Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-27 / 202. szám

TOLNMEG VF» NÉPÚJSÁG 10CL augusztus -27. Franciaországi találkozások: Megkülönböztetés Több mint száz kilométeres sebességgel száguld az Orient­express a koromfekete éjszaká­ba burkolódzó tájon keresztül. Az órámat nézem. Éjfél után háromnegyedhármat mutat. Nancy Vilié és Bar-le-Duc kö­zött vagyunk, francia földön. Képzeletemben felidézem a tá­jat, amelyen az elmúlt napon átrobogtunk. Legjobban a salz­burgi sziklák, az ultramodern müncheni pályaudvar és az Ulm környéki muskátliktól ros­kadozó, mesés szépségű házi­kók ragadtak emlékezetembe. Egyre zsúfoltabb a vonat. A Bar-le-Ducnál felszállók nagy része katona. Rengeteg katona utazik. Különböző színű és ala­kú katonasapkák tűnnek fel a folyosón. Akiknek az egyenruhások közül nem jut hely, a folyosó padlózatára ül­nek, vagy a WC előtti térségen kuporognak. Mellettem sárgaruhás, piros sapkát viselő káplár terpeszke­dik. Páncélos katona. Időnként, ha zökken a vonat,- felriad szendergéséből, s valami san­zonfélét dúdolgat. A Chalonsi pályaudvar után két nő alakja bukkan fel fül­kénk ajtajának üvegé mögött. Az egyik, a feketebőrű, • gyer­meket tart a karján, a szemei fáradtak, az arca beesett, te­kintetéből könyörgés árad a bent ülők felé. A másikról, a festett arcúról sugárzik a fiatal­ság. a derű és a jól tápláltság. Szemei játékosak. Ruhája a legújabb divat szerint készült. A káplár hirtelen felugrik. A két nő szinte ösztönszerű mozdulattal indul a megürese­dett hely felé. A katona a lányra mutat és vigyorog. A lány leül. Dermedt csend. A néger asszony, karján a gyer­mekkel egy pillanatig megkö­vültén áll. de nem szól semmit, csak a szemei szomorúbbak egy árnyalattal. Visszahúzódik a fo­lyosóra. Senki nem mozdul az ülők közül. A sarokban tizen­hét év körüli kamasz ül, s meg­vetően végigméri a néger nőt. Nem bírom tovább. Felállók és helyet mutatok neki. Az imént még az ülés is nehezemre esett az ezerhétszáz kilométeres út miatt. Most az epizód felfrissít, erőt ad. Lepattariik rólam a fá­radtság. A lenézett, megkülön­böztetett néger anya köszönet­félét rebeg, s a tekintete meg­telik melegséggel. A folyosó ablakánál állok, s félfüllel hallom, ahogy a kato­na dicséri a festett arcú lány szépségét, s az kissé haragos arccal megjegyzi: — Je hais les compliments. (Én gyűlölöm a bókokat.) Sokáig tart a hajnal. Végre kivilágosodik. Reggel nyolc óra harminchét perc. Az Orient­express befut a Paris-Estre. Utam egyelőre nem ért véget. Párizzsal csak egy hét múlva ismerkedhetek. Átcipelém bő­röndömet egy 'másik ' vonatra, amelynek az Atlanti-óceán partján lévő St. Malo a végállo­mása. Következik: Az óceán — Cas- sino De Dinárd — Fiirdőruhás nők a templomban. Haypál Tibor „Várom a jövő évi akácnyílúst“ A környék egyik legrégibb és esős, szeles időjárás köszöntött legszenvedélyesebb méhészének ránk éppen akkor, amikor az ismerik Sarudi Ernőt, a kesző- akác nyílott. Kevés volt a hor- hidegkúti általános iskola nyu- dás. Az olyan években viszont, rábeszélése nyomán kezdtek hozzá a méhészkedéshez. Ke- szöhidegkúton 12 méhész van. A községet déli fekvésű akáco­a méhészkedésre. Kedvező idő­járás esetén jó hasznot hozott a méz értékesítése. — Az idei év nem sikerült. Kevés volt a méztermés. S mos­galmazott igazgató-tanítóját. A amikor kedvező volt az idő, és sok övezik és teszik alkalmassá kis ház körül, .— amelyet nyug- hosszú ideig tartott az akácvi- díjba vonulása után vásárolt— rágzás, egy-egy erősebb család szinte rajzanak a méhek és némely napon 10—14 kilogramm csak a házigazda biztatására között is hordott. Ilyen legelő merek az udvarba lépni. ' sajnos, már régen volt, — mond — Nem kell félni a méhszú- ta, de elégedetlenségét nem tanában, ha összejövünk, azo­rástál... Tessék csak nyűgöd- kedvenc méhelltek, hanem az kát az időket emlegetjük, 'ámi­tan jönni. Okosak az én mé- időjárás-felelősnek adresszálta. kor évente négyszer lehetett — Sarudi Ernő nyugalmazott pörgetni, s 30—35 méhcsalád iskolaigazgató vérbeli méhész után 8—12 mázsa Méztérrnéét — mondják a faluban. Évtize- kaptunk. Természetesen az iga­dekre visszatekintve foglalkozik zi méhész csak átmenetileg ked­a méhészettel és olyan szenve- vetlenedik el. így vagyok én is déllyel, hogy még a nyári vaká­ciót is a »méhcsaládokkal« töl­tötte. Nem emlékeznek arra, hogy valamikor is elment volna üdülni. És a község méhészei kecskéim, és csak a nyugtalan, kapkodó embereket támadják meg, — mondja, s az árnyas udvaron hellyel kínál. Sarudi Ernő néhány évvel ez­előtt — 42 éves tanítóskodása után — vonult nyugalomba. Az­óta idejének nagyrészét méhesé­ben tölti. Órák hosszat elüldö­gél a méhkaptárak ’ előtt, és mint mondja — legkedvesebb szórakozása, időtöltése a méhek életének tanulmányozása. — Mindig látok valami újat a méhcsaládok életében. Az em­berek példázhatnák azt a hal­latlan szorgalmat és munka­szervezettséget, amelyet a mé­hek életében tapasztalhatunk. Érdemes megfigyelni például a koratavaszi nagytakarítást, ami­kor a tél folyamán elhullott méheket kihordják a kaptár elé. Vagy a »méhek táncát«, amikor a bő nektár, vagy virágpor­forrást felfedező méh táncszerű mozgással közli társaival, hogy új legelőre bukkant. A méhek munkamegosztása pedig egy külön tanulmányt' képez. Min­den egyes munkásméhnek meg van a maga »reszortja«. ök építik meg a maguk termelte viaszból a lépet, gondozzák a fiasítást, takarítják, szellőztetik a »lakást«, őrzik a kijárat nyí­lását. Valóságos harci felké­szültségben állnak őrt a nyilás előtt, hogy idegen méh be ne férközhessék közéjük, és szor­galmasan gyűjtik, raktározzák a nektárt, a virágport, — me­séli az olyan méhész szakértel­mével, aki a méhek életének gyakorlati tanulmányozásán kí­vül rengeteg szakirodalmat is olvas. — Milyen volt az idei méz­termés — szakítom félbe a min­den részletre kiterjedő szakmai tájékoztatást. — Az idei mézterméssel saj­nos, nem nagyon dicsekedhe­tünk. Sőt az elmúlt évek sem voltak kielégítőek — mondja és korábbi lelkesedését látható kedvetlenség váltotta fel. A méhészek nem kis bosszúi- ságára az idén, de már az el­múlt években is, kedvezőtlen, Magánlevél — közügyben — mondja a nyugalmazott kolaigazgató és hozzáteszi: Az idei sikertelenség után bizakod­va várom a jövő évi akácnyi- lást. POZSONYINÉ közül jónéhányan éppen az ő ÍTffTfT7T’ffmmirmTffnmTTT»TTI?TnfTTmT»TTTffmTffffmnmTTI??fTTffTTTfTfWfTfTTTmffTTTTTmTfTTTmiTTinTlmTTTTTn?l Ä béke kilátásai Kedves Zoltán! Azt írod aggaszt ez a mostani nemzetközi helyzet, és úgy ér­zed, hogy a 11. világháború óta nem volt még ilyen veszélyben a béke ügye, mint napjainkban. Nem szabad ilyen borúlátónak lenni. A békét az imperializ­mus állandóan veszélyezteti. Nem csak most, hanem évek óta az imperialista hatalmak kormányai népeik akarata ellenére fegy­verkezési hajszát kényszerítenek az országokra, hidegháborút szí­tanak a szocialista és más, békeszerető államok ellen. Különösen nagy erőfeszítéseket tesznek évek óta azért, hogy Nyugat-Német- országot felfegyverezzék és ezt az országot egy új háború kirvb- bantásának fő erejévé tegyék. A háborús kalandorok különleges szerepet szántak Nyugat-Berlinnek, kémközpontokat, a náci pro­paganda főhadiszállásait helyezték el itt és innét indították tá­madásaikat a Német Demokratikus Köztársaság és más országok ellen. Persze, most fáj nekik a Német Demokratikus Köztársa­ság kormányának jogos és határozott lépése, s a szocialista vi­lágrendszernek az a törekvése, hogy békés úton, békeszerződéssel rendezze a német kérdést. Ezért csörtetik a kardot. Valamit azonban megfigyelhettél az utóbbi napokban a né­met kérdéssel kapcsolatban. Azt, hogy más hangot, sokkal eny­hébb és józanabb hangot ütnek meg most Nyugaton, mint amit először megütöttek. Nemcsak zűrzavar, hanem visszavonulás is mutatkozik az imperialista hatalmak soraiban. És ezen nem lehet csodálkozni. Hosszú időre szólnak azok a megállapítások, amelyeket a kommunista és munkáspártok múlt évi novemberi értekezlete után tettek közzé. A nyilatkozattal kapcsolatos békekiáltvány megállapítja: »Az emberiség történeté­ben még soha nem volt ilyen reális esélye annak, hogy valóra válhatnak a népek évezredes törekvései, hogy békében és sza­badságban élhetnek.« Ez a megállapítás napjainkra is vonatko­zik, mert hisz, ha változtak is azóta, csak a béke javára változtak a körülmények. Ezeket a körülményeket Te is ismered. A szocialista világ- rendszer katonai fölénye azóta növekedett, hisz a rakétatechnika óriási előretörését Gagarin és Tyitov űrrepülése azóta is szente­sítette. A szocialista világrendszer gazdasági fölénye is növeke­dett, a Szovjetunió sikeresen teljesíti hétéves tervét, a népi de­mokratikus országokban — nálunk is — meggyorsult a szocializ­mus építése, megszilárdultak a szocializmus gazdasági, politikai, kulturális és eszmei vívmányai. A mi malmunkra hajtják a vizet a nemzeti felszabadító mozgalmak újabb sikerei. És ne felejtsd el, hogy a népeknek, az imperialista országok népeinek is meg­ingathatatlan és egyre növekvő a békevágya, és egyre szélesedik a békeharca. És a békét akaró emberiség vágyát olyan erő ala­pozza meg, mint a szocialista világrendszer ereje és a kommu­nizmus igazságának nyilvánvalósága. Nem szabad az éberségből helytelen következtetéseket levon­ni. fl^i éberen őrködünk a békén, s ezért rendezzük sorainkat, készenlétben tartjuk erőinket, hogy bármikor lefoghassuk a hábo­rús gyújtogatok esztelen mozdulatra szánt kezét. A II. világháború óta sc!cszor.volt már éles a nemzetközi helyzet. A Szovjetunió zseniális diplomáciája, a békeszerető em­berek harca, a szocialista világrendszer katonai, tudományos, gazdasági fölénye, a nemzetközi kommunista mozgalom ereje és igazsága átsegítette a világot a nehézségeken. Ez az erő megold­ja a mostani feszültséget is. Ebben az erőben szilárdan bízha­tunk és a legnehezebb időben is derűlátók lehetünk, mert van miért derűlátónak lenni. Persze, nem szűnhetünk meg dolgozni azért, hogy napról-napra minél erősebbek legyünk. Baráti üdvözlettel: GYENIS JANOS A MUNKAIDŐ LETELTÉT jel­ző csengetés elhangzott. Az iroda­ház portása helyére akasztotta a kulcsokat, s mint aki megtette kötelességét, kényelmesen elnyúj­tózott a nyugágyon, s unott egy­kedvűséggel lapozgatott egy ké­pesújságban. amikor megszólalt a telefoncsengő. Lujzácska bukása a szalvétát forgalombahozó köz- Lujzácska Kocsis intelmeire, pont dolgozóinak erkölcsösségére MINDEZT VÉGIGGONDOLTA, vigyázni, ha nem ő. a jó házból de a további elmélkedésre már tam itt. igazgató kartárs, mert én a vállalat érdekében, a cég hír­nevéért megteszek mindent. — Ne beszéljen mellé. Fenyő­házi kartársnő, maga jól tudja, hogy munkaidő után csak az én engedélyemmel tartózkodhatnak a központban. Vagy úgy! Hát akkor fo­— Lujzácska beszél az iktató- származó hajadon. Fenyőházi nem volt ideje, mert a szomszéd gódzkodjon meg, igazgató kar­ból. Csak azt akarom mondani, Tóni bácsi, ha Búzás kartársat keresi a felesége, nekem szóljon fel — hangzott a drót másik vé­gen Lujzácska behízelgő szop­ránja. — Jó kérem, de... tudta befejezni, amit ereje szobából tisztán lehetett érteni: társ, mert elesik attól, amit most — Nekem elég volt. Zoltán, mondok. A'Búzás kartárs, meg nem bírom... Kisspál kartársnő talán az ön — Gazemberek! — állapította engedélyével vallottak szerelmet meg Lujzácska. és megvető pil- egymásnak a bérelszámolóban lantást tett hiúságának féltve őr- tegnap? — De kérem! — Ne szóljon közbe, igazgató Lujza, akinek volt hite és megőrizni tisztaságát. A szomszéd szobában ugyanis az egyik kartársnő, Kisspál Ottó- né, lánynevén Pintér Katalin ne- venapját ünnepelték a bérelszá- — nem móló csoport dolgozói. Ott volt zött trónjára, erre az általa hit­mondani Búzás Zoltán is. És éppen ez az, ványnak vélt világra. akart, mert egy kattanás jelezte, amit Lujzácska nem tudott meg- Amit hallott, neki az untig elég kartárs! Én nagyon jól tudom, hogy Lujzácska letette a hallga- emészteni. Neki már régen fel- is voít. Mint aki megtudta, amit hogy .önt félrevezetik, fogalma tót. tűnt, hogy reggelente nagy kézit- akart, feltűnés nélkül hagyta ott sincs azokról a tisztességtelen — Nekem aztán nyolc, de most csókolomot köszönt Búzás kartárs őrhelyét. Amikor kilépett az iro- ügyekről, amik itt folynak. De már nem hallgatom el a főnök Kisspálnénak. Meg aztán a leg- dából, Buzásnéval találta magát én most referálok. Jobb, ha tőlem utóbbi termelési értekezleten is szemben. Kimérten jóestét rebe- tudja meg, amit már az egész észrevette, hogy Kisspálné olyan gett. épületben tudnak, sokatígérően meresztette álmödo- Másnap aztán Lujzácska akció- — Elég! — ugrott fel az igaz­zó két szemét Búzás kartársra. ba lépett. Minden irodába benyi- gató. — Nem vagyok kíváncsi a — Ezek között van valami, tott, s elújságolta: „Levegőben rémmeséire. Jobban tudom, hogy Vagy ha nincs, hát lesz — mond- lóg a botrány a szalvétát forgal- mi történt este a bérelszámolóban. Az iktatóban asztalilámpa vilá- ta ennek is, annak is a központ- mazó központban. Buzásné együtt mint maga. mert én ott voltam, gította meg a könyvlapokat, me- ban. . érte az urát tegnap Kisspálné- LUJZÄCSKÄNAK hiába volt lyekből Lujzácska szívta..magába De ügyet sem vetettek rá, sőt a val.” hát kezében a vélt adu, nem tud­a szellemi táplálékot. Úgy festett, jóságosnak mondott Kocsis egy- — Én vagyok a koronatanú, ta kijátszani, mert nem jutott előtt, hogy ez a Lujzácska megint szaporítja a túlórákat. Még én kerülök bajba emiatt a... — mormolta önmagának, s részéről lezártnak tekintette a Lujza- ügyet. negyvenhárom évével a háta mö- szer figyelmeztette is: Ne plety- gött, Balzac: Elveszett illúziók kálkodjon, mert az igazgató kar­című regénye fölé hajolva, mint társ egyenesen utálja a pletykás, egy múlt századbeli könyvlapról mindig más magánügyeiben túr­kilépett komorna. Ha megkérdez-, káló embereket, te volna tőle most hirtélen vala- — Törődjék csak a maga dol­Tulajdon két fülemmel hallót- szóhoz. A sorsát azonban nem ke- tam, amikor ez a szoknyavadász rülhette el. A szalvétát elosztó Búzás szerelmet vallott Kisspál- központban lebukott, nénnk — mondta lelkendezve a Amikor munkakönyvét szoron- titkárnőnek. Elmenőben az ajtó- gáttá, kilibegett a kapun, a por­ból még visszaszólt: — Ha az tástól is elköszönt, már csak ki, hogy mit olvas, hát nem tudja, gával, Lujzácska. Úgyis magács- igazgató kartárs hívat, a szobám- azért: kíváncsi volt rá, sajnálko- megmondani, mert figyelmét kát tartják itt 'a legnagyobb mé- ban vagyok, kedves. zik-e az öreg. Benne is csalódott. nem a mű mondanivalójára kon- regkeverőnek. Tessék csak vissza- centrálta, hanem a szomszéd szó- emlékezni, hogy legutóbb, amikor bából kiszűrődő hangfoszlányok a könyvelésből a Tibit, meg a értelmét próbálta felfogni. Szi- számlázóból Juhásznét összehoz- lárd elhatározása volt. hogy ma ta, majdhogynem kitették a köz­este leleplézi ezt az elzüllött ban- pontból. Hát ez még mindig nem dát. Elvégre ki más lenne hivatva volt elég lecke? — emlékezett Lujzácska érzése ez egyszer mert a szokása szerint újságot nem csalt. Az igazgató valóban lapozgató portás rá se nézett, hívatta. amikor nagy bölcsességgel csak — Ha nem veszi tolakodásnak, annyit mondott: megkérdezem, mi indokolta a teg- — Elég sokáig megtűrték itt napi túlórázását? ezt a viperát. — Magánszorgalomból marad- Dorogi Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents