Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-08 / 159. szám

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. július & SPORT Vesztegetési botrány az NB Ill-ban Az NB Hl-as bizottság ülést tartott Szerdán délután a Baranya megyei Tanács kistermében tar­tott ülést az NB III-as bizottság. Az ülésen a Baranya megyei szövetség elnöksége, NB-III-as fegyelmi bizottsága teljes lét­számban képviseltette magát, nem hiányzott az ülésről NB-III-as bizottsági tag sem, sőt részt vett az ülésen a Baranya megyei, a pécsi városi, a Somogy megyei és a Bács-Kiskun megyei TST elnöke is. A nagy érdeklődés a Bajai Építők—Kaposvári Kinizsi mérkőzéssel kapcsolatos vesz­tegetési ügynek szólt. Az ülés tárgysorozatán négy pont szerepelt. Először a veszte­getési ügyet tárgyalta a bizott­ság, majd kiosztásra került a sportszerűségi verseny díja, az­után a bajnoki érmek átnyújtá- sára került sor. Végül folyó ügyekről tájékoztatta a bizottság tagjait a Baranya megyei szövet­ség titkára. Steinmetz Endre elnök nyi­totta meg az ülést, majd Csorba István, az NB-III-as fegyelmi bi­zottság elnöke ismertette a Bajai Építők—Kaposvári Kinizsi mér­kőzéssel kapcsolatos okmányokat. Az okmányok szerint június 18- án lejátszásra került Bajai Épí­tők—Kaposvári Kinizsi mérkőzés előtti szombaton két fekete szem­üveget viselő, magukat a Kapos­vári Kinizsi megbízottainak ne­vező férfi kereste fel Márton Sándort, a Bajai Építők vezető­jét és közölte, hogy 12 000 forintot készek átadni másnap délelőtt 11 órakor, amennyiben a Bajai Építők számára indiferens mérkőzé­sen a Bajai Építők kulcsem­berei nem játszanak teljes erőbedobással és a Bajai Építők eladja a mérkőzést. A bajai sportvezető másnap a Dunaparton a két férfitől a 12 ezer forintot átvette, amelyből 8000 forintot a játékosoknak, 2000 forintot az edzőnek kellett volna átadnia, 2000 forint pedig őt illette volna. Márton Sándor az összeget a járási ügyészségnél letétbe helyezte, jelentette az ügyet, majd az ügyészség az ösz- szeget befizette a Bajai Építők számlája javára. Márton Sándor a meghallgatása során elmon­dotta, hogy nem merte vissza­utasítani az ajánlatot, mert utána nyilván a játékosokat környékez­ték volna meg. Az igazoltatást elmulasztotta ugyan, de vélemé­nye szerint nem is lett volna he­lyénvaló, mert úgyis elzárkóztak volna attól, hogy személyi iga­zolványukat megmutassák. Azt is elmulasztotta, hogy a vasárnap délelőtt a pénz átadásán lega­lábbis a közelben valaki tartóz­kodott volna tanúként. így az­után — bár a bajai ügyészség kérésére a kaposvári rendezőség is nyomozott az ügyben —, az érdekeltek személye nem nyer­hetett megállapítást. Ugyan meg­jelent a tárgyaláson olyan kapos­vári sportember, aki a mérkő­zésre már szombaton délután megérkezett Bajára és a szállo­dában töltötte az éjszakát, azon­ban bennük Márton Sándor nem ismerte fel a pénz átadóinak egyikét sem. A tárgyalás során a Kaposvári Kinizsi vezetősége természetesen nem ismerte el, hogy valami köze is lenne az ügyhöz. Megállapítást nyert a tárgyalás során, hogy a Bajai Építők vezetősége a mérkőzés előtt felhívta a já­tékosokat, hogy teljes erőbe­dobással küzdjenek. A játékvezetői jelentés, az ellen­őri jelentés, nemkülönben szem­két gólt rúgott, de az NB-I-es játékvezető a gólt nem adta meg. Döntő jelentőségű volt a mérkő­zés eredményének a kialakulá­sára az is, hogy az Építők egyik hátvédje már a 8. percben meg­sérült Az érdekeltek meghallgatása után Steinmetz Endre dr. elnök szünetet rendelt el, az NB III-as fegyelmi bizottság határozatho­zatalra vonult vissza, majd fél­órás szünet után folytatódott az ülés, amelyen dr. Köves Ferenc, az NB III-as fegyelmi bizottság tagja ismertette a bizottság ha­tározatát. A határozat szerint a mérkőzést a szövetség 1:0 arány­ban igazolja a Kinizsi javára és úgy intézkedik, hogy a Bajai Építők a 12 000 forintot fizesse be a szövetség számlája javára. Hosszú kommentárt ugyan nem akarunk hozzáfűzni az ügy­höz, annyit azonban szükséges­nek tartunk megállapítani, hogy a bajnoki hajrában a mérkőzé­sek adás-vétele beszédtéma volt. Márpedig ez a szellem semmi­képpen sem egyeztethető össze a szocialista sportetikával. Ezen a tárgyaláson megállapítást nyert, hogy itt a sportvezetők egy sport­kört kívántak megvesztegetni. Talán azért is derült fény az ügyre. Az utóbbi időben azon­tanúk megállapítása szerint a mér ban éppen nem a sportkörök, hanem egyes játékosok megvesz­tegetése dívik. Suttogtak erről már az elmúlt évi bajnokság vé­gén is és ebben az idényben is. Az NB III-as ülés másik há­Szokatlan nyüzsgés volt ezen a forró nyári délutá­non, amikor a községi tanács engedélyezte a bátaszéki köz­ségi strandfür­dő használatát az úttörő pajtá sok részére — díjmentesen. Sok munkát végeztek az úttörők, ta- lájegyengetéstől kezdve a fásítás­Nagyon szeretek sportolni A vasárnap megrendezett bonyhádi járási szpartakiádon a lengyeli lángoltat Szűcs Márta képviselte, mindjárt tegyük azt is hozzá, hogy nem is rosszul, hiszen 100 méteren második, 400 méteren első lett. A verseny után Szűcs Márta a követke­zőket mondta el: — 1944-ben születtem, édes­apám gépkocsivezető Komlón. Nagyon szeretek sportolni, me­lyet Bognár Jenő testnevelőnek köszönhetek. Nemcsak én, ha­nem a faluban a többi lány is szeret sportolni, csak ők nem jöttek el a versenyre. Három éve Balatonmárián voltam út­törőtáborban és ott azt mondták a nevelők, hogy rendszeresen sportoljak, van tehetségem hozzá. A legkedvesebb számom a futás, itt is a 100 méter. Nemrégen kint volt nálunk Fát- rai elvtárs, a járási TST-elnök és nagyon szép előadást tartott a sportolásról. Nem sokkal ké­sőbb megalakítottuk a női röp­labda-csapatot. Remélem, sike­rül jó csapatot szervezni és rendszeresen sportolni. Most még csak az kellene, hogy a ve­zetőség is aktívabb legyen, a fiatalokat jobban szervezze. Tá­kőzés rendkívül kemény volt és a kemény játéknak a kezdemé­nyezője az Építők volt. A legcse­kélyebb jele sem mutatkozott annak, hogy az Építők játékosai nem küzdöttek volna teljes erő- j rom napirendi pontjáról lapunk bedobással, hiszen a Kaposvári holnapi számában számolunk be. Kinizsi gólján kívül az Építők | O. I. Kilián-úszóverseny Bátaszéken ig, ezt méltányolta — helyesen — a tanács vezetősége, s ezt az al­kalmat használták fel az úttörők Kilián úszóverseny rendezésére. A vereseny előtt Schmidt An­tal vb-titkár elvtárs szólt az út­törőkhöz, s kérte őket, hogy a továbbiakban is segédkezzenek a fürdő szépítésénél, s ilyen verse­nyekre máskor is lesz mód. öt őrs úszni tudó legjobbjai szálltak vízbe, hogy gyarapítsák Kilián pontjaik számát és a leg­jobb három pajtás éremdíjazás­ban is részesült. A verseny eredménye: 1. Var­jas László (Fekete Sas őrs), 2. Horváth Sándor (Fürge Mókus őrs), 3. Horváth György (Fekete Sas őrs). A győztes Varjas komoly úszó­tehetség, de a két Horváth is ki­tűnt a mezőnyből. Az első úszó­győzelem, az első úszóérem el­nyerése Bátaszéken Varjas Lász­ló nevéhez fűződik. A verseny után mintegy 100 úttörő szállt a medencébe; egy­részt azért, hogy elsajátítsák az úszást, másrészt pedig, élvezzék munkájukért a községi tanács ve­zetőinek nemes ajándékát... A Kilián úszóverseny szerve­zéséhez nagy segítséget adott az úttörőknek Barócsay Gyula, a helyi tanács dolgozója, aki a szünidőre való tekintettel segí­tette a mozgósító munkát a köz­ségi hangosanbeszélőn keresztül. A bátaszéki úttörők a nyár fo­lyamán rendeznek még Kilián úszóversenyt, ezzel is növelik Ki­lián pontjaik számát és nap mint nap újabb tanulók sajátítják el ezt a nagyszerű, sok örömet, él­vezetet jelentő sportágat. volabbi tervem: szakmát tanul­ni és mellette esti tagozatként elvégezni a közgazdasági tech­nikumot. Természetesen tovább­ra is célom, hogy sportvonalon jó eredményeket érjek el, — nyilatkozott Szűcs Márta len- gyeli sportoló. Felveszünk fiú IPARI TA­NULÓKAT szíjgyártó és bő- röndös szakmára. Jelentke­zés VII. 25-ig, Bőr- és Mű­anyagfeldolgozó V. Szek­szárd. (31) A bonyhádi községi asztalitenisz csapatbajnokság második he« iyén az I. számú általános iskola csapata végzett. A csapat tagjai« balról, jobbra: Fóti Béla, VIII. oszt, Farkas Ferenc VI. oszt. Ár­vái Gyula VIIL oszt. Hátul középen Kaszab Lajos testnevelő ta­nár. Ma NB ll-es ökölvívó mérkőzés Szekszárdim Ma, július 8-án szombaton dél­után 18 órai kezdettel Szekszár- don NB Il-es ökölvívó-mérkő­zésre kerül sor. A Szekszárdi Dó­zsa csapata a Tatabányai Bá­nyász csapatát fogadja. Az NB II. eddigi mérkőzésein a Tatabá­nyai Bányász is jól szerepelt és így nagy küzdelemre, szoros ered­ményre van kilátás. Az ökölví­vók találkozójára a sportszékház­ban kerül sor. Sióagárdon, Bonyhádon és Simon tornyán osztályozó mérkőzések A megyei labdarúgó-bajnok­ságba jutásért folyó osztályozó mérkőzések második fordulójá­ban holnap hat csapat találko­zik. Sióagárdon Tamási—Tenge- lic mérkőzésre kerül sor. Vezeti: Bencze (Bihari, Csordás). Bony­hádon Hőgyész és Cikó csapata találkozik. Vezeti: Szabó I. (Iz- zing, Kovács). A Dombóvári Fa­telítő—Bölcske találkozóra Si­mon tornyán kerül sor. Vezeti: Kleiber (Dudás, Teierling). Az őcsényi csapat szabadnapos. A mérkőzések délután fél hatkor kezdődnek. SAKK Nagy küzdelmet vívtak Medi­nán a medinai és a tengelici sak­kozók. A tengeliciek közül hiány­zott Bölcsföldi, aki a megyei ver­senyen vett részt A vendéglátók a 8:2-es vereségből szerettek vol­na valamennyit törleszteni. Nagy becsvággyal vetették bele magu­kat a küzdelembe és igen meg­szorongatták a tengelici gárdát. A verseny végül is a vendégek 7:5 arányú győzelmét hozta. A két község sakkozói között igen meleg, baráti légkör alakult ki. Kijelentették, hogy a sport­kapcsolatot továbbra is fenntart­ják, — sőt fejlesztik is. Sportkönyv-ismertetés Dr. Lakatos György: AZ ASZTALITENISZ KÉZIKÖNYVE. Utoljára 1956-ban jelent meg asztaliteniszezéssel foglalkozó módszertani mű. Ez az új könyv feldolgozza az utolsó öt esztendő gazdag tapasztalatait. Figyelembe veszi mindazt az újat, amit a ki­váló kínai és japán asztaliteni­szezők »►hoztak« és azokat az újításokat is, amelyeket váloga­tott edzőink alkalmaznak legjobb­jaink felkészítésénél. A könyvet nagy haszonnal forgathatja min­denki, aki az asztalitenisz iránt érdeklődik. Különösen nélkülöz­hetetlen anyag azoknak, akik szakosztályvezetői, gyakorló ed­zői feladatkörben dolgoznak és idővel segédoktatói, illetve ok­tatói tanfolyamra akarnak jelent­kezni. Szepesi György—Lukács László: RÓMAI RIPORT. »Arrividerci a Tokyo!« — ez­zel búcsúztak Rómában a XVII. Nyári Olimpia résztvevői — de addig még négy hosszú év telik el, megsárgulnak a római olim­piáról hírt adó újságok, elhalvá­nyulnak az emlékek. A Római ri­port megörökíti a XVII. olimpia izgalmas eseményeit, megrajzolja a bajnokok portréit, megelevení­ti az olimpiai falu színes, kavar­gó napjait. A könyvet Szepes Bé­la illusztrálta. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dli eay hánaero 11 ft

Next

/
Thumbnails
Contents