Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-09 / 160. szám
Tolna megye művészeti emlékei 7\ a ///aó-6er elem Akkor találkoztak először, amikor hazaérkezett nyári vakációra. Már az első napon nagy munkába cseppent, mert szülei megkezdték az új ház építését. Egy ideig érdekes is volt a feladat, de hamar megunta. Később a kőműveseknek is feltűnt, hogy mintha élénkebben sürgölődnék. Anyja hamar észrevette, mi ennek az igazi oka: a szomszédjuknál nyaraló kislány. Ágnes ugyan nem Bandi kedvéért ment át először a szomszédba. hanem az építkezést nézegette. Közvetlen, barátkozó modorának volt a következménye. hogy hamar jó pajtások lettek. A lány elmesélte, hogy ők még Görögországból menekültek el. miután Athént a németek bombázták. Édesanyja görög, ma is nehezen beszél magyarul. Most Csillaghegyen laknak, egy házban a szomszédék családjával, ö azért jött el hozzájuk, hogy felügyeljen az unokákra. Értelmes, barna szemét egy pillanatra se fordította el Bandi arcáról, amikor hozzá beszélt. A fiú nehezen bírta el mások tekintetét, de Ágnesre állandóan vissza kellett lesnie. — Akkor még Athénben voltál. amikor hullottak a bombák? — kérdezte, és úgy nézett rá. mintha érdeme fűződnék az életben maradásához. — Nagyon kicsi voltam — hangzott egyszerű természetességgel. — De ha meg nem bombáznak bennünket, el se jöttünk volna. Sötét szeme, amely úgy változtatta a ragyogását, ahogy az arca mosolygott, most a tekintetével együtt elborult. Fejét egy kissé oldalt tartotta, majd hirtelen lehajolt. — Úgy látom, valami csillog a földön — mondta magyarázóig. és szandálja orrával a port kapargálta. Bandi is látta a csillogást, de nem a földön, hanem Ágnes szemében. S amikor kikívánkozott és végigégett üde arcán, elfordult, a malteroslá- dát igazgatta. Olyan fájdalmat érzett a szíve körül, mint amikor először búcsúzott el a szüleitől. — Nem is vette észre, hogyan történt, máris meghívta új pajtását csónakázni. Horváth Gyurkával, a gátőr fiával hármasban szentelik fel a Nádorcsatorna Ármentesítő Társulattól kapott új csónakot. A leányka is nehezen várta a kitűzött nap elérkezését. S már egy órája bennállt a csónakban, amikor végre a fiúk vitték az evezőket. — Hová üljek? — kérdezte és türelmetlenül tekingetett. A kis lélekvesztő lágyan ringott könnyű termetétől. Bandi várakozóan fordult barátja felé. ö a szakértő. — Az orrába — mondta végre a fiú, de az istennek se né zett volna a lányra. — Menjünk le az erdőig! — ajánlotta Bandi. — Délig ráérünk. • A karcsú csónak sebesen siklott a tükörsima vízen. Evezni felesleges volt, a két legény mégis mindjobban belemelegedett. Bandi észrevette, hogy Gyurka is keményen dolgozik. Hiába evez ő a jobb oldalon, enyhén jobbra tartanak. Az Ér-toroknál már úgy lendült a karjuk, mintha dróton rángatták volna. A fűzfabokrok nyújtózkodva hajoltak utánuk. A kislány is látta a vetélkedést. de csak huncutul mosolygott. Aztán elkapott egy úszó ágat és ütemesen paskolni kezdte a vizet. A tempó még fokozódott. Bandiról szakadt a verejték. Néha megzavarta az ütemet, idegesen többször merítette be a lapátot, mint a társa, de nem tudta lehúzni. Gyurka kiszámított. biztos mozdulatokkal dolgozott. Gyengébb volt ugyan, de itt többet számított a hozzáértés. — Miért nem vetítek le az inget? — szólt rájuk a lány. Úgy látszik, megsajnálta őket. Bandi abban a pillanatban leeresztette az evezőjét és megkönnyebbülten mozgatta az ujjait. Ágnes felugrott és melléje ült. — Cseréljünk helyet, majd én evezek! Piruló megalkuvással vette tudomásul. Az erdőnél kikötöttek. A kislány mindent meg akart nézni. Úgy száguldott a réten, mint egy elszabadult, zabolátlan csikó. A tavasszal épített kunyhó előtt tornagyakorlatokkal szórakoztatta a két kamaszt. Egy artista könnyedségével csinálta meg a hidat. A fiúk eddig azt hitték, ilyent csak a cirkuszban tudnak. Amikor pedig fölhúzódott a könnyű szoknya, nem mertek egymásra nézni. fölfáradtak. Letelepedtek árnyékba és belefüleltek a mozdulatlan csendbe. Előttük az erdő hallgatott. Balra. a megperzselt füvet holt szárazerek szabdalták. Szélét egy nyírfasor szegte be. amely a szántóföldek és egyben a lőrinci határ végét is jelezte. — Milyen jó tinektek! — szólalt meg a kislány, de nem emelte fel a fejét. — A nagyvárosból én is mindig ilyen helyre vágytam. De csak néhány hétre, majd később újra. — Mi meg nagyvárosban nem voltunk — gyónt Bandi önfeledten. — Még a fővárosban sem. Szekszárdon kívül várost se láttunk. Mégis inkább a Balatonra szeretnék menni. Különösen most. Ha felevezhetnénk! ... Harangoztak. Bandi és Gyurka egyszerre álltak fel. A kislány szomorúan pillantott rájuk. — Már megyünk? — Te rövid ideig szeretsz egy helyen — válaszoltak neki tréfásan. de a lány nem mosolygott. — Eljössz az össztáncra? — kérdezte a fiú Gyurkától, amikor jó órai gépies munka után kikötötték a csónakot. Mindketten most fejezték be a technikum első osztályát, de ő már tavaly elvégezte a tánciskolát is. — Lehet, majd meglátom. Akkor odamegyek hozzád. — Én elmegyek! — ajánlkozott Ágnes. Bandi meghökkent. Ez hiányozna! Mindenki őket nézné. — Megharagszik a szomszéd néni, mert azt hiszi, én csaltalak el — próbálta lebeszélni. — Olyankor úgyis ő játszik a gyerekekkel. És otthon van a nagyapjuk is. Látta, kár minden szóért. De valahogy szerette volna elodázni. A kertjük végénél a vízpart felé kanyarodott hát, óvatosságból mégis megkérdezte: — Tudsz úszni? Mert itt mély ám! — Én? — csilingelt az ezüstcsengő. — Úsztam már a Dunában is. Csúsztak lefelé a horgászok csinálta úton. Bandi képtelen volt másfelé nézni, amikor a lány könnyedén kilépett a szok- ny ócskájából. Fesztelen mozdulattal vált meg a blúzától is. Fél perc múlva a fiú mellett állt. pettyes, strandvászon fürdőruhában és feléje nyújtotta a kezét. — Gyerünk! Belegyalogoltak a vízbe. A sötétfodrú hullámok langyosak voltak. Bandi is letért a törvényes útról, mosakodás nélkül kezdett el úszni. A strandnál kimásztak. Az ivóból nesz hallatszott, de az öltözők körül nem mozgott senki. — Tornásszunk! — javasolta a fiú és máris a nyújtón függött. Néhány lendület, kész a billenés. Szélvész módra csinálta a haskelepet. Gerinchúzódás közben vette észre, hogy Ágnes hídba ereszkedett, majd kézállásba emelkedik. Néhány lépést is tett, és pár ügyes cigánykerékkel talpra szökkent. — Te kész artista vagy! — csodálkozott őszintén. — Az is leszek! — büszkélkedett a lány. , "Randi szíve elszorult; Először, mert valami rosszra gondolt, majd azért, mert beigazolva látta balsejtelmét: Ágnes elmegy, s ki tudja, merre sodorja őket az élet. — Te nem tudsz így? — szakította félbe gondolatait a lány. — Majd meglátod a jövő vasárnap! — derült fel kissé a fiú ábrázata. — Akkor lesz a járási tornaverseny. A bemutatót itt tartjuk a réten. Te — ugrott le hirtelen a vasról —, maradi itt egy pillanatig, lehozom a fényképezőgépem! Ágnest a vízszélben találta, amikor szélsebesen visszaérkezett. Gyorsan készített egy-két felvételt a part mentén és a vashídról. majd leküzdötte gyámoltalanságát és nyíltan fordult hozzá: — Állj a bokor elé! — És pillanatok alatt háromszor el- kattintotta a gépet. Valamelyik csak sikerül. — Van még benn? —■ kérdezte a lány. — Egy — felelt várakozóan. — Azt én fényképezem el. Jó? Állj ide! Beállította a gépet és átnyújtotta. Úgy érezte, szörnyű ostoba arcot vágott, amikor Ágnes exponált. — Adsz majd belőle? — kérdezte súgva. — Mindből! — ígérte lelkesen. • A két kis kölyök várta őket a kertvégen. A nyulakat szerették volna megnézni. Sorra kellett nyitogatni nekik az ösz- szes ketreceket. De ők hamar megunták, és percek múlva már a szalmakazlak felől hallatszott a kiabálásuk. A fiú lecsukta a ládákat és a paitaajtó felé fordult. A kislány szorosan odaállt eléje. Arca furcsa pírban égett, amikor akadozó suttogással kérdezte: — Tudsz te ... csókolózni? Bándinek földbe gyökerezett a lába. S megdöbbent hangjának idegen színétől, de még inkább a tartalmától: — Igen. A lány mintha nyugodtabb lett volna valamivel. Elmosolyodott. — A moziban tanultad? — A fiú két kézzel kapott a mentőövhöz: — Ott, persze... a moziban. De ... tudtam azelőtt is. A kérdés az első pillanatban rendkívül meglepte. Először azért, mert ő nem merészelt volna hasonlót kiejteni, másodszor. mert tudomása szerint csókolózni minden csecsemő, vagy legalábbis minden óvodás tud. Hiszen a szülők főleg ezzel szokták produkáltatni csemetéjüket: Adj egy puszit! Csókold meg a nagymamát! — Aztán esv pillanatra megrökönyödött. Sejdíteni kezdte, hogy itt valami másról van szó. Az egész egy másodperc alatt villant át az agyán. De a lány már átkapta a nyakát, és villámgyorsan szájon csókolta. Maga se emlékezett, hogyan, de ő is visszacsókolta az arcán. Aztán úgy rebbentek szét. mint két ijedt kismadár. Ágnes a kert felé futott és a gyerekekért kiáltott. Bandi besietett a csendes szobába, tündérálmot álmodni. Felkavart fantáziája vagy százszor levetítette az előbbi jelenetet. Majd elő tolta kerékpárját, és anélkül, hogy a pedálra lépett volna, boldog mosollyal, magas ívben fellendült, a nyeregre. Néhány másodpercig élvezte a rugók rin- gását. aztán eltekert. Az úttesten sétálgató libák ijedten nyitottak utat a sebesen suhanó kerékpárnak. Pesti János A Babits Arát Az 1800-as években épült a copf stílusú, egyemeletes ház, ebben született 1883-ban Babits Mihály. Babits születésének emlékét emléktábla örökíti meg. (Búzatáblák Szőke hajukat fésüli a szél, fülükbe nyári nótákat dalol. A táj az ős teremtésről beszél: élet árad a mélykék ég alól. Magba szökkent már a dundi kalász, érlelő fényét szórja rá a Nap. Tűzétől karcsú te ste csupa láz, bámul szeme a toklászok alatt. Hangolnak lassan a fényes kaszák, az aratógép indulásra kész. Kamrákban üresen vár még a zsák, s aratásvágytól rá ndúl meg a kéz... Most még hajukat fésüli a szél, s felnyögnek olykor, mint terhes anya. Méhükben sorsunk hordozója él: érik, érik az élet aranya. M1SZLAI GYÖRGY Áthaladok az éj mezején... Áthaladok az éj mezején, egyik csillagról a másikra lépek; arra megyek, hol a hajnalt sejtem, s hol piros bölcsőben ringnak már a fények. Kelet, mint madár a fészkébe, szemembe repül, telten, jóllakottan; a láthatár partján kiköt a Nap, s csilingel a reggel a friss patakokban. KÓPIÁS SÁNDOR Lányok a réten Futnak a réten a lányok, rózsafa himbál; leng a ruhájuk! Rét szíve retten, látod-e, táncol a domb a melegben. — Futnak a réten a lányok, — juj hova nézz, lám, kandi virág lesi lábuk! Nyár tüze rebben, — érzed? — táncol a tűz ereidben. Futnak a lányok, a szöcske leányok, égberöpül, nézd, könnyű bokájuk, — ámulom őket, — s hopp futok én is, illanok én is a szélben utánuk! BŐSZ JENŰ
