Tolna Megyei Népújság, 1961. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-05 / 31. szám
19G1. február 5. TOLNA MFGVFT NÉPÚJSÁG 7 alakulása a tíz esztendő alatt 11 000 TTT»T»»''TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTrTTTTTTTTTTTTTTTTVTTTTTTTTTTTT?TTT olvasó asztalára kerül Reklamálok... Helyreigazítást kérek... nék, a másik rövidebb. Újabb »agyusztálás« (Szaknyelven ^húzásnak« nevezzük ezt.) így aztán lassan összeáll egy-egy oldal. De még mindig a szerkesztőség, helyesebben az olvasó szerkesztő asztalán fekszik. Hol van ez még attól, hogy nyomtatott írás legyen belőle?! Az események gyors visszaadása elemi feladata minden lapnak. Az eseményekről általában gyorsan, idejében értesül az újságíró. De mi történik akkor, ha az előre beharangozott esemény elmarad és az a kezdet előtt csak félórával derül ki, amikor az újságíró már megjelent a tett színhelyén? Morog valamit és elindul haza. S aztán. Emberfia nem akadt még ebben az országban, aki megsértődött volna amiatt, hogy megdicsérték. Noha — legyünk őszinték — nem is nagyon érdemelte meg a dicséretet. Ellenben bíráljon meg csak valakit az újságíró, nemcsak a delikvens szisszen fel, hanem a fel- és lemenőági rokonság is. S jönnek a tiltakozó levelek garmadával. Utánanézünk, kiderítjük. Kiderül, hogy igazunk van. De közben mennyi értékes munka vész kárba. És, amikor nem tiltakozik a megbírált, mert tudja, hogy nincs igaza, ellenben izenget az újságírónak...?! No de térjünk vissza az olvasó szerkesztőhöz, helyesebben az asztalához. A különböző oldalak végül is kialakulnak, összeáll az egész újság. Senki se Gondolja, hogy ezzel vége is a munkának, most már minden a legnagyobb rendben van. Korántsem. Innen a kézirat lekerül a nyomdába. Ott szépen kiszedik a szöveget, szép szabályos ólomsorokba, azt a mettőr összerakja (úgy ahogy alábbi képes riportunk is beszámol róla) s ezután következik a korrektor munkája, aki igyekszik minden hibát kiszűrni az immár nyomtatott szövegből. A többi munkáról már részletesen és pontosan beszámol képes riportunk. Annyiban még vissza kell térni a szerkesztés munkájára, hogy elmondjam: noha kétségtelepül jelentős befolyást gyakorolnak a szerkesztésre az események, mégsem egyeduralkodóak a lap profiljának kialakulásában. Különböző tervek, különböző hosszabb és rövidebb távra szóló feladatok alakítják ki a végleges arculatot hiszen nevelni, oktatni, meggyőz ni, szervezni igyekszünk. S mennyi nehéz perc, hány súlyos óra és álmatlan éjszaka nemegyszer, amíg az újságíró ötletéből megszületik a cikk. S jó lesz vajon? Majd eldönti az olvasó bírálata. Irtunk már jobb, rosszabb cikkeket. Szembe kellett nézni elvtelenül dicsérőkkel és ugyancsak elvtelenül gáncsoskodókkal. Az őszinte kritikát szívesen fogadtuk és fogadjuk a jövőben is. A dicséret persze mindenkor jólesik, de jól tudjuk, javítani való állandóan akad. S akarunk is javítani munkánkon. Feladata ezzel lejárt, búcsúzik az »idegenvezető«. Letenyei György A z újságírói munka legkellemetlenebb része akkor kezdődik, amikor reklamáló levél jön a szerkesztőségbe. Mi tagadás, ez bizony előfordul. Egyrészt azért, mert senki sem szereti, ha megbírálják és ha a megbírált heves vérmérsékletű, a cikk után az első felháborodásában azonnal papírra veti »észrevételeit« gyakran öt-hat példányban tiltakozik a különböző fórumokon. Néha az is előfordul, hogy az újságíró volt felületes, a reklamálónak van igaza és hamarosan megjelenik az újságírói munka »selejtbi- zonylata«, a helyreigazítás. — Persze, gyakoribb eset az, amikor a cikknek van igaza és ezt — pár nap eltelte után, amikor a kedélyek lehiggadtak, a »sértett fél« is elismeri. Olyan is előfordul, hogy az újságcikkre helyeslőén reagálnak és levélben közlik, milyen intézkedéseket tettek a hibák kiküszöbölésére. Néha azonban hiába várjuk a levelet, az »illetékesek« sem nem tiltakoznak, de igazat sem adnak az újságnak. Csak intézkednek. A múlt év nyarán autoszifon patron ügyben bíráltuk meg pár soros cikkecskében az egyik szekszárdi boltot és javasoltunk egy jó módszert a vevők tájékoztatására arról, hogy van-e patron (A »Patron nincs« táblát ugyanis bevették a kirakatból). Nem. válaszoltak, de a javaslatot — mint arról másnap meggyőződtünk — elfogadták. Szót emeltünk a tűsarkú cipőkre való sarokvédő »ügyében« is, három hét múlva a megye cipőboltjaiban már kapható volt a műanyag sarokvédő. Itt sem történt levélváltás. A reklamációnak egy új fajtájával ismerkedtünk meg tavaly. Az újságban megjelent karikatúra-rajzot reklamálták. — Honnét tudták meg, hogy sok selejtünk van? — Ezzel fogadta a Paksi Konzervgyár portása az újságírót. — Még nem hallottunk róla. — Hát akkor hogyan került be a vasárnapi újságba az a kép?... Kiderült, hogy egy rajzról van szó. Egy gyerek áll a gyár portásfülkéje előtt és a következőket kérdezi: »Tessék mondani, kaphatnék egy kis selejtet?« Alig sikerült »tisztázni« az ügyet, miszerint a lap Pesten élő rajzolója rendszeresen olvassa lapunkat, így Kallus mester — karikatúra-ötleteinek egy részét a lapból veszi. (Egy újsághír ugyanis arról tudósított, hogy befőtt és dzsem készül a gyárban.) A rajz már egy hónapja — a többivel együtt — közlésre várt a szerkesztő fiókjában és puszta véletlen, hogy éppen akkor jelent meg, amikor a gyárban egy nagyobb mennyiségű selejt keletkezett. így hát »telibe talált«. (Jobban, mint néha egy újságcikk.) A másik eset hasonló, azzal a különbséggel, hogy itt már sokkal nagyobb volt a sértődés. Ezért is nem írjuk ki a község és a szereplő nevét. A rajzolónak megint egy újsághír adta az ötletet. A hír arról szólt, hogy M. községben eredményesen zárult a fásítási hónap. A rajz egy faültető gazdát ábrázol, mely műveletet liba- sorban, lógó nyelvvel nézi három kutya. Szöveg: »Már ők is alig várják«. Pár nap múlva levelet hoz a posta, a levelet a községi fásítási felelős, az általános iskola helyettes igazgatója írta. Néhány idézet a levélből: »A hely zet az, hogy a község utcái már régen be vannak fásítva, s elvétve, csak pótlásokról van szó... Ha a kutyák el akarnak intézni bizonyos ügyeket, úgy akad fa az utcában éppen elég, s nem kell várniok arra a 7— 10 darab fára, ami pótlásként kerül elültetésre egy-egy évben az utcában. Ha ezt gúnyos szándékkal tette a rajzoló, akkor nagyon rosszul választotta meg az alanyt, M. községet, amely a fásítás' terén megyei viszonylatban az élen jár...« »F. évben az egész Uj telep utcái kerültek befásításra, sőt ligetet is létesítettünk, amelybe szép számmal fák és virágzó bokrok kerültek elültetésre. Körülbelül 2300 darab fát és 1200 darab díszbokrot ültettünk el (saját nevelés). Egy ilyen teljesítményt miért kell gúnyolni?... Járt-e a rajz szerzője M. községben?..; Ha igen. végtelenül csodálkozom meglátásán...« A választ ezúttal igaz, hogy kicsit megkésve — adjuk meg és tiszta lelkiismerettel jelentjük ki, hogy semmi sértő szándék nem vezette a rajzolót, a rajz közlésének egyedüli célja a nevettetés volt. Sokan ugyanis — főképp, akiknek nem jut el a Ludas Matyi, — ilyet is keresnek a lapban. Tessék viccnek venni, amiként olvasóink általában annak tekintik a vasárnaponként megjelenő karikatúrákat; J. J. a Szekszárdi Nyomdában Este tízig már minden oldal lekerült a gépterembe. Matricá- zás... öntés... és máris indulhat a rotációs gép. Percenként 120— 130 újság készül el. A szomszéd teremben még forognak a rotációs gép bcngerei.de itt már megkezdték az expediálást. A postahivatalok naponta közlik a megyei hírlapirodával, hogy hány példányra van szükségük, ennek alapján készülnek el a csomagok. Gyorsan kell dolgozni, hiszen 23 óra 50-kor indul Szakály-llőgyész vasútállomásra az első szállítmány. Hétköznap hétezer, a vasárnapi számból nyolcezer példányt kell eddig összecsomagolni, a többit a reggeli vonatokhoz viszik. Nem sokkal éjfél után leáll a gép, elkészült az újság. A munka további része már a postásoké és természetesen -az olvasóké, NGTESZLÁ^Y Biiiertel , Yl&of ö# "C-k-r-M \ h i
