »borbély« ádámkosztümben beállt a »fürdő­szobába«, amelyben öt gyenge­sugarú zuhany volt hivatva a légiósok felüdítésére. A nyolc »borbély« pedig befelé terelte aa újoncokat. A benti két légiós fel­adata az volt, akinek egy csepp víz is érintette testét, azt irgal­matlanul kidobja a kijárati aj­tón. Bizony sok újonc úgy látta he­lyesnek, ha közelébe sem megy a víznek, hanem a bejárati ajtó­tól egyenesen a kijáratihoz siet és kiugrik. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents