Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-03 / 208. szám
1961, szeptember & I ÍOTNA WFGTfTí NEPÜJ8ÄG Gouiart áléinak brazil földre lépett Hétjön iktatják be ax elnöki tiaxtségbe A szovjet kormány határozata Brasilia (MTI): Joao Gouiart alelnök Montevideóból szombaton Porto Alegrebe, Rio Grande do Sul állam fővárosába érkezett. A repülőtéren mintegy tízezer ember üdvözölte, élén Briz- zolával, az állam kormányzójával. Mint amerikai hírügynökségek alapján a TASZSZ-jelentés közli, a Porto Alegrei rádió bejelentette, hogy Gouiart az alkotmány értelmében Brazíliába • érkezése pillanatától kezdve a köztársaság elnökének tekintendő. A rádió egyben felhívta Brazília minden állampolgárát, hogy vés-1 se magát alá a legfelső főpa-' Belgrád (MTI): Szeptember 2-án délelőtt folytatta munkáját az el nem kötelezett országok belgrádi értekezlete. A szombat délelőtti ülés megkezdése előtt érdekes vitának voltak tanúi a külföldi újságírók. Majevszkijt, a Pravda tudósítóját szoros gyűrűbe fogták amerikai, nyugatnémet, és más nyugati újságírók, egymás után tették fel neki a »legkényesebb« kérdéseket. A legtöbb kérdés természetesen a szovjet kormánynak á nukleáris kísérletekkel kapcsolatos nyilatkozatáról szólt. Amíg a nyugati újságírók — s közülük elsősorban az amerikaiak — hangoztatták, hogy rájuk nagyon kellemetlen meglepetésként hatott; a szovjet határozat a nukleáris kísérletek felújításáról, a Pravda munkatársa nyugodtan válaszolt: semmi okuk nem lehetett meglepetésre, hiszen Hruscsov miniszterelnök, nem egyszer kijelentette, ha a .nyugati hatalmak, s köztük Franciaország nem járulnak- hozzá az atomkísérletek betiltásához, a Szovjetunió kénytelen lesz folytatni a kísérleteket. A szovjet újságíró nagy derültséget keltő választ adott egy provokatív kérdésre: »Miért nem ad a szovjet sajtó állandó elnevezést a belgrádi értekezletnek?« — hangzott a kérdés. rancsnok, vagyis az elnök utasításainak, az alkotmány előírásainak érvényesítésében. A TASZSZ és nyugati hírügynökségek jelentése szerint Brasi- liában, az ország fővárosában a kongresszus vezetői zárt ülésen elhatározták, hogy Gouiart alel- nököt hétfőn, szeptember 4-én hivatalosan beiktatják az elnöki székbe. A Reuter-iroda megállapítja, hogy a brazíliai politikai válság új fordulatot vett az éjszaka, amikor a kongresszus elutasította az alkotmány módosítását, és Ahdaz, amit a német kérdésről mondott, felettébb kellemetlenül érte a nyugati újságírókat, akik szerint az indonéz elnök beszéde »kiábrándító« volt. A szombat délelőtti ülés első szónoka Hailé Szelasszié, Etiópia császára volt. A császár egyebek között hangsúlyozta, hogy jelenleg két fontos feladat áll a világ előtt: 1. Megőrizni a békét; 2. Emelni a népek életszínvonalát. Hailé Szelasszié részletesen foglalkozott a semlegesség kérdésével és megállapította; a semlegesség nem jelentheti egy ország szá mára azt, hogy elvonatkoztatja magát a nemzetközi politika mai fejleményeitől. A szónok beszédének nagy részét az Egyesült Nemzetek Szervezete kérdésének szentelte. Hosz- szasan fejtegette a nemzetközi szervezet „megvédésének” fontosságát, végül is arra a következtetésre jutott, hogy figyelembe véve az utóbbi években bekövetkezett eseményeket, szükség van az ENSZ felépítésének „megjavítására”, Etiópia császára az előző szónokokhoz hasonlóan szintén sík- raszállt a gyarmatosítás maradványainak felszámolásáért. A délelőtti ülés következő szó-, noka Kwame Nkrumah, Ghana elnöke volt. I rade kongresszusi elnök bejelentette az elnöki beiktatás időpontját. Nyugati hírügynökségek értesülései szerint a katonai vezetők visszatértek eredeti álláspontjukra, és semilyen feltétellel sem hajlandók beleegyezni Gouiart elnöki beiktatásába. Másrészt jelentik, hogy Rio de Janeiro kikötőmunkásai pénteken sztrájkot indítottak Gouiart elnökkel vállalt szolidaritásuk jegyében . _________ A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának közleménye Moszkva (TASZSZ): A Krasz- naja Zvezdában megjelent a Szov jetunió Honvédelmi Minisztériumának alábbi közleménye: „A katonai kiképzési tervekkel összhangban 1961. szeptember és október havában az északi flotta a rakéta-alakulatokkal és a légihaderővel karöltve a Barents-ten- geren és a Karszki-tengeren gyakorlatokat tart, különféle korszerű fegyverfajták alkalmazásával. Ezzel kapcsolatban 1961. szeptember 10-től november 15-ig a szovjet és a külföldi hajók és repülőgépek szamára veszélyes övezetté válik a Barents- és a Karsz- ki-tengernek az alábbi adatokkal jellemzett térsége: nyugati hosz- szúság 42 fok. északi szélesség 77 fok 30 perc, délről és keletről pe dig az a terület, amely az alábbi pontokat összekötő vonal közé esik: 70 fok 30 perc szélesség, 42 fok hosszúság, 69 fok 50 perc szélesség, 55 fok 30 perc hosszúság; 72 fok 20 perc szélesség, 65 fok hosszúsár. 77 fok 30 perc szélesség, 74 fok hosszúság. Ä Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma figyelmeztet minden szovjet és külföldi hajó- és repülőgép-tulajdonost, hogy nem terheli a felelősség, ha azok a hajók és repülőgépek, amelyek megsértik a veszélyes övezet határait, valamiféle anyagi károsodást szenvednek.” amely bejelenti a nukleáris kísérletek felújítását, természetes következménye a jelenlegi helyzetnek, amikor a nyugati hatalmak késznek mutatkoznak bármely pillanatban új világháborút kirobbantani. Ismeretes, hogy a Szovjetunió 1958. március 3I-én egyoldalúan megszüntette az atomkísérleteket, azonban a nyugati hatalmak részéről semmiféle hasonló választ nem kapott erre. Fél esztendőnek kellett eltelnie, amíg a világ közvéleményének nyomására az Egyesült Államok is kénytelen volt hasonló határozatot hozni. Ugyanakkor azonban Franciaország éppen ellenkezően cselekedett, mert szándékosan megsértette a világ népeinek akaratát és elkezdte atombomba-kísérleteit, amelyekhez természetesen a szentesítést NATO-partnereitől kapta. Az emberiség joggal várta, hogy azok a békés kezdeményezések, amelyeket a Szovjetunió tett, mind az atomfegyver- kísérletek felfüggesztése, mind a hadsereg létszámának csökkentése terén, hasonló akciókat váltanak ki. Ehhez járult hozzá az a szovjet javaslat, amelynek célja az általános és teljes leszerelés megvalósítása volt, s amely világszerte mélységes együttérzést és rokon- szenvet keltett: A nyugati hatalmak, élükön az Egyesült Államokkal, épp a közvélemény nyomására kénytelenek voltak üres szavakban a békét hirdetni, azonban tetteik pontosan az ellenkezőjét bizonyították. Annak idején Kennedy békés szólamokkal tudta megszerezni választóinak szavazatát, de uralomra jutása kezdetétől elődei nyomdokaiba lépett, s mindent elkövetett, hogy tovább duzzasszá az Egyesült Államok hadikiadásait és katonai potenciálját. A jelenlegi nemzetközi helyzet legsürgősebb kérdése a német békeszerződés megkötése és Nyugat-Berlin státusának rendezése. A Szovjetunió ezekkel kapcsolatban is konstruktív javaslatokat tett, olyan javaslatokat, amelyek egyetlen állam érdekeit sem veszélyeztetik, sőt, ellenkezőleg megnyugtató módon rendezik ezt a problémakört, s egyben utat nyitnak az általános és teljes’ leszerelés felé is. Ám a nyu-' gáti hatalmak a békés szovjet kezdeményezésekre harcias kijelentésekkel és háborús fenyegetőzésekkel válaszolta!:. Aki az események menetét nyomonkövette, jól tudja, milyen hisztériakeltő háborús készülődéseket tett az Egyesült Államok és a többi nyugati hatalom, s mennyire kiélezte a nemzetközi helyzetet. Ilyen körülmények között, a Szovjetunió előtt nem állt más választás, mint az, hogy országa és más békeszerető államok biztonságának fokozására felújítja a nukleáris fegyverkísérleteket. A döntést mindenki megértéssel fogadta, aki tisztában van azzal, hogy a jelenlegi nemzetközi feszültséget az Egyesült Államok és NATO- beli szövetségeseinek agresszív politikája idézte elő. »Tudjuk, a 22 év előtti események nem ismétlődhetnek meg« — írja a Trybuna Ludu című lengyel lap a háború évfordulójára emlékezve. Ma a nemzetközi erőviszonyok alapvetően mások, mint 1939. tragikus szeptemberében, s mintegy másik lengyel lap a Glos Pracy megállapítja: »Nyugodtan nézünk szembe a nemzetközi válsággal, amelyet az agresszív erők a berlini és a német kérdés körül szítanak«. A szovjet kormány határozata újabb komoly figyelmeztetés az imperialista kalandoroknak, s a béke biztosítását, a" háborús uszítok és cinkosaik megfékezését szolgálja. Éppen ezért megnyugvást és egyetértést váltott ki minden békeszerető emberben. Folytatódik a belgrádi konferencia *— Egyszerűen azért, mert maguk a részt vevők is szabadon használják a »semleges«, a »tömbön kívüli«; vagy éppen az »el nem kötelezett« jelzőt, és ugyanezt teszi maga a vendéglátó Jugoszlávia sajtója is — válaszolt Majevszkij. — Na, és mi a véleménye Sukarno elnök beszédéről? Az, amit a német kérdésről mondott, megegyezik a szovjet állásponttal. — Inkább úgy fogalmaznám. — hangzott a válasz — hogy a mi álláspontunk egybevág Sukarno elnök véleményével. A szovjet békebizottság nyilatkozata Moszkva (TASZSZ): A nukleáris fegyverkísérletek felújítására vonatkozó szovjet kormány-nyilatkozattal kapcsolatban a szovjet békebizottság nyilatkozatot adott ki; Mint a nyilatkozat megállapítsa, abban a helyzetben, amikor a szovjet államót és a többi békeszerető országot, az egész világot nukleáris háború kitörésének veszélye fenyegeti, a szovjet kormány kötelessége mindent megtenni, ami szükséges, országának biztonságáért és a háború megakadályozásáért; A világ közvéleményének, a jóakaraté embereknek, minden nép nek meg kell értenie — folytatja a nyilatkozat —, hogy a jelenlegi körülmények között csak a leg- Határozottabb intézkedésekkel le- feet megfékezai az agressziókat; fl magyar 1961. augusztus 12-én dr. Münnich Ferenc elvtárs, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének vezetésével kormányküldöttség utazott ’ el Déi- kelet-Ázsia legjelentősebb országába, Indonéziába. A kormányküldöttség utazásának, amely dr. Sukarno, az Indonéz Köztársaság elnökének meghívására történt — különös hangsúlyt adott az a körülmény, hogy a Magyar Népköztársaság fennállása óta ez volt az első alkalom, midőn magyar államfő egy nem a szocialista táborhoz tartozó országban tett látogatást. A kormányküldöttség nyolcnapos indonéziai tartózkodásának útiállomásait lásd a mellék- térképen balra, lent. A magyar küldöttség indonéziai utazása során rövid látogatást tett Burmában és Budapest felé jövet az indiai kormány meghívására 4 napig tartózkodott az Indiai Köztársaság fővárosában Üj-Delhiben. A kormányküldöttség 16 napig tartó útja alatt II.—14 mintájú repülőgépen összesen mintegy 25 000 kilométernyi utat tett meg, s 1961. augusztus 28-án érkezett haza, Magyawszúgrifc kormányküldöttség ázsiai utazásának térképe MOSZKVA —rm.n-ti ***"■? YtU.Z7-M TASKENT' w m n-t* OhDEUH^t mt. ff 2? HANGÚN: z w. ZX-& VAKARTA DJAKARTA ■BANDUNG 300k» 19-20