Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-09 / 160. szám
IRODALOM 'Thüaédtul NÉPMŰVELÉS Két mai német költő Ormos Gerti: Kalászböngészés N° Jo lássuk csak, mi lesz ebből! Mert most meg Csurgai Jani bátyám hozott egy érdekes történetet Lina néniről, hogy tegyem papírra, ha már annyira rászoktattam, az ilyesféle olvasmányokra a városi népeket. Leültetem Jani bátyámat, cigarettával kínálom, bort is töltök két pohárba. Rágyújtunk, meghúzzuk a poharat is. aztán az öreg széttörli szénen kétfelé a. ritkás bii;szál és már kezdi is: — Tudod, hogy minálunk most esztendeié hozták be először azt, hogy gépet állítottak neki a gabonának. Ezt a kombájnt, ahogyan mondják. Ment is vele, igaz, hogy ókor megakadt egy kicsit de aztán jött a mestere és lemetszették szépen mind a kilenc táblát, amit a mi közösünk itt-ott elvetett az őszszel. Nohát. Most megint igazít a bajszán, mint kakas a tollán, hogy egészen rendben legyen, és folytatja: — Jött persze ez az újfajta masina az idén is, azt mondja Ignácz. a mi elnökünk, iszen ismered, azt mondja, most aztán megreperált gépet kapunk, nem lesz ezzel semmi baj. Hát ezt így, ahogyan én most mesélem teneked, elviszi haza Te- ra nénéd az öreg Libának, hogy azt mondja: ekkor és ekkor kezdik az arátást. aztán egy hét alatt nyakára is lépnek az egésznek. — Nyakára ám! — igazítja helyre magát. — Csakhogy éppen elég, ha valami ilyesfélét kimond az ember a te Lina nénéd előtt, mert jól tudod, milyen egy élelmes teremtés az még kilencvenkét esztendős létére is! Gondold csak el, mivel áll elő annak a nyomorult Terának! Hát, hogy azt mondja, amint eltakarodik az a ménkű kombájn, ő, mármint Lina néni, azonnal fogja magát, aztán kimén a tarlókra kalászt böngészni, mert tudomása szerint annyit elhágy a gép, hogy abból ő beszerzi az egész évre .való magot kettejüknek. No most aztán!..; Fogja a cigarettát a mutató- és hüvelykujja között, a kicsinek a hegyével lepöccinti a hamut és egyre jobban élénkül a hangja. — Gondold csak el, mit tett az a boldogtalan Tera! Hogy azt mondja: ne beszéljen bolondokat. édesanyám, majd éppen magát engedem én ki böngészni, iszen az udvar végéig is alig tud elmenni a botjával', hallja-e! — Énrám mondod ezt?! — esett neki szegény Terának az éles nyelvével. — Majd megmutatom én teneked, hallod, hogy kimegyek, aztán fölböngészem. amit elhágy a gép, tudom istenem, megemlegeted, hogy az anyád szedte össze télire a kenyeredet! Meg aztán legalább megmutatom azoknak is. hogyan kell a termést becsülettel betakarítani, mert ha éngem le is beszéltetek, de te a leányom vagy. aztán benne állsz a közösben: hát énnekem is van valami beleszólásom abba, te meg ki se nyisd a szádat. ha jót akarsz! pi-->veti magát az öreg. rá is csap egyet a térdére, előrehajol aztán hátra és folytatja, _ — Menyit huzakodtak ezen, azt el se mondhatom, mert itt ülhetnék nálad reggelig. Hogy ő megy és megy! Csak mondják meg neki, mikor végeznek odakint. Gondolhatod! Szegény Tera nénéd azt se tudta már, hol áll a feje. Nem mert elmenni hazulról, mert amilyen nyakas egy asszony az öreg Lina, még utóbb képes kimenni a határba, aztán el is kódoroghat, iszen alig lát túl az orránál. — Hát mit gondolsz, mi jutott eszébe annak a boldogtalan Terának? Szombaton arra mén előttük Ignácz, be is köszön az udvarra, Tera meg integet neki, hogy álljon meg egy szóra, aztán a kerítésnél elmeséli neki, milyen baj van idehaza az anyjával. Ignácz csak hallgatja, hallgatja, aztán elneveti magát és már fogja is a kiskapu kilincsét. Hadd beszéljek Lina nénivel, mondja, és Tera mór kíséri is befelé a házba. — Ignácz Ferkó van itt — mondja a konyhában, ahol Lina néni éppen a kácsáknak valót metéli. — Kicsoda? — néz föl a vaksi szemével. — Én lennék. Lina néni. Ignácz. — No te Ignácz — és leteszi a kést, törli a kezét a kötényébe. — Hát teneked is eszedbe jutott egyszer, hogy benézz hozzánk? Föl vitte az isten a te dolgodat, hallod, azt meg kell adni! Adj széket Ignácznak, Tera, ne vigye el az álmunkat. Csak ülj le, úgyis eleget futkosol te, tudom én, nem könnyű az ilyen ember dolga, aki ekkora földeknek, meg ennyi embernek parancsol, hallod! — Tera hozza már a széket, leülteti Ignáczot, az le is ül, azt mondja, dolga az bizony elég sok van. Kiváltképpen — teszi hozzá azonmód eszesen, ahogyan el is várhatja tőle az ember —. amikor nyakamban az aratás, aztán futkosnom kell ide-oda a gépek végett, hogy Tf.NAGY SÁNDOR jól ütemezzék be a munkát. — Mit csináljanak? — csodálkozik rá Lina néni. — Hát. hogy melyik, mikor, hová menjen: avégett — felel Ignácz és összekacsint Terával. — Meg aztán avégett is, Lina néni. hogy az idén mink már olyan gépeket kapunk, amékek egyetlen kalászt se hagynak el. hanem mind összeszedik, még azt is, ami más esztendőkben a kaszások, márokszedök, gereb- lyések után a ludaknak maradt. — Gondolhatod, Sándor! — nevet nagyot az öreg. — Lina nénéd csak bólogat, amíg ezeket Ignácz elmondja, de amikor a végére ér, észbekap gyorsan. • ’ — Hazudsz, Ignácz! — mondja. — Nem tudja ezt a gép, hallod-e, ne beszéld tele ilyenekkel az én fejemet! Tudom én a valóságot, sokat, kell még teneked aludnod, högy okosabb légy énnálam! — Akkor Ignácz megint kacsint egyet Tera nénire és azt mondja: — De bízónv úgy van. Lina néni, hallja! Éppen ezért ez olyan gép. hogy rajta a farán az eke. aztán, amit már ellátott. azon nyomban meg is forgatja; hát kalász az sehogyan se maradhat utána. — Lina nénéd fölnéz Terára, nem szól, csak pusmog magában, hogy mégiscsak mondjon valamit, megkérdi: — Mind avval vágjátok? — Mind azt! — felel Ignácz és föl is áll már, mert azt mondja, igen sok a dolga. •— Tera kíséri kifelé, az udvar elején aztán megköszöni a szíves segítséget és visszamegy az anyjához, hogy megnyugodott-e mór egészen. Nem szól hozzá, csak tesz-vesz az asztalon. Lina néni megint nekifog a kácsáknak valót metélni, aztán azt mondja nagy sóhajtással: — Pedig de megszedtem volna neked télire a keny.érnek- valót, Tera !... |; KITÁRULKOZÁS i . 'Mélyen a mosolyok hajlásaiba ágyazom magam, «miber így vagyok s így vagyok egészen tiétek. «Mindazokat, akiket szerettem eddig. ,)'i azokat is, akiket a jövendő küld elém szeretetre, «mindenkit arra kérek, akiknek sorsom nem közömbös: i Udjanak meg engem a szigorúság ostoros igényével. iá szándékaimból egy is fáradtságra hajlana. «Éppen ma vagyok huszonöt éves. «■Szalonnát szorítva kenyeremhez — és szívemhez szorítva a tájat, '■ízlelgetem a meggyökeresedés termékeny izgalmait; «leni kirándulás már, és nem baráti látogatás, kulcsot reszeltem I «megértésből és szeretetből — s ez több, mint látványos kinyilatkoztatás. «ügy élek itt, mint boldog kismama, akinek kötényébe gurul az öröm, I ■(akinek húsában lelkendezik a jövendő, s estére picurkát elpihen,' Jj’és a hajnali vekkerek csúnya madaraitól sem ijed meg. «Éppen ma vagyok huszonöt éves. «Néha azért szememre pára gyülemlik, ha anyámra gondolok, .j'húsz esztendejét keveslem, amennyi néki adatott, «s húsz évében a kevéske emberi jót. Temető vagyok én. Apám « fejfájáról Vhámlik a festék, csak az látja, akinagyon odahajol: Élt 33 évet. ■j'Tehát túléltelek, apám, két évvel vagyok gazdagabb, «s gazdagabb vagyok az okok és okozatok felismerésében is: «jogot adtál a lázadásra. ■’Szívemmel egy magasságba rendeződik a nyugtalan rendszertelenség: UWE BERGER: A% emlékesén szólítana Emlékezés, a szárnyadat feszítsd ki, s repíts messze, messze, mutasd meg, ami elmaradt s tanítson meg az életemre csillagmagasság, álom-mélység, ahol a legszebb szavam él még. Elfeledve vakon, némán, kétségbeesve űzve egyre, .................. vezess, hol vár a testvér rám, s zám azt a bűvös szót rebegje, így lesz szabaddá jobbik része sóhaját tettekre cserélve. A te fényedben ragyog a szülőföldem, ködökből kelten. Lehessek szele, harmata, sóhaját is én leheljem, nagy életével fűzzél össze, mindig, örökre, mindörökre... Szomorú útja a magánynak Szomorú útja a magánynak: rőt bozót leng a virág felett, a temetőben hollók szállnak. Rekedt sírást visznek a szelek, mely visszhangra nem lelhet soha. A köd-tépett zászló lengedez. Mindenhova út és sehova: kitért és kitérien lép a láb, s botladozva, esve megy tova és árnyék Sem kíséri nyomát. ERNST SCHUM AC IT F, Tt: Ók ketten Ki anya voltál, csak egy rongyolt ruhád volt. megöregedtél, s gond emésztett. Fiad homlokán a szépség jele, melyet te leheltél rá. S most melegít téged. (Csányi László fordításai) Könyvtáros szemmel Bács-Kiskun megyében Barátaimmal együtt elindultam Kecskemétre, hogy megnézzem Katona városát, kulturális fejlődését, valamint könyvtárát, hogy a jót és hasznosat átültessük a Tolna megyei talajba is. A városháza épületében van a megyei Katona József könyvtár, mely állománya jóval gazdagabb, mint a mienk, s nagyobb múltra tekint vissza a város kultúrája is. . Notesszel a zsebünkben, szakszemmel vizsgáltuk az állomány összetételét, forgalmai, mely jónak és szépnek mondható. A két megye könyvtárainak összehasonlításáról csak annyit, hogy a helyi helyiségadottságok sokkal jobbak, mint nálunk. Pl. Kiskunfélegyházán a járási könyvtár abban a műemlék jellegű épületben kapott elhelyezést, ahol Petőfi apja mészároskodott és mérte a bort. Gyönyörű tágas helyiségek és modern berendezés díszíti az összes helyiséget, ahová az ember csak levett kalappal tud belépni, mert tiszteletet parancsol a maga rendjével. Minden járási könyvtárban az úgynevezett szabadpolcos kölcsönzést vezették be, hogy minden olvasó a maga igényének megfelelően válogathasson a jó könyvekből. Kalocsán a járási könyvtár helyiségei szintén tágasak, szellősek és világosak, hogy második otthont varázsoljanak az odajáró olvasóknak. Saj nos, ezen a téren sokkal gyengébb a mi helyzetünk. A dombóvári járási könyvtár kivételével az összes járási könyvtárunk nem is hasonlítható a látottakhoz ..Sem azelőtt, sem azóta nem voltam oly helyzetben, hogy több okom lett volna az életnek inkább örülni, mint itt két év alatt” — írja Táncsics Mihály és hirdeti az izsóki könyviár fala, mely nagy emléket, őriz. Itt tanított Táncsics 1820— 22-ig és itt mutatta meg, hogyan kell nekünk is a kultúra ügye mellé állni. Mivel csak egy könyve volt az akkori iskolának. az első fizetéséből meghozatta az első egységes könyvet, mely valóságos forradalmat hozott az akkori tanításban — derítették fel a helybeli kutatók. A könyvtárosok itt is többnyire pedagógusok, akik községük történetét kutatják és a megyei lap (Petőfi Népe) gyakran közi} is a kutatók és a könyvtárosok írásait. Rövid Bács-Kiskun megyei tartózkodásomat Táncsics szavaival tudnám befejezni: „Ez alatt az idő alatt oly boldog valák, amilver egy ember lehet” — mert mindenhol igyekezetét és törődést tapasztaltam, mely megszépíti az életet. Csiky Aladár «politikai gyönyör, diáklányarcú szerelem, józan kimunkálódás: 1 ó, felismerem már a búza növésében a kenyérszag fészkelödését. «I gépek nekirugaszkodásában az ősanyag természetes kitöréseit, i «-, most érzékelem: szerelem ez, a leggyönyörűbb kitárulkozás: -’minden mozdulatom csillanás a teljesség szembogarában. A holnapok elébe A messzi alkonyi homályból a hegyek már ide üzennek: öröm szememnek ',és szívemnek, melyben lassan rendet teremtek ...) És amint sűrűbb lesz a fátyol, annyival közelebb a távol. Utak, sorompók, állomások, álmodhatatlan-álmodások, elért célok, s már unt vigalmak... (Hajnal jöttén áztat a harmat. . .) A tegnapok a múltba halnak! Holnapok teszik a világot, hát én most újra nekivágok! ANTALFY ISTVÁN
