Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-20 / 196. szám
II különböző szervek összefogása fellendíti a kulturális életet Tolnán Garasos parádék ívek hosszú során keresztül külön utakon járva végezték Tolnán a különböző szervek és intézmények a népművelés munkáját. A szakmai központok irányítása és ellenőrzése mellett működött az építők és a textilművek művelődési otthona, valamint a selyemfonógyár szakszervezeti bizottsága és a tanács közvetlen irányítása mellett a községi művelődési otthon. Egy pillanatig sem szabad kételkednünk abban, hogy mindegyik a legjobbat akarta. Mindenki kitűzte terveit, elkészítette költségvetését, és saját terve és költségvetése érdekében teljes erővel szervezett. Az MSZMP művelődéspolitikai irányelveit is mindenki szívesen fogadta, és igyekezett a maga háza táján annak szellemében dolgozni. De a legjobb indulatú koordinálási próbálkozások mellett sem lehetett elkerülni azt, hogy különböző ismeretterjesztő vagy egyéb rendezvények ne keresztezzék egymást. S mert ez éveken át több ízben is előfordult, elkerülhetetlenül bizonyos személyi nézeteltérésekre is vezetett. Ez pedig természetesen károsan befolyásolta az eredményeket, vagyis a lakosság, a „közönség” húzta a rövidebbet. Itt. pedig már ütközés következett be a művelődéspolitikai irányelvek szellemének érvényesülésében is. Ahogy teltek az évek, mindjobban érezte mindenki, hogy valamit tenni kellene. Az MSZMP megyei bizottsága útmutatása fordulópontot jelentett. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa, mint a három , tolnai intézmény felügyeleti szerve, megtette a kezdeményező lépéseket, mind a községi tanács, mind pedig az intézmények vezetősége felé. Tervet dolgozott ki az egyesítés érdekében. Még időben megjegyzem, hogy ennek kivitelezése a szükségszerűség elismerése és a teljes jóakarat megnyilvánulása mellett is rengeteg beszélgetéssel, vitával, magán- és hivatalos tárgyalással járt. Volt idegeskedés is, egy kis bizalmatlanság is, külön vélemény is — bőven. De — és most jön a lényeg — sikerült elérnünk, hogy mindenki föléhelyezkedett a kis problémáknak, és ezek megoldását a közös cél, az MSZMP művelődéspolitikai irányelveinek megvalósítása érdekébe állította. Egymásra találtak tehát a szakszervezeti szervek és a tanácsi szervek. De miért? Az eddig elmondottakból eredően azért, mert esztendők tapasztalataiból okulva, végtelen türelemmel leültek a tárgyaló asztalhoz. Félretettek „tanácsi dicsőséget”, „szakszervezeti dicsőséget”, „ezt én szerveztem”, „én ennyit adtam”, „ehhez nekem van jogom” kifejezések mögött lappangó káros torzsalkodásokat. Félretették az egyénre kisugárzó dicsfény apró kis örömeit. Szinte természetes, hogy a párt, a szakszervezet, a tanács és az intézmények ilyen tevékenysége meghozta a gyümölcsét. Megegyeztünk. Megválasztottuk azt a kulturális bizottságot, mely a tolnai Szakmaközi Bizottság mellé rendelve, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a községi tanács elvi irányítása mellett vezeti az egyesülést. Anyagiakból — ki mennyit tudott, adott — és két- két fő szavazati joggal bíró képviselőt küldött a kulturális bizottságba. Tanácskozási joggal meghívottak a KISZ, Nőtanács, Aranykalász Tsz, MHS. Itt kell megmondanom, hogy a tolnai pártszervezet, a Szakmaközi Bizottság, a tanács és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa mindenkor, azonnal és hathatósan kész segíteni, hogy Orosz György elvtárs vb-elnök, No- vák Nándorné és Petries Mária szb-titkárok szobája mindenkor nyitva áll a népművelés dolgozói és problémái előtt. Mindebben pedig sikerek rejtőznek, melyeket igyekeznünk kell mielőbb felszínre hozni. Az egyesülés életének első hónapjaiban mindenki számára szokatlan és nehéz munka kezdődött. Végezetül erről az első félévről és az előttünk álló másodikról néhány szót. Tizenhárom ismeretterjesztő rendezvényünk volt. Ót kiállítást rendeztünk: egy szakköri fotókiállítást, az NDK „Legyetek éberek!” c. dokumentációs anyagának bemutatását, valamint a Műcsarnoktól a Sukar- nó-képkiállítást, a Medgyessy Ferenc szobor- és képkiállítást és a Magyar remekművek c. nagyméretű olajfestményekből álló kiállítást mutattuk be. Foto, bélyeg, postagalamb és motoros szakköreink működnek. Májusban átvettük a 45 tagú tolnai úttörő-zenekart. Hat hivatásos színházi rendezvényt és kilenc táncos rendezvényt bonyolítottunk le. Művészeti csoportunk Tolnán háromszor szerepelt — a márciusi lottósorsoláson. az áprilisi nyugdíjas esten és az építők napján. Vidéken négy helyen: Szászváron, Zombán, Tengelicen és Dom- bóvárott. Megtörténtek az első lépések a munkás irodalmi színpad létrehozására. Ennek keretében szeretnénk működtetni a tolnai szövetkezeti tanács által kezdeményezett énekkart és kis szalonzenekart. E munkás irodalmi színpad már a közeljövőben bemutatja első műsorát. Ugyancsak készül a könnyűműfajú tánczenei részlegünk új, igényes műsora is, szintén őszi bemutatásra. Szeptemberben rendezik bélyeggyűjtőink a III. tolnai bélyegkiállítást. Ezenkívül augusztusban a „Felszabadulási grafika”, szeptemberben a „Japán fametszetek”, októberben a „Mai magyar grafika és kisplasztika”, novemberben a „Tanácsköztársasági grafika”, decemberben pedig a „Modern magyar illusztrációk” c. kiállításokat mutatjuk be a Műcsarnok támogatásával és anyagából. A télen már közösen rendezzük a nőtanáccsal a mindig nagysikerű Nők Akadémiáját, az Aranykalász Termelőszövetkezet dolgozói részére pedig szeretnénk a vezetőséggel közösen egy Munkás Akadémiát szervezni. Szeptembertől beindítjuk a „Népek barátsága” sorozatot, melynek keretében szeptember 16—22-ig csehszlovák hetet, október 8—15-ig NDK hetet, november első felében szovjet, december első felében pedig koreai hetet rendezünk. E sorozatnak alapgondolatát kifejezi a „Népek barátsága” cím: megismertetni dolgozóinkkal elsősorban azoknak a népeknek életét, eredményeit, kikkel együtt haladunk a szocializmus teljes felépítése felé. A kivitelezési forma pedig abból áll. hogy e hét alatt az illető ország iparát, művészetét és sportját bemutató kiállítást rendezünk művelődési otthonainkban, valamint egy mezőgazdaságit a termelő- szövetkezetnél. E héten szak- szervezeti mozijaink az illető ország egy játékfilmjét tűzik műsorukra, valamint az illető országot bemutató kis- és do- kumentumfilm-bemutatókat ren dezünk élménybeszámolókkal. Ezenkívül — ha a lehetőségek megengedik — ünnepi műsoros estet is rendezünk. A felsorolás teljessége nélkül, ezeket tettük és akarjuk tenni Tolnán 1961-ben. Tapasztaltuk, hogy sok hibával, gonddal kellett megküzdenünk. és tudjuk, hogy ezek a jövőben is „meglátogatnak” bennünket. De hiszünk abban, hogy az illetékes szervek eddigi jóindulatú segítsége és bírálatai, valamint a lelkes tolnai társadalmi aktívák jó munkája csupán kezdete egy bőven termő időszaknak. Szentgyörgyi Kálmán a Szakmaközi Kulturális Egyesülés igazgatója Mélyszántás A két ökör csak ballagott, s szarvukra szúrták a napot. Cammogtak az eke elölt, s fölszántották a legelőt. Egy hétig tartott a robot. Pihenőt is alig lopott a két jámbor keservesen, de tette dolgát csendesen ... Szomszédban dörgő traktoron, amelynek hátán kis torony emelkedett. — ült egy legény. J Szemében fény villant s remény. Egy nap se telt, s kéiannyi föld barázdált, mit hétig gyötört az igába fáradt barom a kővészáradt ugaron. Az ott a múlt. ez a jövő. egy új világba felnövő. Ott küszködés ... Emiit a gép az élet távoláb * lén ... Miszlai György Azt mondják — s van is benne némi igazság —, hogy a hiúság az egyik leggyakoribb emberi gyarlóság. Lehet, nem vitatkozom, csak az ellenkezőjét vallom: Már miért volna gyarlóság az, amiből igen sokan — némelyek nagyon is jól — megélnek? Mert ugyebár a divat nem más. mint a hiúság elsőszülöttje, s belőle él meg a birkatenyésztő, a juhnyíró, a se- lyemhernyós, a pamuttermesztő, a fonó, a szövő, az árus. a divattervező, a szabó és sorolhatnám még oldalakon át. Csak annyit még, hogy édesapám is „keresett” néhány garast — mert akadtak „hiú” emberek, még a régi Valéria-telepen is. Amit eddig elmondtam, az a történet szempontjából nem is fontos, de mert emberféle sehová sem ront be ajtóstul, hát én is ezzel a kis elkanyarodással „kopogtatok” be az olvasóhoz. Az egész tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy édesapámnak a térde is, könyöke is „kíváncsiskodni” kezdett, vagyis mindkettő kilátszott egyetlen szál öltönyéből. Közben a Rákóczi úton, az „elszakíthatatlan” öltönyök boltjának kirakatában, vevőcsábítás céljából kitettek egy magas embernek való, középszürke duplasoros öltönyt. Apám éppen a kirakatba- tétel pillanatában vetődött el arrafelé. — Kilencvenhat pengő egy ilyen gyönyörű öltönyért nem is sok annak, akinek van — morfondírozott édesapám. Tartja magát a hír, hogy „fényes nappal nem is jár az ördög”. Ej, dehogyis nem. A hiúság ördöge minden bizonnyal, de az is lehet, hogy csak a közelgő ősz ígérkező hidege édesapámat valósággal „oda szegezte” a Rákóczi úti bolt kirakatüvegéhez. Mondhatná ennek a kornak ismerője, hogy miért ide és miért nem a Teleki tér ruhásbódéinak valamelyik „szabad” kirakatához,, vagyishogy hát miért nem a zsibajra ment apám? Amilyen egyszerű a kérdés, éppen anyira magától- értetődő a felelet is: — A zsibajon nincs részlet! Egy szó, mint száz; háromnégy heti „kacérkodás” után, szerezvén egy állásban lévő, hitelképes jótállót — apám megvette a ruhát, s most már csak arra várt, hogy milyen ünnepélyes alkalomkor veheti maid fei? Egyszer ez is elérkezett! Férjhez ment Gyékény Gizi, és ki más lehetett volna a násznagy, vagyishogy tanú, csakis az én apám, mint akinek abban az időben a legislegszebb ruhája volt a Füleki úttól a Bihari utcáig terjedő városrészben. így történhetett meg aztán, hogy apám vadonatúj öltönyéljen Égi Miska, a vőlegény feszített az esküvőn, apám pedig az anyám/ által összetoldozott régiben — parádézott. Ez az esküvő nem csupán Gizi és Miska további sorsát pecsételte meg. de apám új öltö- nyéét is. A későbbiekben már alig volt apámnak köze hozzá, csak annyiban, hogy anyám zárta be a szekrénybe mindannyiszor, ahányszor egy-egv ünnepi szereplés után az elkövetkezőig vissza-visszatért körünkbe, ja, és persze még anv- ny'i. hogy a részletet is apám fi- zetgette be az „elszakíthatatlan ruhák” boltjának pénztárába. A „kölcsönöltönnyé” előlépett duplasorosnak első „apród- ja”. parádézója a Mák-gyerek volt, amikor jelentkezni ment a Magnezitipar személyzeti osztályára, mert a gyár éppen hivatalszolgát keresett. Nem mondom. az öltöny kicsit nagyon is lötyögött ifjabb Mákon, de ezért a siker nagy volt. Felvették a gyereket az állásba, és mert oda csak pucparádéban illett járni, hát két hét is beletelt, amíg az öltönyt többszöri sürgetés után visszakaptuk. Egy-két pecséttel, de ez nem lehetett akadály, hogy Dézsi Géza bácsi, az Ecseri út kuglibajnoka kölcsön ne kérje, a sampion ugyanis vidéki rokonaihoz disznótorra volt utazandó. Az újabb pecsétek kétségtelenül bizonyították, hogy Dézsi bácsi igazat mondott, amikor azt állította, hogy egy ültőhelyében két kiló hurkát megevett a torban. — Affene a bendőjébe — fakadt kis idő múlva ki apám, aki szintén szerette a hurkát, de ehelyett újabb pecsétekkel érkezett vissza hozzánk az öltöny, amely aztán részt vett segéddé avatáson, kézfogón. kültelki banketten, úgy hírlik, még verekedésben is, ez utóbbit egy eléggé el nem titkolható szakadás bizonygatta, de apám még egyetlenegyszer sem viselte, egészen addig nem is volt rajta... De ezt majd a végén mondom el. Ha vannak angyalok, akkor édesanyám egészen bizonyosan az, mert apám tiltakozása ellenére minden jelentkező megkapta egy-két hétre a parádés öltönyt. Még „szerencse”, hogy apámban volt valamelyes „üzleti érzék”, és így fakadt ki: — Kilencvenhat pengőbe kóstált ez az öltöny, ha már befektetés nem is térül meg, de kamatozzék! Ettől kezdve csakis használati díj előzetes lerovása- ellenében vihette a kölcsönkérő az öltönyt. A hatvan-hetven fillérekből csak nem akart összegyűlni az anyagi, mert hiszen a kölcsön- díjat maid mindig édesanyám a sajátjából adta-vette. A kamat ha nem is növekedetté annál inkább nőtt a hírnév, s ennek az volt a „haszna”, hogy a Valérián, de még a távolabbi környéken is alig múlt el lakodalom a kölcsönöltöny nélkül. De más nevezetes esemény sem igen múlhatott el nélküle. Egy, a legnevezetesebb és legszomorúbb mégis nála nélkül zajlott le — ez a háborúba indulás volt, pedig a Bihari utcából és környékéről igen sokan mentek el. és annál kevesebben tértek haza. Most már senki sem kérte az öltönyt, egyetlenegyszer kérte kölcsön az öreg Zsivorás, de ő „ingyen” kapta meg. A háborúból betegen hazatért fia meghalt, és a temetőbe apám öltönye is kikísérte. Azért mégsem az öreg Zsivorás volt az utolsó . „idegen” viselője apám öltönyének, de az már Marcaliban, nagyon a háború vége felé történt, hogy egy asszony is beleöltözött. Aztán egy szép napon az asszony is. a ruha is nyomtalanul eltűntek a hétszer is gazdát cserélő faluból. Le is mondtak róla a szüleim, de csodával határos módon a felszabadulás pillanatában az asszony is. az öltöny is előkerültek, és az öltöny végleg a szekrénybe költözött. elő sem került többször, mint egyetlenegyszer. Az ún. „élet” nem szentimentális, még az olyan jóságos teremtményeket is átengedi a halálnak, mint amilyen volt az én édesanyám. Apám még hat teljes esztendeig siratgatta anyámat. Aztán eeyszer a szülőfalumból sürgöny érkezett, ahol édesapám élte nyolcvanhárom esztendeiének terhével éldegélt a felszabadult nén által neki juttatott nyugdíjából. A sürgönyi felszólításra apámhoz siettünk. Hiába. Kiterítve feküdt az első szobában, de rajta volt a parádés ruha. „Életében ' először! Borsi Darázs József ÚJ KENYÉR (Folytatás a 7. oldalról.) homloka; nem szól, csak nézi meredten a kenyeret. — Egyél — szólal meg csendesen, nagy súllyal az asszony. — Uj kenyér... Ha ez most semmit se szólna — gondolja kínjában az ember. — Vagy kiabálna velem, hogy itt van, te haszontalan, harapj bele, ha van képed hozzá!... Akkor tán felugranék innen és igen csúnyákat vagdalnék a fejéhez. De így ... hogy csak áll a hátam mögött, aztán szemben velem a kenyér, amiért Verőn hajnalokon kelt és dolgozott az asszonyi erejével. — Eleit a kicsinyek ették meg... — mondja várallanul az asszony. — Csak mess magadnak, iszen . .. apjuk vagy nekik ... Most mozdul az ember keze. megfogja a tejesbögrét, a szájához emeli és lehajtja egyre a langyos tejet. Aztán visszakop- pantja a bögrét és megtörli a száját a tenyerével. — Akkor a szalonnához mess... — mondja még csendesebben Verőn. — Jó, foszlós. Jól keJesztettem ... Tán másutt nem is sütnek ilyen jót... Csak mást... S mivel az ember csak ül roskadtan, esett vállal, odalép az asztalhoz, fölfogja a nagy kenyeret, rászorítja élét a remegő mellére, nagy karéjt vág, és oda teszi az ember elé. — Egyél, — mondja — megéheztél dél óta... Az ember orrába beleszáll a friss kenyér illata, felfut egészen a szeméig, az agyáig. — Egyél, — ismétli az asz- szony felgyülemlett keserűséggel. — A kicsinyeknek is igen ízlett. Akkor az emberben már egészen felfordul minden. Rákönyököl az asztalra, a kenyér ! mellé, utálja szájának boros gőzeit, Juli testének fölrém!/> j szagát és annyit mond csak: — Istenit a te erődnek. Verőn ... És rákoppan feje a kemény asztalra, karjával fellöki a karéjt, amivel most megríkatja ez az asszony.
