Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-05 / 183. szám
o TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1961. augusztus S. A Szovjetunió kormányának jegyzéke az Egyesült kormányához a német békeszerződésről Államok (Folytatás az 1. oldalról) Jellemző, hogy Bonn rcvansista követeléseiről az Egyesült Államok kormányának jegyzéke is kénytelen volt említést tenni. Igaz, a jegyzékben ezek a követelések úgy szerepelnek, mint amelyek csaknem az NSZK kormányának békeszeretetét tanúsítják, mivel az utóbbi azt állítja hogy nem szándékozik erőszakot alkalmazni Németország határainak felülvizsgálására. De ki lehet bizalommal az ilyen ígéretek iránt? Mindenki tudja, hogy maga a bonni kormány milyen kevés jelentőséget tulajdonít az ilyen szólamoknak. Emlékeztetni kell például arra, hogy 1949 novemberében Adenauer kancellár nyilvánosan kijelentette: »-Elvileg ellenzem a Német Szövetségi Köztársaság újrafelfegyverzését, tehát ellenzem az új német fegyveres erők létrehozását is.« Ez azonban egyáltalán nem akadályozta meg az NSZK kormányát abban, hogy átfogóan megvalósítsa az ország remilitarizálását és megalakítsa a Bundeswehrt. Amikor az atomfegyverkezés került szóba, Adenauer kancellár hasonló fogáshoz folyamodott. Kezdetben úgy tüntette fel magát, mint aki nem szánja atomhalálra a német népet. 1957-ben Adenauer kancellár kijelentette, hogy nem lehet üdvözölni új hatalmak atomfegyverrel való felszerelését és a Német Szövetségi Köztársaság nem tett lépéseket atomfegyverszállítások ügyében. Most ugyanaz az Adenauer kertelés nélkül követeli, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot az atomhatalmakkal azonos módon fégyverez- zék fel. Mindezek után legalább is naivitás lenne valamiféle jelentőséget tulajdonítani a bonni kormány azon kijelentéseinek, hogy nem szándékozik erőszakot alkalmazni politikai céljainak eléréséért. Természetesen annak van jelentősége, hogy a Német Szövetségi Köztársaság egyik vagy másik államférfia hogyan viszonyul saját kijelentéseihez. Mérhetetlenül fontos azonban az, hogy semmiféle egvoldalú biztosíték nem helyettesítheti egy minden I aláírója számára kötelező béke- szerződés szilárd és világos rendelkezéseit. Az Egyesült Államok kormánya abban a törekvésében, hogy törvényesítse a jelenlegi rendellenes helyzetet és lejárassa a német békeszerződés' gondolatát, kétségbe vonja a népekrtek az életre és az államközi kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó jogát. Ezzel természetesen semmiképpen sem lehet egyetérteni. A béke- szerződés megkötése természetes és általánosan elismert átmenet a hadiállapotból a békébe. Ilyen rendezés nélkül a háború maradványai elkerülhetetlenül árnyékot vetnek azoknak az államoknak viszonyára, amelyek harcoltak egymással, súrlódásokat és kölcsönös bizalmatlahságot keltenek ezen államok között. Ha azonban szükség ván a békeszerződésre minden esetben, hogy pontot tegyünk^ egy lezajlott háború után, ha a légyőzött állam egyik jogutódja nem hajlandó elismerni a háború eredményelcént kialakult tényleges helyzetet és újból rosszindulatú terveket forral szomszédai ellen, az egyetemes béke ellen. Ilyen körülmények között a békeszerződés megkötésének elutasítása egyértelmű lenne a revansra való felhívással és a büntetlenségre vonatkozó ígérettel. A washingtoni kormány jegyzéke a Német Szövetségi Köztársaság résztvételét a NATO katonai tömbben, annak további bizonyítékaként próbálja feltüntetni, hogy Nyugat-Németország állítólag békeszerződés nélkül sem fenyeget senkit. Ha hiszünk az Egyesült Államok kormányának, akkor az derül ki, hogy az agresz szív NATO-tömb békés szervezet, a Német Szövetségi Köztársaság részvétele e tömbben szavatolja az európai államok biztonságát, a NATO keretei között hozott katonai határozatok pedig megfelelőképpen helyettesítik a német békeszerződés rendelkezéseit. Vajon hogyan gondolják, ki ad hitelt az ilyen állításoknak? Ha azt hiszik, hogy a szovjet nép, akkor máris megállapíthatjuk, hogy ezek az állítások teljes mértékben célt tévesztettek. A NATO a német militarizmus melegágya De, még ha figyelmen kívül hagyjuk is a NATO-tömb irányzatának kérdését, akkor is csak bekötött szemmel nem látható, hogy a Német Szövetségi Köztársaság részvétele ebben a tömbben egyenesen a német militarizmus melegágya. A NATO révén jutnak Nyugat- Németországba a Bundeswehr részére a legújabb fegyverfajták. A NATO-ban való részvétel tette lehetővé a Német Szövetségi Köz társaságnak, hogy katonai támasz pontokat létesítsen Nyugat-Eu- rópa nagykiterjedésű területein; ilyesmivel még a hitleri Németország sem rendelkezett, amikor a második világháború kirobbantására készült. Nem kevésbé fontos az a tény, hogy a Német Szövetségi Köztársaság katonai szakértői a NATO szerveiben hozzáférhetnek e tömb más tagállamainak katonai titkaihoz. Az Egyesült Államok kormá-í nya a jelek szerint hajlamos lebecsülni a Német Szövetségi Köz társásag katonai potenciáljának jelentőségét attól a számítástól vezettetve, hogy a nyugatnémet katonai potenciál egyelőre még sokkal kisebb az amerikainál. Ám, de veszedelmes volna figyelmen kívül hagyni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság már most is az elegendőnél is nagyobb fegyveres erővel, az elegendőnél is több fegyverrel rendelkezik ahhoz, hogy általános háborús konfliktust idézhessen elő. menyek között, amikor két független német állam van. A Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság ma nem a nemzeti kérdés alapján tér el egymástól, e két országot a belső életforma mélyreható különbsége, más szóval a társadalmi rendszer mélyen szántó különbözősége választja el egymástól. Arra törekedni, hogy szembe állítsák az önrendelkezés jelszavát a. társadalmi haladásért a nemzeten belül folyó harccal, egyértelmű a fogalmak meghamisításával. Ha a társadalmi berendezkedésről beszélünk — már pedig erről beszélni kell, mint ahogv a volt Németországból két önálló állam keletkezett — akkor megállapíthatjuk, hogy ez a két állam már régen megválasztotta a maga társadalmi rendszerét. Maguknak a németeknek a dolga megtalálni, milyen úton- módon egyesíthetik két. különböző irányban fejlődő államukat. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya kategorikusan elutasítja, hogv tárgyaljon az egyesítés kérdéséről a Német Demokratikus Köztársaság kormányával. Ilyen körülmények között nincs kilátás arra. hogy a két német állam megegyezésre jut e kérdésben és nem is lehet, amíg a Német Szövetségi Köztársaság kormánya ilyen nolit'kát folytat. Ez megcáfolhatatlan tény. amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A négy nagyhatalom nem tud változtatni a kialakult helyzeten. Még ha ők maciik meg is egyeznének egymás között arra vonatkozólag. miképpen óhajtják helyreállítani Németország egységét, akkor is erőszak alkalmazásával kellene rákényszeríteniök döntésüket a két német államra. Mi köze lenne ennek az önrendelkezés elvéhez, amelv elv alkalmazását a washingtoni kormánv szükségesnek tnrtia a német egység helyreállításának megoldásához? Ha a négy hatalom valamivel tényleg tudia segíteni Németország óira egyesítése kérdésének megoldását, akkor ezt csak a békeszerződés megkötésével teheti. Ha a nvugati hatalmak és az NSEK kormánya — mint állandóan haifogatják — rmm hajlandók aláírni a béke- szerződést Ncmeíorszáinpil. akkor nélkülük kell majd aláírni azt. Ebben az esetben a békeszerződést a hitleri Németország ellen vívott háborúban részt vevő és az aláírásra kész államok kötnék meg a Német Demokratikus Köztársasággal, amely máris kijelentette, hogy egyetért ezzel. Nem kell sokat beszélni arról, hogy milyen nagy pozitív jelentősége lesz a békeszerződés megkötésének az NDK-val. Ez a szerződés jogilag megszilárdítja Németországnak a második világháború után megállapított határait. Nemzetközileg ej ismertté válik az a tény, hogy Németország egyik részében — a Német Demokratikus Köztársaságban — mindörökre leszámoltak a gyászos múlttal, amelyben a német militarizmus agresszív háborúkat robbantott ki. A Német Demokratikus Köztársasággal megkötendő békeszerződés, mint valami világítótorony a teljes szuve- rénitás és függetlenség viszonyai között mutatja majd az egész német népnek az utat a békés élet felé, az egész német nép nemzeti feladatainak megoldása felé. Mindez lehetővé teszi a helyzet megszilárdítását Európa .szívében és a béke megerősítését az egész világon. Magától értetődik, hogy a Szovjetuniónak éppúgy, mint a többi békeszerető államnak az álláspontjára, amelyek szilárdan elhatározták, hogy végetvetnek a német békeszerződés megkötése körüli tűrhetetlen huzavonának, nem lehet hatással az amerikai Németország egyesítése a német nép belső kérdése Az Egyesült Államok kormánya jegyzékében hangsúlyozza, hogy a német békekötés kérdését mindaddig nem lehet megoldani, amíg nem állították helyre Németország egységét. Ez azonban a kérdés olyan felvetése, amely legalább is ellenkezik a realitásokkal. Németország egyesítésének problémája a német nép belső kérdése és csak a két német állam, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság megállapodása alapján oldha- j tó meg. Ugyanakkor a békeszerződés kél dése természeténél fogva nemzetközi probléma és sok állam érdekeit érinti. Németország egységének helyreállításáról beszélve a washingtoni kormány jónak látta érinteni az önrendelkezési jog kérdését. Kiderül, hogy az önrendelkezési jognak azok kelnek védelmére, akik valójában a gyarmati rendszer fennmaradását támogatják és minden alkalommal elállják az utat, amikor valamely nép harcot kezd független nemzeti fejlődésének jogáért. Igen olcsó fogás a német nemzet önrendelkezési jogának jelsza- j vával mesterkedni olyan körül-1 jegyzékben foglalt állítás, amely szerint a békeszerződés megkötésének a Német Demokratikus Köztársasággal »nem lenne semmilyen érvénye nemzetközi jogi szó nopntból». Ennek a nyilván tarthatatlan álláspontjának megerősítésére az Egyesült Államok kormánya nem tudott hivatkozni semmire s csupán az államok közötti kapcsolatokban megengedhetetlen kirohanásokat intézett a Német Demokratikus Köztársaság — a német munkások és parasztok állama — politikai és társadalmi rendje ellen. Az NDK-ban snaradékíííSaiml valóra válnak a potsdami döntések A szovjet kormány nem tartja lehetségesnek, hogy vitába szálljon, az Egyesült Államok kormányával a Német Demokratikus Köztársaság belső rendezésének kérdéseivel kapcsolatban. Bármely állam társadalmi-gazdasági és politikai rendje csak a rriv'ck a dolga, senki másé. A Hitler-ellenes koalícióban részt vett államoknak okuk van érdeklődést tanúsított a két rémet állam belső életének kérdései iránt, de csak a nácizmus és a militarizmus kiirtására vonatkozó kötelezettségek megtartása szempontjából, mert ez elengedhetetlen feltétele Németország békés, demokratikus fejlődésének. Senki sem tagadhatja azonban, hogy éppen a Német Demokratikus Köztársaságban maradéktalanul valóra váltak a potsdami döntések, amit viszont nem lehet elmondani Nyugat- Németországról. Az amerikai kormány a béke- szerződés megkötését a Német Demokratikus Köztársasággal »egyoldalú cselekedetnek« próbálja minősíteni, mintha a Szovjetunió valamiképpen eltérne a Németországra vonatkozó szövetséges egyezményektől. De hiszen éppen az Egyesült Államok és katonai tömbökbe tömörült szövetségesei építették egész németországi politikájukat egyoldalú, elkülönülő cselekedetekre és fosztották meg a Szovjetuniót attól a törvényes jogától, hogy részt vegyen Németország jelenlegi területe nagyobb részére vonatkozó kérdések rendezésében. Nagyon rövid az emlékezete an nak, aki elfelejti a nyugati hatalmak egyoldalú cselekedeteinek egész láncolatát, amely Németország kettészakításához vezetett. Ezek szerint a nyugati hatalmaknak 1954-ben módjukban volt aláírni Nyugat-Német- országgal a párizsi egyezményeket, amelyek törvényesítik Nyugat-Németország militarizálását, de a Szovjetuniónak, amely sokmillió emberélet árán vívta ki a győzelmet Németország fölött, le kell mondania a békeszerződéshez való jogáról. Ezenkívül ismertes az is, hogy az Egyesült Államok nemcsak a német kérdésben lépett egyoldalú cselekedetek útjára. liven a Szovjetunió részvétele nélkül a békeszerződés megkötése Japánnal. Mindezek után az Egyesült Államok nem átall a Szovjetunió valamiféle »egyoldalú cselekedeteiről« beszélni. Az amerikai jegyzékből látható, az Egyesült Államok kormányának főként az nem tetszik, hogy a békeszerződés megkötése a Német Demokratikus Köztársasággal megszüntetné a jogalapot a megszállási rendszer további fenntartásához és a nyugati hatalmak csapatainak nyugat-berlini tartózkodásához. Az életben azonban nincs német békeszerződéstől független, külön nyugat-berlini kérdés Az Egyesült Államok kormánya azzal, hogy nem hajlandó részt venni a békekötésben, olyan helyzetbe hozná saját magát, hogy a nyugat-berlini kérdést nélküle oldanák meg, ebből kifolyólag mindazokkal a következményekkel egyetemben, amelyek a nyugati hatalmaknak Németország kapitulációjából származó jogait érintenék. Az a javaslat, hogy Nyugat- Berlint változtassák demilitari- zált, szabad várossá, azt jelenti, hogy a Szovjetunió kész az ösz- szes érdekelt felekkel együtt rendezni Nyugat-Berlin státusának kérdését a német békeszerződés aláírása után. A békeszerződés biztosítaná Nyugat-Berlin szabadságát Ma, éppúgy, mint az elmúlt tizenhat esztendőben, Nyugat- Berlin megszállás alatt élő város. Csakis erre, a katonai megszállás jogára alapul a nyugati hatalmak nyugat-berlini jelenléte. Amikor pedig az Egyesült Államok »a szabad város megvédéséről« beszél, akkor tulajdonképpen annak a nyugat-berlini megszállási rendszernek a fenntartásán buzgólkodik, amely — mint maga az Egyesült Államok kormánya is elismeri — mindenkinél csak visszatetszést szül. Ami pedig Nyugat-Berlin szabadságát illeti, vagyis e város lakosságának azt az elidegeníthetetlen jogát, hogy saját belátása szerint döntsön belső életének kérdésében és saját óhajának megfelelően alakítsa ki politikai és társadalmi rendszerét, ezt a szabadságot senki sem fenyegeti. Ellenkezőleg, a béke- szerződés megkötése akár egy, akár mindkét német állammal szilárdabb alapot teremtene Nyugat-Berlin szabadságának biztosításához, mert c város lakossága nem megszállási rendszerben, hanem nemzetközi jogrend feltételei között élne. A szovjet kormány természetesen nem szívesen kötné meg a békeszerződést a nyugati hatalmak részvétele nélkül. Őszintén üdvözölné, ha a nyugati hatalmak megváltoztatnák álláspontjukat és a Szovjetunióval együtt konstruktív lépéseket tennének a német békeszerződés kérdésében. A szovjet kormány újból kijelenti, hogy kész olyan tárgyalásokra, amelyeknek célja a német békeszerződése, célja a német békeszerződés megkötése, majd így fejeződik be a szovjet jegyzék: A szovjet kormányban felmerül a kérdés: vajon (mindennek ml a célja? A szovjet kormánynak nem szándéka a helyzet kiélezése. Éppen ellenkezőleg, békére és a nemzetközi feszültség enyhítésére törekszik a német békeszerződés megkötésével és az államok közötti békés együttműködés útján. A béke biztosítása és az államok békés együttélése a Szovjetunió külpolitikájának alapja. A szovjet kormány politikájában ezt tartja szem előtt, amikor felveti a Németországgal való békekötés gondolatát. Kifejezi azt a reményét, hogy az Egyesült Államok kormánya teljes komolysággal fogja fel e kérdést és a maga részéről elősegíti e problémáknak a békét szolgáló együttes megoldását
