Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-14 / 12. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAO 1961. január 14. SPORT A megyei bajnokság őszi fordulójának értékelése Gerjenben elégedettek az őszi forduló eredményeivel IX. A Gerjeni MEDOSZ Sportkör csapata, mint a megyebajnok­ság egyik újonca, lázas izgalom­mal készülődött a számára telje­sen új bajnoki idány megnyitá­sára. Országit Sándor, az újjá­szervezett vezetőség elnöke és egyben a csapat edzője, felhívta a játékosok figyelmét, hogy az elkövetkezendő feladatokat csak úgy lehet sikeresen végrehajtani, ha minden egyes játékos tudása legjavát nyújtja a mérkőzéseken. A bajnokság első mérkőzését hazai pályán,a Bátaszéki VSK ellen játszotta a csapat. Már az első mérkőzésen majdnem meg­lepetés született, mert a vasuta­soknak alaposan meg kellett küz­deniük a két pontért. A harma­dik fordulóban, Paks ellenében, nagy küzdelem után megszerezte első pvőzelmét, majd Simontor- nyától vereség következett. Nagy- dorogon javított a csapat, ahol szép játék után győzött 4:0 arányban. Ez a győzelem kissé megszédítette a játékosokat, mert a következő vasárnap hazai pá­lyán nem várt vereséget szenve­dett a csapat Gyönk ellenében. A csapat legjobban éppen Tolna, a Szekszárdi Dózsa, valamint a Dombóvári Szpartakusz ellen ját­szott. Tolnától ugyan balszeren­csés vereséget szenvedett, de a Dózsával szemben már újból ja­vítani tudott a csapat, ami a sze­zon egyik legizgalmasabb mér­kőzése is volt. A volt NB III-as Dombóvári Szpartakusz ellen szép játékkal győzött, súlyos 5:l-es vereséget mért rá. Ezek után az eleinte félvállról vett újonc kivívta magának a me­gyei sportemberek elismerését. Sikeresen szerepelt még Döbrö- köz, Dunaföldvár, valamint Fadd ellen. A bajnokság utolsó mérkő­I zését Iregszemcsén játszotta a csapat, ahol széteső játékkal meg­érdemelten 3:l-es vereséget szen­vedett a vendéglátóktól, össze­gezve, a csapat eddigi szerep­lése a megyei bajnokságban a várakozásnak megfelelően ala­kult. Az együttesben az őszi szezon­ban összesen tizenhárom játé­kos szerepelt. A játékosok egyéni szereplése a következő: (Zárójelben a szereplésük száma.) Fekete (15): Kezdeti idegesség után kitűnő kapusnak bizonyult. Több esetben önfeláldozó játé­kával győzelemre segítette csapa­tát. Csató (14): Technikailag jól képzett játékos, mellette szól még nyugodtsága. Mint jobbhát­véd, kitűnő adottságokkal rendel­kezik. Horváth (15): Az együttes legrutinosabb játékosa. Jó irá­nyító képességével, a védelem egyik legjobbjának bizonyult. — Egyetlen hibája a súlyfeleslegből származó lassúsága. Farnek (12): Harcos szellemű játékos, techni­kailag még fejlődnie kell, ennek ellenére tehetséges játékos. Ele­ment (15): Technikailag szintén jól képzett játékos, azonban nem váltotta be a hozzáfűzött remé­nyeket, bár az utóbbi mérkőzése­ken némi javulás mutatkozott nála. Játékszelleme kitűnő. Gy. Taba (13): Minden poszton hasz­nálható, technikás, hibája a lassúsága. Kár, hogy az utóbbi időkben sportszerűtlen életet folytat. Finzter II. (11): Mint if­júsági korban lévő játékos, játé­kával kellemes csalódást kel­tett. Hibája a tervszerűtlen já­tékfelfogása. F. Vajda (8): önfel­áldozó, lelkes játékos. Erőnléte nem kielégítő. A legjobb szellemű játékos csapatában. Bokros (3): Kemény játékosok soraiba tar­tozik, könnyelműsége káros ha­1960. évi legjobb atlétikai eredmények Női gerelyhajítás: Egyéni Hármas Ötös Tízes á t 1 a g Tízévi átlag: 33.32 30.33 27.99 25.34 1959. évi eredmények: 31.67 31.26 29.78 27.19 1960. évi eredmények: 33.45 32.16 28.31 24.27 Megyei felnőtt csúcseredmény: Török Sándorné, Szekszárdi Megyei ifjúsági csúcseredmény: Győrffy Mária, Szekszárdi 1960. évi ranglista: 1. Török Sándorné, Szekszárdi Dózsa 2. Török Mária, Szekszárdi Dózsa 3. Varga Margit, Szekszárdi Dózsa 4. Somogyi Rózsa, Bonyhádi kg. techn. 5. Falussy Mária, Szekszárdi Dózsa 6. Székely Judit, Szekszárdi Dózsa 7. Kónya Zsuzsanna, Dombóvári gimnázium 8. Várszegi Etel, Bonyhádi kg. techn. 9. Kaszler Anna, Bonyhádi gimnázium tű. Magyar Zsuzsanna, Szekszárdi gimnázium (Folytatjuk.) 33.45 33.35 29.70 23.03 22.05 20.93 20.85 20.29 19.59 19.51 D. 36.10 D. 32.80 felnőtt felnőtt ifjúsági ifjúsági ifjúsági ifjúsági serdülő ifjúsági ifjúsági serdülő Labdarúgás helyett sakk m fással volt csapatára. Nem ren­delkezik kellő technikával. Pon- gó (14): Változatlanul a legtehet­ségesebb játékos az együttesben. Jó lövő készségű, az együttes leg­eredményesebb tagja. Kár, hogy játék kedélye változó. Szab, (15): Mozgékony, gyors, képzett játékos, nagy lövő erővel rendel­kezik. Hibája, hogy önuralmát több esetben elveszti, amivel ká­ros hatással van játékostársaira. Antus (15): Többet tud, mint amit ez ideig a közönségének mu­tatott. Robbanékony, jó lövőké­pességgel rendelkezik. Játékában az edzéshiány több esetben ki­ütközik. Bán (13): Váltakozó tel­jesítményt nyújtó játékos. Gyors, de még technikáján csiszolni kell. Több esetben bátortalan. B. A Szekszárdi Honvéd kézilabda-csapata a pécsi terem-kézilabda- bajnokságban vesz részt A Szekszárdi Honvéd SE kézi­labda-csapatát a vezetőség be­nevezte a »Tolna megyei Nép­újság Kupa« terem-kézi! abdabaj- nokság mérkőzéseire. Ugyanak­kor a Szekszárdi Honvédnak egy másik kézilabda-csapata a Ba­ranya megyei Kézilabda Szövet­ség által rendezett terem-kézi- labdabajnokságon vesz részt. A Szekszárdi Honvéd vasárnap játssza első mérkőzését a Mohácsi TE ellen, 9,45 órakor, Pécsett.; --------*------­A terem-kézilabdabajnokság részletes műsora Vasárnap reggel 8 órakor kerül sor a »Tolna megyei Népújság Kupa« terem-kézilabdabajnokság ünnepélyes megnyitójára. A va­sárnapi párosításokat és az idő­beosztást az alábbiakban közöl­jük. 8.10 óra: Decs—Tolnai gimná­zium (férfi) 9.00: Decs—Tolnai Selyemgyár (női), 9.40: Tolnai Se­lyemgyár—Tengelic (férfi), 10.30: Mözs—Bonyhádi Cipőgyár (női), 11.10: Simontornya I.—Dombóvár (férfi), 12.00: Simontornya II.— Szekszárdi ITSK (női), 12.40: Szek­szárdi ITSK II.—Simontornya II. (férfi), 13.30: Tolnai Textil— Nagydorog (női), 14.10: Szekszár­di Honvéd—Szekszárdi Petőfi (férfi). A mérkőzéseket a szekszárdi 3. számú iskolában (20 tantermes új iskola, Kadarka utca) rendezi a szövetség. Hárman a KISZ spnrtvezetöképzi tanfolyamáról Mint azt már közöltük, a megyei ifjúsági sportbizottság egy hétig tartó tanfolyamot rendezett Bátaszéken a KISZ-fiatalok ré­szére, akik majd az általános iskolai sportmunkában segítenek a nevelőknek. A tanfolyam három hallgatójának véleménye a KISZ sportvezető tanfolyamáról: B tanfolyamról A tanfolyam napirendje min­denkinek tetszett már akkor, i amikor ezt Novák sporttárs, a ve- ] zetőnk kihirdette. De a megvaló- I sítás is könnyen ment. A kora ' reggeli torna felfrissített bennün­ket és jókedvvel mentünk regge­lizni. Utána komoly tanfolyami órák következtek, válogatott elő­adásokkal, melyek igen érdeke­sek voltak, mindenkit lekötöttek. ] Az előadások általában a sport- j munkáról szóltak, de hasznos ta­nácsok is hangzottak el a gyere- ! kék neveléséről, hogy mit szeret- ' nek és mit nem. Mindenki úgy érzi, hogy sokat kapott ettől a tanfolyamtól, amit hasznosíthat majd az úttörőknél, akár a későb­bi nevelő munkában. Gyakorlati foglalkozások is voltak, levezet­tük a négytusa bajnokságot elcg jó eredménnyel. A versenyered­mény kihirdetése ünnepélyesen ! folyt le oklevelekkel, érmekkel, s az első helyezettek éljenzésével, i Az ellátás jó volt. Este a szórako­zási lehetőségeket is kihasználtuk, : televíziót néztünk, moziban vol­tunk. vagy a hálóban vidáman | töltöttük el szabadidőnket. A tan- ' folyam tagjaiból szervezett őrsök 1 között kézilabda-bajnokságot ve­zettünk le, melyet az »Anony- í mus« őrs nyert meg. I Most már mindenki búcsúzik a ' tanfolyamtól, sok érdekes él­ménnyel és tudással. Kern Mária Paks Jót túráztunk Január 5-én reggel szinte tava­szi napsütés fogadta a 23 tagból álló csapatunkat. Mőcsényig vo­nattal mentünk, ahonnan egy te­repismerő mutatta meg a táj ér­dekességeit. Első útunk a táj leg­magasabb pontjára, a Zsibrikre vezetett, amely 215 méter magas. A környező táj szinte lenyűgöző szépségével tárult elénk. Láttuk Nagymányok, Bonyhád házait és a hidasi brikettgyár füstölgő ké­ményeit, távolban pedig a keleti Mecseket Zengőtői a váraljai he­gyig. Utunk nem legkellemesebb, és mégis nagyon vidám része volt, mikor az esőtől átázott szán­tóföldeken kellett keresztülmenni. Előfordult az is, hogy cipőnk be­leragadva a sárba, lemaradt lá­bunkról. Tovább haladva a szál­kái völgybe érkeztünk, ahonnan Palatinca falucska hívta fel ma­gára figyelmünket. A Rozsdás­serpenyő vízmosáson és az Apáti patakot elhagyva, a mórágyi grá- irmrniTiniiiiiiiimiiii nittömbre érkeztünk fel. Csodá­latos látvány; láttuk a meredek gránitbánya napfényben csillogó, sziklás falait. Nagy érdeklődéssel figyeltük meg a gránittömbök összetételét, melyben keveredve apatitot, kvarccsillámot és föld- pátot ismertünk fel. A bánya egyik meredek oldalfalán kézen­fogva, leereszkedtünk a bánya udvarába. Elmondhatjuk erről a túráról, igazán szép és jól sikerült kirán­dulást szervezetek a sportvezető­helyettes képző tanfolyam hall­gatói részére. Szeretnénk majd mj is ilyen jól sikerülő, kellemes túrát szervezni az úttörő pajtások között, melyről ők is elmondhat­ják, sok szépet láttunk, szórakoz­tunk és jól sikerült túra volt, mellyel élményeink és ismere­teink gyarapodtak. Takács Mária tamási gimnázium IV/a. oszt. tanulója Hogyan hasznosítom saját úttörőcsapatomban az itt tanultakat ? 1961'. január 2-a, szombat. A Bá­taszéki sportvezetőhelyettes ki­képző tábor utolsó napja. Itt is, mint általában, az utolsó napon történik a számvetés az eltelt na­pok munkájából. Felvetődik a kérdés: »milyen segítséget tudok adni saját úttörőcsapatomnak?« Egy hétig voltunk itt, együtt hu­szonötén. Mindnyájunkat abból a célból küldtek ide, hogy itt minél többet sajátítsunk el, otthon pe­dig minél többet adjunk át az itt tanultakból a kis úttörőknek. Ez alatt az egy hét alatt sok mindent megtanultunk, hogy ezzel is az otthoni sportvezetők és az egész úttörőcsapat segítségére legyünk. Már szinte látom magam előtt a kis úttörőket, amint az izgalom­tól örömteli arccal vetélkednek egymással a bajnoki címért. Mi pedig igazságos vezetéssel és bí­ráskodással a helyes sportmunka elsajátítására tanítjuk őket. Sze­retném, ha megbíznának bennem, és szorosabb kapcsolat alakulna ki köztünk, és ügyes-bajos dol­gaikkal hozzám, mint barátjukhoz fordulnának. Főleg arra kell tö­rekednünk, hogy ne csak az út­törőket, hanem az egész tanuló- ifjúságot bevonjuk a rendszeres sportmunkába, hiszen a tömeg­sport kialakítása a célunk! Remélem, hogy a kis úttörők közül a jövő sportreménységei ke­rülnek ki! Ezer Márta Il/b. Tolna Ti'i'ifii nnn mru Imiim» Gólok a tornacsarnokban... A holtidényben is felkeresik a sporthivatalt a labdarúgó játékveze­tők. Még nem indultak meg a küzdelmek a labdarúgó-pályákon, és így a játékvezetők egy izgalmas sakkmérkőzéssel is beérik. Ké­pünkön Pálinkás János tolnai asztaliteniszező (baloldalt) játszik egy partit Méhes Jánossal, a Tolnai Vörös Lobogó SK elnökével (jobboldalt). Tőle jobbra Majoros Ferenc és Babits István labda­rúgó játékvezetők „kibicelnek”. A Dombóvári VSE Béke­parktól szegélyezett szépfekvésű sporttelepe csendes, téli álmát alussza. A mellette futó sín­párok egyikén 424-es mozdony szuszog, s úgy tűnik, mintha szuszogása egyben az alvó já­téktér lassú pihegése is lenne. Am a tornacsarnok nagyter­mében egészen más kép, más légkör fogadja a belépőt. Hiá­ba fűtetlen, hideg a terem, a mintegy 50—60 néző csep­pet sem fázik, mert nincs jobb fűtőanyag az izgalomnál! Ab­ból pedig bőven akad, hiszen éppen bajnokverés ígérkezik. Ugyanis a gimnázium csapata 6:4 arányban vezet a tabella élén álló Vasút IV. ellen. Két­ségtelen, hogy a nagyobb tudás a vesztésre álló csapat oldalán van, de mivel már kevés idő van hátra (itt-ott időő .. ,-t is kiáltanak) a kipirult arcú gim­nazista fiúkat már nemcsak a mérkőzés irama, hanem a győ­zelem édes íze is hevíti. Óriási lelkesedéssel küzdenek és vé­gül is 9:6 arányban győznek. És kéksapkás társaik olyan ün­neplésben részesítik őket, mint­ha legalábbis olimpiai bajnok­ságot nyertek volna. Aztán a Szpartakusz I. és a II. méri össze tudását. S amíg ők a kétszer húsz perc alatt megpróbálják minél többször bejuttatni a labdát a 70x50 cen­timéteres kapukba, Vicze Já­nos, a DVSE népszerű edzője készséggel válaszol egp-két kér désemre. Elmondja, hogy a te­rembajnokság mindenképpen beváltotta a hozzáfűzött remé­nyeket. A játékosok pontosak és szívesen kergetik a lab­dát. A torna mozgástechniká­jukat, helyzetfelismerésüket, reflexüket javítja, ugyanakkor elősegíti a még jobb baráti szellem kialakulását is. Közben természetesen folyik a játék. — Horváth Il-t miért állí­tották ki két percre? — Minden játékos így jár, aki nagyot rúg a labdába. És 11-essel büntetjük azt a csapatot, amelyiknek játékosa fejmagasságnál feljebb rúgja 1 a labdát, természetes csak a saját térfelén. Az ellenfél tér- i felén szabadrúgás a büntetés. Közben a két testvércsapat félidőhöz érkezik. S mivel nem illik sportról eredményközlés nélkül írni, nem is hagyjuk ki, hogy 3:2-re vezet a Szparta- kusz I., a végeredmény pe­dig 8:6 lett. Befejezésül tán annyit: A ta­vasszal a zöld gyepen bizonyá­ra hasznosítják Dombóvár lab­darúgói a tornacsarnoki terem­bajnokság tapasztalatait. RESETERITS ISTVÁN TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20—10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetést díj égj/ hónaprg U £fe

Next

/
Thumbnails
Contents