Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-09 / 160. szám
4 KöiVvtár p. TOLNA M "tv VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!------------\ s á r n a p 1961. július 9. XI. évfolyam 160. szára * ARA: 70 FILLER Vasutasnapi ■ ■■ ■■ ■ Ff hoszonto Száztizenöt évvel ezelőtt, 1846. július 15-én, adták át az első hazai vasutat Budapest és Vác között a forgalomnak. Uj korszak kezdődött a közlekedésben. Az akkori társadalom jórésze idegenkedve fogadta a pöfögő vasparipát, de a haladás, az új hívei lelkesen szóltak róla, látták, felismerték a közlekedés forradalmát, a vasút megjelenésével. Nem zetünk nagy költője, Petőfi Sándor is lelkesült hangon írt a vasútról, amikor először utazott rajta.;. „Száz vasutat, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, Mint a testet az erek.” Száztizenöt év telt el. Küzdelmes, nehéz évszázadot tudunk magunk mögött. Két világháború, a világháborúk között a Hor- thy-fasizmus, mennyi szenvedést zúdított a népre. S a felszabadulás után, aimikor a vasúton is az élet szabad levegőt kapott, amikor például a dombóvári vasúti emlékművet avatták, a magyar vasút századik éve alkalmából, 1946-ban, felszabadult vasutasok ünnepeltek. Az első szabad ünnep volt ez. S követte a többi, ezek során is jelentős: a vasutasnapi ünnepség. Az idén tizenegyedszer ünnepli az ország népe a vasutasokat. Ünnepi gyűléseken emlékeznek meg az egy év alatt megtett útról. Az idén emelt fővel állhatnak a vasutasok az ünnepi nagygyűlésen: megtették azt, mit tőlük pártunk, kormányunk várt. Teljesítették korábbi éveknél sokkal nagyobb feladatukat. Az áruk tonnáinak százezreit továbbították rendeltetési helyére. Személyek millióit szállították üdül- hi, gyárakba, iskolákba. Megyénk vasutas dolgozói, mint egy Ötezren, nagy feladatokat valósítottak meg. Terveiket, melyek sokkal magasabbak a korábbi évekénél, becsülettel teljesítették. S most, amikor emlékeznek az egy év munkájára, ezen a napon tüntetik ki a legjobbakat, a szocialista munkabrigádok tagjait. Nem ünneprontás, ha emlékeztetünk ezen a napon a vasút dolgozói előtt álló feladatokra: Az idén, az ötéves terv első esztendejében mintegy tíz százalékkal több árut kell a vasútnak továbbítani. S ez még a múlt évinél is nagyobb munkát jelent. Többet kíván ez helytállásból, szorgalom ból.’ S az is biztos, hogy e nagy feladatukat teljesítik a vasút munkásai. Az üzemekben folyó nemes vetélkedés, a szocialista munkaverseny, a dolgozók öntudata biztosíték arra. hogy most sem csalódnak bennük azok, kik Várják az árut. Tegnap este minden vasútüzem ben megemlékeztek a vasutasnapról. Ma a pihenés, a szórakozás papja, de nem áll meg a munka, száz és. száz. vasutas dolgozó éli ma is a fékezőbódéban, a mozdony vezérlő berendezésénél, s irányítja a vonatot, továbbítja a vonatokat, gondoskodik arról, hogy az áruk időben jussanak rendeltetési helyükre, hogy a Balatonra kirándulók is célhoz érjenek. Őket, a jük ma! vasutasokat köszöntA tamási járás termelőszövetkezeteiből jelentjük: Legfontosabb feladat a szalmalehúzá§, a tarlóhántás és a kukorica második kapálása ütemének meggyorsítása A tamási járás termelőszövetkezeteiben is befejezték az őszi árpa aratását. 4308 hold árpából 1485 holdat kézzel a többit gépekkel aratták le. Minden gépet az őszi árpa aratásához irányítottak, hogy a kézi erő szabad legyen a növényápoláshoz. Az eddigi cséplési eredmények azt mutatják, hogy a tervezett 13—14 mázsás átlagtermés helyett 14—16 mázsás lesz az átlagtermés őszi árpából. Eddig az őszi árpának mintegy felét csépelték el. Aratják a járás tsz-ei a tavaszi árpát is. 824 holdból 488 holdat, ebből 199 holdat kézzel arattak le. Jó ütemben halad a búza aratása is. A járás tsz-eiben 13 735 hold a búzaterület, s ennek eddig 38 százalékát, 5358 holdat arattak le, s közel ezer hold termést csépeltek el. A búza átlagtermése is jelentősen meghaladja a tervezettet, ami nagyrészt abból adódik, hogy jól bevált a tamási járásban is a külföldi búzafajták termesztése. Nem kielégítő ütemben megy a járás tsz-eiben a kombájnszalma lehúzása és a tarlók felszántása. A kombájn-szalmának eddig körülbelül a felét húzták csak le és ez akadályozza a tarlók szántását is. A tarlónak eddig csak tíz százalékát szántották fel. A járás tsz-ei idegenkedtek a nyári mélyszántástól, az idegenkedés nagyrészt pénzügyi félreértésekből adódott. Az utóbbi napokban tisztázódtak a pénzügyi félreértések, így a tamási járásban is nagyobb mértékben indult meg a nyári mélyszántás. A másodvetés viszonylag kevés, 7200 holdas tervből csak 876 holdat vetettek el eddig. A járásban csak egyetlen tsz, a nagyszokolyi Aranykalász Tsz vetett száz hold zöldtrágyának szánt napraforgót. Ez is rendkívül kevés az 17.45 holdas tervhez viszonyítva. A kukorica kapálását másodszor, a járás 28 termelőszövetkezetéből, 15 fejezte be eddig. Legtöbb tsz-ben most az aratás idején is jól halad a kapálás, de van olyan tsz is, mint az Ozorai Példa, amelyik meg sem kezdte 470 holdas kukoricájának második kapálását. A tamási járás tsz-eiben az aratás mellett az most a legfontosabb feladat, hogy minél gyorsabban, legalább a táblák szélére lehúzzák a kombájn-szalmát, gyorsítsák a tarlók szántását, úgyhogy a lehetőségekhez mérten minél nagyobb területeken nyári mélyszántást végezzenek A középiskolai K!SZ-szervezetek munkáját értékelték a KISZ megyei vb. ülésén A legutóbb megtartott megyei KISZ végrehajtó bizottsági ülé- sen fő napirendi pontként a kő* zépiskolai KISZ-szervezetek muh káját értékelték. A megye 3487 középiskolás tanulójából háromezren jelentkeztek az Ifjúság a szocializmusért mozgalomba. Az értékelés szerint az Ifjúság a szocializmusért mozgalom követelményeinek teljesítése terén szervezési hibákból kifolyólag egy-két helyen lemaradás mutatkozik. Az idén a megye középiskolái 365 lányt és 290 fiút láttak el a jelentkezések alapján KISZ megbízólevéllel abból a célból, hogy építő munkatáborban részt vegyen. Jutalommüsor a mezőgazdasági munkában élenjárók részére A decsi művelődési házban sem szünetel a munka az idei nyáron. A három szakkör — a színjátszó, a képzőművészeti és a zenei — tagjai szorgalmasan járnak a próbákra, hetenként kétszer, illetve egyszer-egyszer. Hitelt kapnak a szekszárdi károsultak Amint azt korábban közöltük, a június 10-i felhőszakadás következtében Szekszárd városban sok lakóház lakhatatlanná vált, vagy erősen megrongálódott. A társad a lern a károsultak megsegítésére sietett: az illetékesek azonnal megkezdték a tárgyalásokat a segélynyújtás lehetőségeinek kidolgozására. A közelmúltban pedig megérkezett az OTP rendelkezése a segélynyújtással kapcsolatban. A károsultak saját erőből természetesen nem tudnák újjáépíteni, kijavítani lakásukat, házukat. Ezért az állam hitelt biztosít részükre igen előnyös, méltányos feltételek mellett; A károsultak hitelt kapnak szükség szerint új ház építésére, vagy a megifcngálódott kijavítására. Ha új házat építenek, akkor a költségek szerint 100 000 forint hitel adható, legfeljebb 25 évi törlesztésre. A megrongált épületek helyreállításához legfeljebb 60 000 forint hitel adható legfeljebb 15 évi törlesztésre. Ezen belül az építési és helyreállítási költségeket az állam teljes egészében fedezi hitel formájában, tehát nem szükséges bizonyos százalék befizetése előre: A hitel kamatmentes és havi részletekben lehet majd törleszteni. Ha az építtető bontási, vagy egyéb saját anyaggal rendelkezik, természetesen annyival csökkennek a költségek. A város lakossága nagy örömmel vette az állam segítségét. A városi tanács szombaton számba vette, hogy ki kér hitelt új ház építésére, vagy a megrongálódott helyreállítására. A munkálatok elvégeztetésére egyaránt igénybe lehet vennj a ktsz-t és a magánkisiparosokat a rendelkezéseknek megfelelően. Gondoskodtak az építkezéshez szükséges anyag kiutalásáról is, így tehát rövidesen megkezdhetik majd a munkálatokat. igen sok idősebb család, vagy magános ember is van. Természe tesen ők is részesülhetnek a kedvezményekből. Értesüléseink szeIgen méltányos, hogy nemcsak rint minden károsult igényli az bérből és fizetésből élők kaphatnak hitelt, hanem mindenki, foglalkozására való tekintet nélkül. Még a nyugdíjasok is részesülhetnek a' kedvezményből, tehát Szekszárd városban minden károsult számára lehetővé válik a lakhatatlanná vált lakóházak újjáépítése s a megrongálódott kijavítása. A károsultak között Műszaki egyetemisták látogatnak Nagykónyiba Nagykónyi községet és a helyi termelőszövetkezetet a Műszaki Egyetem patronálja A kapcsolatok elmélyítése érdekében a községből a közelmúltban küldöttség tett egynapos látogatást a fővárosban. A tizenhárom tagú küldöttségben képviselve volt a termelőszövetkezet, a községi tanács, a KISZ-szervezet, valamint a község tömegszervezetei. A küldöttséget a Műszaki Egyetemen két részre osztották. A fiatalok a kulturális létesítményeket tekintették meg, a KISZ- szervezet életével ismerkedtek meg, az egyetem KlSZ-titkárá- nak vezetésével, a másik csoport pedig a személyzeti osztály vezetőjének kalauzolása mellett az egyetemet, klubot, műhelyeket nézte meg. Délután a diákotthonba látogattak el, ahol az egyetemisták iskolánkívüli életével ismerkedtek. A látogatás alkalmával megállapodtak abban, hogy augusztus 20-án az egyetemnek egy 80 főnyi küldöttsége látogat el Nagy- -kóoyibai i állaim segítségét az előírásoknak megfelelően és aláírta a hitelt igénylő kötelezvényt. A nagy munkák a mezőgazdaságban nemhogy hátráltatná!^ inkább ösztönzően hatnak az egyes körök nyári tevékenységére. Ez tapasztalható a színjátszóknál is. A 22 tagú színjátszó csoport most is lelkesen próbál«- Rövid néhány hét múlva ugyanis Moliere: Úrhatnám polgár című darabjával lépnek fel; Az előadás tulajdonképpen ju- talomjáték lesz a mezőgazdasági munkában élenjárók tiszteletére, A BAIINT'HID Szekszárd egyik jellegzetes hídja a Séd-patak felett. A Séd —4 .''.melynek medrében nagy esőzések után többméteres víz hömpölyög most szelíd patakocska, vizében a gyerekek úsztatnál* : ............... papírcsónakot,