Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-15 / 13. szám

TQbNA MEGYEI NEFÜJSAÖ IMI. január 1% Ä jobboldali árulás ellenére sem adják lel A kongói helyset harcukat a belga dolgozók Brüsszel: (MTI) A jobboldali szocialista veeztők és a kormány szégyenletes összejátszása ellené­re továbbra is töretlen lendület­tel folytatódik a belgiumi sztrájk. Még a nyugati hírügynökségek is kénytelenek elismerni, hogy Dél- Belgiumban, az úgynevezett »vö­rös övezetben« a sztrájk száz szá­zalékos és a munkabeszüntetés el­terjedt a flamand tartományok­ban is. Az AP jelentése szerint Dél- Belriumban pénteken újabb vé­res összetűzésre került sor a munkások és a csendőrség között. Braine le Comte helységben a rendőrség brutálisan a sztrájk- őrökre támadt. Charleroiban a sztrájkolok hatalmas tömegtün­Fidel Castro, kubai miniszter- elnök pénteken este a havannai elnöki palota előtt tartott mun­kásgyűlésen bejelentette, hogy ja­nuár 20-án, az új amerikai el­nök beiktatásának napján, meg­szüntetik Havannában a katonai készültséget. Ugyanezen a gyű­lésen felszólalt Dorticos kubai államelnök is, aki hangoztatta, hogy az amerikai—kubai diplo­máciai kapcsolatok megszakítása után elrendelt mozgósítás nem volt felesleges, noha az országot nem érte fegyveres támadás. »A vér nélküli harcban győzelmet ér­tünk el« — mondotta. Castro kifejezte azt a remé­nyét, hogy az új amerikai kor­mány el tudja magát határolni az előzőtől, s hozzátette: »Miután az Eisenhower-kormány elvesz­tette tekintélyét, nem hisszük hogy az> új kormány ilyen ab­szurd politikát követne majd«. A guantanamói támaszpontról szólva a miniszterelnök úgy nyi­latkozott, hogy Kuba a nemzetkö­zi jog eszközeivel kívánja visz- szaszerezni területét. Az AP jelenti a kubai kormány pénteki hivatalos közleménye alapján, hogy az ország Pinar de Rio tartományában 18 személyt, köztük a Batista-rendszer idején Berlin (MTI): Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első tit­kára, az NDK államtanácsának elnöke, pénteken ellátogatott a Hornsdorf-i elektromérűszer-gyár ba és beszédet mondott az üzem dolgozói előtt. A kommunista és munkáspár­tok képviselőinek moszkvai ta­nácskozását érintve, Walter Ulb­richt kijelentette, hogy az erő­viszonyok a világon egyre jobban a haladás és a szocializmus ja­vára változnak. A gazdasági té­ren elért eredmények és a Né­met Demokratikus Köztársaság megerősödése nemcsak Németor­szágban biztosítja a békét, hanem Európában is —• hangsúlyozta Ulbricht, majd megismételte ja­vaslatát a nyugatnémet kormány­nak a két német állam közötti tíz évre szóló békeszerződés megkötéséről és az egymás elle­ni erőszak alkalmazásának elve­téséről. Az NSZEP Központi Bizottsá­Nyugatnémet „segítség“ afrikának A »Süddeutsche Zeitung« írta november 15-én: Egy bajor ex­portcég a következőképnen ajá T- gatta jutányos árú férfiruhát: »Export kapcsolatainknál fogva lehetőségünk van rá, hogy a vé­telárból 25 márkát leszámítsunk, egy régi öltöny ellenében. Álla­pota nem számít, minthogy n tisztítást és javítást afrikai ve­vőink vállalják«. tetést rendeztek és megfogadták,! hogy a végsőkig folytatják a harcot. Verviersben a munkások egy óráig álltak ellen a csendőr­ség és katonaság meg-megújuló rohamainak. Több tüntető meg­sérült és egynek az állapota vál­ságos. A kormánynak a jobboldali »munkásvezetők« megvásárlása mellett egy másik fontos ütőkár­tyája az úgynevezett vallon és flamand kérdés mesterséges fel­szítása. Jelek szerint a kormány­nak ez a taktikája bizonyos si­kerrel járt. Mint a Reuter írja, Namurban 400 szocialista gyűlt össze és a vallon terület önren­delkezési joga mellett szállt sík­ra. A gyűlésen elfogadott halá­szolgált több katonát összeskü- vés vádjával letartóztattak. — Ugyanakkor a katonai ügyészség bejelentette, hogy szabadonbo- csátották az UPI hírügynökség korábban kémkedés alapos gya­nújával letartóztatott fotóripor­terét. A Reuter jelenti, hogy az amerikai—kubai diplomáciai kap csolatok megszakítását követően az amerikai képviseletet magára vállaló svájci diplomáciai misz- szió pénteken este átvette az amerikai ügyek intézését. Újabb hírek érkeznek arról a rendkívül széleskörű mozgalom­ról, amellyel a dél-amerikai ál­lamok népei támogatják a forra­dalmi kubai kormányt. Az argentin ifjúsági szövetség közleménye mélységes együttér­zését fejezi ki annak a kubai jel­szónak: »Haza vagy a halál!« Az argentin szocialista párt és más argentin politikai pártok szintén szolidaritásukról biztosították n kubai forradalmat. A Rio de Janeiro-i diákszövet­ség január 11-én proklamált nyi­latkozata támogatásáról biztosít­ja a kubai forradalmat. Hasonló tarta'mú nyilatkozatot közöl a Sao Paolo-i egyetemisták szövet­sége is. gának első titkára rámutatott, hogy az atomháborúra való fo­kozott készülődés, amely Nyu- gat-Némefországban folyik, nőve li az országban és az egész vilá­gon meglévő feszültséget, majd kijelentette: ..Sajnáljuk, hogy a bonni kormány a NATO-ba zárta Nyugat-Németországot. Szilárd meggyőződésünk, hogy a jövőben Németország csak akkor élhet békében, ha megfékezik a német militarizmust.’' Ulbricht síkraszállt Nyugat- Berlin megszállási státusának megváltoztatásáért. A bonni mi­litarista körök Nyugat-Berlin jelenlegi helyzetét olyan tevé­kenységre használják fel, amely a béke ellen irányul. Ulbricht rendellenesnek nevez­te azt a tényt, hogy az NDK és néhány nyugati állam között még mindig nem jött létre egyez­mény a Berlinbe vezető utak fel- használáséra vonatkozóan. Az NDK gazdasági fejlődéséről szólva az államtanács elnöke kijelentette, hogy 1960-ban a/ ipari termelés nyolc százalékkal volt magasabb az előző évinél. Jelentősen növekedett a mező- gazdasági árutermelés is. Az Ulbricht által felhozott adatok bizonyítják az NDK lakossága életszínvonalának emelkedését is. Mint Ulbricht elmondotta, 1960- ban — az 1957-es évhez hason­lítva — a lakosság rendelkezé­sére szolgáló áruk kínálata több mint tízmilliárd márka érték­ben növekedett, egyidejűleg az árak négy-öt százalékos csökke­nésével, rozat kijelenti, a vallonok fenn­tartják maguknak az autonómia jogát és a »gazdasági és szociá­lis fejlődés kiszélesítésének útját választják«. A nemzetközi munkásság élénk szolidaritással kíséri a belga dol­gozók harcát. Mint az AP írja, külföldi szervezetek eddig több mint 32 millió belga frank se­gélyt küldtek a sztráj kólók támo­gatására. Az Elnöki Tanács ülése A népköztársaság Elnöki Ta­nácsa szombaton ülést tartott. Határozatot hozott, amely sze­rint a Magyar Népköztársaság nagykövetségi szinten felveszi a diplomáciai kapcsolatot a Nepali Királysággal. Az Elnöki Tanács megerősí­tette a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság között egyes állampol­gársági kérdések rendezése tár­gyában aláírt égyezményt. Az Elnöki Tanács elfogadta a Balatonalign és Balatonvilágos külterületi lakott helyek községgé szervezésére előterjesztett javas­latot, majd határozatot hozott Padrag és Csékút községek Pad-1 ragkút néven történő egyesítésé-! re. Az Elnöki Tanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Diplomáciai kapcsolat létesül Nepállal A Magvar N-4nkö-*-ársr'sáy kor­mánya és a Nepáli Királyság kormánya attól az óhajtól vezet­tetve, hogy az országaik közötti b«ró+i kancsolatokát tovább erő­sítsék, elhatározta: diplomáciai kapcsolatot létesítenek nsgykö- veti szinten. Események SOROKBAN Útban Tirana felé, Budapestre érkezett Abdul Kellezl miniszter­elnök-helyettes, az Albán Mun­kapárt Központi Bizottságának tagja vezetésével a Német De­mokratikus Köztársaságban járt albán gazdasági kormányküldött­ség. Nyers Rezső pénzügyminiszter ebédet adott a vendégek tiszte­letére. A küldöttség szombaton folytatta útját. * Moszkva (MTI): Tavaly mint- egy félmiilió külföldi turista lá­togatott el a Szovjetunióba 90 országból. Az Inturiszt mintegy 300 külföldi ügynökséggel tart kapcsolatot, s ezek segítségével készíti elő az idei turista-szezon programját. Az idén mintegy száz különböző útvonalat nyit­nak meg a turistacsoportok, gép­kocsival érkező turisták számá­ra. * Washington (TASZSZ): A Wa­shington Post and Times He­rald vezércikkben kommentálja és „időszerűtlenül dicsskvőnek” nevezi Eisenhower legutóbbi kongresszusi üzenetét. Eisenho­wer — mondja a cikk — több olyan kijelentést tett, amelyek­kel nehéz egyetérteni. A lap több ilyen példát említ, majd azzal zárja cikkét. hogy egyébként „értelmetlenség volna vitába szállni a távozó kormány búcsú­levelével ....” * Rabat (Uj Kína): Mint a ma­rokkói hírügynökség jelenti, az algériai francia megszálló csapa­tok tüzérsége ágvúzta a Marok­kó déli határán levő Uzsda tér­séget és több marokkói állam­polgárt megsebesítettek. Az Ai Álam című lap vezércikkben til­takozik az újabb francia agresz- szió miatt. Marokkónak — hang­súlyozza a lap — megfelelő in­tézkedéseket kell tennie az ag- resszorok megfékezésére. lényegesen módosult arra az Időpontra, amire a Szovjetunió kérésére ismét összeült a Biz­tonsági Tanács. Mint ismere­tes, a Szovjetunió lépését az tette indokolttá, hogy Ruanda Urundi gyámsági területről a belga imperialisták támadást indítottak a Kongói Köztársa­ság ellen, s ezzel, mint az in­donéz ENSZ-küldöttség nyilat­kozata kiemeli, Belgium szé­gyenletesen visszaél Ruanda Urundi gyámsági terület köz- igazgatására vállalt kötelezett­ségével és ezt a területet kon­gói agresszív politikájának szol gálatába állította. A szovjet kormány kezdeményezése az újabb belga agressziónak a Biz­tonsági Tanácsban történő megtárgyalása mellett másra is kiterjedt: a Szovjetunió java­solja Ruanda Urundi gyámsá­gi terület megszüntetését és Ruanda Urundi régóta köve­telt függetlenségének megadá­sát. A legutóbbi napok eseményei világosan mutatják, hogy az imperialisták mind nehezebb helyzetbe kerülnek. A casablan cai értekezlet egységes állás- foglalás Kongó függetlensége mellett és a fegyveres inter­venció azonnal megszüntetésé­nek követelése mind nagyobb aggodalmat vált ki az ameri­kai—melga NATO-politika mi­att. A Biztonsági Tanács ülé­sén — kivéve az imperialista hatalmakan — rendkívül ked­vezően fogadták a szovjet ja­vaslatokat, amelyek mellett maga a kongói helyzet is szól. Mert bár az imperialistáit a legbrutálisabb agresszióktól sem riadnak vissza, a kongói nép maga is felkelt a Csőmbe és Mobutu-féle árulók ellen. Je-, lenleg már a Gizenga minisz­terelnök-helyettes vezetése alatt álló Lumumba-kormány az or­szág nagyobbik felét ellenőrzé­se alatt tartja, sőt hírek láttak Moszkva (TASZSZ): Szomba­ton a nagy Kreml palotában folytatta munkáját az SZKP Köz­ponti Bizottságának plénuma. A délelőtti ülés magyar idő sze­rint reggel 8 órakor kezdődött. A plénumon tovább tart a vi­ta a növénytermesztési és állat­tenyésztési termékek termelésé­re és állami felvásárlására vo­Moszkva: (TASZSZ) Vaszilij Harkov, a TASZSZ kommentáto­ra írja: — Az egész világ reményked­ve figyeli azokat a diplomáciai lépéseket, amelyek célja a laoszi helyzet békés rendezése. Most minden békeszerető erő arra tö­rekszik, hogy megtalálja a laoszi nép törvényes jogai biztosításá­nak, az agresszorok megfékezésé­nek és a háborús veszély meg­szüntetésének útját. Pozitív visszhangot keltett Norodom Szihanuk herceg javaslata, hogy a laoszi kérdés megvitatására hívjanak össze 14 hatalmi érte­kezletet. A nemzetközi közvéle­mény nagy érdeklődéssel fogadta Hruscsov szovjet kormányfő vá­laszát, amely támogatta ezt a ja­vaslatot. A New York Times washingtoni tudósítója úgv ér­tékelte ezt a választ, hogy a Szovjetunió meg akarja szüntet­ni a laoszi kritikus feszültséget. Az utolsó napjait élő Eisenho­wer-kormány azonban hazárd- játékosként viselkedik a laoszi kérdésben. Nyilván csupán az n célja, hogy távozása után füs­tölgő tűzfészek maradjon ebben a térségben. Az Egyesült Álla­mok a napokban néhány repülő­gépet bocsátott a Boun Oum— Nosavan lázadó klikk rendelke­zésére. A hírek szerint ezek a repülőgépek nyomban rakétákkal napvilágot arról is, hogy aa árulók keresik a bebörtönzött Lumumba miniszterelnökkel a kapcsolatot. A legutóbbi napok­ban maga Kaszavubu elnöki kereste fel börtönében Lumum- bát, a törvényes kormány mi­niszterelnöke azonban nem állt szóba Kaszavubuval. Az imperialista agresszió hal­latlan szenvedést zúdított a kongói népre. Éhínség tizedeli a lakosságot, járványok pusz­títanak Kongóban, de a kongói nép ilyen súlyos körülmények között is harcol szabadságáért; Ma már nem kétséges, hogy a törvényes kormány, amely kö­vetkezetesen Kongó független­sége mellett tartott ki, s kez­dettől követelte a belga ka­tonaság kivonását, mind in­kább ismét ura lesz a hely­zetnek, amit legjobban az mu­tat, hogy az árulók kapcsola­tot keresnek Lumumbával. Ugyanakkor azonban, mint a Biztonsági Tanács most zajló kongói vitájában több küldött is kijelentette, csak az imperia­lista agresszió megszüntetése, a belga katonai személyek és ta­nácsadók haladéktalan kivoná­sa tudja biztosítani Kongó füg­getlenségét. Ezzel eev időben azonban — amint több kül­döttség rámutatott — sürgő­sen felül kell vizsgálni a Ruan­da Urundira vonatkozó gyám­sági egyezményt, s útját kell állni annak, hogy a belga gyar­matosítók erről a területről in­díthassanak támadást a Kon­gói Köztársaság ellen. Mindaz, ami a tragikus sor­sú Kongói Köztársaságban tör­ténik, az imperialista hatal­mak egyik legszégyenletesebb cselekménye. Azonban nem kétséges, hogy a kongói nép harca, amelyet következetesen támogatnak a szabadságszerető népek, végül győzedelmeske­dik. natkozó 1961. évi terv, valamint a szocialista felajánlások teljesí­téséről és a mezőgazdaság fejlesz tését szolgáló további intézkedé­sekről. A szombati ülésen elsőnek Va­szilij Csemyesev, a Primőrje ha­tárterület (Szovjet Távol-Kelet) területi bizottságának titkára szólalt fel. támadták a kormánycsapatok ál­lásait. Nyilvánvalóan provokáció­ról van szó. Amióta 1954-ben létrejött a tűzszüneti megállapo­dás, Laoszban soha nem alkal­maztak repülőgépeket. Amikor Whitenak, az ameri­kai külügyminisztérium szóvivő­jének kérdést tettek fel az ame­rikai repülőgépek laoszi felhasz­nálásáról, nem talált jobb ment­séget, mint azt, hogy hivatala nem ismeri pontosan a genfi egyezménynek azokat a cikke­lyeit, amelyek megtiltják új fegyverek Indokínába szállítását. Jellemző egy másik dolog is. Mielőtt az amerikai repülőgépe­ket Laoszban támadó célokra fel­használták volna, a zendülők hisz térikus módon arról rikácsoltak, hogy orosz csapatok léptek Laosz területére. A Laoszt fenyegető »orosz ve­szély« meséje természetesen szét­pukkant, mint a szappanbuborék. Az emberek ugyanis látják és hallják, hogy nem fegyvercsörte- tés jön Moszkvától, hanem békés felhívás, olyan megnyilatkozások, hogy a Szovjetuniónak eltökélt szándéka meghiúsítani a laoszi agressziót. Ami pedig a P?hér Házat illeti annak jelenlegi la­kói az értelem ellenére, a népek akarata ellenére csak olajat ön­tenek a Laoszban fellángolt tűz­re. Január 20-án megszűnik az általános mozgósítás Kubában Walter Ulbricht beszéde a nemzetközi helyzetről és az NDK gazdasági sikereiről Folytatódik az SZKP Központi Bizottságának plénuma A TASZSZ kommentálj a a laoszi helyzetről

Next

/
Thumbnails
Contents