Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-21 / 170. szám

1961. július 21.- ■

TOLNA MEGYEI NEPÜ.ISAQ

Közös aratás Bogyiszlói!

A VÁLTOZÉKONY IDŐJÁRÁS, de elsősorban a szövetkezeti gazdák szorgalmának következméhye, hogy két hap múlva nem lesz lábonálló gabona a bogyiszlói határban. Nagy szó ez, hiszen még csak július 21—ét írunk, s a termelőszövetkezeti falu Dunagyön- gye nevet viselő közös gazdaságában, tulajdonképpen ez az idei volt az első közös aratás.

Amikor a legnagyobb a nyári munka — a gabonabetakan- tás — megszervezéséről beszélgettünk a szövetkezet és a falu vezetőivel, világos lett előttünk, hogy nehéz volt idáig eljutni. Nehéz. mert a gépek nem dolgoztak mindig kifogástalanul, s kezdetben a szövetkezeti gazdák jelentős hányada húzódozott a kézi aratástól. De a kommunistáknak, s a pár- tonkívüli aktivistáknak sikerült Bogyiszlón is megértetni mindenkivel, hogy a megtermelt kenyérnekvaló gyors betakarítása, mindenekelőtt a szövetkezeti gazdák érdeke. Elő kerültek hát a kaszák. 210 közösbeli gazda beállt aratni a gabonatáblákba. Nem egy olyan tsz-tag van Bogyiszlón, mint az újtelepen lakó Vincze Ferenc, aki családjával közel 20 000 ölről vágta le a gabonát. De szólni kell a cigányokról is, akik a gazdaság tagjainak egy- harmadát teszik ki. Pilisi Vín- cze 60 tagot «számláló brigádja ugyancsak derekas munkát végzett az idei nyáron; 120 hold ról aratták le kézzel a gabonát. A legszorgalmasabb bogyiszlói cigány termelőszövetkezeti tag Kovács János, aki egyedül 9 ezer öl gabonát aratott le.

A BOGYISZLÓI DUNA- GYÖNGYE TSZ-BEN tehát maholnap megülik az aratási bankettet. Ez azonban korántsem jelenti, hogy biztonságban van az idei gabonatermés. Nem,

B tervezett ütemben épül Szekszárd nevezetessége, a szölükombinát

Sokan azt tartották, hogy a szekszárdi bort már nem is isr mérik, hogy a szőlőkultúra ki- t hal. S valami igazság ebben a mondásban volt is, mert a kisüzemi gazdaságok nem tudtak egységes, nagy mennyiségű borszőlőt termelni. A termelőknél lévő borok. minősége is változó, s természetes, hogy országos viszonylatban így megkopott a szekszárdi bor hímeve.

Néhány év óta az állami gazdaság nagy területen végzett sző- lőfélújítást, korszerű, nagyüzemi művelés alá vette a szőlőtermő hegyeket és már jelentős meny- nyiségben termelnek egységes borszőlőt. A távlati tervek pedig még biztatóbbak. A Sötét-völgyi szőlészet adja majd az alapot ahhoz, hogy a szekszárdi bor híre ismét bejárja az országot, világot. A mezőgazdasági művelés azonban csak egy része a szőlő- termesztésnek. Hiába a legkorszerűbb termelési módszer is, ha nincs fheg hozzá a megfelelő kapacitású feldolgozó üzem. Ezért is épül a szekszárdi borkombinát, hogy mire az újtelepítésű szőlők termőre fordulnak, már kész szőlőfeldolgozó kombinát fogadhassa a termést.

A Komlói Állami Építőipari Vállalat munkásai dicséretre méltó módon építik a szőlőkombinátot. Két háromszobás családi házat már átadtak, a »hollandi« házak is már átadásra készen állnak, és serényen folyik a munka az üzemépületeken, a hajtató és irodaházban is. A korszerű eljárással készülő hatalmas építkezés sok látogatót vonz. Érthető, hisz Uyen nagyméretű munka Szekszárdon még nem volt. Képünkön a hajtató házat mutatjuk

■*— A linköpingi székesegyház

restaurálásánál szenzációs leletre akadtak: a dóm alatt feltártak egy XII. századi kápolnát. Ez a lelet egyedülálló Svédországban és általában az északi országokban. A kápolna valószínűleg frank eredetű.

be, melynek homlokzati részén betonrácsozatú üvegfal lesz. A földszinti részen lesz egyébként a feldolgozó üzem is. Az épület hegyfelőli oldalán fogadják majd a feldolgozásra szállított szőlőt.

A szőlőfeldolgozó kombinát építése a tervezett ütemben halad, így tartani tudják a különböző létesítmények átadási határidejét

I. LÁNGOLÓ BANKJEGYEK

1,

Jókora, gyönyörű gyöngyszem ez a tó. A foglalat: szeszélyesen csipkézett parti sziklák, rajtuk túl pedig fenyők és újra fenyők, a víz szintjétől fel — ahogy a szikláktól látszik — egészen a felhőkig.

»Látogasson ide nyáron!« — hirdetik az osztrák idegenforgalmi irodák júniustól augusztusig. Gyönyörködjék a hóborította fenyvesekben és a méteres vastagságú sima jégpáncélban — hangzik a szirénhangé csábítás november végétől februárig. Sehol a világon nem olyan felejthetetlen a rügyfakadás, mint itt. Csak egyszer tekintse meg ezt a tájat, akkor, amikor felolvad a vizek bilincse és ezernyi kis patak iramodik a völgyek feli, mindig itt fogja tölteni a tavaszt

— hirdetik az öles betűk márciustól júniusig. Akarja látni milyen csodálatos színeket kever a nagy piktor, "az ősz? Utazzék ide'

— peregnek a propaganda dobverői szeptembertől novemberig,

Tonlitz-tó,

Ny ugat-Ausztria

Valóban szép itt mindig minden. A »nagy piktoron« kívül igazi festők is ellátogatnak ide. Ülnek ja parti sziklákon, baszksapkáikban és igyekeznek megörökíteni va'amit, a tókörüli tenger szépségből. A turisták is jönnek minden évszakban, hallgatnak a Hirdetésekre — és nem csalódnak.

1959. nyarán ezek a hirdetések hirtelen elmaradtak. A látogatók, akik mégis ideutaztak, meglepet,mert a learatott gabonakévék összehordása, elcséplése, valamint a gabona tárolása éppen olyan felelősségteljes, pontos és gyors munkát követel, mint az aratás.

A nyári mezőgazdasági munkák további végzésére megalapozott ütemtervet dolgozott ki a Dunagyöngye Tsz vezetősége. Á hat növénytermelő brigád a hozzá beosztott hatvan pár lófogattal összehordja a gnbona- keteszteket és három géppel csépelnek a szövetkezeti gazdák. A cséplőbrigádokat idejében megszervezték, s az aratás még be sem fejeződött, máris búgnak a cséplőgépek a bogyisz lói. határban. Ezek alapján úgy számítják a szövetkezetben, hogy augusztus 15-re, de leg- kásöbb augusztus 20-ra befejezik a cséplést. A számítás reális, hiszen most már minden erűt a gábönabetakarításra tudnak összpontosítani. A borsót és magrepcét ugyanis elcsépeltéi ami egybeesett az aratással, s Itt is viszonylag sok ember kézi munkájára volt szükség.

AMI A GABONA TÁROLÁSÁT illeti, arról bátran mondjuk, hogy a bogyiszlóiak módszerét érdemes követni. Csak a vetőmagot, a kulturális alapot és a biztonsági alapot tárolják a közösben. A vezetőség összeírta, hogy melyik családnak, mennyi a kenyérszükséglete, s ennek hatvan százalékát a csép lés befejeztével kiosztják, a má sík negyven százalékát a tagok hazaviszik és padlásukon tárolják, mert kevés a magtár. Megkapják a kenyérszükségletüket a szövetkezet idős. munkaképtelen tagjai is, mégpedig a földjáradék terhére. Az állammal szembeni kötelezett ségeit a cséplőgéptől teljesíti a szövetkezet. a mutatkozó többletet pedig azonnal eladják. Több kenyérgabonát adnak szabadon, mint amennyit eredetileg terveztek. A Dunagyöngye gazdái ugyanis 20 vagon szabad gabona értékesítésére szerződtek. De a kenyérgabona minden holdja két és fél mázsával többet ad a tervezettnél, s így negyven vagon búzát adnak el szabadon az államnak.

HARMATH—RÉTI:

Bödő bácsi..

A z elnök nevetve csóválta a fejét.

Idős, napszítta arcú, szúrós tekintetű, kemény kötésű ember áll előtte, zsíros szélű kalappal a fején. Bödő bácsi...

Mindig találkozik vele. Reggel a legkorábban érkezik, este legkésőbb távozik. Szakoson ritkán látni, pedig ott lakik. Az Uj Élet irodáján is csak hébe- hóba fordul meg. A puszta a. mindene, ő a pusztágazda! A keze tele van munkával. Hiányzó fejőgulyást helyettesít, szénakgzal tetejét igazítja, a trágyakihordás felől intézkedik, méri a kazlak hőmérsékletét, almot és takarmányt sürget. Folyton talál valami munkát.

A csaknem feketére sült ráncos arcból, kivirítanak a fehér színű szakáll-torzsák. Az elnök hozzálép.

— Azért a pusztagazdának illene megborotválkozni Feri bátyám. Elvégre mi, szövetkezetiek kulturált emberek vagyunk.

Bödő bácsi felhúzza a vállát, s a kezeit úgy tárja szét, mint öreg madár a szárnyát.

— Nincs időm nekem most semmire, elnök elvtárs! Ilyen nagy dologidőben nem érek rá még borotválkozni sem.

Az elnök mosolyog. Eszébe

jut, hogy a Földművelésügyi Minisztériumban Tömpe elvtárs sál beszélt legutóbb, s a miniszter első helyettese dicsérő szavakat mondott az öregről. Amikor a miniszterhelyettesnek megmutogatta a kazlakat, a tizenhárom hatalmas szénakazlat, amelyben most kétszerié több a széna, mint az elmúlt egész évi volt, érezni lehetett a beszédéből, a hangjából, áradozó mozdulataiból, hogy magáénak tud mindent, de mindent, ami a szövetkezethez tartozik. Az újfajta paraszti tudat beszélt az öreg emberből.

Az elnöknek hirtelen egy régi megállapodás öllik az agyába, s már nem mosolyog. Orra tövén néhány függőleges ránc jelenik meg, s a szemüvege meg csillan a napfényben.

— Bödő bácsi/ Mi nem így egyeztünk meg.

TITKA

ten torpantak meg: A tó felé ve- zriö valamennyi ösvényen tábla állta útjukat. »Auchtung! Lebensgefahr! Vigyázat! Életveszély!« felirattal. Erre természetesen visszafordultak és érdeklődni kezdtek. Hosszú ideig eredménytelenül. Aki pedig meg merte kockáztatni, hogy fittyet hányjon a tilalomfáknak, rövidesen a csendőrőrsön találta magát, amint éppen fizeti a bírságot.

Hogyan kerültek tilalomfák ebbe a paradicsomba?

Még a tavasszal két férfi nyitott be a csendőrőrs ajtaján.

— A parancsnok urat keressük — közölték kurtán az őrszemmel. A szokásos, kissé agresszív és bizalmatlan »milyen ügyben?« kérdésre előhúzták útlevelüket.

— Deutsche Bundesrepublik. Német Szövetségi Köztársaság — olvasta a strázsa és ázt mondta:

— Szíveskedjenek utánam fáradni.

...A parancsnok nem hitt a fülének.

— Jól értettem, uraim? Önök bizonytalan időre le akarják záratni a tóhoz vezető utakat?

Tudják önök, hogy a mi tavunkhoz mindig özönlenek a turisták, de elsősorban ilyenkor?

— Tudjuk — válaszolta mosolyogva az egyik jövevény.

— A kérés olyan fantasztikus, hogy önök sem gondolhatják komo lyan. Ha nem is viselkednének ilyen titokzatosan, ha bebizonyítanák nekem, hogy valóban nagyon fontos okuk van erre a nem mindennapi óhajra, akkor is szomorúan kellene közölnöm önökkel: az ügy hordereje mesz- sze túlhaladja az én hatáskörömet, a belügyminisztériumhoz kell fordulniok.

— Onnan jövünk, parancsnok úr — hangzott a nyugodt válasz. Pecsétes papírlap került az asztalra, a magas hatóságok írásbeli engedélye.

— Biztosak voltunk benne, hogy időközben értesítették önt. Tgaz, kissé megeresztettük Opelünket. Lehet, hogy ez a mi sokat sz.idott, már bizony érett férfikorát élő kocsink ezúttal gyorsabbnak bizonyult, mint az önök adminisztrációja?

A három úr jót nevetett, az. emlékezet tarsolyából ízes törtéA markáns arcon kamaszos bánatféle tükröződik. Az elnök szavai úgy érik a dobhártyáját, mint a dobpergés. '

— A mai vasárnap a maga pihenőnapja! Most Hauszknecht elvtárs, az állattenyésztő a soros. Ö nincs itt?

— De itt van! t

— Menjen haza, pihenje ki magát. Elvégre maga sem gép.

Az idős emberen villamosáramként cikkázik végig az indulat, s a hatigjá elkeseredett.

— Én már megszoktam a hajnali kelést! Nem vagyok álmos! Ilyen időben, takarodáskor csak nem képzeli az elnök elvtárs, hogy nyugodni tudnék!

Elindul, s néhány tétova lépés után visszafordul.

j- A vihar megbolygatta a kazlak tetejét. Megyek! Megigazítom őket.

Az elnökben tornyozódnak az érzelmek. Repes a szíve az örömtől. Már megbánta, hogy haza akarta küldeni az öreget. Legszívesebben utána szaladna és kétoldalt arcul csókolná. Tovább indul a kocsin. Uj emberi arcok tűnnek fel, panaszok, problémák, javaslatok. kérdések tömkelegé zúdul a nyakába, valahányszor csak megáll az emberekkel beszélget ni. Intézkedik, dicsér, bírál, megnyugtat. Zsong a feje a töméntelen munkától.

Néhí azonban, ha megindul a kocsi, s csak a kerekek zörgése és a paták dobbanása hallatszik, felmerül képzeletében a fehér borostás, sötétre égetett, ráncos arc, Bödő bácsié, s melegséget érez a szíve táján. Ilyenkor erőt kap! Frissebb lesz. Megjön a bizalma. A születő, formálódó; a közösért élni, halni tudó, fáradtságot nem. ismerő szövetkezeti emberbe vetett bizalma.

H. T.

netek kerültek elő a bürokráciáról, a gépkocsikról, a vendégek a végén vendégül látták egy étteremben a parancsnokot. Aztán derűsen kezetráztak vele, beültek az Opelbe és az ablakból még visszaszóltak:

— Szóval a nyáron találkozunk.

...Elkövetkezett a máskor oly buzgón hirdetett rügyfakadás, a patakok megindultak, az idő mind melegebb lett, aztán eljött az a nap is, amikor a falu iskolájában kellemes vakációt kívántak növendékeiknek a tanítóbácsik és tanítónénik.

A nap már magasan állt a tó fölött, amikor a kis karaván megérkezett. Elöl néhány személygépkocsi haladt. Utána hatalmas teherautó dübörgött. A konvoj rágördült a tóhoz vezető egyik útra. Az erdész hiába integetett, hiába kiáltozott, hogy tilos út, ügyet sem vetettek rá — az erdész hadonászott, a karaván haladt... Már közel voltak a vízhez, amikor csendőr állt eléjük,.széttett karokkal. Az első kocsiról írást nyújtottak feléje, mire a rend marcona őre tisztelgett és utat engedett. A teherautóról is emberek ugráltak le. amikor a partra értek és azonnal megkezdték a lerakodást. Az óriási rakodótérről modern kis úszódarut emeltek le. majd ráhelyezték a vízre» Ezután a felszerelés többi része következett: búvárruhák, légzőkészülékek, fény képezőgépek és televíziós kamerák, köztük néhány speciális, méregdrága apparátus, vízalatti közvetítésre.

(Folytatjuk