Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-20 / 196. szám

1961. augusztus 20. TOLNA MEG* El NÉPÚJSÁG s Á két traktoros SOKSZOR ELMONDTUK és leírtuk már, hogy a traktoros a mezőgazdasági termelés él­harcosa. Mégsem hat közhely­ként. Valahányszor megfogal­mazzuk, tisztelettel adózunk a nyáron rekkenő hőségben, té­len csikorgó hidegben szántó­vető traktorosoknak. Ma, alkot­mányunk ünnepén, új kenyér szegéskor pedig a tisztesség is úgy kívánja, hogy rájuk is em­lékezzünk. Köszöntő helyett most hadd mondjak el egyet- mást én, a krónikás, két nagy­szerű emberről, két traktoros­ról, akik helytállásukat te- , kirttve, semmivel sem külön- böznek!>sok ezer szaktársuktól. Amikor az ünnepi készülődés napjaiban felkerestem őket, porosak, olajosak voltak. Mint rendszerint, most is együtt szántottak, éppen a tamási Vö­rös Szikra 75 holdas nagytáblá­jában hasították a 30 centimé­ter mély barázdát. Turbók Já­nos ült az első, Simon István pedig a második Belorusz trak­tor kormánykereke mellett. Röpke félórára leállították a masinát, mondván, a gépnek sem árt egy kis pihenés, hiszen ismét felforrt a víz. BESZÉLGETTÜNK, s közben annyi mindent megtudtam a tamási gépállomás két traktor­vezetőjéről, hogy akár regényt Augusztus 20-a alkalmából a SZÖVOSZ Igazgatósága és a KPVDSZ Elnöksége javaslaté alapján Tolna megyében Kiváló Földművesszövetkezet címet ka­pott a Gyönk és vidéke, a Du- naföldvár és vidéke, a Tamási és vidéke, valamint a felsőnyé­ki földművesszövetkezet.. A Ki­váló Takarékszövetkezet címet a Dunaföldvár és vidéke Takarék- szövetkezet nyerte el. Az év első felében végzett jó munkája ju­talmául SZÖVOSZ-dicséretben részesült a Bölcskei és Kocsolai Földművesszövetkezet, valamint a Tevel és vidéke Takarékszö­vetkezet. is lehetne belőle írni. Az egyik — Simon István — Tolna me­gye „veterán” traktorosai közé tartozik. Nem mintha idős len­ne, hiszen alig van túl a har­mincon. De már tizenegy éve elmúlott, hogy traktort vezet. Pelyhedző szakállú, tizenkilenc éves legényke volt, amikor 1949 márciusában alakult Re- gölyben a gépállomás, és elje­gyezte magát a traktoros mes­terséggel. Elmondotta, hogy a tamási gépállomáshoz tartozó termelőszövetkezetek minden darab földjére akár behunyt szemmel is oda találna, olyan jól ismeri már a dűlőutakat. A tizenegy év alatt többnyire vontatót vezetett. Most mély­szántást végez, s egyedül dol­gozik egy géppel, egy hét óta úgyszólván éjjel-nappal. Je­lenleg nincs váltótársa neki se, meg barátjának, Turbók János­nak sem. AUGUSZTUS 10-IG egy gép­pel dolgozott a két jóbarát. Felváltva mentek éjjel-nappal. De megbetegedett a tamási gépállomás egyik traktorvezető­je, s a szükség úgy kívánta, hogy a két cimbora külön gépet irányítson. Ezért most többet is kell dolgozniuk, mint eddig. De mint mondották, szívesen vállalják e többletmunkát... Turbók János nem rendel­Augusztus 20-a alkalmából a MÉSZÖV Igazgatósága és a KPVDSZ Megyei Elnöksége Élenjáró Földművesszövetkezet címet is adományozott. Ezt a cí­met a Hőgyész és vidéke, a Ko­csolai és a Bölcskei Földműves­szövetkezet nyerte el. A szövet­kezetben dolgozó brigádok kö­zül kettő, a Tolnai Béke Étte­rem brigádja és a tolnai kiske­reskedelmi brigád nyerte el a szocialista brigád címet. Az em­lítetteken kívül mintegy 15 bolt kapott első féléves jó munká- I jáért Kiváló Bolt címet. kezik olyan nagy traktoros múlttal, mint barátja. A gépek világát azonban ő is kitűnően ismeri. Azonkívül, hogy fém­esztergályos, teher- és személy­gépkocsivezetői jogosítványa is van. Amikor megkérdeztem, hogy miért éppen a traktor mellett kötött ki, mosolygott, s nagyon kurtán csak ennyit mondott: — Imádom a szabad levegőt. Ez is ok. De Turbók Jánosnál az is sokat nyom a latba, hogy mint traktoros, jól keres. Álta­lában egy esztendőben hét hó­napig ül a gépen és megkeresi a 20 000 forintot. De senki sem irigyli őt havi 2500 forintos át­lagkeresetéért. Megdolgozik ér­te. Amit az elmúlt napokban tett barátjával, Simon István­nal együtt, azt bátran lehet hőstettnek is nevezni... A TRAKTOROSOK a 35 fo­kos melegben nem tudtak dol­gozni. Nem ők nem bírták a meleget, hanem a gép. Minden forduló után felforrt a víz. Ilyenkor leállították a masinát, aludtak egy órát, fordultak még egyet a táblában és ismét le­állították a gépet. Aztán kezdő­dött minden élőről. S mert a kánikula miatt nemigen szapo­rodott a frissen szántott baráz­dák száma, dolgoztak éjjel is. De nem hagyták abba a mun­kát vasárnap sem. Amióta a gabonabetakarítás megkezdő­dött, ők, a traktorvezetők nem ünnepeltek. Azt mondták, majd kipihenik magukat a télen, amikor a mezőn nincs munka. Persze ma. alkotmányunk ünnepén a tamási határban sem búgnak gépek. Simon István, a „veterán” traktoros új csalá­di házában ünnepel, vendége­ket fogad. Barátját. Turbók Jánost azonban ma is munka­ruhában üdvözölhetjük, mert a 24 legjobb traktoros között ő is rajthoz áll a megyei szán­tóversenyen. De töltse az ünne­pet bárhol a traktoros, vala­mennyinek elismerés jár, mert ők a mezőgazdasági termelés élharcosai, ebben az esztendő­ben is oroszlánrészt vállaltak abból, hogy bőségesen jut új kenyér. Dorogi Erzsébet F öldművesszővetkezet eket tüntettek ki Elüzem-üiinepség a Tolnai Selyemfonógy árban Az első félévben elért kiváló termelési eredmények alapján a Tolnai ' Selyemfonógyár megkap­ta az élüzem-kitüntetést. Az él- üzem-ünnepségen — melyen részt vett Prantner József elv­társ, a megyei pártbizottság el­ső titkára és Somi Benjámin elvtárs, a járási pártbizottság tit kára is — harminc dolgozónak! adták át a kiváló dolgozó kitün­tetést, rajtuk kívül 170 selyem­gyári dolgozó kapott pénzjutal­mat. Az élüzem-ünnepségen adták át a gyár 160 dolgozójának a gyá ri törzsgárda jelvényt. Az alkotmánynapi ünnepségen értékelték az építők első félévi versenyét 21 dolgozó kapta meg a kiváló kitüntetés! és huszookétezer forint célprémiumot osztottak ki Szombaton délelőtt a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Válla­lat szekszárdi központi telephe­lyén emlékeztek meg az alkot­mány évfordulójáról. A vállalat élenjáró munkásai, műszaki veze­tői vettek részt az ünnepségen. Schuszter Mihály szakszervezeti elnök tartotta az alkotmány je­lentőségét méltató beszedet. Lász ló István, a vállalat igazgatója értékelte az 1961. első félévi- munkát és átnyújtotta a terme­lés legjobbjainak a kiváló dol­gozó jelvényt, oklevelet és pénz­jutalmat. Mintegy 22 000 forint pénzjutalmat adtak azoknak a dolgozóknak, akik az iskolai, és termelőszövetkezeti építkezé­seken a legjobb eredményt ér­ték el. Tizennégy dolgozót kiváló dol­gozó jelvénnyel, hetet oklevéllel tüntettek ki. Glied Imre aszta­los, Szabó János festő, Kraszna- völgyi József és Sárosi István kapott többek között kiváló dol­gozó kitüntetést. Megjutalmazták többek között Klein József művezetőt, Badics Sándor kőműves brigádvezetőtj akik a dunaszentgyörgyi 4 tan­termes iskola építésénél végez­tek példás munkát. Az iskolát az augusztus 20-i ünnepségek: során adják át. A termelőszö­vetkezeti építkezéseken végzett példás munkáért célprémiumot kapott többek között Oszbach György kőműves, Szegfű Sándor kőműves, és Viezner Ádám ács, Búzakoszorút ajándékozott a patronál óknak a hátai tsz A budapesti Goldberger gyár dolgozói patronálják a bátai ter­melőszövetkezetet. A gyár és a szövetkezet között kialakult kap­csolat az elmúlt időben, külö­nösen a szövetkezetiek számára volt gyümölcsöző, hisz a patro­nálok a nyújtott segítségen ke­resztül anyagi támogatást is ad­tak a szövetkezetnek, de még nagyobb az a támogatás, ame­lyet politikai téren nyújtottak; A gyár alkotmányi ünnepségé­re, amelyet már csütörtökön megrendeztek, a bátaiakat is meghívták, s a községet egy kül­döttség képviselte, amely a szö­vetkezet ajándékaként egy gyö­nyörű búzakoszorút adott át a gyár dolgozóinak. A koszorút, a szövetkezet asszonyai fonták, ké­szítették. *zSTY77TYTyYYTTTYTTTYYYYTTYY'rvv»T»TTYTYYYTVTTTTTVTVTYT?*1 Harminc diák a Magas Tátrában HARMINC PAKSI DIÁK — a Vak Bottyán Általános Gimná­zium teljes létszámú 11,15. osztá­lya — tizenegy lány és tizenkilenc fiú, egy hetet töltött a Magas Tátrában. Két különrepülőgép vitte őket a ferihegyi repülőtér­ről Ötátrafüredre, majd az egy hét letelte után ugyancsak repü­lőgéppel jöttek haza. Engem nagyon érdekelt e ki­rándulás története. Nemcsak azért, mert újságíró tollára való ez az igazán mai „szenzáció”. Igaz. hogy egyre többen jutnak el külföldre, de ma még Ritka­ság. hogy egy teljes gimnáziumi, osztály nyaraljon külföldön. De más oka is volt annak, hogy meg­kérjem a kirándulás egyik rész­vevőjét és szervezőjét, Tidrenzl Jóskát, a gimnázium reál-tagoza­ti KISZ-alapszervezetének titká­rát, hozzon össze négy-öt osztály­társával. Jó húsz évvel ezelőtt ugyanis mi is tervezgettünk kö­zös kirándulást. No, nem gimna­zisták, akkor még nem volt Pak­son gimnázium, polgáriba jár­tam. Arról beszélgettünk annak idején, hogy jó volna egy Balaton körüli kerékpáros túrát szervez­ni. De hamarosan kútbaesett a terv, kiderült, hogy az osztályból mindössze háromnak van bicik­lije. így hát csak az Imsós erdőig jutottunk el. ahol évenként ren­dezte meg az iskola a hagyomá­nyos madarak és fák napját. Eh­hez nem kellett kerékpár sem. Most pedig itt ülünk az asztal körül, Jóskáiknál. — Kezdjük az elején. Mikor határozták el ezt az utat? — Tavaly, amikor megjöttünk a balatoni táborozásból. Az volt az első közös nyaralásunk. Gön- döcz tanár úr. az osztályfőnökünk volt a kezdeményező. Azt mond­ta, hogy ez a nyári táborozás jól sikerült, de jövőre valami na­gyobb dolgot kellene tervezni. Például külföldre utazni. — EGYHANGÚ HELYESLÉS­SEL találkozott az ötlet. És mind­járt hozzáláttunk a gyakorlati megvalósításhoz. Mindenek előtt a szükséges pénz előteremtéséhez. — És sikerült? — Természetesen. Mire eljött az utazás ideje, letelt az év, együtt volt a pénz. — Mennyi? — ötvenezer forint. A II/b. osztály előteremtette a félszázezer forintot. No, nem a szülőknek kellett a pénztárcá­ba nyúlni. A harminc diák ke­mény, céltudatos munkával hoz­ta össze ezt a szép summát. Fa­ültetést vállaltak az állami gaz­daságnál és termelőszövetkeze­teknél. Tízezer forintot kaptak érte. Előadták a Hatvani diákjai című darabot. Ez kilenc és fél­ezret hozott a közös kasszába. A tavasszal elhatározták, hogy „ki­bővítik” a politechnikai oktatás tantervét. Az „öt plusz egy”-es rendszerben az osztály tanulói a konzervgyárban töltenek heten­ként egy napot. Ezt ..megtoldot­tak” mezőgazdasági munkával is. Három hold földet kértek — és kaptak —, s zöldborsót termeltek a gyár részére. Jó néhány szom­bat délután és vasárnap dolgoz­tak a borsóval. Még a zöldborsó elcséplését is az osztály vállalta. — Pedig majdnem beletört a bicskánk a borsó-ügybe — mond­ja Pongrácz Sanyi. — Pont, ami­kor a legjobban kellett volna, nem kaptunk esőt. Már fel is ké­szültünk az öntözésre. — Aztán hogyan csinálták vol­na? — Azokban a napokban gyak­ran mentünk ki a földre, meg­nézni a borsót — emlékezik visz sza Magda Irén. — Az egyik osz­tályfőnöki órán az osztályfőnö­künk mondta, hogy baj van. Ha nem lesz eső. nem lesz termés. Ha nincs borsó, nincs pénz. Ha nem kapunk pénzt, fuccs a tát­rai kirándulásnak, öntözni kell. — Percek alatt megszületett a terv. Párszáz méterre van a Du­na, lajtot, szivattyút, gumicsövet kérünk a tűzoltóktól. De szeren­csére. mire felkészültünk az ön­tözésre, megjött az aranyat érő — nekünk „kirándulást érő” má­jusi eső. Általános derültséget okoz az a megjegyzésem, hogy nem gondol- tak-e arra a „megoldásra”, ami még nem is olyan régen Pakson is szokás volt. Nagy szárazság idején imádkoztak, sőt harangoz­tak, búcsújárást tartottak esőért. JÓ TERMÉST HOZOTT a há­rom hold, a II b. osztály huszon­hétezer forintot kapott érte n gyártól. Együtt vol a pénz a tát­rai úthoz. Egy szép, verőfényes augusztusi reggelen a szülők ki­kísérték a harminc fiút és lányt az állomásra. Budapesten a Cita­dellában szálltak meg, másnap reggel pedig elindult velük a MALÉV két gépe. Pár órával ké­sőbb az igazgató telefonált a re­pülőtérre, ahonnét megkapta a választ, hogy a két gép rendben megérkezett Ötátrafüredre. Egy órán belül már mindegyik szülő tudta, hogy nem történt baj az úton. ha csak az nem számít „balesetnek”, hogy harmincuk közül hatan „kitették” a regge­lit a szokatlan légiúton. (Vissza­felé jövet már ilyesmi sem for­dult elő.) A tátrai élményekről napokig mesélnének (és bizonyára me­sélnek is) ezek a tizenhat-tizenhét éves fiúk, lányok. Most sorra kérdezem mind az ötöt, mi volt a legkedvesebb élménye. íme a vá- szok: Tidrenzl Jóska: — Számomra a legfelejthetetlenebb élmény a több mint kétezerötszáz méter magas Lomnici csúcs megmá­szása. Kétszer rugaszkodtunk ne­ki, először visszafordultunk, mert háromszor is bőrig áztunk. Másodszorra aztán — amikor he­ten indultunk el — sikerült. Fut­va tettük meg az utolsó fél kilo­métert. Nagyszerű látvány volt. amikor itt-ott az alattunk lévő felhők zárták el a kilátást. Berger Jancsi: — Csárdást tán- •“.Itunk a magyar népi zenekar muzsikájára a Grand Hotelben. Mazda Irén: — Amikor a fiúk a csúcsrá másztak; mi, akik nem mertünk nekivágni, egésznapos kirándulást rendeztünk. Felejt­hetetlen az a vidám hangulat, ami a ködös, esős időben kiala­kult köztünk. Hol egyikünk, hol másikunk kiáltott fel: nézd azt a nagy esőcseppet a tanár úr fü­lén ... Átázott a kabátom ... Ne­kem már a pulóverem is... Esett az eső, mégis jókedvűek voltunk. Pongrácz Sanyi: — Jégeső ka­pott el bennünket az egyik túrán. Nagyon jó volt a menedékházban kicsavarni a ruhánkat, és meg- szárítkozni. Mayer Pista: — Egy csinos kis­lány az étteremben, akitől min­dig dupla adag ebédet kaptam ... Mind az öten: — A hazaérke­zés. Amikor a mamák és papák vártak bennünket az állomáson. Az állomásról jövet bementünk Bencze Jancsiékhoz. táncoltunk egyet, és elbúcsúztunk egymástól. Mindjárt el is határoztuk, hogy jövőre is csinálunk egy hasonló kirándulást. — Hova? — A Szovjetunióba, a Krim- félszigetre. A pénzt majd előte­remtjük valahogy. Most már könnyebb lesz. mert gyakorla­tunk van benne, meg aztán mos! már egy kis „alaptőkével” kezd­jük a gyűjtést. Ugyanis tízezer forintunk megmaradt. És még egy „statisztikai adat”: harmincuk közül huszonheten először jártak külföldön. I.eg- iöbbjüknek a szülei még nerr Utak külországban. legfeljebb apjuk, amikor báb* 'lin vitték. Jatrtner János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents