Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-17 / 271. szám

2 TOLNA MEGYEI NEPtJSAG 1961. november 17. flz ENSZ Biztonsági Tanácsa folytatta a kongói kérdés vitáját New York (MTI): Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán 21.30 órakor folytatta a kongói hely­zet megvitatását. Az ülés megnyitásakor Zorin, a Szovjetunió ENSZ megbízottja be jelentette, hogy meghívta a ta­nácskozásra Etiópia, India, Bel­gium, és a kongói központi kor­mány képviselőjét is, valamint saját kérésére Unden svéd kül­ügyminisztert hazája képvisele­tében. Az ülés első felszólalója Libé­ria küldötte volt. Kifejtette, az úgynevezett kongói probléma a Kongóban befészkelődött külföldi tőke önző céljainak megvalósítá­sából származik. A külföldi tőke törekvése e célok elérésére — amely együtt jár a kongó) nép érdekeinek teljes semmibevevésé­vel — felelős azért, hogy sok kongói hazafi — köztük Lumum­ba miniszterelnök — lett gyilkos­ság áldozata. Felvetette a kér­dést, hogy például miért nem vo­natkoznak az ENSZ kongói ren­deletéi a katangai bányaipart irányító hatalmas Union Miniere belga vállalatra, amely ma va­lamimiféle szuverénitás élvezője Katangában. A francia küldött felszólalásá­ban Csőmbe katangai diktátor szakadár törekvéseivel szemben hathatós intézkedések helyett a „meggyőzés” eszközét ajánlotta. Spaak belga külügyminiszter azt állította, hogy kormánya nem folytat gyarmatosító, vagy neokolonialista politikát és „egyet len bűne, hogy túl korán adott függetlenséget Kongónak.” Azzal vádolta az ENSZ kongói képvi­seletét, hogy „belgaellenes állás­pont jut kifejezésre a tényekről és eseményekről tett jelentései­nek hangjában.” Kétségbevonta hogy a katangai ENSZ-képvise- let szeptember 13-án az ENSZ főtitkárának utasítására tette vol­na meg kísérletét egyes külföldi zsoldosok eltávolítására. Felszólalása vegén a kongói központi kormány képviselője­ként a tárgyalóasztalnál ülő Bom- boko külügyminisztert igyekezett felelősségrevonni azért a meg­állapításáért, hogy a Kongóban élő elsősorban belga külföldiek a zsoldosok bűncselekményeinek előmozdításával és támogatásá­val maguk hívták ki a kongóiak jogos felháborodását. A válaszadás jogán felszólaló Bomboko kongói külügyminisz­ter megismételte kormánya állás­pontját, és megállapította, hogy a belgák kétkulacsos politikát folytatnak, amely látszatra Kon­gó tényleges kormányát, de a va­lóságban a katangai szakadáro- kat támogatja. Az elnök ezután berekesztette az ülést, és a vita folytatását csütörtökön — magyar idő sze­rint — 22.000 órára tűzte ki. Washington készül a döntő iolentőségű Kennedy- Adenauer Washington (MTI). Adenauer közelgő látogatásával kapcsolat­ban Washingtonban gondosan ügyelnek arra, nehogy hivatalos nyilatkozatot tegyenek. Semmifé­le nyilvános kijelentés nem hang­zik el sem arról, mi lesz köze­lebbről Kennedy és Adenauer megbeszéléseinek tárgya, sem pedig arról, hogyan értékelik Washingtonban a nyugat-berlini és a német kérdés tárgyalások útján való rendezésének esélyeit. Közben azonban nagy lendület­tel folyik a megbeszélések előké­szítése. Grewe, Nyugat-Német- ország washingtoni nagykövete Bonnba utazott, hogy a kancel­lárral tárgyaljon, Rusk amerikai külügyminiszter pedig szerdán délutánra magához kérette a francia nagykövetet és az angol ügyvivőt. A szerdai amerikai lapok bő teret szentelnek Macmillan brit miniszterelnök keddi alsóházi ki­jelentéseinek, s kiemelik, hogy Macmillan szerint a legutóbbi hetekben haladás történt és erő­sen reméli, most már kialakul a közös nyugati álláspont, amely nek alapján tárgyalásokat lehet kezdeni a Szovjetunióval. Vezető amerikai lapok ehhez hozzáfű­zik, hogy ha haladásról lehet be­szélni, ez az Egyesült Államok „kemény és határozott” magatar­tásának tudható be, tehát annak, hogy felemelték a katonai költ­ségvetést, hogy növelték a Nyu- gat-Európába küldött amerikai csapatok létszámát, s hogy általá­ban az erőpolitikát alkalmazzák. Sok politikai megfigyelő sze­rint ennek az erőpolitikatételnek a hangoztatása a Pentagon-nak, a köztársasági párt jobbszárnyának és azoknak az erőknek szól, ame­lyek a Kennedy-kormányzatot a kudarcot vallott erőpolitika irá­nyába igyekeznek szorítani. Any- nyi biztos, a merev politika hang- súlyozása nem túlságosan kedve­ző távlatokat tár fel, még akkor sem, ha ez nem a kormány poli­tikája, csupán meghajlás a hábo­rús gyújtogatok álláspontja előtt. Jól tájékozott amerikai körök egyébként az MTI washingtoni tudósítójával folytatott magánbe­szélgetések során főképpen há­rom pontot húznak alá. Minde­nekelőtt hangoztatják: Kennedy semmiképp sem szándékozik „nyomást” gyakorolni Adenauer- re Washingtonban. Másodszor hangoztatják: de Gaulle vonako­dása attól, hogy a Szovjetunió­val tárgyaljon, főként annak tu­lajdonítható, hogy a francia el­nök a nyugatnémet kancellárnak akart engedményt tenni. Ezért Washingtonban most azt várják, de Gaulle magáévá tesz minden olyan megállapodást, amely Ken­nedy és Adenauer között létre­jön. Harmadszor hangoztatják, hogy mind Moszkvában, mind pedig a nyugati fővárosokban a német kérdésben legutóbb elhang zott nyilatkozatok hangja az ed­diginél sokkal barátságosabb és békülékenyebb, s ennek jelentő­ségét nem lehet lebecsülni. Hoz­záfűzik azonban amerikai illeté­kes körökben magánbeszélgetések során, hogy Kennedy és Adenau­er tárgyalásainak befejezése előtt korai lenne bármiféle megoldás­ról beszélni. A tárgyalásokra Kennedy a jövő hét hétfőjét és keddjét szánta, de számít arra is, hogy esetleg szerdára is elhúzód­nak a megbeszélések. Ez a találkozás — mondják Washingtonban — mindenképpen döntő lesz, mert ettől várható az, hogy a nyugati hatalmak közösen léphetnek fel a Szovjetunióval folytatandó tárgyalásaikon. A Magyar Külügyminisztérium válaszjegyzéke a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkárságához ^ Jugoszláv Szövetségi Nép- :társaság külügyi államtitkár- ;a november 7-én jegyzéket )tt át a Magyar Népköztársa- i belgrádi nagykövetének, elvben tájékoztatást adott La- Vracsarics jugoszláv állam- gár nyugatnémetországi letar- tatásának körülményeiről. A igyar Kü’ügyminisztérium no- Tiber 15-én válaszjegyzéket adott át a budapesti jugoszláv nagykövetségnek, amelyben elíté­li a Német Szövetségi Köztársa­ság hivatalos szerveinek felhábo­rító, törvénytelen cselekedetét. A válaszjegyzék kifejezésre juttat­ja a Magyar Népköztársaság kor­mányának azon nézetét, hogy erélyes intézkedéseket kell foga­natosítani a nyugatnémet milita- rizmus megfékezésére. Leonyid Brezsnyev Szudánba érkezett Khartum (TASZSZ): L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és kísérete szerdán Khar- tumba, Szudán fővárosába érke­zett. A repülőtéren Ibrahim Ab- bud altábornagy, a Szudáni Köz­társaság miniszterelnöke, és más hivatalos személyiségek, vala­mint a szudáni főváros lakosai­nak ezrei üdvözölték a magas­rangú vendéget. Leonyid Brezsnyev útban Khar tűm felé, Törökország fölött át­haladva az IL—18-as repülőgép­ről üdvözlő táviratot intézett Gürselhez, Törökország elnöké­hez és az Egyesült Arab Köztár­saság fölött áthaladva Nasszer- hez, az Egyesült Arab Köztársa­ság elnökéhez.-------♦-------­E semények SOROKBAN Taskent (TASZSZ): Csütörtö­kön délelőtt folytatta munkáját a közép-ázsiai szovjet köztársasá­gok, Azerbajdzsán és a kazah­sztáni déli területek mezőgazda- sági dolgozóinak értekezlete. A vita alapját a szerdán elhangzott beszámolók alkotják. Az értekezlet munkájában, mint ismeretes, részt vesz Hrus­csov szovjet kormányfő is. • Mint a Reuter és az AP közli, az Egyesült Államok Cape Ca- naveral-i támaszpontjáról szerdán egy rakétával két száz kilogramm súlyú mesterséges holdat lőttek fel. A mesterséges holdak rá­tértek pályájukra, és külön-kü- lön, a Földtől körülbelül hatszáz mérföldnyi távolságban keringe­nek. Az amerikai légierő vandenber- gi támaszpontjáról is útnak in­dítottak egy mesterséges holdat, a 35. discoverert. A fellövés után másfél ólával a mesterséges hold rátért pályájára. Néhány napon belül megkísérlik, hogy a mes­terséges hold 150 kilogramm sú­lyú, műszereket tartalmazó tar­tályát leválasszák. Az eddig fellőtt 35 discoverer elnevezésű mesterséges hold kö­zül mindössze huszonnégynek si­került pályára térnie. * Az AFP közlése szerint szer­dán Washingtonban nyilvános­ságra hozták a képviselőház és a szenátus gazdasági vegyesbizott- sága számára készült jelentést. E jelentés szerzői indítványozzák, hogy a nyugat-európai országok szigorítsák meg kereskedelmi kapcsolataikat a szocialista or­szágokkal. Az amerikaiak szeret­nék rákényszeríteni a nyugati országokat, hogy ne szállítsanak a szocialista országoknak még olyan árukat sem, amelyek segít­hetik ezeknek az országoknak műszaki fejlődését. * Párizs (MTI): Az OAS az utol­só 24 órában újabb plasztikbom- ba-merényleteket követett el Franciaország több városában. Párizsban két bomba robbant, Nizzában pedig az FKP helyi lapja, a Patriote de Nice főszer­kesztőjének lakását rombolták össze a merénylők, * Manila (AP): A november 14-i Fülöp-szigeti választásokon le­adott szavazatoknak eddig 75 szá­zalékát számolták össze. Ezek szerint Diosdado Macapaga. a li­berális párt elnökjelöltje 3 032 458 szavazatot, az eddigi elnök pedig a nacionalista párti Garda 2 386 928 szavazatot kapott. Az alelnöki tisztségekért folyó küzdelemben is liberális párti je­lölt vezet, » Párizs (MTI): A francia kor­mány. a közüzemek és állami vállalatok alkalmazottainak ismé­telt bérkövetelő sztrájkjai után, szerdán úgy határozott, hogy az idén semmiféle fizetésemelésre nem kerül sor. A fizetések javí­tását a kormány csak 1962-re irá­nyozza elő. .A határozat nagy felháborodást váltott ki a dolgo­zók körében, akik előreláthatóan úlabb sztrájkmegmozdulásokkal válaszolnak a kormány kihívásá­ra. A negyedik Ádenauer-kormány hivatalba lépését számos zava­ró körülmény kísérte. A kor­mányon belüli ellentétek már az első órákban kiütköztek, az a tény pedig, hogy a szociálde­mokrata képviselők a parla­menti eskütételről zárt tömb­ben kivonultak, csak elmélyíti azt a válságot, amely nem ol­dódott meg, hanem új formát öltött. A Stuttgarter Zeitung joggal jegyzi meg: az új kor­mánynak már a megalakulása is siralmas körülmények között történt, a parlamenti eskütételt pedig az elképzelhető legrosz- szabb előjelek kísérték. Az új kormány összetétele egyáltalán nem talált kedvező visszhangra Nyugat-Németor- szágban. Az ADN hírügynökség kommentárjában azt írja, hogy benne soha nem látott mérték­ben vannak képviselve a fa­siszta tisztek, a revansisták és a monopóliumok. A Bonner Korrespondenz nagyon fino­man „a régi politika kissé vál­tozott kormányaként” könyveli el a negyedik Adenauer-kor- mányt, holott jóval többről van szó. Az új kormány tizenkét tagja a nagy nyugatnémet kon­szerncsoportok embere, tizen­hármán pedig annak idején nyíltan támogatták a fasizmust A miniszterek között van See- bohm és Mischnick, a revansis- ta szervezetek képviselője is. Az új kormányon belüli el­lentétek része a Kroll-ügy is Mint ismeretes, Kroll, az NSZK moszkvai nagykövete Hrus- csovnak néhány saját elgondo­lását is kifejtette a német kér­désről, s mint a TASZSZ bonni tudósítója ezzel kapcsolatban megjegyzi, Kroll annak a bi­zalmatlan légkörnek esett áldo­zatul, amely a nyugati hatal­mak táborában uralkodik. Ugv tudják, hogy Kroll nem tér vissza Moszkvába, mert Ade­nauer washingtoni látogatása előtt az Egyesült Államok bi­zalmának visszaszerzéséért ál­dozza fel a nagykövetet. Három nap múlt el azóta, hogy hivatalba lépett az új Adenauer-kormány, az első súr­lódások azonban már megtör­téntek. A legnagyobb próba elé azonban az új kormány külpolitikai téren kerül, mert a német kérdés megnyugtató megoldása immár nem tűr ha­lasztást. Adenauerék most Észak felé akarják megerősíte­ni pozícióikat, ezért utazott Norvégiába Strauss. A hívatlan látogatást azonban olyan hatal­mas felháborodás fogadta, hogy Strauss az utolsó pillanatban kénytelen volt megváltoztatni programját, s mellékúton osont be a norvég fővárosba. A nor­vég példa egyben figyelmez­tetés is a nyugatnémet kor­mány számára: a hidegháború ideje lejárt, az emberek sem Norvégiában, sem másutt nem a hadigépezet erősítését kíván­ják, hanem éppen ellenkező­leg, a békés megegyezést. Az új Adenauer-kormánynak ezzel a világszerte megmutatkozó tö­megmozgalommal kell szembe­néznie. Stevenson tájékoztatta Zorint a leszerelési tárgyalások megindításáról vallott amerikai álláspontról New York (MTI): Mint a Reu­ter és a UPI jelenti, Stevenson amerikai ENSZ-küldött szerdán tervezetet juttatott el Zorinhoz, a Szovjetunió külügyminiszter-he­lyetteséhez, amelyben tájékoztat­ta a leszerelési tárgyalások meg­indulásával kapcsolatos amerikai németekről. Az Egyesült Államok határo­zati javaslatot szándékozik ter­jeszteni az ENSZ közgyűlése elé, abban a leszerelési tárgyalások megtartására húszhatalmi fórum megalakítását indítványozza. Az amerikaiak szembehelyezkednek azzal a szovjet elgondolással, hogy a leszerelési tárgyalásokon a szocialista, a nyugati és a sem­leges országok egyenlő arányban legyenek képviselve. Ehelyett azt indítványozzák, hogy egy újabb értekezletre a korábbi genfi ér­tekezlet tíz résztvevőjét hívják meg, tíz másik országot pedig a földrajzi elv alapján jelöljenek ki. E húszhatalmi csoportnak jö­vő év júniusáig jelentést kellene eljuttatni az ENSZ valamennyi tagállamát magában foglaló le­szerelési bizottsághoz. A UPI jélenti, hogy Godber angol külügyi államminiszter Zo­rin szovjet küldött szerdán el­hangzott beszéde után nyilatko­zatot tett közzé, és ebben szem­befordul a Szovjetunió leszere­lési elgondolásaival. A miniszter elutasítja a szovjet leszerelési terveket, illetve a leszerelési tár­gyalásoknak az úgynevezett trojka elv alapján történő meg­indítását. Jó a téli tüzelőellátási helyzet Az MTI munkatársa érdeklő­dött az Országos Energiagazdál­kodási Hatóságnál, milyen az or­szág tüzelőanyagellátása a téli csúcsfogyasztási időszak küszö­bén. Hász István, az OEGH ve­zetője a következőket mondotta: — Téli tüzelőanyag-ellátásunk kiegyensúlyozott. Az enyhe tél- eleji időjárás következtében ok­tóberben, novemberben a fo­gyasztók kevesebb tüzelőt vásá­roltak, mint amire számítottunk s ez tovább javítja a helyzetet. Bőven el vagyunk tehát látva szénnel, brikettel, koksszal, gáz­zal, olajjal, fa is van annyi, amennyi kell azoknak, akiknek fafűtéses kályhájuk van. Villa- mosenergia-gondjaink sem lesz­nek. A tüzelőanyagtartalékok megfelelő biztonságot adnak ak­kor is, ha kemény tél lesz, és nö­vekszik a fogyasztás. Az ipar készlete megnyugtató, jelentéke­nyen meghaladja a tavalyi meny- nyiséget. A Tüker és a Tüzép-te- lepeken közel vagyunk a készle­tezési kapacitás felső határához, a széntartalék meghaladja az egy­havi téli értékesítés mennyisé­gét. A belkereskedelem részére a tervben előirányzott mennyisé­gen Ulül az év folyamán mint­egy háromszázezer—háromszáz- ötvenezer tonna jó minőségű tü­zelőanyagot tudtunk biztosítani, a belkereskedelem telepein a szén, a brikett és a koksz-készlet lé­nyegesen nagyobb a tavalyinál. Mind a kályhafűtéses, mind a központifűtéses lakóházak, intéz­mények, iskolák, kórházak ellá­tása megfelelő. Kellően el van látva a falusi lakosság is. A fo­lyamatos ellátást még akkor is fenn tudjuk tartani, ha esetleges szokatlanul kemény tél miatt a bányák néhány napig nem tud­nának szállítani. — Akad nehézség is, de nem ellátási, hanem felhasználási. Néhány nagyobb ipari felhaszná­ló ugyanis túl „óvatosan’’ tervez­te meg tüzelőanyag-szükségletét és többet igényelt, mint amennyit most fel tud használni. Ez arra inti a vállalatokat, hogy a jövő­ben sokkal pontosabban, valósá­gos szükségletüknek megfelelően, a népgazdaság érdekeinek szem előtt tartásával készítsék el tü­zelőanyag-tervüket. Az átvételi nehézségeket egyébként igyek­szünk elhárítani, hogy a tüzelő­anyaghelyzetet minden részében egyensúlyban tartsuk— fejezte be a tájékoztatást Hász István, az OEGH vezetője.

Next

/
Thumbnails
Contents