Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-21 / 300. szám

4

TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG

1961. December 21.

KINEK VAN IGAZA?

Parasztasszony a képtárban

Tanácsvezetők, szövetkezeti elnökök és szakemberek vettek részt azon a megbeszélésen, ahol élénk vita kerekedett a háztáji gazdaságokról. Voltak, akik erőteljesen bizonyították: a háztáji gazdaságok árutermelése ma igen fontos tényező. Mások vitába szálltak és azt állították: a háztáji gazdaság afféle kapitalista sziget a nagyüzemi mezőgazdaság tengerében, sőt, kerékkötője a fejlődésnek. Kinek Van hát igaza? Vigyázzunk; hogy ezt helyesen dönthessük el, szigorúan a mai valóságból kell kiindulnunk, különben zsákutcába jutnánk.

Legelőször arra a kérdésre feleljünk: vajon csakugyan összeférhetetlen ellentét van-e a közös nagyüzemek és a háztáji gazdaságok között? Úgy kell megítélnünk ezt, hogy vagy fejlett nagyüzem, vagy háztáji gazdaság? Nem, a kettő nincs szöges ellentétben egymással. Ma igen nagy szükségünk van mind a nagyüzemek, mind a háztáji gazdaságok árutermelésére.

Meggyőződésünk, hogy a mező- gazdasági termelés korszerűsítése és a falu népének szocialista fel- emelkedése csakis a nagyüzemi úton lehetséges. Ma már száz és száz termelőszövetkezet példája bizonyítja, hogy a szocialista nagyüzem tökéletesen beváltja ezeket a reményeket. Minden lehetséges módon elő kell hát segítenünk, hogy valamennyi termelőszövetkezetünkben meggyorsuljon a fejlődés és a közepes, vagy éppenséggel gyengécske szövetkezetek megtanulják követni a jók példáját. Ezért a szövetkezeti parasztság szorgalmas munkája révén erősítenünk kell a közös alapokat, fejlesztenünk kell a gépesítést, sokasítanunk a modern termelő berendezéséket, s ezek révén az árutermelési eredményeket.

Néhány dolgos, eredményes esztendő és a fejlődés mai útján tovább haladva elérjük majd, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek túlnyomó többsége valósággal ontsa termékeit. De addig is biztosítanunk kell, hogy az élelmiszerigényeket a dolgozó emberek szükségleteinek megfelelően kielégíthessük. Ehhez múlhatatlanul szükségünk van a háztáji gazdaságok árutermelésére is!

Második ötéves tervünk az egész mezőgazdaság termelésének 23 százalékos növelését írja elő. A növénytermesztés területén természetesen jóval előbb el fogjuk érni azt a célt, hogy az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek termeljék meg mindazt, amire az országnak szüksége van. Az állati termékek dolgában lassúbb fejlődésre kell számítanunk. Ahhoz, hogy nagyüzemi állattenyésztő munkánk megfelelő színvonalra emelkedjék, Sok minden kell, elsősorban némi idő és hatalmas anyagi befektetések. Viszont az állati termékek termelését, a hozamokat ezalatt is növelnünk kell.

Vegyük szemügyre, milyen forrásból kapja az ország az állati termékeket? Az ország szarvas- marha- és sertésállományának nagy része még most is a ház- íáji gazdaságokban van. Innen származik a marhahús 40 százaléka,tej- és sertéshús-készleteink fele, a vágóbaromfi és a tojás 90 Százaléka. Ez az a valóságos alap, amelyből kiindulva megítélhetjük a háztáji gazdaságok mai szeredét. És aki ezeket a tényeket figyelembe veszi, okvetlenül támogatja a háztáji gazdaságok szerződéses árutermelésének fokozását. Ezekből a számokból az is kiviláglik, kinek van igaza a »háztáji vitában«: nem a frázisok hangoztatóinak, hanem azoknak, akik az árutermelés . tényleges fokozását tartják szem előtt.

A Szovjetunió immár a kom- jnunizmus gyakorlati építésének korszakába lépett. A kolhozok árutermelése szinte viharos ütemben fejlődik. Reális a cél, hogy a szovjet mezőgazdaság néhány év alatt az egy főre jutó valameny- nyi termék tekintetében maga mögé utasítsa az Egyesült Államok modern mezőgazdaságát. Az

SZKP XXII. kongresszusa mégis szükségesnek tartotta hangsúlyozni a háztáji gazdaságok jelentőségét. Nyilvánvaló, hogy ez a példa útmutató jelentőségű a mi számunkra is, hiszen fejlődésünk mai fokán még kevésbé vannak meg a háztáji árutermelés kikapcsolásának feltételei, mint a szovjet mezőgazdaságban.

Egyesek úgy vélekednek, hogy a ma még gyengébb, fejletlen termelőszövetkezetekben valahogyan »elnézhető« a háztáji árutermelés támogatása, viszont a fejlett, erős termelőszövetkezetekben ideje »leépíteni« a háztáji gazdálkodást. Ez a nézet is elfogadhatatlan. Az országnak szüksége van valamennyi háztáji gazdaság termelésére, amely növeli az állami készleteket. Igaztalan az az érv is, amely szerint a háztáji gazdaság akadályozza a közös gazdaság fejlődését, mert elvonja a tagokat a munkától és sokan ahelyett, hogy a közösben keresnék boldogulásukat, a háztájiból akarnak megélni. A tapasztalat szerint ez éppen fordítva igaz. A tagok egy része ott keresi megélhetésének fő forrását a háztájiban, ahol a kiforratlan vezetés, a megtűrt lazaságok, a gyenge lábon álló közösségi szellem, a rossz szervezés és hasonló fogyatékosságok miatt a tagság nem látja kielégítőnek a nagyüzemi fejlődést, nem lát elegendő biztosítékot a jövőre nézve. Ha viszont ezeken a bajokon segítenek és a közös gazdaság kiépülése lendületet vesz, a tagok mindinkább bíznak a szö- vetkezet-nyújtotta távlatokban. S ennek az sem mond ellent, hogy ma még sok szövetkezetben olyan emberek is akadnak, akik nem szívesen vesznek részt; a közös munkában, vagy éppen lusták, felelőtlenek, semmibe veszik a közös érdekeket. A termelőszövetkezetekben végzett pártmunka döntő feladata éppen az, hogy

mindenkivel megértesse: az egyéni gazdálkodás végérvényesen és visszavonhatatlanul a múlté, a jelen és a jövendő a szövetkezeteké, a parasztember a közösben keresheti és találja meg boldogulásának, gyarapodásának fő forrását. A háztáji árutermelés támogatásának követelménye természetesen semmiképp sem »igazolja« azokat, akik lebecsülik a közöst és nem azt tekintik megélhetésük döntő alapjának.

De számos példa éppen azt is igazolja, hogy ahol a termelőszövetkezeti gazdaság támogatja és elősegíti a háztáji árutermelés fokozását, ott megnő a tagság bizalma és ragaszkodása a közöshöz. A szövetkezeti vezetőségek jól teszik, ha megkeresik ennek legalkalmasabb formáit. Vitathatatlan igazság, hogy a közös érdekek összeegyeztetése a tagok személyes érdekeivel — erősíti a szövetkezetét, gyarapítja a közös vagyont. Mindenütt mód van arra, hogy a szövetkezet a tagok anyagi érdekeltségét fokozó természetbeni juttatások révén segítse a háztáji állattartást. Akár prémium, akár takarmányjuttatás formájában kap segítséget a szövetkezeti tag, a háztájiban több húst, tejterméket, baromfit és tojást termelhet, ezek az élelmiszerek pedig végső fokon az ország asztalára jutnak. A legfontosabb a helyes arányok megtalálása: miközben folyton fejlesztik, gyarapítják a közös állattenyésztést, eközben mozdítsák elő szövetkezeteink a háztáji állomány bővítését is. Ezt követeli a népgazdaság érdeke. így kell eldőlnie annak a vitának, amely ma még sokhelyütt folyik a háztáji árutermelés dolgában. S annak van igaza, aki a háztáji árutermelést támogatja, annak, aki megérti, hogy szocialista előrehaladásunkhoz napról napra több mezőgazdasági árura van szükségünk. Horváth József

Megyénk tíz községében működik Termelőszövetkezeti akadémia

A termelőszövetkezeti parasztság szakmai és általános műveltségének emelésére új továbbképzési formát dolgoztak ki, amelynek gyakorlatban való kipróbálására az idén kerül először sor. A termelőszövetkezeti akadémia rendkívül népszerűnek bizonyult azokban a községekben, ahol bevezették. Nagy az érdeklődés az

előadások iránt, élénk viták alakulnak ki az előadások nyomán.

A legnagyobb érdeklődés Bá- taszéken tapasztalható, ahol a Termelőszövetkezeti akadémiának 150 beiratkozott, tehát állandóan megjelenő hallgatója van, de nagy az érdeklődés Mözsön, Fácánkerten, Ozorán és Závodomis, hogy csak a legkiemelkedőbbeket soroljuk fel.

A Tretyakov-képtárban jár- tunk. Sétáltunk teremről teremre, csodáltuk a nagy orosz festők csodálatos szépségű alkotásait. Brjullov, Ma- kovszkij, Szurikov, Ajvazovszkij és mások egy-egy remeke valósággal lebilincselt bennünket. Körülöttünk hullámzott a látogatók sokasága. Jöttek egyesével és csoportosan. Katonák, diákok, pionírok, ipari tanulók, gyerekek és felnőttek, egyaránt.

Egyszercsak az egyik festmény előtt megpillantottunk egy pa- rasztasszonyt. Csizmában, tarka barhent-szoknyában, rövid fekete télikabátban, jellegzetesen bekötött fejjel. Jó középkorú asszony volt.

Először egészen közel ment a festményhez, elolvasta a hozzá mellékelt magyarázatot, majd távolabbról magát a festményt szemlélte hosszasan.

— Milyen nagyszerű ez a festmény fordult hozzánk Gé: „Isten vagy te?” című festménye előtt. Szavait társaságunk egyik oroszul tudó tagja fordította.

_____________

— Milyen szánalmas, emberi ez a Krisztus ...

A festmény Krisztust ábrázolta Pilátus előtt. Az árnyékban álló törődött, szánalomraméltó, gyámoltalan Krisztus előtt ott magasodik hatalma teljes tudatában az erőtől duzzadó, fényben fürdő Pilátus.

Beszédbe elegyedtünk az asz- szonnyal. Elmondotta, hogy S0 kilométerre lakik Moszkvától, egy faluban. Ha feljön a fővárosba, mindig elmegy valamelyik múzeumba. Itt, a képtárban nem először jár.

Aztán ahogyan jöttek-meniek a látogatók a képtárban, láttuk, hogy nem ő az egyedüli, nagyon sok parasztot, parasztasszonyt fedeztünk fel, elmerülve egy-egy festmény tanulmányozásába.

Oroszokat, ukránokat, grúzokat, jakutokat, a szovjet állam valamennyi nemzetiségének képviselő

it. Ott láttuk őket a múzeumokban, a könyvüzletekben is, akárcsak a képtárban.

B. I.

ARCKÉPEK

Jolán néni

Nyugdíjas tanárnő. Mindig mosolygó arcú, kedves asszony. A diákok nagyon szeretik. Mert még tanít. És mindenkihez van egy- egy kedves szava. Jolán nénit mindenre meg lehet kérni. A KISZ-nek kell egy plakát, az osztályba kell egy felirat, helyettesíteni kell? — megkérjük a Jolán nénit. És ő vállalja.

A napokban jutalmat kapott jó munkája elismeréséül. Szabadidejében festeget. Meg is kérdezem:

— Jolán néni. miért nem festőművész lett?

— Hogy miért? — komolyodik el az arca. — Ha esetleg most lennék gyerek, az lettem volna. Festő. De, kedvesem, én tanyai tanítónő voltam. A világtól elzárva.

Sóhajt. így folytatja:

— Igen! Ha most lehetnék gyerek! Mert ma lehetnék az. ami akartam. Kikísér a kapuig. Kezet nyújt. Hazafelé, az úton elgondolkodtam. Csodálom ezt az asz- szonyt. Az akaraterejét, a jókedvét. Mert Jolán néni éveken át ápolta a nagybeteg vak férjét, akit a háború tett tönkre. És még ma is egyenestartású. kedves asz- szony, aki még most sem tud elszakadni a diákoktól.

És soha semmit se tud megtagadni, ha valakinek valamiben segíteni kell.

A nagymama

Kékszemű, őszülő asszony. Korán kel minden reggel. Megeteti a tyúkokat, begyújt a konyhában, tejet hoz, felforralja, hogy mire a papa és az unoka felébred, már meleg konyha, illatos kávé várja őket. Aztán tízórait készít

Ezt csinálja reggel.

Aztán délelőtt, amikor a papa és az unoka iskolában van, kitakarítja a két szobát, felteszi az ebédet, megöntözi a virágokat és lesi. jön-e már a postás.' Hogy ír- tak-e a gyerekek? ,

De ma nem jött levél. Csak újság. Talán ’ majd holnap!

Leül egy kicsit. Elolvassa a híreket. Addig is pihen a lába és a szíve. Mert bizony a szívére is sokat panaszkodik mostanában.

Ja. a háború! — emlékezik. — Két gyerekkel küszködni, éhezni, fázni, férj nélkül... Leteszi az újságot. A szemében könny remeg.

Csöngetnek.

Siet ajtót nyitni. Megjött a papa és az unoka.

— Tálalva van! — mosolyog. És lesegíti a kis táskát. Odaülnek az asztalhoz. És nagymama kiosztja a párolgó levest.

(kelemen)

Látogatóban a legidősebb Tolna megyei

szövetkezeti gazdánál

Horváth Mihály bácsin a 95 esztendő alatt alapos munkát végzett az idő. Tekintete fáradt, kezei remegnek, homlokán mély barázdákat szántott az élet. Szellemileg azonban ma is friss, élmény vele beszélgetni. Közel egy évszázad történelmét átélte, s úgy ad jellemzést a letűnt korokról, mint szorgalmas diák a történelem- órán.

— Amikor együtt volt a család. tízen ültük körül az asztalt. Szegény apám keresetéből a mindennapi kenyérre is csak nagyon szűkösen futotta. Aztán amikor fölcseperedtünk, úgy segítettünk magunkon, ahogy tudtunk. Nekem a szolgasors jutott. Amikor 12 éves voltam, eladott az apám szolgagyereknek.

Itt egy pillanatra megáll az elbeszéléssel, arcára van írva, hogy régi emlékek között kutat. Aztán amikor tovább beszél a szolgalegények keserű életéről, a látástól vakulásig tartó robotról. megpróbálom magam előtt látni, mint serdülő legényt, amikor mezítlábasán baktat a nagyszarvú ökrök húzta faeke után, a barázdában. A képsoron meg-ip.egvillan előttem a régi magyar .falu.

Horváth bácsi elbeszélése nyomán magam előtt látom a századelejt, szegényesen öltözött, koravén parasztasszonyokat, amikor a mezőre, igyekezve talicskában tolják kicsi gyereküket, mert nincs, akire otthon hagyják. Dolgozni pedig muszáj, szinte kötelező erejű parancs.

De elég az elbeszélésből, ugorjunk néhány évtizedet, lássuk a mát, minden becsületes ember még boldogabb holnapjának előhirnökét.

*

1961. december 10-e, Duna- földvár. Kipirult arcú, ünneplésen öltöztetett kis óvodások sétálnak az utcán. A kérdések özönét zúdítják az óvónéni felé, amikor megállnak egy-egy kirakat előtt. S ni csak!... Botjára támaszkodott öregemberrel találják magukat szemben. Igen, ő az. a 95 esztendős Horváth Mihály bácsi, a falu legöregebb embere, a helybeli Virágzó Termelőszövetkezet tagja. Beszédbe elegyednek. Mihál-i bácsi mesél az óvodásoknak gyönyörködik a kicsinyekben. Aztán elbúcsúznak. Horváth bácsi sétál tovább. Megáll egv építkezésnél is, körülnéz, majd

közli Szabó Gyula szövetkezeti kőművessel, hogy elég gyorsan haladnak az építkezéssel. Hozzájuk is van egy-két kedves szava, aztán egy házzal megint tovább áll. Ilyenkor egy szembejövő ismerősének, vagy inkább csak önmagának mondja:

— Mégis csak szép az élet, mert olyan korban élünk, amelyben a fiatalok mind újat alkotnak, de közben gondoskodnak a még dolgozni nem tudó kicsinyekről, és a munkából kiöregedett idősekről. Ezt különbözőképpen megfogalmazva nekem is elmondta.

Horváth Mihály bácsi dolgozni ma már nem tud. Mint szövetkezeti gazda, nyugdíjat kap. De kedves tőle, hogy a közös gazdaság üléseire mindig elmegy, s a sok mindent átélt idős ember bölcsességével a jóra int. Amikor például 1961. január 4.-én a Virágzó Termelőszövetkezet alakuló gyűlését tartotta, Mihály bácsi volt a. korelnök. Az emelvényre lénett, s rímekbe szedve ezt mondta:

— Közszellem és egyetértés abba gyökerezzék, hogy a személyi érdek a közösség érdeke alá rendeltessék...

Horváth Mihály bácsi ellenőrzi is többször, hogy tanácsát megfogadták-e a szövetkezetiek. Ha a közösben hibát lát, azt minden kertelés nélkül megmondja.

— Jogom van hozzá, hogy szóvátegyem. ha valamit rosz- szul végeznek el. Elvégre gazda vagyok én is, 1500 négyszögöl gyümölcsöst vittem a közösbe. Nem mondom, ha okosat tanácsolok, Feri mindig megfogadja, (Jendrelovits Ferenc tsz-el- nőkről van szó). De ezt el is várom tőle, hiszen unokám lehetne. Mert kérem, amikor az esküvőm volt, a Feri édesanyja még csak három esztendőt élt meg, a térdemen lovaztat- tam. Most meg a. fia vezeti ezt a nagy gazdaságot. De meg kell hagyni, jól vezeti — jelenti ki Mihály bácsi.

*

Sokat beszélgettem a legidősebb Tolna megyei szövetkezeti gazdával. Legnagyobb hatással az volt rám. amit búcsúzóul mondott:

— A mai korban öröm élni, mert aki arra érdemes, az egész társadalom megbecsüli.

R. £.