Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-17 / 271. szám
ti TOLNA MEGYE! VfPÍMStG 1961. november 17. Á megyei labdarúgó-bajnokságért MÁZAI BÁNYÁSZ—GYÖNKI KSK 2:0 (0:0) Gyönk, 400 néző. Máza: Süveges — Széles, Kovács, Zakk — Mező, Kádár — Géth, Göncz, Gyorsok, Tóth, Kasper. Gyönk: L.ickert — Jákob, Steitz, Gyime- si — Tóth, Zakar — Pintér, Gabi. Módos, Jankó, Molnár. Kezdetben Gyönk van többet támadásban, az első komoly helyzet azonban csak a 15. percben adódik, amikor Módos lövését nehezen védi Süveges. Hosszá mezőnyjáték után Tóth és Göncz lövését védi a hazai kapus, majd Gyorsok elől Steitz az utolsó pillanatban vágja a mezőnybe a labdát A 31. percben Tóth lövését Lickert a kapufára üti és a védők hárítanak. Mezőnyfölényt harcol ki a vendégcsapat és Gyönk csak szórványosan támad, azonban egyik csapat sem teremt igazi gólhelyzetet. A félidő utolsó perceiben Pintér két ízben is szépen fut el, azonban a belső csatárok késlekednek. A II. félidő első percében Gabi beadását Pintér közelről a kapu mellé lövi. Ellentámadás során egy lövésbe Jákob beleteszi a lábát és az így irányt változtatott labdát Lickert szép vetődéssel hárítja. A 6. percben Göncz távoli lövését Lickert a lába között engedi be. 1:0. A gól a vendégcsapatot fellelkesíti és továbbra is támadásban marad, azonban a hazai védelem minden esetben tisztáz. A hazai csapat két szabadrúgást ér el, amit Steitz a kapu fölé lő. A 33. percben eldől a mérkőzés sorsa. Gyorsok 20 méterről küldött szabadrúgása a hálában akad meg. 2:0. Ezután a játék csapkodóvá válik, a hazai csapat beletörődött az eredmény- be. , Bírálat: Alacsony színvonalú mérkőzésen a vendégcsapat jobban kihasználta helyzeteit és megérdemelten győzött. Jók: Kovács, Göncz, Tóth, Mező, illetve Steitz, Zakar, Pintér, Gyimesi. i— Bölcsföldi — KISDOROG—DUNAFÖLDVÁR 3:2 (0:1) Kisdorog, 600 néző. Kisdorog: Szentes — Szabó, Gscheidt II., Gscheidt I. — Simon, Becze — Fazekas, Kóka, Losonczi, Klein, Krommer. Dunaföldvár: Bálint I. — Szigeti, Polgár, Czobor — Hol- ■ már, Skuta — Magyar, Szeder, Kővári. Bálint II., Balaton. Kezdés után a vendégek mutatkoznak be jobbnak. Egy-két gyors dvnaföldvári támadás után, a 3. percben Magyar megszerzi a mér kőzés első gólját. 0:1. Ez a hazaiakat megzavarja. Az elkeseredett védekezés eredménye, hogy Gscheidt a büntetőterületen belül szabálytalankodik. A jogosan megítélt büntetőrúgást Szentes az alapvonalon kívülre öklözi. Szentesnek ez a ragyogó formája fellelkesíti a hazaiakat. A dunaföld- váriak támadásait biztosabban és tervszerűbben hárítják, ugyanakkor támadásokkal is kísérleteznek. A 18. percben veszélyes helyzet alakul ki a vendégek kapuja előtt. Losonczi hosszan szöktette Kókát, aki a kiszaladó kapus mellett igyekezett hálóba juttatni a labdát, de lövése a kapu mellett hagyta el a játékteret. Kirúgás után a dunaföldváriak jobbszárnya támad. Ekkor ismét Magyar léc alá tartó erős lövését kell hárítani Szentesnek. Most már egyenrangú félként küzd a két csapat. A félidő végéig azonban az eredmény változatlan marad. Szünet után a hazaiak jutnak átmeneti fölénybe, ez azonban elég ahhoz, hogy az 5. percben Klein megszerezze az egyenlítő gólt. 1:1. Ez a fölény még tíz percen keresztül tart, majd újra a dunaföldvári együttes kezdeményez. Most a balszárnyon alakul ki támadás. Balaton befelé gurít Bálinthoz, aki a hálóba lő. 1:2. Ezzel a vendég-együttes újra magához ragadja a vezetést. A kisdorogiak mégsem adják fel a harcot. A megelégedett ellenféllel szemben egyre nagyobb fölényre tesznek szert. Sok támadást vezetnek, ezeket a vendégek védelme nagyrészt hárítja. A 35. percben tudnak csak a hazaiak eredményt elérni. Ekkor Becze balra tartó lövése irányt változtat Losonczi lábán és a balra dőlő Bálint mellett a jobb sarokban köt ki. 2:2. Pár perccel később ismét hazai támadás látható. Kóka a lyukra futó Losonczi elé gurít, aki a jobb sarokba lő. 3:2. Bírálat: A mérkőzés utolsó negyedórájától eltekintve, a hazaiak igen gyengén szerepeltek. Bár kisdorogi győzelem született, a reális eredmény döntetlen lett volna. A vendégek mezőnyben igen szépen játszottak, csak a kapu előtt bizonyultak teheted , n- nek. Jók: Szentes. Losonczi, Kóka, Gscheidt II., illetve Bálint és Magyar. —Turay— PAKSI KINIZSI—GERJi N 3:0 (1:0) Paks, 700 néző. Paks: Árki — Tanner. Hermann. Sztanó — Jer- kó. Vida — Farkas, Német. Ben- csik, Kródi. Titkos. Gerjen: Fekete — Csathó, Haáz, Farnek — Finszter. Bán — Bencze, Szabó. Bongó. Katz. Antus. Paks támad és a 2. percben Farkas hagy ki nagy helyzetet, amikor már csak Feketével áll szemben. Nem sokkal később viszont Bencze fut el kétszer, de lövéseit Árki védi. A 7. percben ismét Bencze lövése ad munkát Árkinak. Változó játék után a 20. percben Bencéik vezeti fel a labdát, beadását Német a védők között a hálóba juttatja. 1:0. 5 perc múlva Sztanó szabálytalankodik Antussal szemben. A 20 méterről küldött szabadrúgás a kapu felett megy el. Továbbra is a helyi csapat irányítja a játékot, a vendégek csak szórványosan támadnak. Szünet után hosszú ideig mezőnyjátékkal telik az idő — paksi fölénnyel. — A 23. percben Bongó húz kapura, a helyi védelem csak üggyel-bajial tud szögletre tisztázni, melyből Bán távoli lövése a kapu mellé jut. A 28. percben Farkas csavart labdáját Kródi fejeli a gerjeni kapuba. 2:0. 5 perc múlva Farkas szögletet ível be. A labda Vida fejéről Kródi fejére kerül, aki remek fejessel küldi a labdát a hálóba. 3:0. (Szép csatárteljesit- mény.) Kezdés után a vendégcsapat támad és Szabó 20 méterről küldött, felső sarokba tartó lövését Árki kiöklözi. Bírálat: Végig a helyi csapat irányította a játékot, a vendégcsapat csatársora csak szórványosan támadott, de ezek erőtlenek voltak. Dacára annak, hogy a helyi csapat formája alatt játszott, az eredmény igazságos. Jók: Kródi, Farkas, illetve Haáz és Pongó. — Golenszky — Egységes játékvezetői díjakat fizetnek a sportkörök A megyebajnokságban a három játékvezető működési díja 370 forint — a járási bajnokságban a mérkőzés vezető díja 80 forint A Megyei Labdarúgó Szövetség és a Labdarúgó Játékvezetők Tanácsa közös megbeszélései sikeres eredményre vezettek az egységes játékvezetői díjak bevezetésével kapcsolatban. Mit is jelent az egységes játékvezetői díjak bevezetése? Eddig a sportkörök a játékvezetői díjakat a felmerült költségek alapján fizették. Ha a játékvezetők közelről érkeztek, úgy játékvezetőnként 80—100 forintod tett ki a számlájuk. Ha a játékvezetők 60—80 kilométerről, vagy más megyékből érkeztek, úgy nem volt ritka a 150—160 forintos számla sem. A sportkörök nem tudtak előre tervezni játékvezetői kiadásokra, mivel nem tudták, honnan kapnak játékvezetőt. Több egyesület, így például Dunaföldvár. Iregszemcse, Paks sokkal hátrányosabb helyzetben volt, mint a központi fekvésű sportkörök. A Labdarúgó Szövetség és JT Jsöaös munkával kidolgoztak egy olyan átalányt, melyek az elmúlt év játékvezetői számlája alapján reálisak. Már három hét óta ennek alapján számolják el a költségeket a játékvezetők, a sportkörök általános megelégedésére. Ezek szerint a megyei bajnokságban a három játékvezető működéséért összesen 370 forintot fizetnek ez egyesületek. Ez az ösz- szeg nem változik akkor sem, ha a játékvezető más megyéből érkezik. A járási mérkőzéseken a játékvezető 80 forintot, míg a partjelző 75 forintot kap a működéséért. (Az utóbbi időben partjelzőt csak a legritkább esetben küld a JT.) A Megyei Labdarúgó Szövetség és a JT új rendszerű játékvezetői díjazása érdekes visszhangot váltott ki a sportköröknél is. Itt jegyezzük meg, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége is foglalkozik a közeljövőben a fent említettekkel, és előreláthatólag azt több megyének ajánlja bevezetésre« Röplabda-eredmények A megyei röplabda-bajnokság november 12-én lejátszott mérkőzéseinek eredményei: Nők: Németkér—Váralja 3:0. Felsőnána—Tamási 3:0. Cikó— Hőgyész 3:0. Váralja—Bogyiszló 0:3. Férfiak: Udvari—Mucsi 1:3. Sióagárd—Hőgyész 2:3. Szekszárdi Dózsa—Tamási 2:3. Öcsény—Szekszárdi Honvéd 3:2 Udvari—Felsőnána 0:3. A Máza—Nagymányok mérkőzésről nem érkezett játékvezetői jelentés a szövetséghez. Megkezdődtek a sportakadémiai előadások November 14-én, kedden megkezdődött a sportakadémia előadássorozata. Az első előadásra Szekszárdon a TIT klubhelyiségében került sor. Kutasi László, az Egyetemi Főiskolai Sport- központ vezetője előadásában magas színvonalon ismertette a magyar sport 1962. évi feladatait. A megjelent sportköri vezetők, szakosztályvezetők, edzők és sportolók közül több hozzászólás hangzott el, melyre az Az elmúlt években jól bevált a téli sport őri estek rendezése. A szerz.' t taprszálatok alapján a megyei és a járási TST-k mellett működő agitációs és propaganda bizottság irányításával az idén is — előreláthatólag 70—89 helyen a megyében — megrendezésre kerülnek a téli sportkö- j rj esték. j A megyei TST mellett műkö- j dó ágit, prop. bizottság a közeli ! napokban dolgozza ki azt a ter- ! vet, melynek alapján az idei programot összeállítják. A sportköri estéken az kién is az a fő cél, hogy a sportköri tagság, beleértve a spoi tolókat és a veze- j tőket is, tanuljanak — tovább magukat. A sportköri estéken előadás hangzik majd el a magyar sport 1962, évi feladatairól, a sportkör valamelyik vezetője ismerteti a szakosztályok ez évi eredményeit, munkáját. Különböző sportágak szabálymagyarázataira is sor kerül, de nem marad el az idén sem a sportfilmek vetítése. Előreláthatólag lapunk szer- kesztőeége is rendez több helyen találkozót, ahol — a tavalyi évhez hasonlóan — a sportolók mondják el véleményeiket lapunk sportrovatáról, és tesznek javaslatot, észrevételeket. melyeket felhasználunk munkánk további javításához. Az idén 70-30 helyen lesznek téli sportköri esték képezzék Holnap kezdődik a Szabály-emlékverseny felnőtt döntője Az úttörők és a felnőttek elő- döntő-versenyét is beleértve, két j és félhónapi versenyzés után ! holnap (szombaton) délután 15 } órai kezdettel kezdődik meg a j felnőtt sakkozók városi döntője. A középdöntő csoportokból az első három helyezett került be a döntőije. Az I. csoport harmadik helyezettje Pesthy Lajos el- fogla’tsága miatt nem indulhatott a versenyen, Mechtl Béla pedig a II. csoport második helyezettje nem indul a döntőben, mivel a verseny vezetői teendőket látja el. Kereki József, a IV. csoport, negyedik helyezettje sorsolással jutott be a döntőbe. Az így kialakult döntő sorsolása a következő: 1. Pékár Kornél, 2. Kővári József, 3. Vörös János, 4. Tamási Mihály, 5. Ge- resdi Lajos, 6. Jablonszky Lajos, 7. Szakály István, 8. dr. Sudár Géza, 9. dr. Németh József, 10. Kereki József, 11. Fehérvári Örs, 12. Sebestyén Zoltán, 13. Mr.jnay Antal, 14. dr. Zsámár György. A döntő minden fordulójára a TIT-klubban kerül sor. Korábbi tervtől eltérően a verseny szombaton 15 órakor, egyéb hétköznapokon pedig 17 óra 30 perckor kezdődik majd. Versenynapok: november 18, 21, 22. 23, 25, 27, 28, 29, 30 és december 2. A verseny zárására december 3-án kerül sor; Kézilabda villámfornát rendez a Szekszárdi Honvéd Vasárnap délben Szekszárdi Honvéd—Budapesti Egyesített Tisztiiskola labdarúgó-mérkőzés A Szekszárdi Honvéd SE vezetősége november 19-én, vasárnap délelőtt 9 órakor Szekszárdon négy csapat részvételével kézi- labda-villámtornát rendez. A villámtornán részt vesznek a Budapesti Egyesített Tisztiiskola, a Simontornyai BTC, a Tolnai Szpartakusz és a Szekszárdi Honvéd csapatai. A villámtornára a laktanya udvarán kerül sor. Tizenkét órakor a Szekszárdi Honvéd labdarúgó-csapata a Budapesti Egyesített Tisztiiskoia csapatával játszik barátságos labdarúgó-mérkőzést. Mindkét sport- rendezvényre szeretettel várja a sportkedvelő közönséget a Szekszárdi Honvéd SE Spor Vasárnap délelőtt Pakson a Kanacsi MEDOSZ Dunakömlőd csapatával játszott járási bajnoki mérkőzést. A labdarúgó mérkőzést 5:2-es félidő után 7:3-ra nyerte a Kanacsi MEDOSZ. • A november 8-án hozott fegyelmi határozat alapján a tolnai sportkör köteles valamennyi hazai mérkőzésére — további intézkedésig — szövetségi ellenőrt kérni. Az ezzel kapcsolatos költségek a sportkört terhelik. * A fegyelmi bizottság Reizer Károly hőgyészi játékost december 5-ig, Borsodi István Bonyhádi Vasas játékost december 17-ig, Vörös István Szekszárdi Dózsa ifjúsági játékost november 20-ig tiltotta el a játéktól. A november 6-ra kisorsolt Szekszárdi Dózsa—Dombóvári VSE középiskolás labdarúgómérkőzés elmaradt a Szekszárdi Dózsa hibájából. A labdarúgó szövetség a mérkőzés két pontját — 0:0 gólaránnyal — a dombóvári csapat javára igazolta. A Dózsa sportkört figyelmeztette a szövetség, hogy amennyiben hasonló eset előfordulna, úgy a fennálló rendelkezések szerint járnak el. • A Bonyhádi Vasas sportkör fellebbezést nyújtott be Wagner József játékosának eltiltása ügyében. A fellebbviteli bizottság szerdán tárgyalta a fellebbezést és az I. fokú határozatot úgy módosította, hogy Wágner hírek József november 15-ig került eltiltásra. • Az iregszemcsei MEDOSZ sportkör a Labdarúgó Szövetségnek bejelentette, hogy labdarúgó szabálymagyarázó estjét december 15-én rendezi meg. • Dunaföldváron november 19- én, vasárnap kerül sor a sportkör alakuló ülésére. Ezen a jelenlegi községi sportkör Vörös Lobogó sportkörré alakul át. A megyei röplabda szövetség elnöksége döntést hozott a november 6-án elmaradt öcsény—Hőgyész női és férfi mérkőzés ügyében. Mivel a mér kőzés az őcsényi csapat hibájából maradt el, az elnökség kötelezte az őcsényi sportkört, hogy a hőgyésziek felmerült költségeit — 663 forintot — kötelesek november 22-ig kiegyenlíteni. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG * Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán ímre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25-72 Felelős vezető: Széli Istvál* Terjeszti a Magyar Posta tlőflzethető a helyi posta hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapro 11 fi