Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-25 / 252. szám

1961. október 25. TOLNA MEGYÉI NÉPÚJSÁG Mari néni hite és csalatkozása A kis Duna-menti faluban percek alatt szétfutott a hír: a halászcsárdában egy dúsgaz­dag ember keres valakit, aki­nél ellakhatna, esetleg holtáig eltartanák, aminek fejében minden vagyonát az eltartóra hagyná. A hír gyorsan szétfu­tott, s nyomban akadt vállal­kozó is. Mari néni (nevét ki nem írom, amúgyis szégyenke­zik az eset miatt épp eleget) kapott az alkalmon, gondozás­ba vette a dúsgazdag atyafit. A férfiről az ördög se hitte volna így, ránézésre, hogy két- százharmincezer forintja van a takarékban. Pedig azt mond­ta van, ha pedig ő mondta, miért is ne lenne? Kétszázhar- mincezer, Mari néni talán már azt is eltervezte, mit csinál majd a pénzzel, annakidején. Mert hogy nem sokáig él a senki se tudja honnan jött na­bob, az bizonyos. A terv pilla­natok alatt megszületett, ete­tik, itatják, amennyi csak bele­fér. Mennél zsírosabb, fűszere­sebb ételek kellenek, s bor, li­terszám, majd csak megüti a guta. Közben éberen kellett őriz­ni, nehogy elcsábítsák mások. Mari nénin kívül még hárman akadtak a faluban, akik szíve­sen gondjaikba vették volna az öreget, de Mari néni éber volt. Senkinek sem engedte meg', hogy átlépje szobájuk küszöb bét. Meg is mondta: „Pali bá­csi a miénk. Azt, édes lelkem, nem adjuk oda senkinek!” Az öreget sem engedték ki a ház­ból, helyébe hordtak mindent. Mi tagadás, nem volt kisigé­nyű. — Nekem már nem sok időm van hátra, gyerekeim, szeretném azt jól eltölteni. — Kívánsága aztán parancs volt Mari néni és családja számára. Pali bácsi még azt is közölte, hogy a bort, azt szereti, de megissza a pálinkát is, ha jó­fajta. Unicumot vittek neki, a másik nap meg Hubertust. Azt mondta, ízlett. Borból is a job­bik fajtából kínálgatták. Nem sokat kínáltatta magát. Mintha csak otthon lenne, úgy viselke­dett Pali bácsi. — Majd. ha kihozom a pén­zemet a bankból, akkor lesz jó világ, kedveseim. Meg két fiam él Nyugat-Németország- ban. A múltkor írtak, külde­nek egy autói. Igaz, én már nem tudom elvezetni, de majd csak akad sofőr. — A Jancsika, — kiáltott fel Mari néni, s kiadta a paran­Levelezőink írják KISZ-esküvő Tamásiban KISZ-szervezetünk életében nagy ünnep volt vasárnap. Ezen a napon tartotta esküvőjét két KISZ-tagunk, Vida Mária és Bi­hari László. A községi tanács ta­nácsterme szűknek bizonyult ezen a napon, hogy a sok érdek­lődőt befogadja. A hozzátartozó­kon kívül ismerősök, KISZ-tagok zsúfolásig megtöltötték a termet. Sokan csak a folyosóról hallgat­ták az ünnepség lefolyását. Az úttörők sorfala között ä Loheng­rin nászinduló hangjai mellett lé­pett az ifjú pár a feldíszített te­rembe. Az esküvői formaságok után Marosi Erzsébet anyakönyv­vezető és a KISZ-szervezet ré­széről Borovics György KISZ- titkár üdvözölte az ifjú házaso­kat. Az úttörők virágcsokraival, majd a barátok, ismerősök, mun­katársak gratulációjával fejező­dött be a kedves ünnepség. Csima Vince levelező KISZ-esküvö Faddon Nagyszabású ünnepség kereté­ben kötöttek házasságot Faddon, október 21-én Ménesi Éva és Farkas András KISZ-fiatalok. Az esküvőn a hozzátartozókkal, ven­dégekkel együtt körülbelül 300 fő vett részt. Részt vettek az eskü­vőn a község vezetői is. A me­gyei, járási KISZ-bizottság képvi­seletében részt vett Tatár Lajos és Mácsik István elvtárs. Ä fiatal pár az úttörők sorfala között vonult be a virággal fel­díszített művelődési ház nagyter­mébe. Az esküvői szertartás után Bertha Kálmánná vb-titkár kö­szöntötte a fiatal párt, majd Má­csik István, a KISZ megyei és járási bizottsága nevében adta át jókívánságait és a KISZ aján­dékát. Az esküvőn részt vett a Szekszárd városi úttörőzenekar, ami még szebbé és felejthetet­lenebbé tette a fiatalok boldog ünnepét. Eigner György levélező A kétyi úttörők életéből Az idei nyár a kétyi úttörők emlékezetében nem a Balaton mellett eltöltött napokról lesz emlékezetes, mint a múlt nyár, hanem a munkáról. Ugyanis a nyári nap sugarai a széles me­zőn barnították őket. De nem­csak akkor, hanem most is gyer­mekzsivajtól hangos a határ. A felsőtagozatos pajtások a tsz-nek segítenek, mert most minden kézre szükség van. Cserében a jövő évben a pajtások kirándu­lási költségeihez a termelőszövet­kezet is hozzájárul. A jövő nya­rat az eddig is megérdemelt mun ka után táborban fogják tölteni a pajtások. Andorka Sándor Kéty Őszi húsúk! Most vásároljon, nagy választékban kapható villanytűzhely, törpetűzhely és sütő, egy- és kétlapos villamos főzőlapok, vasalók, kávéfőzők és egyéb villamos háztartási készülékek, öntött szalon- és kriptoncsillárok, kerámia díszlámpák, stb. A XÉPBOLT ÉS A FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZET SZAK- ÄRUDÄIBAN Vas- és Műszaki Nagyker. V. (103) csőt, hogy az unoka még azon a héten iratkozzék be a sofőr- tanfolyamra. Az irigyeknek .. pedig 'azt mondta: — Hiába, fiaim, aki istenben hisz, az nem csalatkozik. Mi most megtaláltuk a nagy sze­rencsénket. Megadta a jóisten. Három napig tartott a ven­dégeskedés, amely felért egy kisebbfajta csirkevésszel (csak a csirkéket szerette Pali bácsi, a tyúkok húsa már igen rágós, és senki sem kívánhatja egy öreg embertől, hogy erre alkal­matos fogai legyenek); a bor­ból is elfogyott annyi, mintha augusztusi jégeső járt volna fe­lette. Mivelhogy inget elfelej­tett hozni Pali bácsi, azt is rá­adtak gyorsan egyet, a legú­jabbat, amit előtte héten vett a házigazda. De hát ha az is­tenáldás ilyen vagyon képében érkezik, nem szabad fukarság­gal elriasztani. Harmadnap délután beütött a mennykő. Mari néni szerint a sátán müve ez, a fia úgy mondja, ez az igazi áldás, mert így megmaradt a többi inge, a borból is maradt még valame­lyes, s kárál néhány kopott csirke is az udvaron. A rendőrszakaszvezető Pali bácsi irataiból könnyűszerrel megállapíthatta, hogy Pali bá­csi se nem dúsgazdag, se nem nyugatra szökött fiúk támasz nélkül maradt apja, mégcsak nem is áldás, hanem körözött szélhámos, akit három megye rendőrsége keres, s most végre kézrekerült. Magával invitálta, s Pali bá­csi azóta már jól megérdemelt büntetését tölti. Eddig a történet, amely azért szomorú, mert most történt, nemrégiben. Ilyen Pali bácsik persze még akadnak, egy dara­big, még lesznek is. De ahhoz ilyen Mari nénikre is szükség van. Mert nem a sátán művel­te ezt a szörnyűséget, hanem Mari néni mérhetetlen ostoba­sága. L. Gy. — Lábát törte elcsúszás alkal­mával Koch Péter, mórágyi ter­melőszövetkezeti tag. A termelő­szövetkezeti tagok általános ház­táji biztosítása alapján az Állami Biztosító 2710 forint kártérítés­ben részesítette. — Indonéz festő kiállítása Pe- kingben. Dullah neves indonéz festőnek, aki Sukarno elnök szá­mára szokott dolgozni. 48 olaj- festménye kiállításra került Pe- kingben. Az értékes festménye­ken kívül, a Kínába látogató in­donéz művész bemutatta árny­játékok számára készített képeit, valamint indonéz gyermekek raj­zaiból álló gyűjteményét is. — Iskolai célokra a községi ta­nácsok Tolna megyében mintegy 1 millió 800 000 forintot használ­tak fel a községfejlesztési alap­ból. Az év hátralévő részében még jelentős összeg kerül kifize­tésre, hasonló célokra. — Hamlet arab nyelven. A tu­niszi fővárosi színtársulat nemrég nagy sikert aratott a Hamlet arab nyelvű bemutatásával Shakespeare drámáját K. Mut- ran libanoni költő fordította arab nyelvre. — A bonyhádi nyugdíjas klub néhány héttel ezelőtt alakult meg. Máris gyász érte, Bézsenyi János nyugdíjas gyári munkás váratla­nul meghalt. Temetésén részt vet tek a klubtagok és virágcsokorral rótták le kegyeletüket. — A világ legolcsóbb és leg­drágább városa. Az UNESCO adatai szerint a világ legdrágább városa Caracas, a legolcsóbb pe­dig Kairó. Még egy érdekes meg­állapítás: Párizsban nyolc száza­lékkal olcsóbb az élet, mint New Yorkban. — Közel 11 millió forintot fi­zetett ki az Állami Biztosító Tol­na megyében kártérítésként ja­nuár 1-től a múlt hónap végéig. — A boldogsághoz sosincs ké­sőn. Upton Sinclair a 83 éves Pulitzer-díjas amerikai regény­író — több mint 70 világszerte ismert mű szerzője — a napok­ban feleségül vesz) Mary Elisa­beth Eillis 79 esztendős özvegyet. Első felesége 78 éves korában tavaly meghalt. Az író házassá­gi tervével kapcsolatban kijelen­tette: „Igen szerencsés öregem­bernek tartom magamat.” — Több mint 40 kilométer hosz szú járdát építettek az idei évben községfejlesztési alapból a megye községi tanácsai. — A televízió műsora. 18.00: Lányok—asszonyok. 18.30: A fa védelme. (Csehszlovák kisfilm.) 18.45: Tanuljunk oroszul! 19.00: A szépség modern varázslói. (Csehszlovák kisfilm.) 19.10: <*A világ teremtése.« Szuhay-Havas Ervin előadása. 19.30: TV-világ- híradó. 19.50: A három testőr. (Francia film.) Kb. 21.50: Hírek I és a TV-világhíradó ismétlése. .......A p ró h i r de t é 8 e k....... A z apróhirdetil dija; szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnap és Ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számit. 332 mázsa mézet vásárolt fel a hőgyészi fölművesszövetkezet Hőgyészen működik a megye legjobb méhészeti szakcsoportja. [ A szakcsoportban 55 hőgyészi méhész tömörül, s a termelt mé­zet a földművesszövetkezetnek adják el. Idén közepes volt a méztermés, s a földművesszövet­kezetnek 332 mázsa mézet adtak el a szakcsoport tagjai. A föld­művesszövetkezet átlagosan 17 forint 50 fillért fizet a méz minden kilójáért. A Cementáruipari Vállalat dombóvári telepe nehéz fi­zikai munkára FÉRFI MUNKAERŐT keres. Felvételhez szükséges munkakönyv, MIL-lap, egy hónapnál nem régebbi ke­letű tanácsi igazolás. Kere­seti lehetőség 1400—1800 Ft. Üzemi konyha, munkásszál­lás van. (76) Komáromban, Táncsics Mihály utca 16. sz. alatt, levő .sarokháza­mat betegségem miatt sürgősen készpénzért eladnám. Azonnal be­költözhető. Érdeklődni lehet a fenti címen, szombaton és vasár­nap. Egész nap itthon vagyok. __________________________(69) E ladó Szekszárdon a Kertvá­rosban, Gróf Pál u. 11. sz. két szoba, összkomfortos sarokház. ______________________________(97) E ladó hordók és kád. Érdeklőd­ni: Szekszárd, villamossági bolt, Kovácsnénál. (108) Eladó 20 kg-os hitelesíthető gyorsmérleg, leértékelve. Cím: Braum Henrik, Máza. Kossuth u. 43. (107) } f jr Érettségivel rendelkező fér- J jjS fi vagy női munkaerőt '( (adminisztrátori: ♦! if. beosztásba azonnal felve- % T szünk. t 1 Tolna megyei ))’ Növényvédő Állomás ’!) Fácánkert '• (110) ()! Több éves gyakorlattal ren- • delkező Diesel- ' •­azonnali belépéssel felve­szünk Tolna megyei Növényvédő J Állomás, Fácánkert ■ (HO) j A Tamási Építőipari Kis­ipari Szövetkezet többéves gyakorlattal rendelkező építőipari MŰSZAKI VEZETŐT vesz fel. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet, Tamási, Rákóczi utca 21. sz. alatt. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. (106) Rózsákat: Magastörzsű rózsa­fát, bokorrózsát, futórózsát, 30 különleges fajtában, gyönyörű színekben, őszi szállításra ajánl: Szálkái János rózsakertészete, Budapest, Dalszínház 10. Szállí­tás postán, utánvéttel. Kérjen díjmentes fajtajegyzéket. (127) Azonnali belépésre keresünk gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőt. — Jelentkezni lehet a Gyógyszertári Központ Igazgató­ságánál, Szekszárd, Széchenyi u. 30. sz. (104) Két szoba, összkomfortos és szoba-konyhás, 250 négyszögöl telken lévő családi ház — vas­útállomás közelében — azonnal beköltözhető, szabadkézből el­adó. Mözs, Rákosi Mátyás u. 13; ______________________________(87) G yakorlattal rendelkező vezető gépészt keresünk azonnali belé­pésre a szekszárdi tejüzemhez. Cím: Tejipari Vállalat, Szek­szárd, Bezerédj u. 2. (100) Mindazoknak, kik szere­tett apánk elhunyta alkal­mából részvétnyilvánításuk­kal mélységes fájdalmunkon igyekeztek enyhíteni, ezúton mond köszönetét a gyászoló Galambos család _ _______________________(109) A zonnali belépésre építőipari gyakorlattal rendelkező férfi bérelszámolót keres a Szekszárdi Építőipari Ktsz, Szekszárd, Rákóczi út. 15. sz. 4 (90) 4 16801141

Next

/
Thumbnails
Contents