Tolna Megyei Népújság, 1961. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-27 / 98. szám
V £96L^április2L TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO Hőgyészi változások í j tervek, új feladatok a hőgyészi Új Rúrázda Tsz-ben A hőgyészi Uj Barázda Termelőszövetkezet rosszul zárt az eirhúit esztendőben. A szövetkezeti tagok nem érezték magukénak a közöst, a sok kezdeti nehézség elvett^ kedvüket a munkától. Az ebből eredő hanyagság, felelőtlenség, fegyelmezetlenség, a gazdasági eredményekben bosszulta meg magát, abban, hogy a közös sem gyarapodott, de keveset vittek haza a szövetkezet tagjai is az osztalékból. Tanulva a múlt év hibáiból, idén komolyan munkához fogtak a • hőgyésziek Szép terveket készítettek. olyan terveket, amelyeknek megvalósítása megváltoztatja, élvonalba emeli majd a termelőszövetkezetet. Mert Hőgyé- szeh ehhez minden adottság megvan. Százötvenezer tojás Múlt évben is kísérleteztek baromfitenyésztéssel. Eladtak 6000 rántanivaló csirkét, s minden csirke 4 forint tiszta hasznot hozott már a kezdet i kezdetén a sző vetkezetnek. A tavalyi csirkékből kitenyésztettek 500 tyúkból álló tojóállományt, ezek tojásaiból idén szerződésre eladnak a Bajai Keltető Intézetnek 50 000 lllav tenyésztojást. Minden tenyésztő- szaporítóház építését. tájára tojógyárat létesítenek négyezer tojolétszámmal. A halastó területét Ötszörösére növelik Megkezdték 14 holdas halastavuk bővítését. Az állami segítség mellett a tsz biztosítja a beruházáshoz a munkaerőt és a fuvart. A 14 holdas halastavat 74 holdra bővítik. Múlt évben 40 mázsa halat adtak el, ha elkészül a tobővítés, 300 mázsa halat tudnak eladni. A halastó mellé 2000 libát telepítenek. Most vásárolnak bontásra kerülő épületeket, s ezek anyagából hamarosan megkezdik a libaól építését a tó mellett. A tó völgyében húzódó réteket pedig pulykatenyésztéssel hasznosítják Pulykákból ugyancsak kétezret terveznek tenyészteni. Forrásvizekből öntözik a kertészetet Idén a Kapos völgyében, a Csi- csó dűlőben 13 holdon kertészkednek. A kertet árasztással öntözik forrásvizekből. Még idén háromszázötvenről nyolcszázra emelik a melegágyi ablakok számát és megkezdik egy fűthető jás után 40 fillér nagyüzemi felárat kapnak. Még az idén ezerötszázra emelik a tojóállományt, így jövőre már 150 000 tojást adhatnak el. A baromfitenyésztés távlati tér vét is elkészítették. Vásároltak a gépállomástól két épületet, amelyekből az állami gazdaság minJövőre már 30 holdon kertészkednek. jól kihasználják az öntözés lehetőségeit. A hőgyésziek a kertből ellátják majd a helyi piacot, de szerződésre is termelnek paprikát, paradicsomot,, káposztát, hagymát. A kertészetből 170 000 forint bevételt terveznek. A pártélet hírei A paksi járási pártbizottság és a járási tanács együttes ülést tartott az elmúlt napokban. Az ülésen részt vettek a pártbizottsági tagok, párttitkárok, járási tanácstagok, tsz-elnökök, vállalatok és hivatalok vezetői. Az ülésen a mezőgazdaság időszerű kérdéseivel, valamint a járási bíróság tevékenységével és a népi ülnökök munkájával foglalkoztak. * A mázai téglagyár üzemi párt- szervezete az ifjúság neveléséről tárgyalt legutóbb megtartott taggyűlésén. A taggyűlés határozatot hozott az ifjúsági munka megjavítására, amelyhez az üzemi pártszervezet konkrét segítséget ad. * Az MSZMP gyönki járási végrehajtó bizottsági ül&én, amelyet április 20-án tartottak Gyünkön, a tavaszi mezőgazdasági munkák értékelésén kívül az ösztönző módszerek helyes alkalmazásával foglalkoztak. Különösen sok szó esett a munkaerő elosztásáról és a premizálás módszereiről. A VB-ülésen a megyei párt- bizottság mezőgazdasági osztálya részéről György József elvtárs vett részt, és hozzászólásában többek között a területek egyénekre történő felosztását javasolta. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy a tsz-ekben nagy súlyt kell helyezni majd a szénabetakarításra, amelyet a tsz- tagok közös összefogásával lehet megoldani. • A tamási járás párt-alapszer- vezetei vezetőségi üléseken a párt szervezeti megerősítésével, valamint a mezőgazdasági munkák helyzetével foglalkoztak. Három alapszervezet taggyűlést hívott össze. A taggyűléseken a hiányos vezetőségeket egészítették ki. * A dombóvári MÁV talpfatelítő üzemi pártszervezete a Politikai Bizottság 1060. évi szeptemberi határozata és a járási oárt vb. határozata szellemében taggyűlésen értékelte a fenti határozatok ''é'Tí'hn itását. A taggyűlésen aktív vita alakult ki. A jelenlévő 49 párttag közül tizennyolcán kértek szót. Beszéltek az eredményekről, bíráltak és javaslatokat tettek a hibák kijavítására. A határozatok végrehajtásában — állapították meg a taggyűlésen — több kommunista példát mutatott. Kiemelték Ari Sándor munkabrigádját, amely a normarendezés után jó munkájával javította teljesítményét. Aránylag rövid idő alatt elérték a 100 százalékot, sőt jelenleg már túl is szárnyalják, s ezzel a többi brigádoknak példát mutatnak. Részes helyett premizálás Az elmúlt évben nagyon rossz tapasztalatokat szereztek a részesműveléssel. Éz a díjazási módszer rontotta a munkaerkölcsöt és az emberek viszonyát a közös vagyonhoz. A részesművelés nem ösztönzött jó munkára Sem. Erre példa: 16 hold részesbe adott kukoricát kellett lesi- lózni, mert nem kapálták meg. A kukorica átlagtermése 8 mázsa, az ugyancsak részesbe adott burgonya átlagtermése 45 mázsa, a napraforgóé pedig .1,8 mázsa volt holdanként. A részesművelés tehát megbukott Hőgyészen. Idén a terven felül termelt mennyiségből premizálnak. Kukoricából 50, burgonyából 30, napraforgóból 25 százalékot osztanak ki a terven felüli mennyiségből prémiumként. A kertészeti dolgozókat a terven felüli pénzbevételből jutal- ’ mázzák. A premizálás máris megmutatja jó hatását A tavaszi munkákkal jól áll a hőgyészi Uj Barázda Tsz. a kukoricának több mint felét elvetették, kiegvslték és megkapálták a napraforgót, kapálják a zöldborsót. Hegszilárdult a munkafegyelem A hőgyészi Uj Barázda Tsz- ben újjáválasztották a vezetőséget: az igazgatóságot, az ellenőrző és a fegyelmi bizottságot. A tsz-gazdák közgyűlésé komolyan foglalkozott a munkafegyelemmel és úgy döntött: büntessék meg azokat, akik igazolatlanul távolmaradnak a közös munkákból. P.IIÍÍ j:i. Tin..,. nI. Igazolatlan mulasztás esetén ißJIÜUlK UUfB3K0ITS10Ű 2—5—10 munkaegység-levonást alkalmaznak és a fegyelemsértőjpr^Dunakömlődön befejezték a büntetésének eeyik formája az is, -----l-"'-—*■ --—T--— h ogy pénzben kell megtéríteni az okozott kárt. A hőgyészi tsz-gazdák komolyan veszik elhatározásukat. Szép terveiket meg akarják valósítani. Ezért veszik nagyon komolyan a munkafegyelmet is. A szövetkezet javát akaró többség egységesen fellép azokkal szemben, akik csak egyéni boldogságukat keresik még akkor is, ha ennek a közösség látja kárát.- is - OS A kereskedelem május 1-i készülődése Mint minden évben, a kereskedelem idén is felkészült május 1-re. Többek között forgalomba hoznak erre a napra mintegy harminc mázsa virslit. Az idei évben, minden rendelés; igényt ki tudnak elégíteni. A forgalomba kerülő menyiség 10—12 százatokkal tpbb a tavalyinál. A szokásos heti átlagnál jóval nagyobb mennyiségű húst és hús- készítményt hoznak forgalomba az ünnepek előtt. Tavaly 21 község volt bekapcsolva a május 1-e "'őtti húsellátásba. Idén pedig 52 községben árusítanak friss húst. Kenyér és péksütemény megfelelő mennyiségben kerül forgalomba. A boltosokat utasították, hogy vegyék számba az Ünnepi igényeket és ennek megfelelően rendeljenek a sütőüzemekből. Legtöbb helyen, — ha ,az időjárás. arra alkalmas lesz — megnyílik a sörkert. Mivel május 1-én közkedvelt ital a sör, a kereskedelem gondoskodott a kellő ellátásról. Mintegy 2500 hektoliter sört hoznak forgalomba, többet a tavalyinál. Ezen kívül természetesen jelentős mennyiségű bort is forgalomba hoznak. Mivel nagyon megnőtt a kereslet a különböző alkoholmentes üdítő italok iránt, igen nagy mennyiségű gyümölcslé és málnaszörp kerül az üzletekbe. A második negyedévben a rohamosan növekvő igények kielégítésére még- egyszer annyi gyümölcslevet hoznak forgalomba, mint az első negyedben Ennek megfelelően ki tudják elégíteni majd az ünnepekben a gyümölcslé kedvelők igényét is. Szekszárfjon a művelődési otthon udvarán ifjúsági majális lesz. Itt felállítanak egy pavilont, amelyben csak alkohol- mentes üdítő Italokat lehet kapni. A sörkertben az ünnep alkalmából na- - bált rendeznek. A sörkert egyik részében ezen a napon lacikonyhát is üzemeltetnek. örsi Ferenc: Kilóg a lóláb című vígjátékával vendégszerepei megyénkben a Déryné Színház Az Állami Déryné Színház társulata Örsi Ferenc: Kilóg a lóláb című vígjátékával vendégszerepei megyénkben. A darabban a szerző mai témát dolgoz fel ötletesen, sok fordulattal. A színház művészei hangulatos, fordulatos előadásban hozták színre a darabot. Külön elismerés illeti Vá* rady György rendező munkáját, aki sok ötlettel, mai felfogásban, ió értelmezésben dolgozta színre Örsi vígjátékát. László Endre a dalbetétek zenéjénél népi motívumokat alkalmazott. Berényi Ottó, Vajda Dezső, Szántó Margit, Blaha Márta és Németh József színészi teljesítménye figyelemre méltó. Tegnap Szakálybah tartott előadást a Déryné Színház, a további előadások helye és időpontja: Április 27-én öcsényben, 28-án Regölyben. 29-én Döbröközön, 30-:' . Kisvejkén, május 1-én Gerjenben, 2-án Decsen, 3-án Szedresen, 4-én Dunaszentgyör- gyön kerül sor előadásra. villanyhálózat bővítését, amelyre 220 449 forintot költöttek. Az idei év községfejlesztési beruházásaiból még járdát építenek Duna- kömlödön, amelyhez a szükséges '2 000 járdalapot már megrendelte a községi tanács. Ezzel befejeződik a községben a járdaépítés is, amelyre több mint 100 ezer forintot költenek. A lakosság társadalmi munkával is részt vesz a község szépítési munkálataiban, a társadalmi munka értéke 5925 forint. 18. Nyakában sárgásfehéren virított a varázslók lánca, míg hosz- szú, kényelmes léptekkel a tanácskozó hely felé tartott. Ott egyetlen mozdulattal elhallgattatta a tam-tam verőket és tőle egészen idegen, kemény hangon kiadta az első varázslói parancsát: — Gyűlést doboljatok... — és a nyomaték kedvéért rámutatott a láncra. A két férfi elámulva ismerte fel a jelvényt, és minden gondolkozás nélkül verni kezdte a gyűlésre hívó jeleket. — Egészen jól kezdődik, csak tovább is ilyen simán menjen Jánossy Zoltán: Zjkiti ;(A VAKOK SZIGETE) fig látók vezették őket. Egy öreg- — Lám, á babonának is van Bletoen-. ejabb nyertesek A . játékhéten az Y 008 782. számú szelvényével 12 találatot ért el Oláh Lajos, a megyei tanács dolgozója. A nyeremény kifizetésére a mai napon, csütörtö- ln kerül sor. Ugyanezen a játékhéten egy szerencsés lottózó is akadt Szek- szárdon. Molnár István, a Csatorna és Vízmű dolgozója a 2 844 961. számú szelvényével négy találatot ért el. Nyereménye mint egy 42 000 forint. Mindkét szelvényt a szekszárdi lottózóban vásárolták. törvényszerűségei vannak. Csak azt rajongják körül, aki fent van, és aki még feljebb fog kerülni — és ha ez igaz, akkor minden oka meglehet az elégedettségre. Valóságos udvar veszi kßtül és az asz- szonyok is megkülönböztetett kedvességgel és figyelemmel bánnak vele. Ö a házigazda, de mindenki olyan »hozzá, mintha ő lenne a legkedvesebb vendég. Nyíltan és szemtől-szembe dicsérik és jóslatokba bocsátkoznak a jövőjét embert a lánya hozott a hátán, néha haszna... — futott végig a Putter kapitány a bárpult me!- pedig csupa seb volt a' fiatalasz- gondolat Miéne-no agyán, aztán lől undorodva nézi ezt a »pojáca szony bőre. gyorsan számbavette a megjelen- cirkuszt« — ahogyan ő elnevezte — Ezen a gyűlésen még a fél- teket és kezét felemelve beszélni a tábornok körüli kavargást. V;- ...... , . . holtak is itt akarnak lenni — ál- kezdett. szolyogva gondol arra, hogy gondolta Miene-no es karbafont i&pitotta meg az orvos és már- ,.TT előbb-utóbb neki is oda kell majd kézzel várta, hogy összegyülekez- mar bánni kezdte, hogy belekez- vu' mennie az »örcg«-hez és mondae®u'SZ ^a*íoss?f' .. , dett ebbe a vakmerőén kockáza-- A néger zenekar minden ereje- nia kell néhány banális semmiTudta, hogy egy oi a alatt a leg- ^os y^Halkozäsba. Most már azon- vei és igyekezetével azon van, söget legalább. Ez a ma délelőtti távolabb lakok is ideérkezhetnek, ban nem volt visszaút. A tani- hogy minél nagyobb zajt üssön, »kihallgatás« még mindig nagyon tehát ezt az időt kell kihasználni jam ver^e a gyülekezőt, már min- Nem sikertelenül. A vendégek fekszi a gyomrát, de a legfőbb ók, arra, hogy pontosan kidolgozza a tjenjíj tudja, hogy jönni kell és már különben is nagy kedvükben amiért húzza-halnsztia a tábor- haditervet. A legkisebb hiba is m£r nagy0n sokan itt is vannak, vannak és náluk a kedv hangos- nokkal való beszélgetést, valami vegzetes eredménnyel járhat, na s jutják őt a kör közepén, s lát- kodásban nyilvánul meg. Egymás egészen más. Idegesen, de felt Tina valamit ... nem lesz ügyes, vagy na vamum jak a nyakán a sérthetetlen jel- szavát is alig értik, de hiszen nés nélkül néz az órájára. Mind- elront, nemhogy nőm választjuk vényt, mindegy. Nem ilyenkor kell okos járt éifél. Glorynak két óra múlrvort iroi"i7elnnolr handm pOVf>nP- . . ... . . . . . „ .. . • 3_.i * _ i__n ' LA ___1 h iszen nés nélkül néz az órájára. Mindmeg varázslónak, hanem egyenesen felkoncolják... — ötven az ötvenhez... — száItt már csak a teljes hidegvér dolgokat mondani és gondolkozni va indulnia kell és még itt táncol, segíthet. A gyülekezés teljes'né- még józanul sem nagyon érdemes, látszólag gondtalanul: egészséges, maságban folyik. Egyetlen hang Mulatni, mulatni! így szép az vidám kacagása átcsilinpeli ezt a zalékolta le magában a valószí- sern esjk. Az a szabály, hogy csak élet, sőt csak így szép az élet és bábeli zenebonát. Az apja néhnnűséget és sokért nem adta volna, a gyűlés vécén szabad megszó- jó a gin és nagyszerű a cocktail, néha összenéz a lanvava1,. de a ha már túl lehetne az egészen. El- ja]n; Aki előbb megszólal annak olvan raffináltan nagyszerű. vendégei nem engednek időt . arkészült a legrosszabbra is. de a a következő gyűlésig fahánccsal Kavarog a garden-party ele- ra, hogy ecy táncra legajább fol- legjobbat remélte. Fütyült az bekötik a száját, amit csak na- dáns és jól válogatott társasága, kérje a saját lányát, egész varázslói cirkuszra, de most p0nta egyszer — napnyugtakor — Sok az egyenruha. Tengerészek, — Vén gonosztevő — hosszanllíílí-llnS knmolvan VP£l2 k(?ll ist" Tr/slanl- let onmrí I/-J erő omírr mao' rnníilÁlr n . Ir ícÁrlóti ú 11 nmc prf.'gd j 'orlilr Pnttor Qót'ü r» r\ modo inrlnl halálos komolyan végig kell játszani a játékot vehet le annyi időre, amíg mez- repülők, a. kísérleti állomás e"'sz ' odik Putter, aztán ő maga indul vacsorázik és a következő gyűlő- parancsnoki kara az ünnepelt kő- Glory felé, hogy figyelmeztesse a Gyülekezni kezdtek az embe- sen ajándékot kell adnia a va- zelóbe törekszik. Cumberlty tó- ányt a megbeszélésük szerinti rek. Még olyanok is jöttek, akik rázslónak. amiért elégeti a háncs- bőrnek jóleső érzéssel veszi tudó- indulásra, már egyáltalán nem láttak, a fé- szájkosarat. másul a népszerűségét. Ennek is (Folytatjuk) /