Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-19 / 298. szám

1961. december 19. TOT, VA MFC TFT VFPÜJSAO 3 Szemlét tart a brigád felett Darvasi József építésvezető. — János! Itt van mindenki? — Négyen a kórháznál marad­tak. — Menjünk a szabadba, mert még ránkszakad az iroda — s hív engem is a brigádmegbeszé­lésre. — Mert ahogy a fejem fölé tekintek, nekem is konsta­tálni kell, hogy életveszélyes itt tartózkodni. Kint a fagyos szélben »össze­áll« a brigád. Elől Róth János, vállán fényeslapú ásóval. Mel­lette a »tagok«. Csákánnyal, la­páttal, ásóval fegyverkezetten. Körbeállják az építésvezetőt, s figyelik szavát: — Uj munkahelyre megyünk szaktársak. A műszergyár tan­műhelyébe kell még az idén egy milliót beépíteni. Ma kitűzzük a munkát, az alapot kiássák és holnap már betonoznak. Józsi! Hozd a rajzot! Hosszú, nyúlánk fiatalember Perczel József technikus, hóna alatt kötetnyi rajzzal. Kiválaszt egyet belőle, megmutatja az épí­tésvezetőnek, az a brigádnak. Hümmögnek az emberek, vicce­lődnek. És türelmetlenkedik a kis Sörös: — Ne papoljunk, menjünk, majd ott is ráérünk. S szavát megfogadják a többiek is. Vállra kerülnek a kubikos-kenyérkere- sők, egy nagy köteg drót, kala­pács, vízszintező társaságában. S a düledező »irodaépületből« el­indulunk az új munkahelyre. Kiérünk a városból. Az épülő huszonnégylakásos bérházat, a Kertvárost magunk mögött hagy­juk. Itt útépítők dolgoznak. Szu­szogó gőzös tiporja a követ, amott, távolabb a szennyvíz-csö- vezők dolgoznak. Túl jut a bri­gád eleje már a leendő munka­helyen, úgy kell őket visszahívni. — Hej, Józsi bácsi, tán Báta- székre megy? — megállnak ott elöl, visszanéznek, s amint lát­ják, hogy mi utat változtatunk, dörmögve követnek bennünket. — Megmondhatnák, hova kell menni. Ne csak így kódorogjon az ember a nagyvilágban. — Mondtuk, de maguk nem értették meg. S ennyiben marad a készülő vita. Az útépítők felvonulási épü­lete szélárnyékot ad. Mögé bú­junk. Előkerülnek a reszelők, éle­sítik a szerszámot a kubikosok. Mi a rajz fölé hajolunk. — Itt lesz az épület, negyven­ötméter hosszú. Három szárnyból áll. Keressük meg a cöveket. A térdig érő gazt gumicsiz­mák tapossák módszeresen, s kisvártatva felkiált az egyik brigádtag: — Itt van! Megvan a cövek! Ez a kiindulási pont. Megke­resik a másik cöveket és kezde­tét veszi a kitűzés. A már ko­rábban odakészített kitűzőanya­Rillt« got kihordják a sarkokra, és »be­állítják« az épületet. Valahogy így kell neki majd lenni. Most még csak dróthuzal, majd fenyő­palló jelzi az alapot. De tíz perc múltán már a betonpillérek alapjai bontakoznak ki. Negy­vennyolc alapot tűznek ki. Nyolcvanszor egy harmincasakat, kilencven mélyet. »Beáll a bri­gád«. Ez a legfontosabb. Itt osztja el a brigádvezető, igen nagy kö­rültekintéssel, ki melyik gödröt ássa, s alig fordulunk keltőt, ke­resve a második támpontot, már térdig áll a brigád a gödörben... — Hej, de igyekeznek! — szó­lalok meg nem kis meglepetéssel. — Ilyen ez a brigád. Ha vala­hol elkezdik a munkát, ott se­besen haladnak. Ma kiássák az alapot, holnap már betonoznak. Két nap alatt végeznek ezzel. Utána szerelnek. Mert ilyen bri­gád ez a Róth-brigád. Szocialista címért versenyeznek. S nem is kevés sikerrel... Harmadnap arra jártam, a bri­gád javéban dolgozott. De már új munkahelyre ké­szültek... Mert ilyen ez a kubi­kos brigád: munkahelyet kér, és kap. És megint kér, és megint- csak kiválóan oldja meg felada­tát..; Nem tudom, van-e különb bri­gád náluk, a Romlói Állami Épí­tőipari Vállalatnál. Pálkóvács Jenő Dr. Tuska Pál, a megyei tanács elnöke avatta fel a Tengeíic-siolahegyi új művelődési otthont Vasárnap új művelődési ott­hont avatott Tengelic-Szőlőhegy lakossága. A nagy lélekszámú település fontos problémája ol­dódott meg ezzel, mo3t mar nem lesznek csupán az iskolatcrmekre utálva előadásokon és egyéb rendezvényeken, s az új művelő­dési otthon lehetőséget biztosit számukra ahhoz is, hogy igényes színielőadásokat láthassanak. Az új művelődési otthon nemcsak szép. hanem korszerű is, meg­felel a megnövekedett igények­nek. Az új művelődési otthont, amelynek avatásán megjelent a település apraja-nagyja, dr. Tus­ka Pál, a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának elnöke adta át. Filmünkét Sxekgxárdon December 16-án, a szekszárdi moziban, a KISZ Tolna megyei Bizottsága és a Moziüzemi Vál­lalat rendezésében ft’mankétot tartottak, amelyre a városból és a megye különböző községeiből harminc hallgatót — zömében fiatalt — hívtak meg. Az ankét résztvevői a »Nem ér a nevem« című új magyar filmvígjátékot tekintették meg és utána vitát | rendeztek a filmről. I A szekszárdi ankéton részt vett I hallgatók lesznek a megye kü- i lönböző közságeihen tnegrende- zésré kerülő ifjúsági filmanké- tok vitavezetői. Ifjúgárdistúk megbeszélése Pénteken este 6 órakor meg- i beszólást tartottak az Ifjúgárda- I csoportok vezetői, az Ady Endre iparitanuló-iskolában. Részt vettek a megbeszélésen a középiskolák, az ipari tanuló-is­kola és a városi Ifjúgárda-csö- portok vezetői. Elhatározták, hogy újra megindítják a szombat és vasárnap esti őrjáratokat. Ennek az a célja, hogy távoltartsák a fiatalkorúakat a nyilvános szóra­kozóhelyek késői látogatásától és ■ az esetleges szeszfogyasztástól. I Havonként ifjúgárda-déluláno- I kát rendeznek, ahol a fiatalok | megismerkednek a térkép- és I iránytű-használattal. Egy helyen vásárolható a traktor és a pótkocsi Róth János brigádvezető szintez Beállt a brigád Január elsejével új rendet ve- j zetnek be a mezőgazdasági gé- i pék, eszközök és cikkek árusitá- ! ..ában, s megkezdi tevékenységé. ! a három értékesítő szerv összevo j n ásóból alakul; a grotröszt. I — A három most összevon'. (vállalat közül a MEZÖSZÖV a mezőgazdasági kisgép-eladással foglalkozott, s hozzátartozott töb­bek között a kis villanymotor, a? öntözőberendezés, a morzsoló, az aratógép-zsineg, az ásó, kapa ér egyéb kéziszerszámok, továbbá a szivattyús kutak eladása. A vál- la.latnak 17 megyei kirendelt ég. volt. A másik vállalatnak, a MÜNÖSZER-nek, amely a mű­trágya és növényvédőszer értéke- itéssel foglalkozott, ugyancsak l minden megyeszékhelyen volt ki- l rendeltsége. A harmadik vállald, i a FÖMÁV a nagygépek és azok i alkatrészeinek eladását intézte. A 1 három vállalat között meglehető- | sen ötletszerűen oszlottak meg ' a feladatok. így például a vonta­I tót a FöMÁV-nál, a hozzá való . pótkocsit a MEZÖSZÖV-nel kellett megrendelni. A termelő­szövetkezeti vezetők, a vásárlással megbízott tagok számára nehéz­séget okozott, hogy igényeiket az illetékes helyre eljuttassák. A sok kirendeltség fenntartása pedig növelte az értékesítés költségeit. — A három szerv egyesítésé számos előnnyel jár. A 17 megyéi vállalatnál a termelőszörélk.ezé- tek egy helyen szerezhetik be r szükséges gépeket és eszközöket. Az összevonás lehetővé teszi, hogy az értékesítés kultúrált''ob formáit is alkalmazzák. Minden megyében megszervezik a vevő- szolgálatot és azoknak, akik ezt kívánják, üzemelés közben is be­mutatják a különböző géptípuso­kat. A megyei értékesítési szak­emberek rendszeresen látó« ' a szövetkezeteket, tájékoztatják a közös gazdaságok vezetőit, mi­iven gépekben és eszközökben válogathatnak. Az S7 DOl-es lÉoioiista llrta: GUZI MIHÁLY — BECZE KAROLYI 12. Vörös káromkodott, majd ha­talmas nyögés jelezte, hogy ő sem bir tovább ellenállni a ten­gernek. Körülötte recsegett, ro­pogott minden. A hajó hányko­lódott, mint ágyában a lázas kis» gyerek. A baloldali fülkék fe­lől ordítás hallatszott, de senki sem indult megnézi, mi az. Min­denki görcsösen kapaszkodott va­lamibe, még az ajtóig sem me­részkedett senki. Gazsóval szé­dült a világ. Minden pillanatban azt hitte, kiszakad a gyomra. Homlokát kiverte a veríték. Örült, hogy sötét van, s nem lát­ják ilyen állapotban. Éjfél felé alábbhagyott a vi­har. A hajó ringása egyenletes­sé vált, de olykor egy-egy na­gyobb hullám még mindig dü- hödten támadta oldalát. Szürkületre végképp elült a vi­har és felnyitották a hajóközi ajtókat. Gazsó úgy ahogy rendbeszedte magát, s az ajtóhoz lépett. — Ezek után már nem tudtak elaludni Gyertek, nézzük meg a napfelkeltét, azt mondják, cso­dálatos. Az egyik olasz kivételével va­lamennyien csatlakoztak hozzá. Elhaladtak a szomszédos fülke előtt, amelynek ajtaja nyitva volt. Akaratlanul is betekintettek rajta. Gazsó oldalba lökte Vöröst. — Láttad? A lengyel, aki Bécs- től Kehllig velünk utazott. ... Most is úgy ül, ahogy szo­kott: fejét tenyerébe hajtja és gondolkozik... — Ugyan, ne törődj vele... Gyertek... Nézzetek oda, mily nyugodt most a tenger. Az em­ber nem is hinné, hogy olyan haragos kíméletlen is tud lenni, mint amilyen az éjszaka ... A tenger tükre sima volt, akár egy mórványlap. Egyre világoso­dott. A látóhatár szélén valami­lyen, meg nem festhető és ne­vezhető fénysáv jelent meg, s ott, messze az ég alján apró bá­rányfelhők kezdtek tornyosulni. A felhők széleit a még nem lát­ható nap vérvörös csipkével szeg­te be. Néhány perc múlva a csip­keszegély halványodott, * majd megjelent a látóhatáron a Nap koronája. Sugarai ezüstös fény­nyel árasztották el a végtelenbe nyúló tengert... — Csodálatos — szaladt ki Vá­mos száján. Mindaddig nézték a lenyűgöző ’átvánvt, amíg a Nap teljesen elő nem bújt a tengerből, sőt meg nem tette szokásos napi útjának egy részét. Valaki felsóhajtott. Vörös ocsúdott fel a bámulat­ból legelőször. — Menjünk át a partmenti ol­dalra is — indítványozta — hát­ha ott is ilyen szép látványban lesz részünk. Jó? De bizony a hajó másik olda­láról korántsem volt ilyen szép a kilátás. Sziklás partvidék húzó­dott egész hosszan, közben ritka növényzet, s néha-néha egy-egy ház. — Hol vagyunk tulajdonkép­pen? — tudakolta Gazsó? — Spanyol partok mellett — válaszolt Vámos. — Barcelonát már elhagytuk ... — És miért megyünk ilyen kö­zel a parthoz? — Miért? ... Hát... a tengeri utak általában közel vannak a partokhoz. — De itt különösen közel va­gyunk, alig pár sráz méterre. — Vámos vállat vont. — Nézzétek — súgta Vörös — kijött a lengyel is. Eddig még sohasem láttam légiósok között. Mindig a kuckójában ült... Nevetett... Gazsó hirtelen ijedt mozdula­tot tett. Szólni akart, de hang nem jött ki a torkán. A többiek­nek is elakadt a szavuk. A víz nagyot csobbant, s a lengyel erőteljes knrc'aoásokkal úszni kezdett a part felé. Vala­hol sípszó hangzott, majd rohanó léptek kopogtak végig a fedélze­ten. Az egyik altiszt elővette pisztolyát és a menekülő utón lőtt... A szirtek százszorosán verték vissza a dörrenést... Újabb és újabb lövés... A len­gyel egyre távolodott a hajótól. Az őrmester ordított valamit a mellette álló légiósnak, áld elro­hant, s pillanatok alatt géppisz­tollyal tért vissza. A lengyelt már csak néhány méter válasz­totta el a parttól... Az altiszt kezébeh felugatott a géppisztoly. A lengyel körül magasba c,sá­pot a golyóverte víz, de ő mit- sem törődött vele, mint a meg­szállott, szelte a vizet, néhány pillanat múlva kiugrott, s azon­nal eltűnt a sziklák között. Az aitiszt dühösen vágta le a fegyvert. — Megmenekült, — sóhajtott fel Gazsó, A fedélzetről mindenkit a ha­jófenékre zavartak az altisztek. Néhány óra múlva egy kisebb spanyol helyen a hajó élelmet, üzemanyagot vett fel. A partra senki som mehetett ki... Sőt, a hajófenékről sem jöhettek fel többé az újoncok, csak bizonyos meghatározott időben. Ekkor vi­szont nyüzsögtek körülöttük a fegyveres altisztek. Másnap reggel engedélyt kap­tak, hogy újra megnézhessék a napfelkeltét. Az altisztek jelenlé­te és vizsla tekintete azonban so­kat rontott az előző napi illúzión. Mintha nem is olyan szépek len­nének a vörösszegélyű bárányfel­hők, mint tegnao... E pillanatban kétségbeesett ki­áltás hasította át a levegőt: — Nicole!. , Nicole!... Egy arab utas tűnt fel a fe­délzeten, fiatal, francia szárma­zású feleségét kereste. — Nicole!... Semmi válasz. — Nicole! — az arab szinte sírt. Már senki sem nézte a nap­felkeltét. Mindenki az arabra figyelt, de segíteni senki sem tu­dott. Borics, az alacsonytermetű ju­goszláv Gazsó mellé somfordáit. — Az éjszaka rosszul voltam, ki kellett mennem — súgta. — A sötét folyosón két al­tiszt cipelt egy nőt... Az ellen­kezett. Az egyik altiszt a hölgy szájára tapaszetta hatalmas mar­kát. Ha jól láttam, ez a szőke német volt... — És? — súgta izgatottan Ga­zsó? — Nem tudok többet... Én mentem tovább. — Ki volt a másik altiszt? — Nem tudom. Azonnal odamégy és jelented az esetet a parancsnoknak! — Nem!... Megölnek... — Nicole! — hangzott kétség- beesetten közvetlenül mellettük. Borics elfordította fejét. Gazsó keze ökölbe szorult. Á hajó le­génysége hamarosan mindent át­kutatott Az arab feleségét se- holsem találták. .— Reggeli után Gazsó félre­hívta Boricsot. — Ide figyelj. Minden világos. Erőszakot követtek el rajta, utá­na, félve a következményektől, a tengerbe dobták. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents