Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-03 / 208. szám
Meliiv • ^seksaárd AsyooGini Könyvtár §fg£* Szeoessy u.3.sz. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK* sárnap 1961. szeptember 3. XI. évfolyam 208. szám * ARA: 70 FILLER Jószerencsét! Tizenegyedszer ünnepeljük ma a bányák dolgozóit. A bányászokat, akiknek dicsőséges harca, politikai és gazdasági sikerei számtalanszor ejtették csodálatba hazánk valamennyi dolgozóját. Nehéz volt a múlt világban a bányász élete. Nemcsak a természet erőivel kellett nap mint nap megküzdenie, dacolva az állandó életveszéllyel, hanem harcban álltak a bányászok az elnyomó, kizsákmányoló rendszerrel is. A magyar bányászok hősi harcaira emlékezünk ezen a napon. A sztrájkokra, csendőrsortüzekre, a — ma már megvalósult, kizsákmányolástól, elnyomástól mentes — jobb életért folyó küzdelemre. A bányászok a múltban is, de a fel- szabadulás óta is élen jártak a szocializmusért folyó harcban. Példát mutattak a többi dolgozóknak is. A felszabadulás után elsőkként láttak mukóhoz a bányászok, hogy megindulhasson az ország vérkeringése, győzelmesen vívták meg az 1945-ös széncsatát. Az ellenforradalom után pár hónap alatt helyreállították a károkat, ellátták fűtőanyaggal az ipart, a közlekedést, a háztartásokat. Lehet-e szebb feladat, mint a szocialista haza létének az iparához szükséges alapanyagoknak, a szénnek, kőolajnak, az érceknek és ásványoknak a biztosítása? A bányászok jó munkája nélkül megállna az élet, nem fejlődhetnének népgazdaságunk többi ágai sem, nem emelkedhetne állandóan az életszínvonal. Hatalmas fejlődést ért el a fel- szabadulás óta a magyar bányászat. Széliből ma már naponta több mint 6300 tonnával termelünk többet, mint 1947-ben. Szakadatlanul fejlődik olajbányászatunk, önálló iparággá nőtt vegyes ásványbányászatunk, amely ma már exportra is termel, soha nem tapasztalt fejlődésnek indult az ércbányászat. De a fejlődés nemcsak mennyiségi mutatókkal mérhető. Államunk több milliárd forintot fordított a nehéz fizikai munkák gépesítésére, biztonsági berendezésekre. Gyökeresen változtak meg a bányászok munka- és életkörülményei. Hol van már a felszabadulás előtti évek létbizonytalansága, amikor a legtöbb bányában még állandó munkát sem biztosítottak a bányászoknak. Ma az ország legmegbecsültebb dolgozói közé tartoznak a bányászok. Nem ritka a havi három-négyezer forintos bányászkereset, a korszerű lakással, vagy éppen autóval rendelkező bányász. 1957-ben tízezer bányászlakást építettünk fel, a második ötéves tervben pedig mintegy nyolc-kilencezer lakás épül — állami erőből — a bányák dolgozóinak. Kilenc év alatt a bányák dolgozóinak egyötöde jut új, modern lakáshoz. Különös öröm számunkra, hogy a tizenegyedik bányásznapon két Tolna megyei üzem, a nagymá- nyoki bányaüzem és a brikettgyár kapja meg a kitüntető élüzem címet. Uj sikerekre, új harcokra készülnek fel az ünnepen a bányászok. Ehhez kívánunk nékik érőt, egészséget, jószerecsék Magyar államférfiak viszontláfogatása a román párt- és kormányküldöttségnél Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Apró Antal, Kállai Gvula, Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és dr. Sík Endre külügyminiszter szombaton délelőtt a román párt- és kormányküldöttség szállásán viszontlátogatást tett Gheorghe Gheorghiu-Dejnél, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága első titkáránál, a Román Népköztársaság Államtanácsa elnökénél és a küldöttség tagjainál. R Magyar Szocialista Munkáspárt és a Román Munkáspárt küldöttségeinek tárgyalásai Szombaton az MSZMP Központi Bizottsága székházában megkezdődtek a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Román Munkáspárt küldöttségeinek tárgyalásai. Az elvtársi, baráti légkörben lefolyt tárgyaláson román részről részt vett Gheorghe Gheorghiu- Dej. a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Ion Gheorghe Maurer, Emil Bod- naras, Mogyorós Sándor, a Román Munkáspárt Központi Bízott sóga Politikai Bizottságának tagjai, Alexandru Birladeanu és Mihail Rosianu, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagjai és Corneliu Manescu külügyminiszter; magyar részről: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Apró Antal, Kállai Gyula, Kiss Károly, dr. Münnich Ferenc, Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Dobi István és dr. Sík Endre, az MSZMP KözBukarest (MTI): A szombati román lapok vezető helyen számolnak be a román pórt- és kormányküldöttség budapesti megérkezéséről. Részletesen tudósítanak a küldöttség lökösházi, szolnoki és budapesti fogadtatásáról, Berlin (MTI). Az NDK kormánya szombaton jegyzéket intézett az Egyesült Államok kormányához. A jegyzékben élénken tiltakozik az -Glen, hogy az NDK összekötő útjainak jogtalan Igénybevételével 1961. augusztus 21-én 1500 főnyi amerikai katonai egységet irányítottak Nyugat-Berlinbe a megszálló csapatok megerősítésére. A jegyzéket az Egyesült Államok prágai nagykövetének adták át. ponti Bizottságának tagjai és Né- mety Béla, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete. A tárgyaláson jelen voltak a küldöttségek szakértői. A megbeszélések után az MSZMP Központi Bizottsága dísz ebédet adott a román küldöttség tiszteletére. Az ebéd szívélyes, baráti légkörben zajlott le. Teljes terjedelemben közük Kádár János és Gheorghiu-Dej üdvözlő beszédét. Közük, hogy a küldöttség tagjai pénteken látogatást tettek Dobi Istvánnál, ahol a magyar és a román államférfiak megbeszélést folytattak. KözAz NDK kormánya megállapítja jegyzékében: »Bár legfőbb ideje, hogy 16 évvel a második világháború befejezése után végre megszüntessék a Nyugat-Ber- linben még fennálló megszállási rendszert, az Egyesült Államok olyan intézkedéseket tesz, amely ellenkező célokat szolgál. A 16. amerikai gyalogsági ezred újabb egységének Nyugat-Berlinbe irányítása az NDK területén keresztül, az NDK szuverén!fásának megsértését jelenti, bonyolik továbbá, hogy Dobi István ebéden látta vendégül a román pórt- és kormányküldöttséget és teljes terjedelemben ismertetik Dobi István és Gheorghiu-Dej pohárköszöntőjét. Hírt közölnek a magyar hősök emlékművénél tartott koszorúzási ünnepségről. Közük, hogy az MSZMP Központi Bizottsága és az Elnöki Tanács pénteken este díszelőadást rendezett az Operaházban a román párt- és kormányküldöttség tiszteletére. A lapok fényképeket közölnek Kádár János és Gheorghiu-Dej elvtársról és a küldöttség üdvözlésére a Nyugati-pályaudvar előtt összegyűlt több ezer budapesti dolgozóról. lultabbá teszi a Nyugat-Berlin- ben fennálló helyzetet és megnehezíti a kérdés békés megoldását. A Nyugat-Berlinben végrehajtott csapaterősitések arra szolgálnak, hogy fokozzák a háborús hangulatot és további provokációkra bátorítsák a frontváros- politikusokat. Senki sem állíthatja — hangzik az NDK kormányának jegyzéke —, hogy ez az intézkedés összhangban lenne a teheráni, jaltai és potsdami egyezményekkel, amelyekben a Hitler-ellenes koalíció népeinek az az akarata nyilvánul meg, hogy Európa békéjét minden újabb német agressziótól megvédelmezzék. Megkezdődött az új tanév Decsi nevelők és tanulók között az új iskolaév kezdetén R román lapok vezető helyen foglalkoznak a román párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatásával Az NDK kormányának tiltakozó jegyzéke az Egyesült Államok kormányához TVTehéz lenne eldönteni, a di- ■L ” ákok izgatottabbak-e, vagy a szülőknek szorul el jobban a szíve? S még a pedagógusok, akik számára nemcsak új esztendő kezdődik új feladatokkal, hanem új -nyersanyagot« is kapnak szebbé, jobbá, okosabbá formálandó, a kezük és szívük alá kerülő gyerekek személyében. Tegnap kezdődött meg valameny. nyi általános iskolában a tanítás, miután tegnapelőtt megtartották az ünnepélyes évnyitót. A decsi megújult általános iskola udvarán lezajlott ünnepség szinte pontosan ugyanolyan volt, mint megyénk bármely községében, ezért tehát, amikor a decsi évnyitóról beszámolunk, egy kissé felrajzoljuk azt is, hogyan történt egész Tolna megyében. Az iskola igazgatója, Erdős Emil tájékoztat: — Hát igen. Megint elérkeztünk az évnyitóhoz. Nemcsak a gyerekek számára, számunkra is izgalmas pillanatok ezek. Hetvenöt első osztályosunk lesz az idén. — S aztán elmondja még, hogy lényeges változás nincs a múlt évhez képest. Kapott az iskola két új nevelőt, gyakorló munkára. Steinbach Erzsébetet és Vörös Juliannát. Gyerünk, kérdezzük meg őket, milyen érzés az iskola elvégzése után munkához kezdeni. Nyugodt lélekkel állíthatom, nem a szülök, nem a régi nevelők, de mégcsak nem is az új elsőosztályosok a legizgacottab- bak ezen a decsi délelőttön, hanem a két (B/akorU. pedagógus. Viszont igaz, az izgatottság az ügyszeretetből, a hivatásérzetből fakad, szinte türelmetlenek már, mikor kezdhetik a munkát. Steinbach Erzsébet: — Mór általános iskolás koromban arra vágytam, hogy tanítónő lehessek. A vágy valósággá lett. Mindketten elvégeztük a kaposvári felsőfokú tanítóképzőt, s most végre elérkezett az a nap, amikor munkához láthatunk. Vörös Julianna: — Nagyon vártuk már ezt a napot. Alsó tagozatosokhoz kerültünk mindketten, Erzsiké az elsősökhöz, én a harmadikosokhoz. — Erzsiké közbeszól: — Nem is mennék felsősökhöz, nagyon szeretem az apróságokat. S aztán elmondják még azt is, ez csak gyakorlat, fél évig tanítanak a decsi iskolában, majd újabb félévre vissza kerülnek Kaposvárra, iskolájukba, s felkészülnek az államvizsgára. Azóta a decsi gyerekek már megismerkedtek a két új tanítónénivel — hiszen tegnap rendes tanítás folyt — a jövőben pedig bizonyosan megszeretik őket úgy, mint régi nevelőiket. C mit mondanak a régi pe- dagógusok? Németh Károly: — Elhiheted, már jobb is, hogy megkezdődik. Jó dolog a szünet, jó dolog — bár akkor is van munka elég —, de legjobb mégis csak a gyerekekkel foglalkozni. — ő az úttörőcsapat vezetője. Sok szép múltévi sikerről beszél, s arról, hogy mindezt ebben a tanévben is szeretnék megismételni. Szabó István tervezget. Akaratlanul is a politechnikai oktatás prófétájává lép elő, s már nemcsak azt mondja el, mit csináltak tavaly, hanem azt is, mit akarnak az idén. — Végzős osztály vezetője voltam tavaly, most ötödikesekkel kezdek. Alig várták a gyerekek, hogy ők is bejuthassanak a műhelyekbe. Talán ez a legnagyobb • örömük abban, hogy felsősök lettek. Míg ezeket suttogjuk egymás között, folyik Az igazgató beszéde. A sok kedvesség, amivel a gyerekekhez, újakhoz, és régiekhez fordul, nemcsak az elmúlt évek eredményességének magyarázatát adják, hanem afelöl is megnyugtatnak mindenkit, hogy az összeforrott, jószellemű decsi tantestület gondozásában jó kezekben lesznek a gyerekek. Még az iskoláról: Egy kissé az is új, vagy legalább is megújult, hiszen nagy részét tavaly építették, részben állami támogatásból, s még nagyobb részben társadalmi munkával. És még egy új dolog: A tanévnyitót nem sokkal megelőzően ment férjhez az iskola két nevelője, és a megnyitó ünnepség után a kollégák kis ünnepséget rögtönözték köszöntésükre. Sok újdonsággal, nem kevés gonddal, de még több lelkesedéssel megkezdődött az új tanév. UBTENYSí GYÖRGY Az NDK kormánya a béke- szerződés megkötéséig szigorúan azokhoz a megállapodásokhoz ragaszkodik, amelyeket dr. Lothar Bolz, az NDK külügyminisztere és Zorin, a Szovjetunió helyettes külügyminisztere 1955. szeptember 20-án kötött a három nyugati hatalom nyugat-berlini helyőrségéhez tartozó személyeknek az NDK területén átvezető közlekedéséről. A megállapodás minden körülmények között azt tartja szemelőtt, hogy az összekötő utak használatát illetően ne legyen lehetőség visszaélésre. , A béke biztosítása minden államtól, — tehát az NDK-tól — is megköveteli, hogy mindent megtegyen, nehogy területét békét veszélyeztető célokra használják fel. Az Egyesült Államok kormánya említett intézkedésével megsértette az NDK szuverenitását, s ez ellen az NDK kormánya a legélesebben tiltakozik — hangzik a jegyzék. Dr. Dieckmann, az NDK népi kamarájának elnöke pénteken az Odera-Neisse határhoz közel eső Görlitzben rendezett német—lengyel baráti nagygyűlésen beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy az emberiség történetének mai, döntő szakaszában az NDK-ra nagy felelősség hárul Németország, az egész nemzet, az egész emberiség iránt. Éppen ezért indokoltnak és helyénvalónak tekinthetők mindazok a védőintézkedések, amelyek Berlinben tör- tented