Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-19 / 67. szám

s IRODALO 'MüuééMÍ’ M NÉPMŰVELÉS ü Jlln a It&ttL A napokban ijedthangú levelet kaptam Tera nénémtől, hogy amint tehetem, azon nyomban ugorjak le hozzájuk, mert igen komoly bajok vannak Lina néni körül, aki anyja ennek a Terá- nak, nekem pedig magam se tu­dom pontosan, milyen rokonom: talán apám nagynénje. Nem az első eset már, hogy családi keve­redések eligazítását kérik tőlem, ezt se tagadhatom meg, gondol­tam, és megírtam neki, hogy va­sárnap a déli vonattal lefutok hozzájuk. Tera néném ugyan nem jött ki elém egészen az állomásig, de amint befordultam a főutcára, ott várt a bolt sarkán, fekete nagykendősen. — Nem hagyhatom sokáig ma­gára anyámat — mondta, amint illő módon köszöntöttük egymást. — Fönt van még az ebéd, aztán nem jól lát szegény, még utóbb valami bajt csinál. Hát csak azért — tette hozzá, s már indul­tunk is. Megkérdeztem szokás szerint, hogy vannak, egészségesek-e, s akkor Tera megfogta a karomat. — Baj van anyával — nézett föl rám ijedten. — Bolondságot akar csinálni az öreg fejével. . És elmondta jobbra-balra te- kintgetve, hogy Lina néni — s ezért most már se nappaluk, se "éjszakájuk — minden áron be akar lépni a szövetkezetbe. Ezen az első pillanatban mo­solyognom kellett. átfogtam Tera néném hajlott vállát és el­indultunk megint a régi, kis ház felé. Tera egész úton beszélt, nagyon kért, hogy vegyem elő az öregasszonyt, ne csináljon ilyen bolondságot, ne törje ilyenen a fejét, hiszen megvan itt mindene, igazán nem panaszkodhat. Ö, mármint Tera az elmúlt eszten­dőben is megkeresett kétszáz- negyven egységet, van baromfi­juk. disznót is vágtak, hiszen tu­dom, nekem is küldtek belőle egy kis kóstolót, de hát sajnos nem volt több, mert az idén kevesebb tölteléket csináltak. Belekaroltam, úgy léptünk be a sáros udvarra. — Csak mosd meg a fejét, mosd meg! — unszolt duzzogva. — De azt nehogy megmondd ám, hogy én biztattalak, hallod! Megint mosolyogtam és már bent is -voltunk a konyhában. Fi­nom tyúkleves illata csapta meg az orromat, szemüvegem megho- mályosodott a gőztől, le kellett vennem. Hangosan köszöntem, s akkor megszólalt a sarokban Lina néni, elég rekedt, de élénk han­gon. — Nohát, nohát! Itt vagyok, itt ülök, nehogy másutt keress, hal­lod! Odafordultam, lehajoltam hoz­zá, mert alacsonyan ült, egy kis zsámolykán. Köszöntem, kezet is nyújtottam. — Jó, jó — mondta és beleka­paszkodott a karomba, felállt. — Igen meleg van ott. Nem bírom én a meleget — és indulni akart a szoba felé, még mindig a ke­zemet fogva. — Tüzel ez a Tera. A tyúk végett. Nehezen puhul. Csak tüzelj, tüzelj, úgy sincs más dolgod! No gyere fiam. — Mennyi idős is vagy te most? Megmondtam és Tera néném szemét kerestem, hogy kérdezzek tőle valamit. — Hazudsz! — torpant meg Lina néni, amint az éveim szá­mát meghallotta. — Hazudsz hát! Iszen te fiatalabb vagy sokkal a mi Janinknál. Igaz-e Tera? — Fiatalabb hát — hagyta rá a lánya és intett a szemével, hogy menjek be Lina nénivel a szobá­ba. Hát indultam. — Hol vagy te még az ötventől, huhú! — motyorgott az öreg és nehezen rakogatta lábát a szoba­ajtó felé. — Hazudtok ti nekem, valahányan vagytok! Nézze meg az ember! Téra is azt mondja, hogy hatvannégy esztendős. Pe­dig csak hatvanhárom. Tudom én. No gyere, gyere — és meg­támaszkodott az ajtófában, visz- szafordult a konyhába. — Tera — mondta szigorúan — bort is hozz! Férfiember nem lehet el anélkül. Igaz-e? Mondtam erre valami szabad- kozás félét, de megakasztott. — Jó, jó, tudom én! Azért, mert parasztasszony vagyok, tud­hatom. Tudom is. No gyere Ülj le. Ide e. — Mert emerre a fü­lemre egy kicsit rosszul hallok. Széket emeltem ki neki az asz­taltól, leült, ölébe fogta a sötét­barna kezeit és megint kiszólt a konyhába: — A múlt esztendeiből hozz, Tera. hallod-e! — Hallom — mondta Tera né­ném türelmetlenül, s akkor én megkérdeztem. — Lina néni mennyi idős most, ha meg nem sértem? — Kicsoda? Én? — fordult hozzám. — Mondom, mennyi idős? Mert amint látom, igen jó erőben, egészségben van. — Az biztos — helyeselt. — Nincs énnekem semmi bajom, fo­gam se fáj, mert elhullott egy szálig. Elnevette magát vékonyka ri­kácsolással, igazított egy kicsit a fejkendőjén két oldalt, ahol né­hány szál fehér haj bújt elő, aztán összecsípte egy pillanatra a beesett száját, mintha nagyon kel­lene gondolkoznia valamin, és hozzám fordult megint. — Hát te? Fogaid megvannak? — Egyik-másik, Lina néni. — No látod! Pedig hol vagy te az én koromtól. Én már ki- lencvenkettő leszek, annyi bi­zony! — Az szép! — bólogattam. — A fenét szép! — legyint in­gerülten. — Mi szép abban? Ki- lencvenkettő! Hát aztán? Intett a kezével, hogy hajoljak közelebb hozzá. — Tedd be azt az ajtót — mondta csendesen és a fejével is biztatott. — Tedd csak be. Itt is igen meleg van... Nohát. Ezt akkor mondta, amikor be­csuktam az ajtót, aztán megint intett, hogy üljek le. — Ez a Tera, ez mindig huza- kodik velem — meresztette rám a szemét, amint leültem. — Boga­rak vannak ennek a fejében, ne­kem elhiheted! Elhatároztam, hogy ráterelem valahogyan a szövetkezetre. De nem sikerült, mert akárhogyan kezdtem, mindig beleszólt, mint­ha nem hallotta volna, hogy be­szélek. Aztán nagy meglepetésemre ő kezdte. — Beszélj a fejével! — intege­tett csomós kezével a konyha felé. — Azt mondja, hogy így meg úgy! Belemegyek én abba a szövetkezetbe, mondom neki, hát azt hiszed örül? A fenét! Nem örül az! Akaszkodik- Hogy azt mondja, ne menjek! — Aztán milyen szövetkezetbe? — kérdem szelíden. — Hát ebbe é! — dobja föl a kezét —, amelyik itt van. Tudom én, melyik van itt. Ignácz is benne van abban. Meg Sógor Ferkó. A gyerekeivel. Abba aka­rok én. — No Lina néni — mondom — álljunk csak meg egy kis pilla­natra. — Néz fel rám, figyel erő­sen. — Mennyi idős is most Lina néni? Azt mondta kilencven- kettő. Csak bólint erre. — Ilyen korú öregeket már egyetlen szövetkezetben se dol­goztatnak, drága Lina néni — mondom, hogy mielőbb a végére ériek ennek a fordított agitáció- nak. — Nem-e?! — húzza el a szót szinte fenyegetőn. — Nem hát — mondom rá gyorsan. — Az ilyeneknek már pihenni kell. Hová gondol: ki- lencvenkét esztendős korában dolgozni? Iszen milyen munka állna meg még a kezében? Erre már felfortyan. — Az envimben. hallod-e?! Gyere csak Tera! Tera, te! Hal­lottad ezt Tera? — kérdi szinte kiáltva. Hogy milyen, munka, azt mondja Sanyink! Nem teszek én meg mindent idehaza? Mondd meg csak neki az istentelennek, mondd, de gyorsan! Tera néném áll az asztalnál, köténye alá fogja a kezeit, hol engem néz, hol Lina nénit. — Ezen győzködik velem már hetek óta — mondja kicsit ijed­ten. — Hát a baromfit nem látnám el én? — pattog az öregasszony. Idehaza is ellátom! Az az én dolgom! Beleszólok nagyon szelíden: — Nem magának való az már Lina néni. Be se vennék. Hová gondol a kilencvenkét esztendejé­vel, hallja?! Iszen a húsz évvel fiatalabbakat is pihenni küldik. Nem is tudom én, hogy jutott ez az eszébe! Megint legyint egyet. — Majd elmegyek én Ignácz Janihoz. Az tesz benne valamit. Kácsákat is keltetnék. Értek én ahhoz. Elmegyek. Ignácz Jani, az igen rendes ember... — Dehogy megy Lina néni — próbálom megállítani. — Üljön csak nyugodtan idehaza. Tera néném gondoskodik szépen ma­gáról — majdnem kicsúszik a számon, hogy tán ki is nevetnék, ha odamenne, de visszafogom gyorsan, mert már így is meg­bántottam. — Kilencvenkét esz­tendő nagy idő — folytatom, hogy kikeveredjem valahogyan a csá­vából, de ő csak legyint és azt mondja: — Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz! Tudom én, hogy ti mind ellenem vagytok. Majd elmegyek én, tudom istenem! Tera megfordul, kimegy a konyhába, aztán visszalép és azt mondja: — Anyja ehetnénk. Lina néni nem szól. Sértődöt­ten pödörgeti az asztalterítő rojtjait. Felállók, kilépek a konyhába, összenézünk Tera nénémmel, ő csóválja a fejét, én mosolygok szótlanul. Ebédig nem esik több szó a szövetkezetről. (Folytatás a 6. oldalon.) A 900 éves város Szekszárd a fasizmus éheiben 1919 augusztusával, a dicsóem- lékű tanácsköztársaság leverésé­vel új korszak kezdődött az or­szág és Szekszárd történelmében. A város történelmének legsöté­tebb korszaka. Olyan korszak, amikor diadalt ült a terror, ami­kor a láncáról szabadult fasizmus gyötört minden embert, akiben élt a becsület, a tisztesség szik­rája, amikor ebek harmincadjára került a jog és a törvény, amikor újra rabszolgává nyomorították a munkást és parasztot, megnyomo­rították az értelmiségit, ha szol­gálni nem engedte az önérzete. Itt nincs arra hely, hogy nyo- monkövessíik a huszonöt eszten­dő minden eseményét, lehetetlen lenne felsorolni mindent, ami tör­tént, azonban amit az alábbiak­ban közlünk, tartalmazzák az egészet; mint ahogy a csepp a tenger valamenhvi jellemzőjét. — Magyarországon ekkor Horthy Miklós volt a kormányzó, Szek- szárdon pedig Vendel István kor- piányozta, legfőbb haduránál nem kevesebb becstelenséggel a vá­rost. A tanácsköztársaság leverése és a tizenöt szekszárdi kommu­nista hazafi kivégzése után .nem sokkal Szekszárdon járt az or­szág főhóhéra, Horthy Miklós. A többi között nem átallotta ezenet mondani (s- Vendel István hír­hedt könyvében nem átallotta megörökítem): »Fehérterrorral kürtölik tele a világot, pedig amit a nemzeti hadsereg müvei, az nem terror, az büntető expe­díció...« ­Ezt merészelte mondani, s kró­nikása merészelte ezt megörökí­teni. Ne csodálkozzunk a hazug­ságon, hiszen hazug volt az egész rendszer, amely kettejüket (s nem csak kettejüket) produkálta, s tisztességtelen rendszer tisztessé­get soha nem is hozhat a világra. így kezdődött a magyar fasiz­mus huszonöt éve. S a kezdet után a folytatás sem lehetett különb. A várost uralta a nagybirtokkal összefonódott banktőke. Szavazatokat vásárol­tak, ha kellett; a NEP-re sza­vazni kényszerítettek embereket, ha adósak voltak a hírhedt Nép­banknál; képviselővé lett Örífy Imre. mert úgy akarta a töke, polgármester lett Vendl (a későb­biekben Vendel), mert testestüí- lelkestül kiszolgálta a reakciót. És közben — miközben a nyomorú­ság nőttön-nőtt — a nagykeres­kedők, a nagybirtokosok, a ban­károk és kiszolgálóik megkeres­ték a maguk hasznát. Van-e zsírosabb üzlet, mint szorítani a kizsákmányolást? És ez történt de mennyire ez történt. A külön­böző választási csalások termé­szetes velejárói voltak a huszon­öt év történetének. Még emlékez­nek az idősebb szekszárdiak arra, hogy mindenki felszólítást ka­pott a választásokat meg­előzőleg a Népbanktól, amennyi­ben adóssága volt, vagy örffyro szavaz, vagy a bank felmondja a kölcsönt. Hiba lenne azt állítani, hogy a két és fél évtized alatt semmi sem épült a városban. S hogy mi épült, elmondani már csalt szói ; is érdemes, lássák belőle, milyen kevésre »tellett« a huszonöt év alatt. 1923-ban 4 háromszobás, 24 kétszobás, 20 egyszobás lakás épült. Mondani sem kell, nem a szegény emberek számára. De er­ről is úgy dicsekszik Vendel, hogy 1940-ig ez a 48 lakás 255 ezer pengő hasznot hajtott a városnak. A villany 1928-tól 194n-ig 544 06? pengő hasznot hozott. Elkészült a vízvezeték és a néhány főutca aszfaltjárdája is. A járdáról csat­annyit,. hogy az. egész 594 392 pengő 28 fillér értékű munkáért 1938 márciusáig már 629 037 pen­gő 66 fillért fizettek ki az érde­keltek (értsd: károsultak) és mindamellett még 303 108 pengő tartozás állt fenn. Hogv kinek tartoztak? Hát a Népbanknak. A vízvezeték panamája közismert, Szabó János városi főmérnök az itt összelopott pénzzel szállt be a Népbank elnök-vezérigazgatói szé-‘ kébe. A polgármester, közvetle­nül a munkák befejezése után megvásárolta a Kelemen-féle sző­lőt és felújíttatta azt. Milyen pénzből? Köztudott, hogy régi csöveket használtak fel új cí­mén, s ott »takarékoskodtak« a szerelésnél, ahol csak lehetett. Nem a város, tehát nem a lakos­ság javára... A lakásépítési program a negy­vennyolc lakás felépítésével be is fejeződött. Ekkor épült a »pénz­ügyi palota«, a nemzeti banképü­lete, a sportpálya, a csatári elemi iskola, az államépítészeti hivatal székhaza, a strandfürdő, az OTI épülete és a vitézi székház. Fel­újították a vágóhidat, a templo­mokat s elkészült a vasútállomás új épülete. Ez épült a huszonöt év alatt. Érdemes összehasonlíta­ni, a- felszabadulás óta eltelt, ti­zenhat esztendőben mennyivel • 4:b épület készült el, mint an­nakidején egy évtizeddel hosz- szabb idő alatt. Meg kell emlékezni még a Séd-patak szabályozásáról, amely fontos volt, nagy munka volt — az egésznek van azonban egy szépséghibája, nevezetesen az, hogy a későbbi vizsgálatok nagy­méretű panamákra mutattak rá a patakszabályozás során. A két háború közti szekszárdi közállapotok . is igazolják az; a közmondást, hogy -holló a holló­nak nem vájja ki a szemét«. In­dítottak vizsgálatot nem egyszer a panamák miatt, de mindannyi­szor el is simították, hiszen nem akarták elítélni a reakció olyan hétpróbás bajnokait, mint a szek­szárdi közélet vezetői. A nyílt és nyíltan arcátlan fa­sizmus bajnokát, Gömbös Gyulát Szekszárd is díszpolgárává vá­lasztotta, a városi képviselőtestü­let kezdeményezésére. 1939-ben pedig csalással, terrorral, fenye­getésekkel a Németországban, a fasiszta eszméken nevelődött Sza- káts Pál lett Szekszárd ország- gyűlési képviselője a Magyar Élet Pártja listáján. Megjelölték a szavazócédulákat, ismét fenyege­tőzött a Népbank, akadályozták az ellenjelöltet! A szavazócédulák megjelölésére mi sem jobb bizo­nyíték. mint az, hogy a választás előtt a város szegényebb lakói körében Szakáts kortesei öt pen­gőt ígértek egy-egy voksért. Tit­kos szavazás volt az 1939-es vá­lasztáson. Hogy mégis tudták ki* kire szavaz? Ügyan kérem!... Ez a Szakáts Pál segített dr. Mühlnek Tolna megyében meg­szervezni a Volksbund kibontako­zását. Ennek a huszonöt évnek ugyan mi lehet a méltó befejezése? A Horthy-rendszerből következett Szálasi, Szekszárdon pedig ter­mészetes, hogy Vendelt a nyilas Tarlós (Taszler) követte. S utolsó aktusként, amikor menekülniük kellett végképp kifosztották a vá­rost. A városházáról a pénzen kí­vül még a bútorokat és berende­zési tárgyakat is elhurcolták, gon­datlanságból tönkrement a mú­zeum anyagának nagy része, a korfipromittáló adatokat eltüzel­ték, még a'gyámpénztár pénzét, és ékszereit, tehát az árvák va­gyonát is ellopták. A felszabadulás után itt állt Szekszárd is kifoszt ottan, tönkre­tettem A város tisztességes erői új rendet teremtettek, jobbat, kü­lönbet, mint a régi és Szekszárd is megindult a népi demokrati­kus fejlődés útján. Erről azon­ban sorozatunk legközelebbi cik­kében számolunk be. l—ei) V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents