Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-02 / 259. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. november 9« Mit keres Rusk amerikai külügyminiszter Japánban ? Szó vj et—ghanai egyezmény kísérleti atomreaktor építéséről Accra (MTI). A ghanai elnöki hivatal közölte, hogy az elmúlt napokban Accrában egyezményt írtak aló, amelynek értelmében a Szovjetunió kísérleti atomreaktort és rádióaktív izotóp-labora- tcriumot épít Ghánának. Bejelentették azt is, hogy a berendezés kezelésére ghanai szakembereket képeznek ki a Szovjetunióban. Párizs (MTI). Francia politikai körökben élénk szóbeszéd tárgyát képezik azok a hírek, amelyek szerint de Gaulle a jelenlegi parlament feloszlatására és új választások kiírására készül. Bár a jelenlegi nemzetgyűlés mandátuma csak két év múlva jár le, az UNR, az UDT (úgynevezett baloldali degaulleisták) és > de Gaulle támogatóinak szövetsége« között már megindultak a tárgyalások, hogy a választásokra való tekintettel de Gaulle személyes vezetése alatt egyesítsék a három heterogén politikai csoportosulást. Az így kialakított egységes párt lenne az a »centrum«, amely további polgári erők támogatására is számíthat. Egyelőre ugyan még nem sikerült a de Gaulle-t támogató csoportosulások között az ellentéteket kiküszöbölni, az elnök környezetében azonban már készül az új választási törvényjavaslat. Az egyezménnyel kapcsolatban a ghanai sajtó méltatja, hogy milyen óriási segítséget nyújt a Szovjetunió az afrikai országoknak önálló, független gazdaságuk megteremtéséhez. A Ghanaian Timés emlékeztet arra is, hogy a Szovjetunió igen alacsony, 2—2,5 százalékos kamatra ad hosszúlejáratú hiteleket, míg a nyugati kölcsönök évi kamata négy-tíz százalékos. Hogy milyen lenne ez a közös többségi listákon alapuló egyme- netes választási rendszer, az kiderül a Counter du Parlement, az UNR hivatalos lapjának legutóbbi cikkéből. »Egy kormánytámogató centrum« a szavazatok 30 százalékával meg tudná szerezni a parlamenti helyek 75 százalékát — írja a lap és nyíltan hozzáfűzi: »Meg kell ezen botránkozni? — egyáltalán nem. A választások nem arra valók, hogy visszatükrözzék a közvéleményt, hanem hogy az ország akaratát kiértékeljék.« A polgári irányzatú Combat felháborodással utasítja vissza az UNR lapjának cinizmusát és rámutat, hogy egy ilyen választási rendszer a szavazatok 30 százaléka alapján parancsuralmi helyzetet biztosítana a kormánynak. »A parlamentáris demokráciának ez a semmibevevése — írja a lap — megnyitná az utat a kalandok és a diktatúra felé.« I Tokió (TASZSZ). Rusk amerikai külügyminiszter vezetésével harminctagú amerikai küldöttség érkezett Japánba A küldöttség a japán—amerikai biztonsági szerződés értelmében létrehozott gazdasági szervezet, az úgynevezett kereskedelmi és gazdasági bizottság ülésén vesz részt. Az ülést azért hívták össze, mert Japán és az Amerikai Egyesült Államok között az utóbbi időben kiéleződ • tek a gazdasági ellentétek. A japán sajtó és a demokratikus közvélemény az amerikai küldöttség és Rusk külügyminiszter látogatását az Egyesült Államok távolkeleti katonai terveivel is összefüggésbe hozza. Az Akahata, a Japán Kommunista Párt lapja, valamint több más lap rámutat, hogy Rusk és Ikeda miniszterelnök tárgyalásának, valamint Rusk délkoreai utazásának az a célja, hogy az Egyesült Államok égisze alatt, Japán, Dél- Korea, a Fülöp-szigetek és Tajvan részvételével új távolkeleti katonai tömb létrehozását készítse elő. A Japán Kommunista Pórt Központi Bizottságának elnöksége az Akahata című lapban november 1-én nyilatkozatot tett közzé a parlament rendkívüli ülésszakának befejeződésével kapcsolatban. Mint a nyilatkozat rámutat, a kommunista párt, a szocialista párt és a szakszervezetek vezetésével Japán demokratikus erői megakadályozták, hogy a parlament jelenlegi ülésszaka elfogadja a „politikai erőszak elhárításáról” szóló törvényjavaslatot. A Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksége felhívja Japán demokratikus erőit, tömörüljenek még szorosabbra a kommunista párt, a szocialista párt. és a szakszervezetek köré és harcoljanak a japán—amerikai biztonsági szerződés ellen, és a reakciós törvény- I javaslat végleges visszavonásáért. A szavazatok harminc százalékával a mandátumok háromnegyed részét meg lehet szerezni a francia kormány készülő új választási törvénye szerint S!OVJETHATALOM«VIUAMOSITÁS*KOMMUNi2MU5 löU nagy e hidroelektromos^ erőmű 260a agy Mosikvi wSooSí/ hőelektromos erőmű I vízierőmű öniözéssei topom A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa egyhangúlag jóváhagyta az SZKP programját, mely szerint 1981— 1980 között a Szovjetunióban felépítik a kommunista társadalom anyagi-műszaki alapját. A kommunizmus felépítésében rendkívül nagy szerepet játszik a vil- lamosencrgia-termelés fejlesztése. A pártprogram előirányozza, hogy az 1960. évi 292 milliárd kVVó vil- lamosenergia-iermelés 20 év alatt megtízszereződjék és csillagászati nagyságú számra: 3000 milliárd kWó-ra növekedjék fel. A villa- mosenergia-termelés ily hatalmas növelésének biztosítására a Szovjetunióban 20 év alatt 180 nagy hldro-elektromos erőművet, 260 nagy hőerőművet és 200 kerületi hőerőművet építenek. Szibériában a Jenyiszcjen és mellékfolyóin, az Angarán és az Alsó-Tunguszkán, valamint az Oh folyón épülnek hatalmas vízierőművek. Ugyancsak Szibériában az ott található szénmezők vagyonának hasznosítására hőerőművek felépítését is tervezik. Kazahsztánt az Irtisen, Közép-Ázsiát a Vahs, ezen luviil a Narin folyókon felépítendő hatalmas vízierőművek nemcsak villamosenergiával, hanem aszályos te rületeiket öntözővízzel is ellátják. Ugyancsak hasonlóan kettős hasz- nositásúak lesznek a Nagy-Volga- terv és a Nagy Dnyepr-terv keretében megépülő vízierőművek is. A Szovjetunió energetikai rendszerében — különösen a nyugati részeken — felépítendő hőerőművek játszanak majd jelentős szerepet. A pártprogram a kau- kázusontúli területek villamos- cnergia-termelcséuek fejlesztéséről sem feledkezik meg. A Szovjetunióban 20 év alatt felépítendő legfontosabb vízi- és hőerőművek területi elhelyezkedését mellékelt térképünk ábrázolja. Az algériai szabadságharc hetedik évfordulójáról az algériai nép nagyszabású tüntetésekkel és felvonulásokkal emlékezik meg. A hírügynökségek jelentése szerint Algéria utcáin szerdán már kora reggel megjelent a tüntetők tömege. Az arabok az FLN zászlaja alatt vonultak fel, s ezt kiáltották: Algéria az algériaiaké! A de Gaulle-rendszer most is hű maradt önmagához: a tüntetők ellen 30 000 állig felfegyverzett katona és rendőr vonult fel. A fegyveres alakulatok megszállták a város több pontját, tankokkal torlaszolták el az utcákat, s teljesen elzárták a külvilágtól az arab negyedeket. A hős algériai nép nehéz harcában azonban jól tudja, hogy nincsén egyedül. Hruscsov szov jet miniszterelnök az algériai szabadságharc hetedik évfordulóján táviratot intézett Ben Kheddához, az algériai ideiglenes kormány miniszterelnökéhez. s mint a távirat hangsúlyozza. a szovjet emberek támogatják az algériaiak igazságos harcát és nagyra értékelik azt a szerepet, amelyet az algériai nép az afrikai kontinens felszabadításáért vívott általános harcban játszik. Ugyanakkor Moszkvában ünnepi gyűlésen emlékeztek meg az évfordulóról, amelynek résztvevői határozatot fogadtak el. A határozat követeli, hogy a francia kormány vessen véget az Algériában dúló háborúnak, és járuljon hozzá az algériai kérdés tárgyalások útján történő megoldásához. Napjainkban az afrikai népek egymás után vívják ki szabadságukat, egymás utón alakulnak meg az új független afrikai államok. Mi sem természetesebb, mint az, hogy az algériai nép is fegyvert fogott szabadsága kivívásáért, s immár hét esztendeje folyik a kemény felszabadító küzdelem. Az algériai nép ebben a nehéz harcban már eddig is erkölcsi győzelmet aratott, s nem lehet messze az a nap, amikor az algériai nép saját hazájának igazi gazdájává válik, s megszabadul mindenfajta kizsákmányolástól. Mint az Izvesztyija cikkében megállapítja, az algériai nép roppant áldozatokat hozott a függetlenségi harcban, s a hétesztendős szabadságharc során az arab lakosság közül minden nyolcadik ember életét vesztette. Kemény és hősi harc áll az algériai nép mögött, s ez a hatalmas áldozat annál értékesebb. minél keményebb ellenállásba ütközik. A de Gaulle- rendszer ismételten megmutatta igazi arcát, amikor látszattárgyalásokat kezdett, hamis ígéreteket tett, de a valóságban elzárkózott minden megegyezés elől, s olyan feltéteteket szabott, amelyeket egyetlen algériai sem fogadhat el. Tárgyalásokkal, vagy harccal, de az algériai nép kivívja szabadságát — ez a hétesztendős hős; küzdelem tanulsága s ezt tudomásul kell vennie a de Gaulle-rezsimnek is. Algéria nem adja meg magát, nem adja fel azt a legtermészetesebb jogát, hogy saját hazájában szabadon éljen. Rejtélyes botrány az amerikai CIA k émszer vezet bécsi villájában Bécs (MTI). Az amerikai CIA kémszervezet bécsi villájában lezajlott whisky-orgia és véres verekedés botránya nagy feltűnést keltett az osztrák fővárosban. A szombaton este kirobbant botrány néhány részlete csak kedden. a bécsi örültek házába beszállított E. Zimmermann, 26 éves cipész ápolóinak indiszkréciója folytán szivárgott ki. Az osztrák polgári lapok teljesen elhallgatják a kínos ügyet, amelynek szereplői: amerikai diplomaták és a szombat esti, felette különös whisky-partyra meghívott bécsi vendégeik, akiknek egyszerű társadalmi állása, feltűnően távolesik a diplomaták és a magasállású bécsi társaság tagjainak hagyományos ismeretségi körétől. Egyelőre annyi bizonyos, hogy az átmenetileg őrültek házába került E. Zimmermannt leütötte és kidobta az ablakon egy amerikai diplomata, aki előzőleg elfelejtette az ablaktáblát kinyitni. Zimmermann állítólag túl hevesen udvarolt a vendéglátó fiatal osztrák partnernőjének, aki egy bécsi áruház kisfizetésű alkalmazottja. A rendőrség akkor avatkozott be, amikor az üvegszilánkoktól súlyosan megsebesült Zimmer- mannt túlgyorsan el akarták távolítani a helyszínről. A rendőrök furcsának találták, hogy a Zimmermannak segítséget nyújtó, ugyancsak bécsi fiatalember autója a Nevada C. 44—333 jelzésű amerikai rendszámot viseli, és az autóból összesen 4000 svájci frankról szóló csekkek, valamint titokzatos iratok kerültek elő. A kivezényelt rendőröket az amerikai villába nem engedték be. Az iratokat ezután tanulmányozásra az osztrák politikai rendőrségnek, a sebesült és ittas Zimmermannt pedig az őrültek házának adták át, mert a fiatal cipész ön- és közveszélyes, meg- fékezhetetlen dührohamba esett az elsősegélynyújtó kötözőhelyen. Naponta 256 újítási javaslatot nyújtanak be a bolgár dolgozók A bolgár újítók és feltalálók számos új gépet és berendezést szerkesztettek és számos új gyártmánnyal tökéletesítették a termelési technikát és technológiát. Ez év első felében az ipari vállalatok, az építkezések, a közlekedés dolgozói naponta 256 ész- szerűsítő javaslatot nyújtottak be. A termelésben naponta 75 újítási javaslatot honosítanak meg, amelyek együttes gazdasági haszna eléri a 936 000 levát‘. A bolgár újító és feltaláló mozgalom nagyszerű fejlődéséről tanúskodik az a tény, hogy 1950-ben napon la mindössze 36 újítási javaslatot nyújtottak be a dolgozók. Az ország gyorsütemű gazdasági fejlődése széles távlatokat nyitott az egyszerű munkások, mesterek, technikusok és mérnökök alkotó kezdeményezése előtt. Értékes javaslataikkal jelentősen hozzájárulnak a népgazdaság- terv túlteljesítéséhez. Míg az elmúlt esztendő első hat hónapjában a bolgár dolgozók 28 000 ésszerűsítő javaslatot nyújtottak be, addig ez év első felében csaknem 40 000. A több mint 11000 realizált újítási javaslat együttes értéke meghaladja a 142 millió levét, ami 27 millióval több, mint a múlt esztendő hasonló időszakában.