Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-16 / 166. szám
TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 1961. július 16« Három évtized az ideggyógyászat szolgálatában Munkájáról beszél dr. Szepesi János „Kiváló orvos“ H árom évtizedes orvosi gyakorlat, s ezalatt több mint 45 000 beteg, — röviden így lehetne összefoglalni a szekszárdi megyei kórház főorvosának, dr. Szepesi Jánosnak pályáját. Ami a szürke adatok mögött van, egy munkában és eredményekben gazdag élet, amely most érkezett el egyik, szép állomásához, amikor „Kiváló orvos” címmel tüntették ki. Az ideggyógyász hivatása nem olyan látványos, mint a sebészé, de napjainkban egyre fontosabbá válik, mert mind több betegségről derül ki, hogy ideges eredetű. — Persze nem szabad azt gondolni — mondja Szepesi főorvos —, hogy az „idegbaj”, a neuraszténia, modern betegség. Az ókorban is ismerték, sőt különböző gyógymódjai is voltak. Hippokrates például már felismerte, hogy a lélek székhelye az agy, s azt is tudta, hogy az idegbajok legjobb gyógyszere a nyugalom. Aschle- piades zenével gyógyított, de ajánlotta a fürdőt is, amit ma is használunk. Az ókori klasz- szikus gyógymódok után a középkor egyszerűen ketrecbe zárta az idegbetegeket, s nem törődött gyógyításukkal. De mi a helyzet, ma, amikor az emberek legnagyobb része „idegességről”, álmatlanságról panaszkodik, mindenki nyugtátokért nyaggatja az orvost, egyes nyugati országokban pedig utcai automaták adják fillérekért a különböző nyugtató és stimuláló szereket. — Az ideggyógyászat szerepe rendkívül megnőtt — feleli dr. Szepesi János. — Tudjuk azt, hogy a központi idegrendszer túlterhelése szervi elváltozásokat is idézhet elő. A gyomorfekély ugyanúgy lehet ideges eredetű, mint a hypertonia, s épp az utóbbival kapcsolatban végeztek roppant érdekes kísérleteket Leningrad égető ideggyógyászati kérdés- osroma idején, amikor az iz- nél, 'az alkoholizmusnál tar- gal.mak hypertóniát váltottak tunk. De az olyan emberek, ki az emberekből. De hason- mint Szepesi főorvos, akinek lót figyeltek meg a texasi föld- minden tettét a hivatástudat rengés alkalmával is. hatja át, állandóan azt nézik, A cél a központi idegrend- hol van szükség segítségükre, szert nyugalomba hozni, azon- mivel lehetnek a társadalom ban sok ember maga idézi javára. Ha munkáséletének elő betegségét. S ezzel már itt „statisztikáját” összeállítanánk, is vagyunk az alkoholizmus roppant számok jeleznék Jiá- problémájánál. rom évtizedes orvosi rnűködé— Az alkoholizmus világjelen- sét, hisz ahogy gondolatban vé- ség és sajnos Magyarország gigmegy orvosi gyakorlatán, sem kivétel — mondja Szepesi azt mondja, legalább 45 000 be- főorvos. — Pedig az alkohol teg fordult hozzá gyógyulásért, rendkívül káros. Ismeretes, Több mint Szekszárd lakossá- hogy az idegsejtek nem regene- gának kétszerese! rálódnak, az alkohol pedig S mi a terve, mi lehet ter- pusztítja őket, hatására az agy- ve egy orvosnak, akinek min- hártya megvastagodik, a sejt dennapjai egybefonódtak a hi- zsugorodik, s lassan elpusztul, vatással? * — De kit tekinthetünk al- — Dolgozni szeretnék — koholistának? (mondja Szepesi János — to— No nem kell azt gondol- vább dolgozni, egyre jobban, ni, hogy aki egy-egy pohár Van-e ennél nemesebb feladat? sört, vagy fröccsöt lehajt, az Három évtizede vagyok orvos, már alkoholista. Olyan testi 1942 óta a szekszárdi kórház jelei vannak, mint a gyomor- ideg- és elmeosztályának főhurut, vagy a máj duzzanat, orvosa. Érzem, hogy megbeSzellemi téren az erkölcsi, kri- csülnek, szeretnek és megbetikai érzés tompülása jellemzi csülésnek jelét látom abban, az alkoholistát, feledékenység, hogy az Örvosegészségügyi képességei lassú elsorvadása. Szakszervezet megyei elnökévé — A feladatunk — mondja választottak, a vöröskereszt dr. Szepesi János —, hogy kel- szekszárdi elnöke vagyok, s én lő felvilágosító munkával, is- látom el a törvényszéki elme- meretterjesztéssel, kiállítások- szakértő tisztjét is. Az pedig, kai hívjuk fel a figyelmet ar- hogy most megkaptam a „Ki- ra a pusztításra, amit az al- váló orvos” kitüntetést, min- kohol végez. Mindenki tud pél- dennél jobban bizonyítja azt a dákat felsorolni, milyen morá- (megbecsülést, amelyben a ma lis következményei vannak az orvosainak részük van. iszákosságnak, hogyan .mennek Az asztalán 'hatalmas csokor tönkre, züllenek szét családok virág, -a mosolyából pedig csak azért, mert az apa mér- olyan derű' árad, amelytől az féktelenül iszik. A küzdelem ember egyszerre úgy érzi. hogy társadalmi feladat, s nemcsak .minden .ideggyengeség csak mű- arról van szó, hogy az orvos ló baj, s biztosan jól fogunk kigyógyítsa betegeit ebből a aludni az éjszaka. Ez a derű saját maguk gyengeségéből sugárzik belőle, ezt adja át nebekövetkezett betegségből, ha- kém, alkalmi látogatójának, s nem arról is, hogy elejét ve- a betegeinek. S lehet-e más gyük. dolgunk most, mint az. hogy Az ideggyógyászat történeté- mi is ezzel a derűvel köszönt- vel keztük ezt a rövid meg- sük magas kitüntetése alkal- beszélést, s már napjaink egyik mából? Cs. L. APRÓSÁGOK Lesz-e új i§kola szeptember 1-re? Köztudomású, hogy Máza község egy új, négytantermes iskolát kap ebben az évben. Az építés folyik is már. Annak idején az építésvezetőség azt ígérte, hogy az iskolát teljesen készen augusztus 20-án akarják átadni. Meg is hívtak bennünket az átadó ünnepélyre. Nos, úgylátszik, ez az ünnepség eltolódik. A munkák — szerintünk indokolatlanul — mintegy 5 hétig teljesen szüneteltek. Igaz ugyan, hogy az emeletes épület áll, de tető még nincs rajta. Az építésvezető szerint most már megy a munka, majd teljes erővel. A köség lakói persze megszokták már, hogy az ígéreteket be is tartják. Nem szeretnének most az építők szavában sem csalódni. Boldogan kül- denék gyermekeiket szeptemberben már az új iskolába. Reméljük, hogy nem is lesz csalódás, az építők tényleg állni fogják szavukat, már annál is inkább, mert egyébként versenyszerződésben vállalták. Társadalmi munka eredménye Néhány hónappal ezelőtt a tanácselnök úgy tájékoztatott bennünket hnev a község két utcájában eltűnik a feneketlen sár. Ez a két utca az Arany János és a Rákóczi utca. Nos, a Rákóczi utca járdakérdése megoldódott. összefogott a tanács és az utca lakossága. A járda elkészült és megszűnt a sárdagasz- tás a legkisebb eső után is. Ebben a munkában a község részéről ráfordított pénz a kisebbik hányad. A nagyobbik részt, mintegy 60—65 százalékot az utca lakói végezték társadalmi munkában. De mint mondják, nem sajnálják az ott eltöltött időt és fáradságot. Megérte nekik is, mert végr^ jó úton tudnak közlekedni. Szép munka volt, igazi példája annak, hogy mire képes a legkisebb közösség is, ha összefog. Az elárvult teher gépk ocsi- u tánfutó Áll magában egy szegény — de nem ám az egyedül álló jegenyefa —, hanem egy jó karban lévő, mintegy 6,5—7 tonnás tehergépkocsi-utánfutó. Idestova már 19—20 hónapja szegény ott áll árván, gazdátlanul a mázai Kossuth Lajos utca és az erdő mellett félreállítva, az út szélén« Szegény, jobb sorsra érdemes utánfutót az időjárás vette gondjaiba. Hol megmossa, hol beporolja. Senki nem törődik vele, senki nem keresi. Pedig valószínű, hogy igen sok helyen elkelne. Nem tudni, hogy kiselejtezték-e már azóta, mint elveszett tárgyat, vagy csak feledé- kenységből maradt ott. Annyi azonban bizonyos, hogy nagyfokú hanyagság és felelőtlenség történt vele. Nem hiszem, hogy bármelyik vállalatnak lenne fölösleges tehergépkocsi-utánfutója; amit »csáki szalmájaként-« elhagyhat. Vagy talán van ilyen? Ha igen, úgy javasoljuk, hogy a Komlói Mélyfúró Vállalat vegye kezelésbe ezt a szegény utánfutót és használják ki addig, amíg az idő vasfoga teljesen tön'.-re nem teszi. Vagy tán ki tudja, -hátha ők felejtették itt és nem lesz leltárhiányuk, ha elviszik innen vissza jogos tulajdonukat«. Mindenesetre addig vigye el jogos tulajdonosa, amíg a lelkes mázai úttörők be nem gyűjtik ócskavasnak. Üt a „Béluska“ — Üt a »Béluska!« — ezekkel a szavakkal fogadott egyik reggel Király gépészmérnök, ahogy beléptem a gépműhelybe. fcjriei- lenül néztem rá egy pillanatig. De aztán minden tisztázódott. Néhány hónapja megkérdeztük tőle, hogy mikor kötik már végre be a műhelyben felállított ajax-kalapácsot. Hát erről a gépről volt szó. Ugyanis a kalapács be van kötve, működik. A dolgozók pedig egyből megszerettéic, mert sok fizikai fáradtságtól kíméli meg őket. Vidám kedvükben elnevezték »Béluskának«, mert legtöbb erőt Tolnai Béla kovácsnak kímél meg. Tehát: »Üt a Béluska«, vagyis működik már Mázán az ajax automata kalapács. Imrő László levelező, Máza YT'r»YYYTYyTYY»’rYTTYTTY'rYYTYY»'rYTTTYYVYYYTTTTTYYTTYTYYTTTYTYYTYYYYYVTTTTYYyY»Y»YyYyYTTTTYYTYTTTTYTTTTYTYYYYTTTYTTTTYTYYTTYYr»V'rrYTYYTYYYYYTTYYVY»AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A GALERI JÓSKA MAMÁJA kétségbeesetten újságolja: — Képzelje el, a fiam tagja valami... hogy is mondják szóval valami bandának. — Galeri, — mondom én. — Igen. Galéria. — Galeri. — Persze. Nem titkoltam meglepetésemet. Jóska éppen nem nevezhető mintagyereknek, fekete csőnadrágja, fekete inge, fekete pulloverje, a szájaszögletébe erőltetett cinikus vigyor, meg a hülyegyerek frizurája bizalomgerjesztőnek éppen nem nevezhető, viszont mellette szól, hogy az üzemben jó munkás, nem hallani róla, hogy szemtelen lenne a felnőttekkel, vagy a lányokkal, semmiféle zsivány- ságot nexn lehet a számlájára írni. (Igaz, szókincse rendkívül változatos, s nem kissé tér el édes anyanyelvűnk általánosan használt kifejezéseitől. A nadrág az náci, esetleg nasztró, a kabát jakóvá nemtelenedett nyelv rontásuk során, az apafej mindennapos szóhasználattá vált, stb. Egyszer megpróbálta jóanyját az öreglány megtisztelő titulussal illetni, de apjától kapott két egyforma olyan pofont, hogy azok egyenként is a csillagos ég gyönyörű látványával ajándékozták meg világos nappal.) De ezeken kívül alapvető rosszat ugyancsak nem tudnék mondani Jóskára, s nagyon meg lepett a hír, miszerint galeritaggá vált ifjú barátom. — Talán nem is olyan veszedelmes a helyzet —, "~óbálo megnyugtatni anyja* ■ mindenesetre nézz" "c ti tánc, hogyan is áll a dolog. Ebben maradtunk, s elhatároztam, kinyomozom, mi történt a szépreményű ifjúval? Mielőtt odakerültem volna egy asztal mellé Jóskával, hogy most aztán halálos komolyan beszélgessünk a galeri ügyéről, több minden történt, de tulajdonképpen egyet sem lenne érdemes szóvá tenni az esetek közül. Mert mi tagadás, meg kellett keményíteni szívemet, s alig tudtam palástolni izgalmamat, amikor egyszer az egyik sötét mellékutcán találkoztam Jóskával és barátaival. Mint a fekete ördögök, akik valamiféle, számunkra ismeretlen hátsóindiai nyelven beszélnek. Biztos, ami biztos, előhúztam zsebemből a kezemet, ökölbe szorítottam és, felkészülve minden rosszra, lehúzódtam egészen az út szélére. S alig tudtam kinyögni az adjonistent, amikor kórusban köszöntöttek: — Jó estét kívánok! Az utánam ballagó Perei néninek sem mondta egyik sem, hogy szia öreglány, hanem Jóska köszönt: — Csókolom. Meg arról is értesültem a minap, hogy valami halálos filmet játszanak a moziban, meg kell dögleni, olyan klassz csajok vannak benne s csacsacsát is táncolnak az egyik jelenetében. A filmet én is láttam, s semmivel sem volt halálosabb, mint az átlagos francia filmek. Jós- káék nem rikoltoztak a vetítés alatt, nem is nyávogott egyikük sem, megjegyzéseket sem tettek, végignézték, mint mindmegany- nyi jámbor halandó. De utána kiálltak az utcasarokra, hogy végigstíreljék a lányokat, akik nem is nagyon bánták ezt a bámészkodást, mert ugyan melyik tizennyolcéves szépreményű hajadonnak nem tetszik, ha utána fordulnak a férfinem alig egynéhány esztendővel idősebb reménységei? A LEGNAGYOBB BÜNÜK egész idő alatt az volt, amikor lehajigálták utcánk egyik villanyégőjét. De ki tehet arról, hogy az égő éppen annak a háznak a kapuját világította meg, amelyben... szóval ne feszegessük, én is voltam húszéves. S akkor létrejött a nagy találkozó. Az asztal egyik oldalán Jóska foglalt helyet, a másikon én próbálok fensőbbséges lenni. Előbb érdeklődöm — így szokásos — s Jóska elmondja, a munkahelyen semmi baj, nem régiben javították az órabérét, mert kevesebb selejtet csinál, mint a műhelyátlag. Szó szót követett, s nagyon is akarva, de úgy. hogy akaratlannak lássák, a galerira tereltem a beszélgetést. — A galeri? Hát persze, az van, — mondta Jóska. — No ne tréfálj már. Mire jó az? Nem tudtok valami tisztességesebb, magyar nevet találni neki? — Milyen nevet? Nem vagyunk már úttörők ... — És kiszesek? — Azok sem ... De ne vágjunk elébe, inkább a galeriről faggatom: — És hányán vagytok ebben az egyletben? — Nem egylet ez, csak úgy vagyunk. Hatan. Haverok. — Barátok? — Úgy is lehet mondani. — Mit csináltok? Amikor együtt vagytok? — Egy helyen dolgozunk, meg együtt járunk. Moziba. A cukiba. Közbevetem: — Mennyit keresel te, Jóska? — Mikor hogy. A múlt hónap ban volt ezerötszázharminc ficcs. — Forint? — Az. — Van-e közietek KISZ-tag? — A Lajos. Több nincs. — Az is ilyen ... — nem akarom kimondani, de kicsúszik a számon... — ilyen maszkának öltözik, mint te? — Az nem ennyire, de annak van a legklasszabb pulcsija. Annak nem engedte az apja a kovbojnadrágot. Tetszik tudni, annak irtó szigorú faterja van. — Látja, hogy összeráncolom a szemem a fater-ra, kijavítja: — Apja. — De hát miért galeri, akkor ez a ti, hogy is mondjam, egyletetek? — Ja, a mutterom mondta? A, mi nem vagyunk olyanok. De a múltkor olvasta az újságban, hogy valami pesti csávókat becsuktak, oszt most azt hiszi, hogy ha valaki nem a fatengelyes világ divatján öltözik, az mindjárt huligán is. — És ti? — Hogy tetszik ilyent gondolni. A múltkor is megzuhál- tuk a Szekerest, mert szemte- lenkedett az Icuval. Azóta ke- zitcsókolomot köszön neki. Pedig tegeződtek. Hát nem dilis? MEGPRÓBÁLOM komolyabbra fordítani a szót: — Mondd Jóska, ha már nem vagytok rossz gyerekek, nem lenne jobb, ha az ilyen galerizés helyett a KISZ-ben csinálnátok valamit? Legyint: — Nem vesznek oda fel minket. S így zárjuk le a vitát: — Megpróbálni azért nem ártana, meg egy kicsit komolyodni sem. Eddig a történet. Nem komoly tanulság céljából íródott, pillanatfelvétel csak, pontosabban néhány ceruzavonás Jóskáról és a galeriről — de igaz vonás. Hogy még valósabb legyen, hadd mondjam el: Nyugtatom néhány hét múlva Jóska anyját, hogy nem is olyan rossz gyerekek ezek és nincs itt szó semmiféle bűnszövetkezetről, mire azt mondja: — Persze, hogy nem rosszak, nem is azért mondom. Hiszen a múltkor is eljöttek a szőlőbe. Meg is permetezték az egészet. Csak ne ették volna le a fáról féléretten az összes barackot ... PARÁSZTAI GYÖRGY
