Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-19 / 273. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. november IS. Néhány gondolat a termelőszövetkezeti kultűrf elelösök tapasztalatcseréjéről... Az elmúlt években gyökeres változás tör tént falvainkban, amelynek eredményeképpen uralkodóvá vált a nagyüzemi, gazdálkodás. Ez nemcsak gazdasági változást jelent, hanem kulturális felemelkedést is. Az a kérdés, hogy e megváltozott társadalmi körülményekkel a népművelés hogyan és milyen mértékben tud lépést tartani, képes-e követni a jelenségeket, mennyiben tudja kielégíteni a megnöye- kedett kulturális igényeket. A Megyei Népművelési Tanácsadó ennek jegyében kívánja segíteni a falusi kulturális munkát, s ezen belül a szövetkezeti parasztság kulturális életének jobbátételén munkálkodik. Ezt szolgálta a november 9—10-én Bátaszéken tartott tapasztalatcsere, amelyen tsz- kultúrfelelősök vettek részt. A kétnapos tanácskozás legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a tapasztalatcsere létrejött, és azon megjelent tizénkilenc lelkes termelőszövetkezeti kultúr- munkás. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert azokban a tsz-ekben van olyan ember, aki legfontosabb társadalmi munkájának a kulturális kérdésekkel való foglalkozást tekinti Melyek azok a feladatok, amelyeket tsz-einknek már most meg kell tenniök? Az első lépés talán az legyen, hogy a vezetőség feltétlenül foglalkozzék kulturális kérdésekkel. Lássa világosan, hogy a gazdasági feladatokat nem lehet elválasztani a kulturális problémáktól, hogy egy színjátszócsoport, vagy mezőgazdasági szakkör léte nem hátráltatja, hanem segíti a gazdasági feladatok sikeres megvalósítását, a kollektív szemlélet, a világnézeti tudatosság erősödését. Sok a probléma a szociális és kulturális alap felhasználása körül, mert nem mindig arra fordítják, amire kellene. Pedig ennek célszerű fel- használásával biztosítani lehetne a különböző kulturális szolgáltatásokat, beszerzéseket. A kulturális alap terhére nemcsak kirándulni (erre is szükség van) lehet, esetleg vacsorát rendezni, hanem ennél sokkal többet, éspedig: klub- és szakköri felszereléseket, könyveket, színházjegyeket és egyebeket lehet és kell vásárolni. Megvalósíthatónak tartom azt is, hogy nagyobb tsz-ek függetlenített kultúrfelelőst alkalmazzanak. (Van erre példa más megyékben.) Ha a vezetőség kulturális kérdésekről tárgyal, hívja meg a helyi művelődési otthon igazgatóját, a népművelési ügyvezetőt. Egyértelműen ki kell jelenteni, hogy nem lehet külön tsz és külön községi népművelés. Természetesen ezzel nem azt aka rom mondani, hogy a tsz-eknek nincsenek sajátos feladatai. Vannak! Pl. tsz-akadémiák szervezése, mezőgazdasági és egyéb szaktanfolyamok rendezése, szövetkezeti téli esték benépesítése, stb. Mindezt azonban az egész község kulturális tervének megfelelően, azon belül, annak részeként kell végezni. Jó néhány tsz- klubnak van már felszerelése, csak éppen élet nincs azokban. Pedig a klub-foglalkozások kötetlenségüknél fogva nagyon alkalmasak arra, hogy az egy réteghez tartozó emberek érdeklődési körüknek megfelelő szórakozási alkalmat találjanak. Például tsz-klubokban ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket lehet megbeszélni: miért dörög az ég, holtermeltek búzát először, mi a hibridkukorica, stb. Követésre méltó a bátaszékiek „Dupla, vagy semmi” játéka, ugyanis a kérdéseket a tsz életéből vették. Mindez, a jónak ígérkező kezdeményezés, tapasztalat csak akkor vezet eredményre, ha a tsz- ek kulturális munkáját folyamatosan segítjük. A tanácsadó munkatársai és a járási művelődési házak igazgatói vállalták, hogy a tél folyamán legalább 2—2 alkalommal meglátogatják a tapasztalatcserén résztvevőket, és a helyszínen segítik munkájukat. Januárban 6 napos tanfolyamot tartunk Szekszárdion, és márciusban tapasztalatcserét Tamásiban. Végezetül a bátaszéki tapasztalatcsere igen jól sikerült, és a népművelési szerveknek is sok hasznos útmutatást adott. Világosan megmutatta, hogy tsz- eink hol tartanak kulturális vonatkozásban, hogyan, és milyen ütemben kell haladniok. Többen elindultak már a helyes úton, csak az eddiginél sokkal több útmutatásra, gyakorlati segítségre van szükségük. Ennek biztosítása pedig nemcsak a népműveléssel foglalkozók feladata, hanem egész •társadalmunk, valamennyiönk kö telessége. Czank József tanácsadó vezető A kalaptól a tudományig 'T'ehát az évi tolltermelés: pehely 130—150, fedőtoll: 200—300 gramm. Egy személy hány ludat tud megtépni egy nap? Negyvenet. Igen, negyvenet. Megtépjük a hizlalás ideje alatt’ Nem, nem tépjük meg” — hallatszik a lengyeli mezőgazdasági szakiskola kultúrtermének ajtaja mögül. Belépünk. A tanár a táblánál magyaráz, vagy huszonöt asszony, lány jegyez szorgalmasan, füzete fölé hajolva. Piros, szürke, barna pulóverben, feketében, melegítőben, kötött gyapjúpruszlikban, divatosan fésült frizurával és fejkendősen, tizennyolc évesek és ötven évesek, Tamásiból, Bátaszékröl, Dombóvárról, Faddról, Kisdorog- rói és Pálfáról, a megye különböző részeiből — valamennyien tanulni jöttek ide. Tanulni a baromfitenyésztést. Különösen hangzik, hogy falud asszonyok, lányok — akik hosszú évek óta nevelnek baromfit, értenek is hozzá — baromfitenyésztést tanulnak. Igen, tanulnak, mert kiléptek a néhány százöles porta kerítése mögül, és nem néhány fészekalja csibét, libát, kacsát nevelnek, hanem többezret. A padban ülő lányok, asszonyok többezres szövetkezeti baromfiállományt gondoznak, vagy fognak gondozni, és ehhez kevés az otthoni tapasztalat. — Melyik toll értékesebb? — teszi fel a kérdést a tanár. — Az öreg, vagy a fiatal libáé? — Az öregé. — válaszol egy feketeruhás, kendős, szemüveges asszony, a legidősebb a hallgatók közül. — Az öreg lúd tolla tö- möttebb, értékesebb. Amikor a tanár a toll tárolásáról, kezeléséről magyaráz, megszólal a néni: — Én a kemencébe szoktam berakni a tollat száradni, utána bekötöttem anginba... — Ezt meg lehetett csinálni," amikor otthon volt tizenöt, húsz liba. De a szövetkezetben majd 4—5000 lesz... A ceruzák, tollak siklanak a füzetlapokon. Kinél —’orsabban, könnyebben, kinél nehézkesebben... Az anyjuk, nagyanyjuk még így ültetett baromfit: — Férfikalapból kell rakni a tojást a kotlós alá, de csak reggel. Este nem szabad, mert ak- kor a csibék álmosak lesznek..* Akkor sem lehet kotlóst ültetni amikor fogytán van a Hold. Legjobb Holdtöltekor._ ök a fehérjekoncentrációról beszélnek, arról, hogyan lehet infrasugárzással fenntartani a naposbaromfinak megfelelő hőmérsékletet. Azt tanulják, hogyan kell összeállítani a különböző korú baromfiak takarmányát, hogyan lehet a leggazdaságosabban hizlalni, nevelni. Tanulnak, nagy szorgalommali hiszen ez a hét már a tanfolyam harmadik hete, a hét végén a vizsgákra kerül sor. S mivel elvégezték a kétéves ezüstkalászos tanfolyamot, szakmunkás-bizonyítványt kapnak. Ha szüléik feltámadnának, nem tudnák mire vélni, mire végzi lányuk, unokájuk: baromfitenyésztő szakmunkás lesz. A fiatalabbja könnyen megbirkózik az elméleti résszel, az idősebbeknek több a gyakorlati tapasztalata... — Sok az anyag, sokat kell tanulni — mondják, és izgulnak, hogy jaj, mi lesz a vizsgán. Mert mindegyik jó bizonyítványt akar hazavinni, s ez talán egy kissé hiúság kérdése is; kevés asszonyszakmunkás van még a faluban. — Nagy a szorgalom — mondják a tanárok is. — Tizenhetedikén, tizennyolcadikén vizsgáznak, utánuk jön a következő turnus, három hétre. A tervünk az, hogy 100—120 szakmunkást vizsgáztatunk a tél folyamán. Tízpercben megmutatják az asszonyok a társalgót is, ahol szabadidejüket eltöltik. Sakkoznak, kézimunkáznak, könyvet olvasnak, lemezjátszóval szórakoznak. Aztán a csengő ismét padba szólítja őket. Eljutottak a kalaptól á~'tudományos módszerekig. B. 1. ELEKTRONIKUS SŰGÖ Waclaw Brzezinsky lengyel tech nikus elektronikus súgót konstruált. A parányi készüléket, mely a szöveget a fülbe súgja, a színész feltűnés nélkül elhelyezheti a fülkagylója mögött. A kísérletek sikereseknek bizonyultak és megkezdték az új készülék rj- zatgyártását. voHOic=>Boic3BC3aoioaoioaoBoaoaoaGOioioioioioioBoioaoaoaoioaoHOi3BoioioBoaoioBoaj Amint elhagyta a kis vashidat, s wj befutott a ritka akácok közé, két hosszút, egy rövidet sípolt és kihajolt a menetirány bal oldalán. Innen már jól látta a fehér falú házat, hat magas jegenye között, a szürke léckerítést, mögötte a vörös és sárga dáliákat és látta az ablakot, előbb keskeny sávban, aztán egyre szélesebben, ahogyan közeledett hozzá. Játszott a másodpercekkel, számolgatta magában, mikor búk kan elő a lány feje, kendő lesz-e rajta, vagy a szőke haja világít a sötét háttérben; Mert a lány a sípolás után, akárhol volt is, akármit csinált, jó időben, szürke esőben, mindig feltárta az ablakot, eleinte kicsi falusi szőnyeget, vagy portörlő rongyot rázogatott ki a háztalan utcára; mostanában már kiáll egyenesen, integet a mozdonyvezetőnek. A falu utolsó háza ez, itt él két öreggel, semmi öröme, szórakozása az életben, csak ez a mozdonyvezető. A fekete ruhás férfi, aki fütyül a gőzzel, feléje fordul a magas gépen, ellenzés sapkájához emeli a kezét, mosolyog is, biztosan mosolyog, bár az arcát nem látja jól innen. így jön a mozdonyvezető hetenként legalább kétszer a fél- tizes vonattal, aztán az ötórással visszafelé, akkor is sípol és kiáll a vaskorláthoz, sapkájához emeli olajos kezét, aztán integet, amíg látja a házat. Ki lehet az az olajos embei, milyen az arca, szája, szeme, miMozdonyvezető lyen a hangja, ezt ezerszer megforgatja magában a lány, ha egyedül van a köves konyhában, ha lesi az órát, mikor kell fel- hangzania a sípnak. Elképzeli szép barnaarcúnak, feketehajúnak, mosolygónak, szinte ott él már a dohos falak között, a nevét is tudja, Miskának nevezi magában, látja lelépni a magas vaslépcsőn, látja, hogy megtörli a kezét valami olajos rongyban és odanyújtja: megjöttem Julika... A mozdonyvezető is mindig látja a lányt. Ha indul reggel hazulról a bádogbőröndjével, a szőke fej remeg a reggeli utca fényében, ha várja az indítást és belenéz a pályaudvar csillogó sínhálózatába, a kis fehér ház jelenik meg a képzeletében, s a fehér-fekete jelzők erdejéből feltör a hat hegyes jegenye. De hetenként két napon csak futó pillanatokig látják egymást a valóságban. Nem lehet lassítani, hatvan kilométer az előírás, feltűnik a fej, szembe kerül vele és elfogy lassan a pillanatokkal, az integető kéz is lehanyat- lik, nincs tovább. Csak egyszer jönne ide a sínek mellé, gondolja a mozdonyvezető, csak egyszer állna meg itt a házzal szemben, ábrándozik a lány. És betölti életét, huszonhat esztendős szívét, minden óráját, minden percét a mozdonyvezető, aki jön majd, sípol és integet, aki úgy toppanhatna be ide a kis házba, mint akit rajongva várnak, akinek helye van már az asztalnál, s örök helye a szívben, ahol sok csalódás ütött csorbát öt évvel ezelőtt. A mozdonyvezető eleinte éhes férfigondolatokkal nézte őt az ablakban. Ha egyszer leszállhatna a gépről és odamenne, biztosan könnyen fut a vére annak, aki integet; ott tölthetne fél órát, vagy egyet, belemarkolna a húsába, aztán isten veled kapufélfa! De lassan-lassan igen csúnyának érezte ezt és megszépült képzeletében a sejtelmes találkozás: csak a kezét fogná meg, belenézne a szemébe és örülnének mind a ketten, hogy millió ember között ilyen tisztán találták meg egymást, ilyen szép, regényes, melegítő integetéssel. • ősszel, amikor a jegenyék levelét megütötte már a halál rozsdája, egy napon szép, sötét ruhában, szürke felöltőben nem a mozdonyról nézte a férfi a kicsi házat, hanem egy kocsi ablakából. Üres az ablak, üres, mondogatta magában és nagy izgalommal készült leszállni az állomáson, hogy elgyalogoljon a fehér házhoz, megnyissa a léckerítés ajtaját, bekopogjon és azt mondja, amikor először látja közelről n lányt: itt a mozdonyvezető, el- ~m, fogjuk meg egymás ke- zét, Közel háromnegyedórás gyaloglással éri el a jegenyés házat, különös izgalom rázza a szívét. Az udvaron kutya ugat, rekedt tyúk kárál a kerítés mellett, ami most magasnak és nagyon sűrűnek tűnik. Igen, magas és sűrű, ezt hajtogatja magában, a mondatok, amiket szépen összerakott, szétfoszlottak, meg kellett állnia, mert nem tudja, mit mondjon, ha szembekerül a lánnyal. Idegen és csodálkozik — üti meg a gondolat, amint kilép a lány a konyhaajtón. Mennyire más ez így! — remeg a torka, s sajnálja a lányt, elkapja a szemét az ijedt arcáról és azt mondja halkan: — Én vagyok .;. a mozdony- vezető. A lány szíve akkorát dobban, hogy majd szétveti a bordáit. Szentséges egek, hát hogyan!? Nézi, nyakához emeli a kezét, nem tud szólni. Hát ez a mozdonyvezető?! Hátrább lép, mintha vissza akarna menni a házba és azt mondja halkan. — A mozdonyvezető ? ... A férfi mozdulni se tud. Nem ilyennek képzelte az arcát. Egészen másnak. Nem is formálódott ki egészen. Minden nap más volt, de szép, izgató, melegítő, sejtelmes.Ez most más, de szép. Sápadt a bőre, kicsi kendő a fején és finom, egyenes az orra. — A mozdonyvezető — ismétli és megemeli a kalapját zavarában. A- lány nem tudja levenni kezét a nyakáról, meredten nézi: iszen ez szőke ember! Egészen más! Bajsza sincs! Fiatalabbnak látom. Csinos ember, de egészen más, egészen .:. Ki is mondja ijedt mosolygással: — így.;. egészen más. Nem ilyennek gondoltam. —Én se — bátorodik meg a férfi. — A masinán más volt — ered meg a lány nyelve is, de nehezen — Ott fekete volt. Más Egészen más. Amikor integetett; Messziről. A fél tizesről. — Messziről más az ember — mondja a mozdonyvezető és egyre jobban tetszik neki a lány; mintha most lebbenne le róla a távolság homályosító takarója. — Más, más — veszi át ő is és félreáll az ajtó közepéből. — Tessék beljebb — mondja. Esetlenül ejti le a kezét a nyakáról és szinte kinyújtja a mozdony- vezető felé. — Igazán nagy meglepetés ez most nekem. — Meg kell ismerni egymást — szól tehetetlenül a férfi és belép a konyhába. — Ha már ennyit láttuk a másikat messziről... annyit integettünk ... Most tartózkodva, de kezet nyújt neki a lány, s egy pillanatra találkozik a szemük. — Majd meglátjuk — mondj3 és a mozdonyvezető annyira boldog, hogy szeretne gőzt adni a gépnek, aztán felnyúlni a sín láncához és húzni, húzni, hadd zengjen tőle az ég is ... ORMOS GERO
