Tolna Megyei Népújság, 1961. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-16 / 113. szám

1061. május 16. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Munkakedv és bizakodás Faluja sorsáért érzett felelős­ség hozta vissza Takács György elvtársat, az idős veterán har­cost Érténybe. — Bármerre jártam a világ­ban, mindig visszahúzott a szí­vem kedves szülőfalumba, s ami­kor megtudtam, hogy segítségre van szükség, szívesen jöttéim — mondotta. Takács György ’ elvtárs élete egyike volt az olyan emberek életútjának, akik fiatalon elje­gyezték magukat a munkásmoz­galommal. A Horthy-Magyaror- szágon emiatt üldöztetésben volt része, s éveken keresztül élt kül­földön. De bármerre is vetette az élet sodra, a kommunista esz­méhez mindig hű maradt. A fel- szabadulás után Budapesten élt, dolgozott, fontos állami funkció­ban. S amióta nyugdíjba ment, azóta is részt kért és vállalt a munkából ott, ahol szükség volt reá. Az elmúlt évben rokonai és is­merősei révén tudomására ju­tott, hogy falujában is döntő vál­tozás állott be: termelőszövetke­zeti községgé alakult át Értény. Az eredmények mellett — mint mondja — hírt kapott a bajok­ról, a nehézségekről is. A két tsz-ben az Ezüstkalászban és az Összefogás Tsz-ben első évben a részes művelést alkalmazták. Is­tállók és gazdasági épületek hiá­nyában nehezen alakult ki a kö­zös állatállomány. A kollektív vezetésben való járatlanság ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy az első gazdasági évben az érténvi tsz-parasztoknak a saját kárukon kellett megfizetniük a Értényi jegyzetek tandíjat. Az év végére alaposan lecsökkent a munkaegység érté­ke. — Ilyen híreket kaptam az én falumból és mint nyugdíjas, ar­ra gondoltam, hazamegyek, s amennyire erőmből telik, segítem falum népét. Sok mindennel kellett foglal koznia Takács elvtársnak, aki állandóan az emberek között volt. Segítette a pártszervezet politikai munkájának (megjavítá­sát, s egyénileg is sokat foglal­kozott az emberekkel, de segí­tett a gyakorlati munkában is. A zárszámadást megelőző időszak­ban, a sok mendemonda hatására az állattenyésztők — mintha csak összebeszéltek volna — nem lát­ták el az állatokat. Itt sürgősen cselekedni kellett és Takács elvtárs a tanács kommunista el­nökével, titkárával, maguk mel­lé állítva néhány olyan párton- kívüli tsz-tagot — mint Korpá- di Lajos és Máj Simon — gon­dozták az állatokat mindaddig, amíg az okos szó hatására hely­re nem állt a rend. A meggyőzés és a személyes példamutatás győzelme volt az, amikor a tsz-tagságban a józan paraszti felfogás kerekedett felül. Bár az idei év tavaszán csaknem mélypontról indultak el. néhány hónap eltelte után felfelé kezdett ívelni az értényi termelőszövet­kezetek fejlődése. — Ma már nincs egv talpalat­nyi olyan föld a község határá­ban. amely meg ne lenne művel­ve. Feilődik az állatállomány is. A területeket egyénekre osztot­tuk fel, teljesen megszüntettük Álom és valóság Amikor Pincehely szövetkezeti község lett, az első közgyűlésen felállt egy tizenkilences veterán kommunista: Papp János. Könyv szerető ember hírében áll a fa­luban. Javasolta, hogy a szövet­kezet Vörösmarty Mihály nevét vegye fel. Bejelentését taps fo­gadta. Vörösmarty nevével indult út­jára a közösségi életre lépett fa­lu, s az egykori görböi kastély­ból, ahol Vörösmarty »törvény gyakornokoskodott« 1825-ben, szö­vetkezeti iroda lett. Nem tartózkodott sokat Gör- bőn, és kevesett érintkezett az emberekkel. A reménytelen sze­relem zárkózottá tette. A nép körében mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott. Apáról-fiúra szálltak a Vörös- marty-mondák. A Csömör-família abban az időben a Huszár féle nyaralóban vincelléreskedett, megőrzött egy szájhagyományt: A kopottruhás »jog-gyakornok« lefogta az ispán kezét, amikor az egy idős jobbágyot arcon akart csapni. Azon az estén a jog-gya­kornokról beszéltek minden job­bágy-putriban. Az ispán, akinél "jog-gyakornokoskodott", megro­vó szavakkal illette. Vörösmarty nem hajlott a feddő szóra, a szí­vére hallgatott. A szíve a sze­génységgel érzett együtt. Becsül­te a munkát, mert ö is korán kez­dett dolgozni. Már kisdiák korá­ban nehéz felfogású úri gyerme­kek tanítását vállalta, hogy tan­díjat fizethessen. Mikor a népregévé lett törté- n étkét hallottam, megértettem, miért állt fel az alakuló közgyű­lésen Papp János és miért fo­gadta kitörő lelkesedéssel a nép a javaslatot. A görböi kastélyból lett szö­vetkezeti ház udvarán állt egy évszázados szilfa, amelyet meg­örökített egyik versében. A szil­fának ma már csak a törzse van meg. A kastély hátsó oldalánál fenyőfa áll, amely mellett a költő órákig szokott állni némán, moz­dulatlanul figyelve a tájat. Rendkívül jó megfigyelő volt. Ha az egykori Huszár féle nya­ralótól nézi a szőlő közül az em­ber a tájat, eléje rajzolódik a »hármashalom« és felelevenednek a »Zalán futásának« jelenetei. Ha a pincehelyi szőlődombok­ról figyelem a tájat, mindig eszembe jut néhány verssor, amit a költő írt: »És újra felvirul a föld Amerre a szem néz. És minden, aki rajta él, Munkára, tettre kész.-» A költő a jövőbe látott! A re­ményekből valóság lett. A hatal­mas, jól müveit táblák, s az egyre gazdagabb, boldogabb nép, amely szabad hazában formálja szépülő életét, a költői álmok beteljesü­lésének útjára lépett. H. T. 32. Még alig pirkadt, amikor ugyan­az a motoros bárka, amely Gloryt a szigetre vitte, elindult Putter kapitánnyal. A kormányos most is a derék Donaldson voít. — Nos Donaldson, most week- endezünk egy igazít. Két-három napot is eltölthetünk a szigeten és aztán meghozzuk a jó hírt. Azt. hogy megtaláltuk miss Gloryt. A többi aztán már majd kialakul. Remélem, a tábornok nem fogja cserbenhagyni a lányát... Donaldson morgott valami vá­laszfélét, mert figyelmét teljesen lekötötte az óriási hadikikötő for­galmában való hájókázás. Már vagy négy órája mentek szinte szó nélkül, óránként vál­tott vezetéssel, amikor várat­lan kérdéssel fordult Putter az őrmesterhez: — Donaldson kérem... — Igen. — Mondja, milyen ember az a doktor ott a szigeten? — Hát... hát olyan vadember féle... Szakállas, borzas és ma­jomfogakból készült nyaklánca van. Ó a sziget varázslója is. — Fura egy orvos lehet... Nem csak olyan kuruzsló féle? — Nem gondolnám, mert a kis­asszonnyal az első tíz percben már csupa orvosi dolgot beszél­tek: — Fiatal? Dolaldson furcsállva nézett a kapitányra. Mi ütött ebbe az em­berbe? Mindenesetre tisztelettu­dóan válaszolt: — Lehet, hogy fiatal. Nem lát­tam a tüskéitől az arcát. Harminc körül biztos van már... A szemei a részes művelést. S most már örül a szívünk annak láttán, hogy tagjaink mennyire összefognak a munkában. Legutóbb is hetven kaszás vágta a lucernát az egyik határrészben, a másikban hat ló- vontatású vetőgéppel vetették a kukoricát. Az asszonyok is kive­szik részüket a munkából, ka­pálnak. egyelik a cukorrépát és a mákot — mondja Takács elv- táns. Munkakedv és bizakodás vál­totta fel Ertényben a néhány hó­nappal ezelőtti tespedést Épít­keznek, kijavítják az állatok kon_. dicióját, növelik a tejhozamot. Ehhez hozzájárul az is, hogy né­hány barkácsoló ezeiynester se­gítségével, újból üzembe helyez­ték az értényi kis vízimalmot. Most már nem kell az értényi tsz-tagoknak a szomszédos köz­ségbe darálni vinni a takar­mányt A vízi meghajtású érté­nyi kis malom 15—20 mázsa ta­karmány darálását végzi el egy nap alatt, csaknem költségmen­tesen. Takács György elvtárs, a „nyu­galomba vonult” veterán, a kom­munistákra jellemző áldozatkész­séggel segít, buzdít és dolgozik. Az egyik nap a szomszédos Nagy kónyi községben járt, s alom­szalmát kért kölcsön a szomszé­dos tsz-től. A következő napon Tengődön látták a szerfás építé­sű sertésszállásra szerzett tető­fedő anyagot. Este pedig pártaktí­vát tartott, amelyre tizenhét párttagot és negyven pártonkí- vülit hívtak meg. — Az a tapasztalatom, hogy a párt szavában bíznak és hallgat­nak a párt szavára az emberek. A meghívottak valamennyien el­jöttek és olyanok is elmondták véleményüket a tsz munkájával kapcsolatban, akik még eddig nyilvánosság előtt nem beszél­tek. Sok jó tapasztalatot szerez­tünk ezen az aktíva-értekezleten, amelyeket hasznosítani tudunk további munkánkban. A nyugdíjas, veterán Takács c-lvtársat a falnia iránt érzett szeretet és a felelősség érzése hozta haza Érténvbe. Mindenütt ott van, ahol segíteni kell. Dol­gozik, szervez, tanácsot ad. És igen sokat és türelmesen egyé­nileg is foglalkozik az emberek­kel. hogy faluja minden lakosá­nak tudatába eljusson és győze­delmeskedjék « párt szava. Pozsonyi Tgnácné I Nem magánügy — A ház környéke olyan, mint­ha pusztulásra ítélték volna. A lakás elhanyagolt, rendetlen. A gyerekeken alig volt ruha. Gon­dozatlanok voltak, ennivaló alig jutott nekik. Előfordult, hogy a vasúti restiben szedték össze az ételmaradékokat — izzó hangon vádolják a tanúk egymás után H. Mihályékat a bírósági tárgyalá­son. H. Mihályék — a férj és a fele­ség egyaránt — olyannyira elha­nyagolták hat kiskorú gyermekü­ket, hogy azokat állami gondo­zásba kellett venni. A legkisebb hat hónapos... H. Mihályékat tartási kötele­zettség elmulasztása, és ifjúság elleni bűntett vádjával vádolja az ügyészség a községi tanács ta­nácstermében, Simontornyán tar­tott bírósági tárgyaláson. A ter­met megtöltik a községbeliek, várják az ítéletet, hiszen a sze­mük előtt játszódott le a H. csa­lád tragédiája. Várják, hogy tisztázódjék: mi­ért kellett állami gondozásba I venni, kivenni a szülők kezéből a hat gyereket, miért került a vád­lottak padjára H. Mihály és fele­sége. Az asszony: Ilyen keresetből nem lehet megélni. Egy szobás la­kásban nem lehet rendet tartani. A férjem nem adta haza a kere­setét. itthagyta a bőrgyárat, el­ment Pestre dolgozni. A férj: Az asszony elhanyagol­ta a háztartást. Én hazaadtam a pénzt és amikor a gyárban letelt a műszak, még elmentem dolgoz­ni máshova, szőlőt kapálni, meg ami munka éppen volt. Azért is mentem el Pestre, mert már nem bírtam, ami itthon volt. A tanúk: Mindkettő hibás. H. Mihály keresett 1500 forintot és még kapott 700 forint családi pótlékot. Ha beosztják, szerényen, de meg tudtak volna élni, a gye­rekeket is rendesen tudták volna nevelni. Ha a férj nem italozott, kártyázott volna állandóan. Azért ment el szőlőt kapálni, hogy bor­hoz jusson. Ezért jutott a gyere­keknek alig más eledel, mint víz­ben főtt krumpli. Az asszony meg legfeljebb segített a férjnek inni. A gyerekeket nem járatták isko­lába. elhanyagoltak voltak. Néha a szomszédok mosdatták meg őket. Vádol minden szó, a hat gyerek sorsáért vádolja a hanyag, ita­lozó, nemtörődöm szülőket. De fi­gyelmeztetnek is a szavak. Arra, hogy a mi társadalmunkban nem lehet közömbös senki számára sem egy család sorsa. A munka­társaknak, a társadalmi szervek­nek már előbb fel kellett volna figyelni arra, mit jelent H. Mi­hály italozása, felesége hanyag­sága. Bizonyára meg lehetett vol­na előzni, hogy idejüssön a csa­lád. Elhangzik a vádbeszéd, a védő­beszédek, s a bíróság kihirdeti az ítéletet. H. Mihályt tartási köte­lezettség elmulasztásának bűntet­tében, ifjúság elleni bűntettben találta bűnösnek, ezért négy hó­napi börtönre..., H. Mihálynét tartási kötelezettség elmulasztá­sának bűntettében, ifjúság elleni bűntettben találta bűnösnek, ezért öt hónapi börtönre ítéli. Látszik a hallgatók arcán, egyetértenek a bíró indoklásával. H. Mihály iszákos, kártyás volt, H. Mihályné nem dolgozott és helyzetükért az államot, a társa­dalmat okolták. A gyerekek éheztek, hiányos öltözetük miatt nem járhattak iskolába. Nem az objektív körülmények tették ezt, hanem a szülők nemtörődömsége, felelőtlensége a családdal szem­ben. H. Mihálynak valóban nem volt nagy keresete, de ha ezt a ke­resetet beosztják — majd három­száz forint jut minden gyerekre havonta, ha a keresetet vesszük —, ha szerényen is, de meg tud­tak volna élni, biztosították volna a hat gyerek testi, szellemi fejlő­dését. A felelősség egyformán terheli az italozó férjet és a ha­nyag feleséget. A H. család sorsa intő példa a társadalomnak is; az ilyen eset már nem magánügy, nem lehet közömbös senki számára hat gye­rek sorsa, a szülők magatartása. B. I. Ismeretlen négytalólctos > lottózó a megyében Az elmúlt heti lottó-húzás is hozott sikert, sok pénzt a megyé­ben egy lottózónak. Tegnap dél­előtt jelentette szerkesztőségünk­nek az Országos Takarékpénztár szekszárdi fiókja, hogy a 19. heti játékhéten a megyéből egy eddig névszerint ismeretlen lottózó, a 2 825 203-as számú szelvényén négy találatot ért el. A nyeremény 43 080 forint. Jánossy Zoltán .• Tikiti (A VAKOK SZIGETE) nagyon rendesek. Okosnak lát­szik. — Hm. Aztán megint nem beszéltek, Donaldson átvette a kormányt, a kapitány pedig behúzódott a ka- jíitbe, hogy aludjon egy órácskát A legutóbbi idők huzamos álmat­lansága még az ő acél-szervezetét is (megviselte. Letelt az óra. Váltani kellett volna, de amikor az őrmester lát­ta, hogy milyen mélyen alszik a parancsnoka — úgy mint egy já­tékban elfáradt kisgyerek —, visz- szaült a kormányhoz. Hogy el ne nyomja az álom. dúdolgatni kez­dett. Még szerencse, hogy a halak nem hallanak. Elszörnyedve me­nekültek volna a bárka közeléből, mert bizony a derék Donaldson- nak a jó hallás nem volt éppen erős oldala. Amikor Putter felébredt, már csak egy jó órányira ha voltak a szigettől. Dörögve fúrta magát előre a motoros, de Putternek na­gyon kevés volt a sebesség. Más­fél fokozattal előbbre tolta a gáz­kart, majdnem a piros vonalig, ahol ott állt a figyelmeztetés: -Csak végveszélyben!« Ugyanott kötött ki Donaldson, ahol először Uitaka-Ti mutatta neki. Néhányszor megtúráztatta a motort, megnyomta a bárka kürt­jeit is, hogy jelezze az érkezésü­ket. Mire kiszálltak, néhány benn­szülött már előkerült és rémülve nézte a hatalmas fehér urakat, akik evező és vitorla nélkül is tudnak a vízen haladni. Nem értették egymás beszédét, de Putternek eszébe jutott a meg oldás: — Miene-no... Uitaka-Ti... — O, ooó — nevettek a benn­szülöttek és megindultak a kapi­tány előtt. A következő percben már lélekszakadva rohant elébük Uitaka-Ti, akivel a kapitány ba­rátságosan kezet rázott és aki Donaldsonnak egyenesen a nya­kába borult. A falu szélső házait is elérték már, de sem Glory, sem Miene-no még nem került elő. Putter nem győzte tovább türelemmel: — Uitaka-Ti, miss Glory hol van? Uitaka-Ti a sziget ellenkező ol­dala felé mutatott. — Elmentek halászni... Miss Glory, Miene-no és tizenkét férfi... Nemsokára jönnek. Putter bosszúsan füttyentett egyet, aztán Uitaka-Ti vezetésé­vel elmentek Glory kunyhójába. Alan megismerte a képet az ezüstkeretben. Közelebb hajolt, hogy jobban megnézze és akkor véletlenül leütötte a kép előtt a virágot. Az orchidea leesett a porba. XII. A halászat a tervezett időnél sokkal tovább tartott. Alan Put­ter már majd megette az öklét türelmetlenségében, de sokkal többet nem tehetett, mint, hogy várjon tovább nyugodtan. — Nem nekem találták ki a tétlenséget Donaldson... — fordult az őrmesterhez —, valami hossza­sat kellene csinálni addig, amíg visszajönnek. — Miért ne mehetnénk elébük? A kapitány nagyot csapott a sa­ját homlokára: — Nahát, hogy a legegyszerűbb megoldás nem jutott eszembe... Igaza van, men ün'*. M g'^eres- sük Uitaka-Tit (nehéz neve van ennek a fiúnak, úgy éljek), majd ő elvezet... Félórányi bolyongás után ered­ménytelenül baktattak vissza a kunyhóhoz. Nem találták az egyetlen em­bert, akivel meg tudták volna ér­tetni magukat és aki a bárkát el­vezényelhette volna a halászat helyére. Nemsokára megszólalt a dob. Furcsa, gyors, szaggatott pergetés után három tompa ütés, aztán megint elölről. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents