Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-26 / 227. szám

1961. szeptember 26. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 9 gyár NAGY Alig több, mint félszáz munkás dolgozik a Furkópusztai Ken­dergyárban. A gyár termelöberendezése régi, a gépek nagyrésze már több tíz éve üzemben van. Az üzemépületek is többnyire korszerűtlenek, általában első szemléletre mostoha körülmények közötti munka végzést sejt a látogató. Alaposabb szemlélődés szükséges ahhoz, hogy a látogató megismerje ezt a gyárat, dolgo­zóit. S néhány órás látogatás meggyőzi az első, kissé nyomasztó­nak tűnő benyomások ellenkezőjétől. Kis gyár a furkópusztai, de a termelési eredmények bármekkora kapacitású becsületére vál­hatnak. Kicsi EREDMÉNYEI Terven felüli baromíineveléssel pótolják az aszály okozta terméskiesést a hátai tsz-ben A munkások Alig több mint félszáz szorgal­mas munkás dolgozik itt. A mun­kások nagy része hosszú évek ta­pasztalatával rendelkezik, a gyár adja nekik a megélhetést, s ter­mészetesen ebből következik: úgy is dolgoznak, hogy minél tovább a gyárból élhessenek. (Ugyanis mintegy tíz évvel ezelőtt — ami­kor a gyár igen sok ráfizetéssel dolgozott — felvetődött annak a gondolata, hogy megszüntetik.) S példák százait sorakoztatják a munkások kiváló termelési ered­ményeikkel, hogy kis üzemben is lehet nyereségesen dolgozni, mégha olyan mostohák is a kö­rülmények itt Furkópusztán. A Dunántúli Rostkikészítő Vállalat — felettes gazdasági szerve a gyárnak — öt kis üzeme közötti versenyben a furkópusztaiak rendszeresen az elsők. Sok tíz­ezer forint jutalmat kaptak már, mert a legtöbbet adták a gyárak közül az élüzem cím elnyeréséhez szükséges feltételekhez obulusai- kát. Kiváló dolgozók tucatjai vég­zik lelkiismeretesen, s egyre job­ban a munkát. Ez pedig a szá­raznak tűnő tervteljesítést muta­tó számokból derül ki. Miről tanúskodik a statisztika? A statisztika — ha valaki ki­csit is jártas benne — egy egész gyár munkáját tükrözi. Itt van például egy igen érdekes tervté­— Semmi különös — tárta szét a karját Géza. — A tanítványaim tele voltak feszült érdeklődéssel, vajon hová lett egyik osztálytárs suk? Én lelkiismeretem szerint megmondtam nekik. Mellesleg igyekeztem a te instrukciódhoz tartani magamat. Az elhurcolt kis tanítványomnak még a nevét sem ejtettem ki az osztály előtt. — A nevét nem, de egyebet an­nál inkább! Most is mondd, mi­csoda kifejezés az, hogy »elhur­colt?« — Bocsánatodat kérem. — Lám, lám, mennyire meg­gondolatlan vagy te! Na, halljam, mit mondtál az osztálynak? —■ Kérlek, direktor úr, én erre már nem emlékszem pontosan. De informátorod bizonyára szó­ról szóra idézni tudná. — Hát jó — állt fel az igaz­gató. — Még mielőtt a dolog hi­vatalos, érdemi részére térnénk, szeretnék valamit mondani ne­ked, kedves Géza. Nagy bajt hoztál a fejedre, mert nem hall­gattál rám, a tapasztaltabbra. Nem is tudom, hogyan fogod ezt a ballépésedet jóvátenni. Én na­gyon sajnállak Géza, mert tisztá­ban vagyok hivatásbeli értékeid­del. Sajnos, még ezen az alapon is, csak nagyon keveset tehettem érted. Most pedig közlöm veled a. tankerületi királyi főigazgató döntését. Haladéktalanul le keli mondanod állásodról. Fodor Géza meglepetten bá­mult igazgatójára: — Le kell mondanom...? El kell mennem az iskolából? — Igen. — És... és másutt kell taníta­nom? — Nem. Hiába fáradoznál, úgysem neveznének ki más tan­intézethez. Ezt baráti figyelmez­tetésként mondom, persze, ha gondolod, megpróbálhatod. De... ha rám hallgatsz, nos. én adnék neked egy baráti tanácsot. Előbb azonban becsületszavadat kell nyező, mely a munka egyre job­bá válását tanúsítja: ötvenkét százalékos költségszinttel dolgoz­nak. (Tíz évvel ezelőtt 120 szá­zalék már »jónak« számított.) Az egy mázsa rost előállítására for­dított költségek itt, ebben a gyár­ban a legjobbak a vállalat ti­zenkét, sokkal jobban gépesített, korszerűbb gyáránál. Hatszáz- nyolcvanegy forintot fordítanak egy mázsa kender készítésére. És a nyereség mázsánként megha­ladja a hatszáztíz forintot. Jú­liusban is hasonló volt a helyzet, bár azóta augusztusban, és most, szeptemberben, még jelentősebb a javulás. Júliusban 734 forint köítség jelentkezett egy mázsa kender előállításánál, s »csak« 542 forint nyereség volt. (Száz forinttal több volt, mint a sokkal jobb körülmények között üzeme­lő dunaföldvári gyárban.) S kü­lönösen akkor tűnik a furkópusz­tai fejlődés jelentősnek, ha a bá­zisadatokat is figyelembe vesz- szük: tavaly 920 forintot költöt­tek egy mázsa rost készítésére, és 1335,9 forint volt az árbevétel. Persze, ezekhez az eredmé­nyekhez minden üzemrész hozzá teszi a maga összegyűjtögetett, igen gondos szervező munkával javított eredményét. Elég, ha csak az áztatósokat említem itt: 1960-ban egy mázsa kóró áztatá- si költsége 85 forint volt, az idén, előzetes adat, néhány filléres el­térés lehetséges csak, 63 forintba kerül egy mázsa kóró áztatása. Sikeres a beszállítás is Kendergyárban mindig különös készülődés, izgalom előzi meg az adnod, hogy ezt soha, semmilyen körülmények között sem ejted ki a szádon. — Kérlek. Becsületszavamra. — Ülj le. Mindketten ismét leültek a fo­telba. Vértes igazgató közelebb hajolt Fodor Gézához: — Menj el Verebélyről, ami­lyen gyorsan csak tudsz. Most mindjárt megírod a lemondáso­dat, én átveszem, aztán haza­mész, és ismeretlen helyre távo­zol. — Ismeretlen helyre? — Igen. A szüleidnek azt mondod, hogy... mondjuk... Deb­recenbe utazol, új tantestületbe helyeztek. Aztán eltűnsz — az ellenkező irányba. Érted, amit mondok? — Nem. Őszintén mondom, nem értem... — Géza, én azért kockáztattam meg ezt a baráti jótanácsot, mert tudom, hogy téged a tapasztalat­lanságod, a naívságod kevert baj­ba, és mert neked most nagy szükséged van erre a figyelmezte tésre. Nem érted... Nem érted... Mit nem értesz? Téged meg fog­nak táncoltatni... Nekem sikerült annyit elérnem, hogy ezt ne úgy tegyék veled, mint jóhírű tanin­tézetünk tantestületének tagjával, hanem mint olyan személlyel, mint aki már kiléoett közülünk... De ez csak egy-kétnapi haladék, s ha egy csepp eszed van, akkor egérút. Remélem, most már min­dent értesz, elég világosan be­széltem. Cserébe azonban elvá­rom, hogy legalább engem nem keversz bajba. Fodor Géza előtt furcsán ör­vénylett a mindenség. De amit őszi, nagy erőpróbát, a kender- termés beszállítását. így volt ez, s még most is a munka lázában égnek a furkópusztai munkások és vezetők. Nem múlik el nap anélkül, hogy gyárvezető, vagy a főkönyvelő ne járná végig az át­vevő helyeket, hogy sürgesse a beszállítást, tanácsokat adjon az átvevőknek, s beszélgessen a ter­mést behordó gazdaságok veze­tőivel — már a jövő évi termesz­tésről. Az idén is sikeresnek mondha­tó a beszállítás. Bár egész sor, különböző objektív tényező teszi próbára a gyári szakembereket. A termés nagyrészét tengelyen szál­lították a gyárba. A környékbeli gazdaságokból már beszállították a termést, de azzal egyidőben a távolabbi termelőktől is hordták. S így már alig néhány ezer má­zsa kóró beszállítása van vissza. Ez is többségében Mohácssziget­ről. A gépkocsikkal történő szál­lítást bonyolulttá teszi, s bizo­nyos mértékben drágítja is az, hogy kompokat kell igénybe ven­ni. A szállítás első napjaiban több alkalommal különjáratban kelleti a kompot közlekedtetni, ami többletköltséget jelentett. Az első napok után a kocsik közlekedte­tését úgy oldották meg, hogy azok a komp menetrendjéhez iga­zodjanak. így most már hármat tudnak egy napon fordulni, és sokkal na««óbb terhet hoznak, mint a múlt évben volt. A jármű­vek szállító-kapacitásának kihasz­nálása kedvező hatással van az egy mázsa kóró beszállítására tér vezeti költségre. E hónap vé­gére befejezik a kender beszállí­tását a gyárba. S ezzel körülbelül egyidőben az áztatást is befeje­zik, s csak a kikészítő üzemrész dolgozóit foglalkoztatják már ak­kor. S a tavasszal, amikor majd a második félévi munkát érté­kelik a vállalat központjában, bi­zonyára ismét elsőnek, az elsőnek kijáró jutalommal fogják a gyá­rat jutalmazni. Vértes mondott, végre elhatolt a tudatáig. Felkelt, s megszorította az igazgató kezét: — Köszönöm, direktor uram. Köszönöm. Becsületszavamat meg fogom tartani, számíthatsz rám. Egy óra múlva itt lesz a lemondó irat. — Isten veled, Géza! — bú- csúzkodott Vértes, miközben egyik kezével a tarkójáról csur­gó verejtéket törölgette. — Nézd, sohasem lehet tudni, ha... — és itt suttogóra fogta a hangját: — ha valami politikai változás tör­ténne, akkor minden rendbejö­het. Addig meghúzod magadat valahol, csak vigyázz magadra! Fodor Géza egy óra múlva a mindenessel beküldte a lemondó levelét az igazgatóhoz, maga pe­dig csomagoláshoz látott. Először úgy megrakta bőröndjeit, mint aki néhány hetes külföldi túrára készül, de később rádöbbent, hogy ő most már voltaképpen ül­dözött vad, jó, ha néhány szük­séges holmit magával cipel. Hi­szen azt sem tudja, hová fusson! Legjobb lesz, ha Budapestre uta­zik. A fővárosban talán nyomát vesztik. Ha ott nem, akkor se­hol... Csomagolás közben belelapo­zott kedvenc szakkönyveibe. Né­melyikbe egészen belefeledkezett, másfél-két órán át olvasgatott. Aztán megpróbált néhány köny­vet a bőröndbe erőltetni. Úgy érezte, nem tudna megválni tő­lük. Észre sem vette, hogy este­ledik. Csak akkor ocsúdott fel, amikor Fodor Aurél és felesége hazatértek az üzletből. Géza el­tökélte, hogy beszél az apjával. Nem, az apja semmiképp sem Az előrelátó gazda évközben is figyelemmel kíséri a bevételek és kiadások alakulását. Ezt tet­ték, s teszik a bátai November 7 Tsz gazdái is. Amikor betaka­rították a gabonatermést, jogos elégedettséggel nyugtázták, hogy búzából két, árpából 4,5, zabból pedig 6,5 mázsával takarítottak be minden holdról többet a ter­vezettnél, ugyanakkor körülte­kintő termésbecslést végeztek, s a szakemberek megállapították, hogy az ősszel bekerülő kapás­növények a vártnál gyengébben fizetnek a rendkívül aszályos idő­járás miatt. * A gazdasági szakemberek, s a szövetkezet vezetősége, előzetes számítást végeztek, ekkor az év végére várható bevételről és ki­adásokról. Megállapították, az aszály kö­vetkeztében 200 000 forint ér­tékű terméskieséssel kell szá­molni. S bár a 6000 holdas közös gaz­daságban milliós bevételek tan­nak. a 200 000 forint is sokat számít. Mivel lehetne a kiesést pótolni? — vetődött fel a kér­dés, s kezdték keresni a meg­oldást. Meg is találták. Úgy tudom, nem könnyű do­log a vadászat. Tudhatta ezt Nimród, Hunor és Magyar, s más vadász is. De az csak hagyján, ha senkitől sem za­vartatva vadászhat az ember­fia. Sokkal nehezebb, ha va­lami akadályozza a vadászatot. Feri bácsit, hősünket pedig­len igenis, akadályozgatta. Azért csak »gatta«, mert vég­leg meg nem akadályozhatta. Feri bácsi jónéhány évtizeddel ezelőtt legfeljebb hajtó lehe­lenne árulója. Az öreg Fodor görcsösen ka­paszkodott a szék karfájában, mialatt Gézát végighallgatta Reszketett a hangja, amikor vé­gül megszólalt: — Édes fiam, én is azt mon­dom, menekülj. Rettenetes a gon­dolat, hogy elszakadunk egy­mástól, nem is tudom, anyád ho­gyan bírja ki majd, de hát mi mást tehetnél? Azt sem mondom, hogy egyedül leszel menekvő ül­dözött, hiszen sokan viselik most ezt a keresztet. De én, fiam, én hogyan számolok el veled önma­gámban? Én nem az életre nevel­telek tégedet, mit is fogsz most kezdeni? Te. akit sohasem érde­kelt más, csak egyedül a hivatá­sod? Mi hasznát is veszed most annak? — Nyugodjék meg, papa — csillapította az öreget Géza. — Vigyázni fogok magamra. A hajnali személyvonattal eluta­zom. — Hová? Géza habozott. Vértes igazgató intelme jutott az eszébe. — Még nem gondoltam végig, papa. Talán Debrecenbe. — Ugyan! És ott talán nem akadnak rád? Mást mondok én: menj Pestre. Ott eltűnsz a más- félmilliónyi ember-rengetegben. — Lehet, ho^y oda utazom. Az öreg kiment a szobából, majd kisvártatva egy aktatáská­val .tért vissza: — Fogd, fiam, ebben pénz van. A legjobb ajánló levél. Du vi­gyázz, mert ha könnyelmű le­szel, a pénz árulód is lehet. Én hiszek abban, hogy nem kell so­káig üldözöttként élned. Géza leült, s apját is maga mellé intette: — Papa, te jobban el tudsz igazodni ezekben a dolgokban... Lehet itt számítani valami... va­lami politikai fordulatra? Fodor vállat vont: (Folytatjuk) Az előzetes „házi mérleg” elké­szítése után, 11000 naposcsibét vásároltak terven felül, ezeket felnevelték, s még az év végéig értékesítik. S mert férőhely van, szeptember 5-én újabb 6000 na­poscsirkét vásárolt a tsz. így az év második felében 15 000 pecsenyecsirkét ad közfo­gyasztásra a November . 7 Termelőszövetkezet. A bátai közös gazdaságban a terv szerint is foglalkoztak az idén baromfitenyésztéssel, 900Ö csirkét neveltek fel, s szerződés alapján az államnak adták cl. Ez még az év első felében megtör­tént. A baromfi ketrecekben je­lenleg szaporodó szárnyas jószá­gokat már terven felül adja a tsz közfogyasztásra, s így nem­csak az aszály okozta terméski­esést pótolják, hanem többletbe­vételhez is jutnak a szövetkezet gazdái. A főkönyvelőtől kapott tájékoztatás szerint ugyanis baromfitenyésztésből 400 000 forint bevétele lesz a szövet­kezetnek. így azután az aszály okozta ter­méskiesés ellenére is meglesz a gazdaság tervezett pénzbevétele. R. E. tett. Az is lett, de a vadászat szent és űző láza elfogta, mint annak idején Teli Vilmost, és Stüszi vadászt. Fegyvert szer­zett valahonnan. Engedélyt sem kért földi halandótól, sőt az egek urától sem. Emiatt mind a földiek, mind az égiek, bosszút esküdtek ellene. S er­ről szól e rövidke történet. Felvette — akkor még Ferkó — eléggé elnyüstölt ruháját, fogta a rövidre vágott mordá- lyát és megindult szerencsét próbálni. Szép, holdvilágos éj­szaka volt. S mire hajnalodni kezdett, három szépecske nyúl feküdt zsákjában, várva a so­ha fel nem támadásra. S ekkor történt az égi és földi hatalmasságok közbeavat­kozása. Ferke megbotlott egy tuskóban és nagyot káromko­dott. — Ember jár erre — hallat­szott a kukoricás végéről, — nézzük meg, ki az? A legény nem várta be az érkezőket. Futásnak eredt. A nehéz terhet ott kellett hagy­nia... Az intéző, a főjegyző és társasága igen megörült a friss nyúlnak, hiszen ingyen kapták a zsákmányt. Ferke akkor sírt először és utoljára életében. A kukorica- tenger jótékony védelme alatt figyelgette, hogyan osztoznak az urak a drága kincsen. — Szegény nyulacskáim — sóhajtozott a siheder. S való­ban, az urak hajtóinak vállán ott fityegett néhány frissen lőtt vad mellett az övé is. Az urak befejezték a vadászatot. A sző­lőskert felé, a pincék felé vet­ték az irányt, megcélozva a fő­jegyző pincéjét. A legényt mintha mágnes vonzotta volna. Odalopózott a pincéhez. A hajtők sehol.' A nyulak pedig a pince előtt fe­küdtek. A legény arcáról nehéz verejtékcseppek hullottak a földre. — Csak ki ne jöjjenek. — té- pelődött. S ekkor az egyik nyúl meg­mozdult. Isten bizony! S hogy el ne futhasson, a legény meg­markolta... Ez történt a többi­vel is... A községi kisbírók napokig szaglásztak a nyulak után, de gvors a nyúl lába! S amint Ferkó bácsi erről el­mélkedik, olyan finom mosoly ereszkedik borostás arcára, hogy szinte festő ecsetjére kí­vánkozik a mosolya. Bati (pj) 8. /J^ETTENTŐ rVODRIGVEZ •IRTA: HORVATH JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents