Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-07 / 132. szám

1961. június i, VOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 A 3 m á j us Széles arcú, fehér hajú, víg kedélyű ember. Nagy történel­mi fordulatokat élt át, s ha életéről beszél, maga a törté­nelem elevenedik fel. Dombó­váron mindenki ismeri. Ahogy végimegyünk a „korzón" minduntalan (megszakítja be­szélgetésünket, hogy a köszöné­seket fogadhassa. Régi kommu­nistaszokás szerint tegezi azo­kat, akik a mozgalomhoz tar­toznak. Beszélgetésünk során Kiss János elvtárs életének három emlékezetes májusa ele­venedik fel. m 1920. Moszkvában még fa­gyos a május. Rendkívül ne­héz az élet. Negyven magyar kommunista tanul a Bauman kerület egyik kisajátitott villá­jában Az egykori tőkés ké­nyelmesen berendezte a villát. A szomszédságban régi „len­gyel” katolikus templom áll, s kissé távolabb internacionalista kórház működik. Kiss János egyre eredményesebben birkó­zik meg a tudománnyal. A pártiskola gyakori előadója: Kun Béla. Mindenki szereti. Legendás ember. Kiss Jánost a közvetlensége ragadja meg. Úgy beszél a pártiskolásokkal, mintha mindegyiknek szemé­lyes gyermekkori jóbarátja len­ne. Amikor Horthy kerül szó­ba, a hangja jegessé válik, gyűlölet lobog a szömében, tö­mör gúnnyal átitatott szavai úgy vágnak, mint az ostor. Kiss János végigverekedte a forradalmat. Vörös parancsnok volt. Mégis úgy érzi, hogy most itt a pártiskolán mélyül el benne kitörölhetetlenül a „kommunizmus”. Úgy szívja magába az eszmét, mint az itatós a tintát. A hatalmas szovjet országban éhínség dúl. A helyzet aggasztó. A nyugati sajtó és a belső reakció a vö­rösök korai bukásáról károg. Csak a marxizmus—leninlz- (mussal felvértezett kommunis­ták nyugodtak. A nép szerete- te az eszme, a bizakodás olthatatlan lángja fűti őket. 1920. májusának nagy aján­déka: láthatja Lenint és hallja a szavát. Ezeknek az óráknak emlékét féltve őrzi. A legna­gyobb és legszebb emlék egy kommunista számára rázslatos szép. Virágillattól ter­hes a levegő, amikor a szak- szervezeti nagygyűlés előadó­ját várják Rusze kommunistái. Fiatal előadó érkezik. Lobo­gó fekete haja és szakálla van. Georgi Dimitrov. Beszéde szuggesztív erővel hat a tömegre, s az egész lé­nye rendkívüli energiáról árul­kodik, de a legmerészebb fan­táziájú ember sem meri ek­kor még feltételezni róla, hogy ő lesz a kommunista lnterna- cionálé vezére. Gyűlés után Dimitrov sokáig beszélget Rusze kommunistái­val. Amikor megtudja, hogy Kiss János végigharcolta az orosz forradalmat, jókedvűen kiáltja: „Itt is gyűlnek a vi­harfelhők”! El 1923. Bulgáriában érlelődik a forradalom. Kommunisták in­dulnak útnak különböző helyek ről, hogy segítsék a forradal­mat. Kiss János Bécsben ma­gyar, szerb és bolgár nyelvű igazolást kap a párt főhadi­szállásán Landler Jenőtől. Rusze. Duna-parti bolgár vá­ros. Kiss János a hajózási vál­lalat irodájában tevékenykedik. Második műszakja: illegális munka. Rohamosan erősödnek a szak- szervezetek. A május Bulgáriában va­Ismeretterjesztő előadások, munkás—paraszt találkozi, foto-szakkőr létrehozása a gépjavító vállalat kulturális programjában i Az elmúlt néhány év alatt só­sat fejlődött a Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Válla­lat — jelenleg már inkább cső­gyár. A vállalat vezetősége és a szakszervezet a technikafejlesz­tés mellett szem előtt tartja a iolgozók kulturális fejlődését is. Színjátszó együttesük az elmúlt ívben több termelőszövetkezeti községbe látogatott el műsorával — kár, hogy a többi szekszárdi üzem nem követte ezt a kezde­ményezést. A gépjavító szakszervezeti bi­zottsága elkészítette második fél­évi kulturális tervét. Ebben sze­repel — amint az már többéves hagyomány — augusztus 20-án munkás—paraszt találkozó, ün­nepi műsor november 7-én, vi­dám szilveszteri kabaré és ven­dégszereplés Bogyiszló tsz-köz- ségben. Természetesen ezzel nem me­rül ki a kulturális tevékenység. Az üzemben rendszeressé teszik az ismeretterjesztő előadásokat a TIT segítségével. A közelmúlt­ban tartott előadást az űrhajó­zásról Létay Menyhért tanár, amelynek nagy sikere volt a dolgozók között. Az előadások különböző témákkal foglalkoz­nak; Hogyan neveljük gyerme­keinket, A szocialista társada­lom fejlődése korunkban, stb. Dr. Bryson János kórházi főor­vost felkérték, tartson előadást a tbc-ről. Ezt az előadást kis- film-vetítéssel kapcsolják össze. Mindezeken felül tervezik foto- szakkör létrehozását is, hogy a dolgozók ilyen irányú érdeklődé­sét is kielégíthessék. A terv mindezeken felül foglalkozik még a sportolási lehetőségek bő­vítésével. Kézimunka-kiállítás Szakoson A szakcsi népművelési ház és nőtanács egy évvel ezelőtt ké- imunka-szakkört szervezett a özség lányaiból, asszonyaiból. A kézimunka-szakkör tagjai az lmúlt egy év során értékes hím- ési és horgolási módszereket anultak. S a tanultak alapján okféle, a faluban eddig isme- etlen, vagy kevésbé ismert hím- ést készítettek. A művelődési ház vezetősége ■s a nőtanács a művelődési ház 'agytermében kiállítást rende- ;ett a legszebb hímzésekből. A elállítás vasárnap nyílt meg, s *gy hétig tart nyitva. Vasárnap öbb mint hatszáz ember tekin- 0tte meg a kiállított hímzéseket. 1959. májusa. Kiss János fe­leségének mutogatja Szófia ne­vezetességeit. Amikor a Dimit­rov mauzóleum elé érnek, a meghatódottságtól elakad a szava. Bent a mauzóleumban nézi a régi ismerős arcot, amely a koporsó üvegfedele alól úgy néz rá, mintha élne. Megvál­tozott Megöregedett. Hiány­zik a szakálla, melyet fiatal korában hordott. Csak a sze­mei nem változtak. A szemei a régiek! Kiss János tűnődik. Felele­venedik előtte Kolarov, a régi forradalom másik vezéralakja, aki Nikopollban tanítóskodott, s akiről a szocialista Bulgá­riában várost neveztek el. Jóleső érzés találkozni a múlttal, amely minden veszé­lye, és nehézsége mellett is szép volt. Mert minden élet, még a legnehezebb, a legke­servesebb is szép, ha van cél­ja, ha igaz, magasztos eszmék szolgálatába állítják. Azon a májuson egy újabb májusba képzelte magát. Kiss János. Egy csodálatos májusba, amelynek el kell következnie, s amelyet a megváltozott, meg­szépült. óriássá nőtt Moszkvá­ban tölt maid. Ez lesz élete negyedik emlékezetes mágusa! H. T. Forró hangulatú irodalmi est Iregszemcsén Az Ünnepi Könyvhét Tolna me gyei eseményeinek záróakkordja­ként zajlott vasárnap este nyolc órai kezdettel a Babits Mihály Irodalmi Társaság iregszemcsei rendezvénye, amelyen Csányi László, Miszlai István és Buni Géza vett részt. Másfélórás mű­sorban adtak ízelítőt a közönség­nek a megye irodalmi életéről, a megye íróinak alkotásairól. Eddig tartana a szürkén, rö­viden megfogalmazott tudósítás. Az esemény azonban többet ér­demel ennél. Maga az a tény, hogy az irodalmi esten több mint kétszázan jelentek meg, gondol­kozásra késztet és cáfolni lát­szik az a felfogást, hogy a falu lakosságát nem érdekli az iro­dalom. És mindazoknak megyö- désévé vált ez az érzés, akik részt vettek ezen az esén, mert a kö­zönség bebizonyította, hogy ér­deklődik a művészeteknek ezen ága iránt, szívesen fogadja ezt a kevésbé szórakoztató művészeti ágat, s a forró hangulat, amely az irodalmi est keretében kiala­kult, bizonyság arra is, hogy nemcsak elfogadja a közönség az ehhez hasonló rendezvényt, ha­nem meg is érti, szenvedéllyel élvezi is. sikeréhez jelentősen hoz az a lelkes, önzetlen munka, amit a tanács, László tanácselnök ve- — Kiszler József, a kul- igazgatója, Sipos Jó­könyvtár vezetője yég­Az est zájárult szervező — Fata zetésével túrotthon zsef, a zett.. A műsor után baráti beszél­getésre hívták meg az írókat a helybeliek, s e megbeszélés kere­tében irodalmunkról elmondta vé­leményét a tanácselnök, pedagó­gus és óvónő egyaránt. A vendég­látók kérték a vendégeket, hogy a jövőben is látogassanak el ha­sonló műsorral községükbe. A masxatos cigánygyerek — Most éppen rosszkor jött, egy kis pangás van. Fél órája senki sem• járt a sátor közelé­ben. Ezt Faragó Agnes könyvárusí- tónö mondta a könyvhéten, ami­kor Bonyhádon jártam és egy kis újságiró-»csemegéért« felkeres­tem a központban felállított könyves-sátrat. Ünottan támaszkodtam a sátor tetőzetét tartó oszlopnak és mint aki nagyon ráér, várakoztam. Valahonnan, az autóbuszokra várakozó sokaságból előbukkant egy mezítlábas, rongyos ruhájú, maszatos gyerek. Cigánygyerek, mindjárt láttam rajta, lehetett iagy 6—8 éves. Csupasz lábával végigcsattogott a tér kövezetén és felénk tartott. »Kéregetni jön« — gondoltam és máris azon kezdtem tűnődni, hogy mivel utasítsam el. De a kis cigánygyerek nem hozzám fordult, megállt a pult előtt, a könyvekre tett néhány pénzdarabot s ezt mondta az el­árusító nőnek: — Egy könyvet kérek. M egdöb beütünk. — Mit kérsz kisfiú? — Egy könyvet kérek — is­mételte. — Milyen könyvet? — Egy könyvet. Egy olyan igazi könyvet. Maszatos volt, de mégis olyan édes ezzel a gyermekes naivság- gal. Nem kérdeztük, hol, kitől és mit hallott a könyvről. Azt sem, hogy a pénzt hol vette. Talán cu­korra kapta. De ő valahonnan tudta, hogy nemcsak a cukorka jó dolog, hanem a könyv is — egy olyan igazi könyv. A könyvárus nő — aki nem mint kereskedő, hanem mint irodalombarát tevékenykedett itt, — összekotorta a pénzdarabokat. Persze nem futotta egy -igazi könyvre«. De most ez nem ér­dekes. Levett a polcról egy »igazi könyvet« — tele mese-képekkel és odaadta a kis cigánygyerek­nek. A cigánygyerek futásnak eredt. Utána szóltam: — Gyere vissza fiacskám! Zsebbe nyúltam, s pár forin­tost nyomtam a markába. Én, aki a kéregető cigánygyerekeknek sosem adok ... — Ezen peaig vegyél csokit magadnak. Ugye azt is szereted? — Ühüm — mondta a gyerek s eltűnt a meséskönyvvel és • pár forinttal. Maszatos arca re­pesett az örömtől. A könyvhét értékét nem lehet forintokban kifejezni. BODA FERENC IV. 4, FEJADAG: HÉT LÖVEDÉK Nem szól már a szaxofon a Negroscoban. Az üvegajtó elé (ré­gen riplttyára ment) odahajtották a vaslemezeket. Lakat fityeg raj­tuk, láncon. Az utca: csupa tör­melék. üvegcserép. Buda felől pedig a szovjet tü­zérség ágyúi szólnak és véglg- végigpásztázzák a Duna-partot. Ha egyszer megkezdődik a tü­zelés: szinte mértani pontosság­gal ki lehet számítani, mikor, ho­vá vágódnak a következő gráná­tok. Péter, ragyogó téli délelőtt napfényében áll az ablaknál, a kezében borotvapamacs, az ab­lakpárkányon egy nagy tubus Sa- volin. Miért borotválkozik? In­kább olyan maga-megnyugtatá­sára. hogy minden a normális mederben folyik, hogy ki ne zök­kenjen a megszokott tempóból. Az ajtón kopognak, s Péter az ivóvizes kancsóban maradt csöppnyi vízzel éppen csak leöb­líti az arcán maradt habot. — Bocsánat, uram — mondja egy csendes, nyugodt hang. Péter erre a nyugodt hangra figyel fel. Sokkal figyelemre mél­tóbb hang, mintha valaki segít­ségért kiabálna — mert most a segítségért kiabálás a természe­tes. Ez a nyugodt hang nem. Az ajtóban szürke nadrágos, kék köpenyes férfi áll. Okos, bar­na szem, magas homlok. Körül- pillant a szobában és felméri a helyzetet, akár valami javítani­való munkadarabot. Az ablak: se­hol. oda furnérlemez kell. A kis G rand otel fi r ■ ungaria mosdó fölötti tükör megrepedt, azt meg kell ragasztani. Ezt jelen­ti be és már szöszmötöl is, kala­pál. szöggel a foga közt morog­ja: — Tessék odébb menni egy kicsit. — Péter nézi és úgy érzi magát, mint gyerekkorában, ha valami mesterember járt a ház­nál és anyu megengedte, hogy nézze a bácsit. Ez is olyan bácsi. Még dudorász is a foga közt, egy távoli gépágyúsorozattól sem za­vartatva magát. — Mert. tudja kérem — néz az­tán fel. mikor a furnérlemez már a helyén van — azért megfagyni mégse kell... Ugyan a nóta azt mondja, egy nap a világ, no de hátha nem mindenkinek egy nap... Péter leül az ágy szélére, úgy hallgatja a barnaszemű férfi mo­nológját. Illetve hallgatná, mert bátortalanul kopognak az ajtón és gesztenyebarna hajú. kéksze­mű, fürdőköpenye fölé kisbundát borított lány lép be. Gyorsan be­szél, sietősen. — Legyen szíves átjönni ide a 215-ösbe is... Láttam, hogy ide jött be ... Bocsánat a zavarásért. Jaj, de jó. hogy itt találom, ná- I-im is törött az ablak és úgy fúj a szél. A víz se jön. Legyen szí­ves ... — néz most először a férfi arcára és hirtelen elsápad, és sze­mei tágranyílnak a meglepetés­től. A szerelő pedig úgy néz rá, mint ahogy a tilosba tévedt gye­rekre néz a szigorú apa és szin­te reccsen a hangja: — Hogy kerülsz te ide, Mari­ka? Ezek közé? S van a hangjában valami, ami­re Soós Péter felkapja a fejét. A hölgy pedig, a lány a 215-ös vendége (értem már, kap észbe Péter, értem már a mozdonyve­zető papát!) lehajtja a fejét és vértelenné vált ajakkal suttogja: — Hosszú lenne azt elmondani Béla bácsi. Itt most — tétova mozdulattal int Péter felé — nem alkalmas, érti... Majd beszélünk... És már ki is surrant az ajtón, mint valami megriasztott őz. A kékköpenyes férfi áll a szo­ba közepén, kezében a kalapács, néz az éppen becsukódó ajtóra és valami sóhajfélével együtt tör ki a torkából a mondat: — Tud­ja, uram, milyen rendes szülei vannak ennek a lánynak. Csak tudnám, hogyan került ide... Most Péter adhat információt. Ad is... A másik befejezi a szögelést, s amikor egy újabb, erősödő mo­torbúgással kísért bomBarobba- nás-hullám közeledik: megfogja a 216-os úr karját: — Tessék most lejönni a pin­cébe. Azt hiszem: a dolog most komoly. Nem érdemes fennma­radni. Vagy életunt? És Péter követi engedelmesen. Maga se tudja, miért. A Hungária néhány napja új, kettős arculatot kapott. Az ét­termet és a bárt — a Duna fe­lőli oldalon — már aprófává lőt­ték. A dunai oldalon légvcde'mi ágyú áll, körülötte néhány ho­mokzsák. A gyerekes szülők le­költöztek a pincébe — ahol má­sokkal együtt az egy szál ágyú tüzérei is laknak. A tüzérekből vagy hat-nyolc most is a szalmazsákokon, mat­racokon heverészik, fergeteges kártyázást űznek. S az ajtóban — éppen, amikor Péter és a szerelő leérkezik — feltűnik egy másik csoport ka­tona is. Béla bácsi, a szerelő, aki mindenkit ismer a szállodában, persze a katonákat is ismeri. S még ugratásra van kedve. — Hát tik, komám? Most gyüt- tök le? Hisz most vóna érdemes fennmaradnotok, a röpülő most gyün! — Felőlem gyühet — ad rövid katonai tájékoztatást egy piros parolis tiszt. Gyühet. mert mink a napi adagot kilőttük. Egy nap­ra hét lövedék, oszt kész. Azt ki- lőjjük, ha valami zörög a leve­gőben. A többi már nem az én dolgom. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents