Tolna Megyei Népújság, 1961. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
% és a társadalmi haladásért harcold embereket!-----L.-I.J.1 11 -..J i-i—i.r- : r:-. J". ■—m. a -J . ■, rra-.": ;■!■■■ ■ jimi;■ i , i —n ■ ..... - ... ... — ... ™«»™MMrg=aiaaaa C fet'i 'A kisvendéglőben nagy a forgalom. Ilyenkor fizetési napokon különösen nagy keletje van a sörnek. Ismerős arcok ülnek az asztaloknál. Közöttük foglalok helyet. Az asztaltársaság tagjainak figyelme Feri bácsi felé fordul. Az idős ember két könyökével az asztalra támaszkodik, ránk néz és beszélni kezd. Szavai nyomán életének egy régi emléke rajzolódik ki előttünk. Egy régi május 1-i emlék története... * — Már jó harminc esztendeje történt, amit most elmesélek — kezdte az öreg. — Városban éltünk akkoriban mi, ketten, Karcsi, meg én. Vasúti hordárok is voltunk, aztán meg szenet is lapátoltunk. Aludtunk utcán, padokon és a pincében is. Lassanként azután mindenből kikoptunk, mert munkát, lakást nehéz volt találni. Meleg tavaszi este volt. Az utcák lámpáinak fénye ráhullott a járókelőkre. Az utcán céltalanul sétáltunk és a színes kirakatokat nézegettük. ■— Te csak ne nézegesd ezeket a kirakatokat — mondta hirtelen Karcsi. Ezek nem nekünk valók. Miután szállást nem találtunk, két éjszakát a parkban töltöttünk. Ülve aludtunk a padokon, hogy a rendőröknek fel ne tűnjék A következő éjjel mégis bevittek bennünket és reggelig a dohosszagú cellában voltunk. Reggel azután a rendőrparancsnok elé kerültünk. Szúróstekintetű, szemüveges pa- ,n rancsnok volt. Szemén a szemüveg olyan, mintha messzelátón nézne bennünket. — Maguk dolgoztak már életükben? — kérdezte ordítozva. — Igen, kérem, kőművesek vagyunk. Hordárok is voltunk, meg alkalmi munkákat is végeztünk már — válaszoltam. — Maguknak az is munka? A félelemtől csendesen hallgattunk. Amikor a rendőrparancsnok levette a szemüvegét, kipirult arccal tovább ordítozta felénk: — A börtönbe akarnak kerülni? — Nem, egyáltalán nem ... — feleltem. — Az ilyen alakoknak, mint maguk, havat kellene lapátolni. — De áprilisban nincs már búeii r • Baráti népek küldöttei tua/usa hó — szólt közbe Karcsi, aki eddig szólni sem mert félelmében. Ezután figyelmeztetett a parancsnok, ha még egyszer a pádon alszunk... és utána kirúgott az utcára bennünket. Azon a napon sem találtunk munkát és estig az utcákat róttuk. Egyszer csak Karcsi megállt egy frissen festett pad előtt a parkban. A pádon horkolva aludt egy nagybaj uszú ember. Elnyűtt téli sapkáját mélyen a szemébe húzta. — Keltsük fel — mondta Karcsi — elmúlhatott már tíz óra. Ha itt találja a rendőr, beviszi az öreget. — Igazad van — válaszoltam és erősen megráztam a mélyen alvó ember vállát. Az öreg nehezen ébredt, s amikor felült a pádon, nagyot nyújtózott és szemeit dörzsölve szólt hozzánk: — Éjjeliőr vagyok, kérem — mondta és hatalmasat ásított. — Ez mind az én körzetem — mutatta és kezével egy széles körívet rajzolt elénk. Az öreg mozdulatából nem lehetett pontosan tudni, hogy Mohácsot is beleérti-e, vagy csak Baja külvárosáról beszél. A nagybajuszú éjjeliőr feltá- pászkodott ezután és lassan elindultunk egymás mellett, hármasban. — Lajos bácsinak hívnak — mondta később, csak úgy, járás közben. Ezután hallgattunk és szótlanul ballagtunk egymás mellett. Féloldalról láttam, hogy Lajos bácsi időnként végignéz rajtunk. Később aztán megszólalt: — Aztán merre laknak? — Nincs lakásunk — feleltem. Ismét hosszú ideig a csend telepedett közénk. Időbe telt, amig az öreg éjjeliőr megemésztette a válaszunkat. Halkan szólalt meg ismét: — Akkor maguk nagyon szegények lehetnek. Mindketten ráhagytuk. Karcsi még azt is elmondta, hogy tegnap az éjszakát a rendőrségen töltöttük. Elmesélte a szemüveges parancsnokot is. Lajos bácsi szótlanul végighallgatta, majd csendesen, fogai között szűrve a szavakat így szólt: — Ott. a sarkon, a Sugovica partján van egy deszkabódé. 3 ott 3 Padok is vannak benne, elalhatnak ma éjszaka. 3-4 Csendesen indultunk a víz3 felé. Az éjjeliőr kinyitotta az4 ajtót és amikor mindhárman« bent voltunk már, a kulccsal« belülről bezárta az ajtót A bó-« déban összetolt két padot és ő 3 is lefeküdt. 3 — Maga is itt alszik? — kér- 31 dezte meglepődve Karcsi. 5 — Persze. Nekem építették.« — De hiszen maga éjjeliőr, jj 4 — Nem baj az, kérem — le-« gyintett az öreg, — az éjjeli-3 őröknek is kell aludni azért, 3 nem?! Ezután mindhárman lefeküd-3 tünk. Kemények voltak a pa-« dók és szikkadtak, de így mégis« jobb volt, mint kint az utcán.« Hajnalodott már, amikor Lajos« bácsi felrázott bennünket. « — Ébresztő — mondta mo-3 solyogva, gyerünk reggelizni. « — Hová? — kérdeztem. ‘— Hozzánk — felelte. " Egymásra néztünk Karcsival,« nem szóltunk semmit. Úgy sem« tudtuk volna megmondani már,« hogy mikor reggeliztünk utol-« jára. A gyengén derengő haj-« nali világosságban elindultunk« a város központjába, amerre az öreg vezetett nünket. Hatalmas bérházban,« egy saroklakásban lakott Lajos« bácsi feleségével. Kicsi volt a3 lakás, a szobában kopott búto-I rok. A felesége nem szólt sem-3 mit. Gőzölgő tejeskávét tett 3 elénk és kenyeret. A kávé szí-3 nén aranysárga cseppecskék 3 úsztak. Ck is ezt reggelizték.« Reggeli után mindent megkö-3 szűntünk és elbúcsúztunk a 3 kedves öregektől. 3 • 4 4 Amikor kiléptünk az utcára,3 ránéztem Karcsira. Láttam, 3 hogy fényesek a szemei és kö-3 vér könnycseppek nedvesítették 3 meg az arcát. Az utcán gyüle-3 keztek már titkon az emberek. 3 Az éjszakai szállásunk deszka-3 falain plakátok voltak felra-; gasztva. Munkások, diákok és3 parasztok gyülekeztek az utcán, • akik a május 1-ét csak titkon,« illegálisan ünnepelhették. De 3 megünnepelték akkor is .,. Mi 3 is közibük álltunk Karcsival. 3 Szép, meleg május 1-i reggeli volt... Sohasem fogom eIfe-3 ledni azt a napot — mondta 3 Feri bácsi, janikor befejezte* emlékezését. 3 Fekete Lászlói 3 1959. május. Vietnami vendégek a Paksi Konzervgyárban. Fejzi Hodzsa, az albániai Skutariból jött el — két társával —4 hogy két évig hazánkban tanulja a sajtgyártás mesterségét. A múlt év őszén NDK-beli és nyugatnémet szakszervezeti veze« tők látogattak meg több Tolna megyei építkezést. A német vendé« gek szekszárdi építőmunkások társaságában. * A megye minden részéből jöttek iszonyok két évvel ezelőtt a szekszárdi asszonytalálkozóra, amelyen egy bolgár nőküldöttség is részt vett. A nagykónyi sszonyok népviseletbe öltöztetett irhával ajándékozták meg a 'riildöttség veze- íjét. * Zekeria Sertel török békeharcos, a Béke-Világtanács tagja 1955- ben látogatott cl hazánkba, vendége • volt Szekszárd városnak is. Képünkön Dudái Antal megyei tanácstaggal és Mrntz Jánossal, a «UnmLaium akkori igazgatóhelyettesével beszélget a kedves vendég*
