Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-05 / 209. szám

iSbi. rotnnetimct 3. TOLNA MEG TGI NÉPÚJSÁG Kétszeres élüzem-avatás N agy mány okon Ünnepre gyűltek össze vasár­nap délelőtt a bányász művelő­dési otthon szabadtéri színpa­dán a két nagymányoki üzem, a bánya és a brikettgyár dolgozói. Kétszeres ünnep volt ez a nagy- mány okiaknak, a tizenegyedik bányásznap alkalmából kapta meg mindkét üzem az élüzem- ki tüntetést. Miközben a bányász-zenekar pattogó indulókat játszott, bené­pesült a nézőtér, elfoglalta he­lyét az elnökség. Markó József szb.-elnök megnyitó szavai után Terjéki Antal osztályvezető, a Brikettermelő és Széndúsító Vál­lalat vezetősége nevében köszön­tötte a két élüzem dolgozóit. El­mondta, hogy kiváló eredményei jutalmaként most másodszor nyerte el az élüzem-zászlót a Nagymányoki Brikettgyár. Az üzem nemcsak mennyi­ségben teljesítette túl — 3,6 százalékkal — a tervét, mi­közben megvalósították az új présegység üzembehelyezését, amivel a második félévben másfélszeresére nő a terme­lés, hanem csökkentette a fajlagos kötőanyag-felhasz­nálást, valamint a brikett önköltségét is. A továbbiakban a jövőbeni feladatokról beszélt a vállalat központjának küldötte. A válla­latnak a jövő évben ötvenezer tonnával kell emelnie termelését, amiből nagy részt kell vállalniok a nagymányokiaknak is. Az ed­digi eredmények adják biztosí­tékát annak, hogy az élüzem Nagymányoki Brikettgyár dolgo­zói a jövőben is teljesíteni fog­ják feladataikat — mondta, maid e munkához kívánt erőt, egész­séget és jószerencsét. Ezután át­adta az élüzem-oklevelet és zász­lót Aszmann Géza üzemvezető­nek Petkó Frigyes, a Nagymányoki Bányaüzem vezetője az üzem eredményeiről számolt be. A bányaüzem az elmúlt fél­évben több mint 1800 tonna jóminőségű feketeszénnel tel­jesítette túl tervét, ezt nemcsak teljes egészében a termelékenység növelésével érte el. Túlteljesítették a kalória-ter­vet is fél százalékkal. A nagymányoki szén ton­nánkénti önköltsége 21 fo­rinttal alacsonyabb a terve­zettnél. Szép eredményeket értek el az üzem brigádjai a versenyben. Első lett a »Szocialista Brigád­címért küzdő 13-as fejtési csa­pat. A tizenkét tagú brigád 115.5 százalékra teljesítette féléves Harmincezer állatfaj él Magyarországon Tihanyban és Budapesten rendezik meg a közép-európai faunakutatási konferenciát Hazánk állatvilágáról a múlt miénkhez hasonló állatrendszer- század végén jelent meg utoljára tani kutató munka, a metodika teljes összefoglaló munka. A azonban mindenütt más, és más több, mint hatvan éves Fauna A tapasztalatok kicserélésére, regni Hungáriáé már elavult. Az egymás kölcsönös tájékoztatására állatok meghatározására pedig rendezi meg szeptember 12—14- mind nagyobb szükség van, fő- én a Magyar Tudományos Aka- ként a mező- és erdőgazdaság- démia a közép-európai faunaku- ban, de a kártevő állatok elleni tatási konferenciát. Ausztriából, védekezés sok területén is. Első- Bulgáriából, Csehszlovákiából, sorban ez a követelmény késztet- Jugoszláviából, Lengyelország- te nyolc évvel ezelőtt a Magyar ból, Romániából és a Szovjet- Tudományos Akadémiát a »Ma- unióból bejelentették már érke- gyarország állatvilága« című so- zésüket a szakemberek. A kon- rozat megindítására. ferencia első két napján Tihany­A 22 kötetesre tervezett soro- ban, a Biológiai Kutató Intézet- zat első ízben ad majd teljes ben tanácskoznak, rendszertani képet hazánk fau­nájáról, amelyhez körülbelül har mincezer állatfaj tartozik. Az utóbbi években a szomszé­dos országokban is megindult a A patronálok segítségével Értényben — ahogy erről már hírt adtunk — társadalmi össze­fogással KISZ-házat építenek. Az építési munkákból az egész köz­ség lakossága, a szülők, KISZ- fiatalok és rajtuk kívül a felső­tagozatú iskolások is kiveszik ré­szüket. Az építési tervet az összefogás Termelőszövetkezetet patronáló Építőipari Kutató Intézet kollek­tívája készítette el, de ők vállal­ták az építés műszaki lebonyolí­tását is. Itt próbálják ki először, kísérletképpen az újfajta meny- nyezetet és padlóburkolatot, va­lamint a műanyagból készült aj­tókat és ablakokat. A budapesti patronálok körül­belül 70 000 forint értékű mun­kát végeznek el az értényi KISZ- ház építésén. tervét. De szép eredményekkel büszkélkedhetnek a többi brigá­dok is. Pozsgai Károly főmérnök, a Komlói Szénbányászati Tröszt nevében üdvözölte a két üzem dolgozóit, majd átadta a bánya­üzemnek az élüzem-oklevelet és zászlót. Aszmann Géza, a bri­kettgyár vezetője a gyár kollek­tívája nevében tett ígéretet a további jó munkára, majd Lam­bert József osztályvezető, a bonyhádi járási pártbizottság üd­vözletét adta át a nagymányoki dolgozóknak. Ezután került sor a kitünteté­sek, jutalmak átadására. A szom­baton kifizetett hűségjutalommal együtt a bányaüzem dolgozói közt összesen közel kétmillió, a brikettgyáriak közt pedig kél­százötvenezer forint jutalmat osztottak ki. Az ünnepséget a helyi tánc- együttes műsora zárta be, majd délutántól késő estig vidám szó­rakozással ünnepelték a nagy­Az őszi betakarítási és vetési munkákról tanácskozott a járási népfrontbizottság Tamásiban Szép számmal jöttek össze leg­utóbb a járási népfront-bizott­sági tagok a tamási községi ta­nács nagytermében, hogy meg­beszéljék a két legfontosabb őszi munkával, a betakarítással és az őszi vetéssel kapcsolatos tenni­valókat. A járás mezőgazdasági munkáinak állásáról Gulyás Ti­bor, a járási tanács mezőgazda- sági osztályvezetője adott vita­indító részletes tájékoztatót. A beszámolót élénk és széles­körű vita követte. Dr. Patonay István járási főállatorvos a nép­front-bizottság elnöke a silóta­karmány jelentőségét hangsú­lyozta. A silózás jelentőségét a tsz-ek felismerték, tehát nem­csak az állatok átteleltetése, ha­nem tartása is biztosítva van, de a takarmánybázissal az aszályos nyár miatt ésszerűen kell taka­rékoskodni. Dr. Tóth Ferenc tisztiorvos a termésátlagok örvendetes emel­kedését és a kenyérgabona-félék mányokiak a tizenegyedik bá- vetésterületének növelését emel- nyásznapot. 1 te ki. Megnyílt a bonyhádi tájmúzeum Szeptember elsejével hivatalo-1 zést nyertek az új helyiségben, s ‘ nemsokára a látogatók gyönyör­ködhettek hennük. Van is miben! Különösen érdekes és értékes da­rabokkal dicsekedhetik a régi, bony hád környéki kismesterségek munkáját bemutató sorozat, amelyben helyet kaptak a kék­festők, takácsok, fegyverková­csok, ' agyagművesek, fafaragók... stb. szerszámai, munkái. De ér­dekes az 1848-as gyűjtemény is, amely a Perczel család emlékeit állítja ki, valamint a népi-épít­kezés tárgyi hagyatékait szem­léltető sorozat. Most készül az összegyűjtött tárgyakról, azok haználatáról és a hozzájuk fűző­dő szokásokról a néprajzi leírás. Értesüléseink szerint október 1- től a középiskolai fiúkollégium­ban honismereti szakkör is ala­kul, melynek célja a vidék átku­tatása, a tájmúzeum segítése lesz. san is megnyílt a nagyközönséi részére a bonyhádi tájmúzeum. Mind a község lakói, mind a múzeummal közelebbről foglal­kozók, várták ezt az időpontot, amely egyúttal egy szakaszt is zár le a kis tájmúzeum történe­tében. A múzeum története 1959 őszén kezdődött, amikor külön­böző szervek összeültek, hogy egy régi álmot valósággá for­máljanak. Az álom és a kezdet szép volt, de a megvalósítás és folytatás ne hezebb. Szerencsére voltak olyanok, akik a nehezebb időkben is ki­tartottak, mint Bonyhádi Márton és Knábel Vilmos, a múzeum »atyjai«, akik a járási művelődé­si házal együtt nem szűntek meg sürgetni a helyiség megoldásá­nak fontosságát. Munkájuk nem volt hiábavaló. Meggyőzték a községi tanácsot, amely segített a dolgon — s ha ideiglenesen is — nagyobb és szebb helyiséget biztosított. A tárgyak hamarosan elhelye­Péti József, az adorjáni Uj Élet Tsz elnöke a bizottsági ta­gok nagy érdeklődése mellett a beszámoló igen alapos elemzésé­vel szólt hozzá. Pontos adatok­kal ismertette a munkaszervezés jelentőségét. Meggyőzően bizo­nyította, hogy az időben való, jó munkaszervezéssel, a tagok jó hozzáállásával, a gépek tökéletes kihasználásával mindig időben végeztek a soronlévő munkákkal) Állítja, hogy ilyenmódon a hét 6 napja elégséges idő a heti munkák elvégzésére és nem kell a tagság pihenőidejéből elvenni. Felhozta még, hogy az igen érté­kes aprómagvak cséplése gépi hibák miatt vontatottan megy. Hunyadi Károly, a megyei népfront-bizottság titkára hozzá­szólásában azt domborította ki, hogy a kialakult élénk és alapos vita azt mutatja, hogy nagyon helyes volt, amikor a járási nép­front-bizottság felkérte a mező- gazdasági osztály vezetőjét a be­számoló megtartására. így a bi­zottság tagjai közvetlen közelébe kerültek a falusi tsz életének és csak így tudják segíteni a párt és kormány határozatainak ts célkitűzéseinek sikeres megvaló­sítását Kérte a bizottság tagjait, hogy á vita eredményeit és az ismerteit példákat tudatosítsák! az egyes községek népfront­bizottsági tagjaival is. A hozzászólások után a féléves munkatervet vitatták meg a bi­zottság tagjai. Dr Koppán Józsel Tamási Közlemény A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem szeptember 12-én tartja a tanévnyitót. Az MSZMP Tolna megyei Bi­zottsága ezúton értesíti az esti egyetem hallgatóit, hogy 1961 szeptember 12-én, délután 3 óra­kor tartja ünnepélyes tanévnyi­E napoktól kezdve tehát a Rá- ' táját a Megyei Pártbizottság nagytermében. kóczi út 26. szám alatti ház ka­puján zománctábla adja hírül, hogy megnyílt a »bonyhádi járás tájmúzeuma«. PAL-LÓ Az ünnepélyes tanévnyitó után 4 órakor az osztályonkénti elő­adásokat is megtartják. OKTÓBER 3-TÓL BUDAPESTEN ÜLÉSEZIK A FILM ARCHÍVU­MOK NEMZETKÖZI SZÖVET­SÉGE Október 3-tól 15-ig Budapesten a Filmtudományi Intézetben tartja 1961. évi kongresszusát a Filmarchívumok Nemzetközi Szö­vetsége. A Filmarchívumok Szö- ve|-/,r,~ on országot egyesít sorai­ban, 38. A kagylóban azonban izgatott női hang szólalt meg, olyan len­dülettel és erővel, hogy kényte­len volt kicsit távolítani fülétől. — A nagykövetségről beszélek, kérem üljön azonnal kocsiba. A látogató már várja hivatalában, Rendkívül fontos ügyben. Bemutatkozásra nem volt szük­ség, felismerte az első titkár fe­leségének hangját, ott laktak a nagykövetség épületében. Az első HARMATH—RÉTI: «4 lofiiUi-iÁ TITKA szőr kért pénzt Berlinből, kapott is márkát, csak fontot nem. Az inas pedig — nemhiába szolgált az angol nagykövet mellett — a fonthoz ragaszkodott. A fényké­pezőgépeket is időben átadta, csak éppen eredmény nem mutat­kozott. Moyzisch ezért nem a leg­nagyobb melegséggel, türtőztetve magát, de hangjában bújkáló ide­gességgel kérdezte: — Mi újság, Pierre? — Hozott valamit a részemre? titkár régivágású diplomata volt, megmondani. Talán azért, mert A borotválkozás befejezésére most — A dolog úgy áll, — kezdte Moyzisch lenézte és csak úgy be- eddigi legnagyobb sikerét ma- már kevesebb gondot fordított, zavaros mondókáját Daniello-Pi- szélt róla, mint a követség ház- gyarországi kapcsolatainak kö- amint kész lett száguldott a kö- erre-Cicero — hogy már meglen- őrző kutyájáról. Az ankarai nagy- szönhette. Megzsarolt egy Grosz vetségi palota irányába. ne a kért irat, de... követségen és az isztanbuli kon- György nevű budapesti menekül- A szürkeruhás fiatalember nem —De pénzre lenne szüksége. zulátuson már régen nem a kiasz- tét és megfelelő fedőnév alatt ar- hivatali szobájában, hanem a hí- Készpénzre. Fontra __ szakította s zikus szamárlétrái beosztás szá- tista-ügynökséget hivatott életre rés fehér fogadóban várta. Ven- félbe Moyzisch, aki pontosan is- mított. Moyzisch ugyan „csak” vele. Csak olyanok jöhettek szá- dégén minden átlagos és közepes merte emberét és tudta, hogy mi­gazdasági attasé volt beosztását mításba jól fizetett turnéra, — volt, termetétől öltözködéséig, re akar kilyukadni. __ Megkérem, t ekintve, valójában ő irányította szakmai feltételek jóformán nem Azok közé az emberek közé tar- várjon. a törökországi német titkosszol- voltak — akiknek hozzátartozóik tozott, akikről úgy mondják ti- Szobájába sietett, hármasával gálatot. A nagykövettel, Papén- Magyarországon maradtak. Az el- zenkettő van egy tucatban. Szár- vette a lépcsőket, kinyitotta pán- nel egyenrangú félként beszélt és ső állomás Törökország volt, ott mazására nézve albán, de évek célszekrényét és kivett belőle két igazában egy riválisa volt; Max rábírták őket, hogy tegyenek né- óta él Törökországban, az angol bankjegyköteget. Milyen' szeren- Willi Götz. aki Ankarában Ca- metellenes kijelentéseket, s pró- nagykövetnek, Sir Hughe Knatch- cse. hogy Berlin éppen tegnap naris kémelhárító szolgálatát kép- hálják meg folytatni útjukat a buli Hugessennek az inasa. Ne- küldött fontot. Hónapok óta vár­viselte. Hivatalosan együtt dől- Közel-Keletre, Palesztinába, Mái- ve Daniello, Pierreként mutatko- ta már ezt a küldeményt. Magá- goztak, valójában pattanásig fe- tára, amerre csak lehet. A náci zik be és Moyzisch nyilvántartá- ban átkozta a központot, hogy szült volt közöttük a helyzet. El- kémszolgálat azonban csak egér- sában a Cicero nevet kapta. Az azt hiszik: itt lelkesednek az era- tértek jellemükben is. Moyzisch utat adott a szerencsétleneknek, attasé-kémfőnök jót mosolygott berek és ingyen jelentkeznek az óriási terveket forralt. Kalten- az ügynökök követték és zsarol- magában, amikor a római szóno- ügynöki munkára. Első eset két brunner közvetlen környezetébe ták őket, valamennyit megfenye- kot választotta fedőnévül, az inas- év óta, hogy végre egy összegben akarta felverekédni magát, titok- gették otthonmaradt szeretteik el- ból meginduló végtelen szófolyam kapott százezer angol fontot Mi- ban Schellenberg posztjára áhito- pusztításával. így szerveztek em- váltotta ki benne ezt a reakciót, kor visszatért a fehér fogadó elé zott. Götz pontosan elvégezte, bereket. Max Willi Götznek ez az Csak azt sajnálta, hogy széllé- pillanatra megtorpant. kifújta’ amit rábíztak, a pénzt gyűjtötte, akció előléptetést jelentett, Moy- meSségét mások nem csodálhat- magát, könnyedén lépett be ke- és az volt a vágya, hogy Magyar- zisch pedig irigykedett és meg- ják, hiszen erről még legbizai- zében a bankjegykötegekkel ját- országon, valahol Szeged környé- próbálta kifogni a maga nagy ha- masabb barátai előtt is hallgat- szott. kén uradalmat és birtokot vásá- lát. nia kellett. — Húszezer __ szólt csendesen r olion magának. Miért éppen Sze Gyorsan feltárcsázta a szőke Moyzisch eleinte nagy fantá­ged környékén? — nehéz lenne Bessiet, lemondta a találkozót, ziát látott a fiatalemberben, több- (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents