Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-30 / 282. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1961. november 30. Három év kulturális fejlődése a szamok tükrében A megyei pártbizottság há- rom éves kulturális fejlesztési programja, amely a párt művelődéspolitikai irányelveinek alapján épült fel, számos figyelemre méltó eredményt hozott megyénkben. Az eredmények igazolják, hogy reá lisak voltak a célkitűzések, de egyszersmind arra is figyelmeztetnek, hogy a jövőben is hasonló színvonalon kell az egyre növekvő igények kielégítésén munkálkodni. A program megvalósítását nagyban, sőt elsősorban az segítette, hogy a dolgozók széles tömegei kapcsolódtak be a kulturális munkába, nagyon sokan nemcsak éltek a lehetőségekkel, hanem maguk is tevékeny részeseivé váltak ennek a munkának. A pártszervezetek figyelme fokozottan a kulturális élet felé fordult, ami a színvonalemelkedést jelentősen segítette. A célkitűzések megvalósítása aztán azt eredményezte, hogy javult a dolgozók ideológiai képzettsége, nőtt szakmai és általános műveltsége. A kulturális munkán belül a tudatformálás, az ismeretek terjesztése, a politikai és szakmai műveltség színvonalának emelése került előtérbe. A számadatok természetc- sen nem tudják teljes mélységében tükrözni azt a nagy fejlődést, amit megyénk az elmúlt három év alatt elért, de rájuk támaszkodva köny- nyebb végigtekinteni a megtett úton. Az iskolai oktatás színvonala állandóan emelkedik. Ez az új oktatási törvény rendkívül jó hatása mellett elsősorban annak köszönhető, hogy a pedagógusok fokozott gondot fordítanak saját maguk továbbképzésére, mind ideológiai, mind szakmai területen. Az elmúlt három évben 160 új tanterem épült megyénkben, s ezzel Tolna megye tanterem-ellátottsága lényegesen jobb a? országos helyzetnél. Felére csökkent az olyan tanulók száma, akik nem végzik el az általános iskola nyolcadik osztályát, az iskolai mulasztási átlag pedig a három év előtti 13—14 napról hat napra csökkent. A középiskolai osztályok száma — az állandóan növekvő igények kielégítésére — 84-ről 106-ra nőtt. Ugyanakkor a középiskolai tanulók száma közel nyolcszázzal emelkedett. Mindössze három év alatt! 1958-ban 520, az elmúlt tanévben pedig már 672 diák érettségizett. Tízszeresére nőtt azoknak a felnőtteknek a száma, akik elvégezték a dolgozók általános iskoláját, vagy valamelyik középiskolában érettségiztek. Nemrégiben új felsőoktatási intézményt is kapott megyénk, amely mezőgazdasági szakemberek képzésére hivatott, A népművelési munka te- rüietén a fő figyelmet az ismeretterjesztés mennyiségi és minőségi javítására fordították a népművelési szervek. Közel háromszorosára emelkedett az ismeretterjesztő előadások száma a három év előtti azonos időszakhoz viszonyítva, s ugyanennyivel gyarapodott azok száma is, akik ismeretterjesztő előadásokat hallgattak. Javult az előadások színvonala, nőtt a különböző előadássorozatok száma. Nagyobb súlyt kaptak az ismeretterjesztésen belül a politikai és mezőgazdasági tárgyú előadások. Megyénk könyvtárhálózata 23 új könyvtárral és nyolcvanezer kötet könyvvel gazdagodott. Ennek arányában emelkedett a beiratkozott olvasók és a kölcsönzött kötetek száma is. Tizenhat új mozit is kapott megyénk, köztük nem egy olyant, hogy sok város is megirigyelhetné. Nem ritka az olyan község, amely a legkorszerűbben felszerelt, szélesvásznú filmszínházzal rendelkezik. Tizenhét új művelődési otthonnal is gyarapodott megyénk, köztük olyanok épültek, mint a faddi, kurdi, iregszemcsei, amelyek a legkényesebb igényeket is kielégítik. S ami a számadatokkal nem mérhető, jelentősen javult a művelődési otthonok munkája, bár tartalmi téren még sok a tennivaló. Most válik a kulturális tevékenység valóban tömegmozgalommá, mind szorosabbra fűződik a kapcsolat a kulturális munka és a gyakorlati élet között. A három év eredményei megteremtették az alapot ahhoz, hogy előbbre lépjünk, hogy még magasabb színvonalra emeljük megyénk kulturális helyzetét. A jövő szakmunkásai között Amikor beléptünk Máté József elvtárssal a gépjavító vállalat területén fekvő korszerű tanműhelybe, kalapálás, reszelés hangja fogad bennünket. Kék overálos kis munkások néztek ránk a satupadok mellől. Uj, korszerű tanműhely, új szerszámok, amivel elsőéves ipari tanulók dolgoznak . .. 1960 szeptemberében a Földművelésügyi Minisztérium rendeletére a Tolna megyei gépjavító vállalatnál tanműhelyes oktatást vezettek be. Az oktatás tavaly szeptemberben már meg is indult. — És milyen körülmények között? — kérdem. — Bizony elég mostoha körülmények között — mondja Máté elvtárs, — mert körülbelül két hónapig egy fészerszerű helyen dolgoztak a gyerekek. Tizenöt hegesztő és harminc lakatos tanuló. Szerszámunk ekkor még nem volt. De a gépjavító vállalat vezetősége megértette nehéz helyzetünket, és kaptunk egy elkülönített részt a szerelőcsarnokból. Bár a vállalat is helyszűkével küzdött. Itt már — azóta — rendezettebb körülmények között tudtunk dolgozni. Januárra már beszereztük a szükséges szerszámokat is. — Hány mester volt a gyerekekkel tavaly? — Hárman voltunk, Ciráky és Schrott mester elvtársakkal, akik jól képzett és nagy gyakorlattal rendelkező szakemberek, akik szívügyüknek tekintik a jövő 1 szakmunkásainak képzését, és nevelését. Nemcsak szakmailag, hanem politikailag is. — Az új tanműhely mikor épült? — Az új tanműhely átadása 1961 szeptemberében történt. Egymillió háromszázezer forintba került. Végigjártuk az épületet. Műhelycsarnok. hegesztőfülkék, kovácsműhely, fürdő, öltöző. Itt tölti a hétnek négy munkanapját 196 ipari tanuló, tizennégy mester felügyelete mellett. — A szerszámokkal hogy álltok, Máté elvtárs? — Először itt is szerszámgondokkal küzdöttünk sajnos. Satunk például egyáltalán nem volt még október elején. — És jelenleg? — Jelenleg a szükséges szerszámok rendelkezésünkre állnak. A satupadok már megvannak, a satukat pedig folyam matosan szállítják. — Ez például oszlopos fúrógép. Ebből, amint látod, tíz darab áll rendelkezésünkre. Kö szörűgép pedig öt darab van. — Megérte a fáradtság, a szaladgálás, a veszekedés! Mert sokszor veszekedtek, vitatkoztak a gyerekek érdekében, hogy szerszám legyen, hogy tanmenet szerint oktathassátok őket a tar műhelyben. Hogy ne legyen űr az elméleti és a gyakorlati oktatás között. Mert hiszen a tanműhelyes oktatásnak az előnye és lényege, hogy amit a tanuló hall, és megtanul az iskolában, azt a mesterek irányításával végezze és csinálja a gyakorlatban. — Van-e KISZ-szervezet nálatok? — T^érdezem.“"1’ ‘ — Van bizony! De gyere be a tanműhely-vezető elvtárshoz. Üljünk le egy kicsit. Bemegyünk. A tanműhely-vezető, Lukács elvtárs, hellyel kínál. Bár még kevés a bútor az irodában, de azért mindenkinek jut hely. Itt volt éppen Gerendái János mester is, az iparitanuló-is- kola csúcstitkára is, aki különben megyénk élvonalbeli kerékpárverseny zőj e. — A KISZ-szervezet már végez munkát. Az itt dolgozó tanulók tagjai a KlSZ-szervezet- nek. Részt vesznek a politikai oktatásokon, a kultúr és sport megmozdulásokban — nemrégen hirdettük meg a munkaversenyt — mondja Lukács elvtárs. — Bacsó elvtárssal, az iparitanuló-iskola igazgatójával megbeszéltük a verseny feltételeit. A KISZ alapszervezetek egyöntetűen beneveztek a versenybe. A győztes alapszervezet kéthetes jutalomüdülésben részesül. A második helyezést elért alapszervezet pedig országjáráson vesz részt a nyáron. — A mester elvtársak segítik-e a KISZ munkáját? — Természetesen. — mondja Gerendái elvtárs. — Minden mester a KISZ-csoport segítője. És ezt a munkát szívesen is végzik. Szívügyük, hogy a tanulókból szakmailag, politikailag képzett szakmunkás váljon. — Még egy kérdés: A másodéves tanulóknál, kik a legjobbak, illetve kikből lesznek a legjobb szakmunkások? — A lakatosoknál a legjobb munkás Prücsök Pali — mondja a tanműhely-vezető — aztán Török István, a hegesztőknél pedig Nyíró Zoli. ök jórészt már önállóan dolgoznak. Elbúcsúzom. De nem végleg, mert remélem. írhatok még több esetben ezekről a fiúkról. Talán éppen abból az alkalomból, amikor a legjobbjaik pár év múlva átveszik a „Kiváló dolgozó" kitüntetést. Kelemen Zoltán Előkészületek Herzen születésének 150. évfordulójára A Szovjetunió Minisztertaná- A jubileumi 1962. évben befe- csának határozata alapján ossz- jezik az író összes műveinek 30 szövetségi jubileumi bizottság kötetes kiadását. A Szovjet Tu- aíakul Alekszandr Herzen (1812 dományos Akadémia Kiadója __1870), a nagy orosz demokra- cikkgyűjteményt jelentet meg t a forradalmár, materialista ti- Herzenről. Összeállításában részt lozófus és író születésének 150. vesznek a Szovjetunió. Csehszlo- évfordulójának ünnepi előkészí- vákia, Magyarország, Lengyelor- tésére. A bizottság elnöke Leo- szág, Anglia és más országok iro- nyid Szoboljev író. dalomtörténészei. Gondolatok egy felszólalásról Egy fiatal brigádvezető mellett ültem a minap. Értekezleten voltunk, ahol több vállalat kiváló dolgozói mondták el tapasztalataikat, vitatták meg a tennivalókat. Az ankét végefelé szólásra jelentkezett a mellettem ülő fiatalember, látszott rajta, nem köny nyen határozta el magát a hozzászólásra. Lámpaláza volt. Végül aztán csak felbátorodott. Elmondta, hogy milyen segítséget kapnak a műszaki vezetőktől, hogyan küzdenek a brigádon belül a munkafegyelem megszilárdításáért, a balesetek megelőzéséért, beszélt a hibákról is. A szerénység — párosulva a céltudatossággal — jellemezte pár perces hozzászólását, amit e szavakkal fejezett be: „Ne haragudjanak az elvtársak, hogy ilyen egyszerűen fejezem ki magam, nem tudok úgy beszélni, mint aki ezt évek óta csinálja.” Pedig a fiatalembernek nem volt szégyellnivalója. Okosan, értelmesen beszélt. Mégis, mi adhatta szájába a befejező mondatot? Gondolkodtam a dolgon és eszembe jutott az a sok értekezlet, amit néhány év alatt végigültem, végighallgattam. Sajnos, éppen a gyakorlott, hogy úgy mondjam „hivatásos” felszólalók fűszerezik néha beszédüket pongyola — vagy inkább első hallásra értelmesnek tűnő, de lényegében semmitmondó — kifejezésekkel. Ezen az értekezleten pedig maga a vitavezető buzdította a résztvevőket a következő szavakkal: „Most pedig mondják el, hogyan látják az elvtársak ezt a szocialista brigád címért harcoló munkát.” Pár hónappal ezelőtt jegyeztem fel — ugyancsak egy értekezleten — a következő mondatot: ..Az' öleves terv sikeres harca érdekében az oktatási munkával való fokozottabb törődésre az elkövetkezendő időben nagyobb súlyt kell fektetni.” Vagy: „A termelési tanácskozások tekintetében biztosítjuk az éves tervet.” „ ... fejlődő jelét mutassa ...” stb. Több mint egy évtizeddel ezelőtt, az azóta már elhunyt Révai József elvtárs hívta fel a figyelmet erre az egészségtelen jelenségre, hogy a mozgalmi munkában elterjedőben van a bürokrata tolvajnyelv. Sokan, ha hivatalos nyelven beszélnek, felszólalnak, úgy gondolják, nem szabad közönséges, hétköznapi nyelven kifejezni magukat. Pedig ezek az elvtársak nem mindig beszélnek így. Egy alkalommal — megyei értekezleten — egy tehetséges, munkáját nagy lelkesedéssel végző fiatal funkcionárius szájából hallottam a következőket: „A tegnapi nap folyamán megállapodásra léptünk az erdőgazdasággal ...” Az illető, ha nem szónoki emelvényről beszél, ezt bizonyára a következőképp mondja: „Tegnap megegyeztünk az erdőgazdasággal...” — Melyik a jobb? — ezen vitatkozni sem kell. Felesleges lenne messzemenő következtetéseket levonni e jelenségből. Hiszen ezek az elvtársak rendszerint jól végzik munkájukat. De mégis, mi az oka e „hivatali bükkfanyelv” elterjedtségének? — Egyrészt maga a megszokás. De valljuk be őszintén, része van ebben a kényelmességnek is. Szabatosan megfogalmazni mondanivalónkat nem mindig köny- nyű. Mielőtt kimondanánk, át kell gondolni, meg kell formálni a mondatot. Aminél sokkal egyszerűbb, ha egy „kész” frázist, vagy más, semmitmondó kifejezést illesztünk a beszédbe. Az ügyet pedig ez nem nagyon viszi előre. Emellett egyenesen elriasztja a vitában való részvételtől azokat, akik még nem „tanultak meg” felszólalni. Éppen ezért, azt ajánlom annak a fiatalembernek, aki elnézést kért egyszerű szavaiért, ne is igyekezzék megtanulni e kifejezéseket. J. J. SzdlőztdiiL idcjMían tilos! Megszoktuk, hogy vonaton autóbuszon, a legmesszebbmenőkig gondoskodnak kényelmünkről. E célból télvíz idején fűtik a vonatokat, kímélendő az utasok egészségét, aminek csak örülni lehet. Hisz emlékszünk még az 1945 körüli időkre, amikor nemcsak nem fűtötték télen a vonatokat, de ablak sem volt a kocsikon, s aki elindult Szekszárd- ról, amire Pestre érkezett, nemcsak a szakálla nőtt ki, de jégcsapok is lógtak szakálláról. Fűtik tehát a vonatokat, ámde hogyan? Egyik-másik vonaton olyan meleget áraszt a fűtőtest, hogy már-már kibírhatatlan, s minden bizonnyal megfőne rajta a tojás. így van ez a szekszárdi gyorsvonaton is, amelynek utazó- közönsége az elmúlt hónapokban erősen megnövekedett, s ennek következtében ugyancsak szorongunk a helyünkön. A meleg pedig az elviselhetőség határán túl van már: mintha a menetjeggyel a pokol egyik különbejáratú üstjébe is megváltottuk volna a belépőt, A férfiak ingújjra vetkőztek, de a legtöbbről ígn is csorog a verejték. Valaki bátortalanul kinyitja az ablakot, de csak éppen egy picikét, annyira, hogy valamicske levegő szivárogjon be. Ám a kalauz pillanatokon belül ott terem, s rendreutasító hangon közli velünk, hogy az ablakot kinyitni nem szabad, elvégre, nem azért fűt a MÁV. A levegő már régen elhasználódott, mindenki idegesen cigarettázik, a füst vastagon ül a kocsiban. Nincs az az elhagyatott kocsmahelyiség, amelyben ilyen bűz lenne, a legnagyobb csúcs- forgalom idején sem. Néhány percnyi szellőztetés is elég lenne, ámde nem azért fűt a MÁV, hogy könnyelmű utasok kieregessék a meleget. ■ Egy szívasztmás nő is van útitársaink között. Sápadtan kapkod levegő után, s ha egy mélyet lélegezhetne, talán adna érte egy öttalálatos lottószelvényt is. Szellőztetni azonban szigorúan tilos, a MÁV fűti a kocsikat, s egyáltalán nem azért fűti, hogy lelkiismeretlen utasok kiengedjék ezt az áldott, negyven fokos, pokoli meleget... Elismerjük, az emberről való gondoskodásnak ez is egy formája. Mint ahogy a MÁVAUT-ot is ez a nemes eszme vezette, amikor távolsági járatain meghonosította a rádiót. Szól is ám a rádió, Pesttől Szekszárdig, és vissza, szünet nélkül recseg, ropog. Mert arról is gondoskodnak, hogy megfelelő hangerővel szóljon; elvégre nem szabad megfeledkezni a nagyothalló utasokról sem. Ha pedig valaki szívesebben üldögélne csendben, azonnal letorkold ják: a rádió azért van, hogy szóljon, s akinek ez nem tetszik, mehet gyalog is. Szép, szép ez a gondoskodás. Jó, hogy meleg van a vasúti kocsikban, s az is jó, ha szól a rádió. De azért az mégis csak túlzás, ha az utasok rosszul lesznek a melegtől, vagy ideggörcsöt kapnak a jegyhez mellékelt cigányzenétől. A vasút is, az autóbusz is csak annyit tegyen meg, ameny nyit a jeggyel megváltunk: kényelmesen szállítson el bennünket oda, ahova a jegyünk szól. Ne vigyen tovább, s ne is tegyen le előbb. A vasúti kocsit ne változtassák hűtőszekrénnyé, de kemencévé se. S az autóbusz is maradjon csak autóbusz, s a gondoskodás jegyében ne csináljanak belőle guruló Wurlitzert. (cs)
