Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-01 / 1. szám
IROOALO M NÉPMŰVELÉS * A BUMFORD Petőfi Sándor i BORDAL Egyik kezemben fegyverem, A másikat sem hevertetem. Jobb kezemben tartom kardomat, Bal kezembe veszek poharat. Aki mostan nem tart én velem, Verje meg azt az én istenem, Vigyék el a kormos angyalok ,., A hazáért iszom, igyatok. Igyunk, jó barátim, mostanság, Bor a megtestesült bátorság, Pedig nekünk ez kell, nem egyéb, öntsük hát magunkba hevenyén. Ki tudja, hogy mit hoz a holnap? Mire virrad, tán már dobolnak. Akkor aztán ki a csatára Édes magyar hazánk javára! Koszorús a haza homloka! Szabadságból fontuk azt oda, Ott is marad örök mindétig, Azt ugyan le róla nem tépik. Egyszer volt csak rabnép a magyar, Többé lenni nem fog, nem akar, Most már meg van vetve a lába, S az úristen sem hajt igába. Szabadságunk, aki hozzád nyúl, Elbúcsúzhatik a világtul, Szívében vér s élet nem marad. Kiürítjük, mint e poharat! * 1823 január 1-én született a magyar nép nagy költője, Petőfi Sándor. (Ujéüi jegyzet Bató Peti augusztus utolsó napjaiban, egy szombat este a földművesszövetkezet kocsmájában ismerkedett össze Kókai Gabival. Kókai a nagydorogi gépállomás traktorosa volt és az őszi munkák kezdésére érkezett a faluba Zetor vontatójával. Két nap óta öt traktor szántott a P-i határban. Az éjjel-nappal dolgozó traktorok vezetői az Állás völgybe kihúzatott, kerekeken guruló lakókocsikban tanyáztak, de Kókai a faluban keresett szállást. A harmadik korsó sör utón említette Petinek, hogy lakást keres magának. Péternek megtetszett a rokonszenves fiatalember és felajánlotta a saját szobáját. Náluk álcád hely bőven, hiszen már csak egyedül maradt odahaza a szüleivel. Két bátyja évekkel ezelőtt a városba vándorolt és F7. egyik villamoskelauz lett Pesten, a másik pedig beállt Sztálinvárosba kohómunkás- rak. A két fiatalember faggatás nélkül elmesélt magáról mindent. Sokat ugyan nem mondhattak. mert még egyik sem érte el a tizennyolcadik évét. Eató Peti szülei a tavasszal aláírtak a szövetkezetnek, amelynek Kókai Gabi igazgatója lett a választott elnöke. Nyolc óra körül a két fiatalember Kókai sürgetésére fizetett és kifelé indult a nehéz izzadságszagú kocsmából. Az ajtóban három fiatal fiúba ütköztek, akik befelé igyekeztek. — Nicsek... — örvendezett az élen haladó nyurga pattanásos képű fiú — Bumfordi te már elmégy? Peti zavartan bólogatott és bemutatta Gabinak a fiúkat. — Fz Sáska Jóska, ez meg a Hatat a Karcsi. — Én meg a Barkód Jancsi vagyok — nyújtott kezet a harmadik. — Gyertek vissza — javasolta Sáska. — Nem lehet fiúk, nekem az éjjel dolgoznom kell... — tiltakozott. Kókai. — No, traktoros se lennék — nevetett Sáska és a halvány villanyféinyben mint megannyi tűzhányó kúpja vörösen villogtak arcán a kinyomkodott pattanások... Nagy volt a kísértés, de az új fiú hatására Peti is kilépett az utcára. Az árok mellett berregett a Zetor és Gabi az ülésen helyet szorított Petinek is. — Mondd csak — kérdezte — miért szólított téged Bumfordinak az a Sáska vagy hogy is hívják? Peti legyintett. Régi história és akadozó szavakkal mesélte, hogy amikor a hatodik általánosba járt, új rajztanámő jött Pestről és egy kutyát kellett rajzolni. Petié sehogyan se akart hasonlítani az élő kutyára és a próbálkozások végén a tanárnő ezt mondta: "Édes fiam, hogyan lehetsz ilyen bumfordi... — Hát így ragadt rám. — Ahogy így elnézlek csuda nagy erőd lehet. Én ugyan nem hagynám, hogy ilyen nyiszlett alakok, mint ez a Sáska ilyeneket mondogassanak rám. Peti békésen mosolygott, mint az az ember, akit nem érdekel a világ szája. így érkeztek haza. Petiéknél a fiúk vendégeket találtak. Gabi egy kicsit meghökkent, amikor a konyhában a gépállomás igazgatóját találta egy idősebb fehér hajú embernek a társaságában. A zömök, kurtanyakú igazgató szúrósan nézett Kókaira: — Te ittál? — kérdezte a fiút. — Csak három pohár sört... — Hányszor mondjam, hogy egyszer kitöröd a nyakad... Ha még egyszer megtudom, leveszlek a gépről — majd Peti apja felé fordulva folytatta a megszakadt beszélgetést... — Pont magának magyarázzam ezt Pista bátyám. Értse meg, vetni kell. Holnap reggel tizenöt traktor jö 1% a gépállomásra szántani. Az állomáson ott van egy vagon pétisó. A magáé is, mándannyiunké... Értse meg, végre el kell kezdenünk a közös munkát... Peti szerette volna a szüleinek elmondani, hogy milyen szándékkal hozta magával új barátját, de az igazgató-elnök miatt nem tudott szóhoz jutni. — Nekünk a földből kell megélni — magyarázta a kurtanyakú ember. — Értem Jóska, értem, de hát a többiek. — Majd azok is jönnek — és az igazgató hangja olyan szilárd volt, mintha már legalább ötven új szövetkezeti paraszt ácsorogna a ház előtt, türelmetlenül követelve a munkát. Pedig dehogy állnak azok itt. Néhány vezetőségi taggal egész délután házról házra járt. de mintha csak összebeszéltek volna ellene, mindegyiknek volt valami sürgős dolga másnapra, vagy éppen akkor betegedett meg. Ide való ebbe a faluba. Innét került el tíz esztendővel ezelőtt. Azt hitte eddig, ismeri őket és azok is szeretik. Szeretik, szeretik, mégsem akarnak vele menni másnap, hogy nekikezdjenek a vetésnek, pedig már vetőmagot is sikerült összeszedni tőlük. Végső kétségbeesésében a traktorosokhoz fordult Holnap reggel tizenöten jönnek a gépállomásról és a faluból sem lesz senki. — No Pista bátyám, számíthatok magára? Peti váratlan szorongással kezdte figyelni apja arcát. Az öreg Bató az asztalterítő rojtjaival játszadozott. Petinek eszébe jutott miről beszélt tegnap este a keresztapja. »Ha nem vetünk közösen, nem lehet közöst csinálni, hiába írtunk nekik alá«... — Nehéz dolog ez fiam — szólalt meg csendesen az öreg Bató... — Mert mit szól az utca, ha én megbontom az egyességet. — És mit szól az utca, ha jövőre semmink se lesz, mert most nem akarunk dolgozni. — Édesapám... Az öreg egy mozdulattal elakasztotta Peti szavát... Figyeljen rám — fordult az igazgató ismét az öreghez. — Holnap reggel én is, a hetven éves beteg apám is kimegyüQk a traktorosokkal vetni, ha a maga jóérzése el tudja viselni ezt, csak maradjon itthon. De ne félejtse el, hogy a vasútnak fekbért kell fizetni, ha nem hozzuk el még az éjjel a péti- sót... Gondoljon erre. Nekünk menni kell, mert ebből nem élünk meg... Gabi az igazgató után szaladt és Peti szinte akaratlanul is követte barátját. — Igazgató elvtárs! Az igazgató megállt a kiskapuban. — Csak azt akarom mondani, hogy én dolgozhatok az éjjel, legfeljebb majd reggel megyek be Dorogra az üzemanyagért. — És ki segít a rakodásnál? Néhány másodpercnyi szünet után megszólalt Peti: — Én elmehetek Gabival. Az igazgató arca fel derült: — Derék fickók vagytok... Peti ugyan Sáska Pannihoz akart elmenni kilenc után, mire a lány is végez a házi munkával, de hát ez mégse járja, hogy odakint maradjon az állomásom a oátftó... — Mondd öcsém — szólt Petihez az igazgató — nincs még egy-két hozzátok hasonló fiú ebben a faluban. Peti lomha agyában lassan mocorgott a gondolkodás kereke: — Talán lenne, de ha nem... Majd szólok még egy- nek-kettőnek. * A Zetor mellékutcákon kanyarogva kocogott végig a falun. Itt is ott is megálltak, de Petinek nem volt szerencséje. A fiúk zöme már a kocsmában volt, másolt a moziban ültek és akit odahaza talált, dühösen förmedt rá: elment az eszed? Egész héten majd megszakadtunk és még szombat éjjel is dolgozzunk? Végül az újsori kútnál álltak meg. Lányok és asszonyok várakoztak a vékonyan csörgedező artézi csapnál. Peti a Hold és a sarki villanylámpa egymást sápasztó fényénél egy vékony, copfos kislányra lett figyelmes. — Állj meg — kiáltott Gabi fülébe és fürgén leugrott a von tatóról. A kislány is megismerte Petit és szégyenlősen húzódott az asszonygyűrű szélére. Peti félszeg mozdulattal fogta meg Sáska Panni kezét: — Te... izé. Ma este nem tudok jönni. Tudod bajban van a falu és az elnök engem kért meg.. Szóval megyünk az állomásra. — Jaj, de jó — örvendezett a lány — és visszajöttök. — Persze, csak felrakjuk a pétisót. A tizenöt éves kislány, aki egy évben legfeljebb kétszer jutott ki a négy kilométerre levő vasútállomáshoz egyre nyugtalanabb lett. Pont most olvas egy könyvet, ami arról szól, hogy egy grófkisasszonyt hogyan szöktetnek meg éjnek idején... És ez a Peti olyan rendes fiú. — Vigyél el engem is — kérlelte halkan a fiút. Számára most csak egy volt a fontos, izgalmas utazás éjjel a vontatóval... — A keresztnél megvárunk. — Jó... Közben a lány vödre meg- tellett és az asszonyok már lármáztak: — Hé Panni, vidd a vödröd, más is oda akar férni... Peti szívét hánykolódó boldogság dagasztotta, és amikor néhány száz méterrel arrébb a keresztnél a faluszélen megálltak, ezt kérdezte Kókai tói: — No mit szólsz hozzá? — Jópofa — jelentette ki szűkszavúan Gabi. (Folytatás a 8. oldalon.) Búcsúzunk tőled, óesztendő, köszöntünk új év! Emlékezünk az elmúltról, a múltában, emlékében is diadalmasról, amely éppen azáltal lett diadalmassá, hogy hű folytatója volt a mege! őzöknek, épp oly csillogó és fényes és szakíthatatlan szem a láncban, mint amely megelőzte. Folytatása az útnak, amelyre ráléptünk, amely mindegyre felfelé vezet, s amelyet nem tudott eltorlaszolni 1956 sem. A torlasz korhatagnak bizonyult, mint útra lökője, a múlt, és elég erősek voltunk mi együtt, a szocializmus tábora, hogy félrelökjük a torlaszt és hihetetlenül rövid idő alatt eltakarítsuk omladékáit is. De nemcsak ahhoz volt erőnk, hanem a továbblépéshez is, minden eddiginél nagyobb lépés megtételére. S ebben a munkában, ebben a szakaszban dicsőséges 366 nap volt, amit 1960-as esztendőnek jelöl a naptár. Gazdasági eredményeink ismertek, hiszen jogos büszkeséggel számolhattunk és számoltunk is be róluk nemegyszer. Iparunk tovább fejlődött, mezőgazdaságunk nagy lendülettel indult meg, hogy rövidesen jelenthessük: befejeztük a mezőgazdaság szocialista átszervezését. A kultúra eredményeinek sorában a múlt évhez fűződik a folyamat, amely megreformálja oktatásügyünket, hogy a jó helyébe még jobbat adjon. Villany világít a mi megyénk minden falujában is, nem maradt mozi nélkül egyetlen község sem. s alig pár akad, amely még híjával van a művelődési otthonnak. De ugyanakkor kultúrpaloták épültek több termelőszövetkezeti községben. Mi szülte az eredményeket? Mi más, mint a helyes politika, a helyes célkitűzések, amelyeket népünk magáénak vall. követ, s megvalósításán fáradozik. S mi fogja megszülni az elkövetkező évek. az 1960-asnál is nagyobb, szebb, eredményeit? Ugyanaz! Köszöntünk új év! Várunk. Köszöntünk hittel, bizakodással. Köszöntünk biztos tudattal. Mert mindennél nagyobb érték, mindennél na- gynbb erő, mindennél hatalmaJanuár 15-én kerül sor megyénkben az új év első nagyszabású és jelentős színházi eseményére. Uj társulattal és új darabbal érkezik turnéra a Déryné sabb szerszám építőmunkánkban a biztos tudattá, a meggyőződéssé magasztosult és nemesedett hit. Van erőnk, lesz erőnk újabb emeletet rakni a szocializmus épületére. S lesz, van hozzá akaratunk. Ünnepelünk új esztendő a2 ünnep napján. És készülünk dolgos hétköznapjaidra. Készülünk tovább menni a megkezdett úton, amelyen ha lesznek göröngyök, majd félrerúgjuk őket, kisimítjuk a gödröket, s szélesítjük az ösvényt az utánunk következő nemzedéknek. Hároméves tervünk befejezése győzelem volt. Az újév napjával új tervidőszak is kezdődik, az ötéves, amelynek végeredménye nemcsak a majdani számadatokban lesz elsősorban kifejezhető,- hanem abban a mondatban, amely többet mond minden puszta számnál: Leraktuk a szocializmus alapjait. Van még törleszteni valónk a múlttal, a felszabadulás előttivel szemben, hiszen az örökség, amelyet ránk hagyott, elég súlyos, de már egyre kevesebb a pótolni való. Volt erőnk a múlt bűneinek jóvátétele mellett — noha nem a mi bűneink voltak, örökségként maradtak ránk —, egy új világ alapköveinek lerakásához. Magasodik már az épület. S néhány sor téglával hozzájárult az óév és hivatott hozzájárulni, ha lehet még többel az új. Számvetést teszünk? Igen azt, mindannyian. Felmérjük, hogyan teljesítettük az ország tervét és felméri ki-ki hogyan teljesítette egyéni célkitűzéseit, És aki jól illesztette bele a nagy tervbe kis egyéni programját, azt nem érhette csalódás, sőt legtöbbünk, mint ahogy túlteljesítettük a nagy egészét, túlteljesítettük saját elképzeléseinket is. Poharak csengenek Szilveszter éjszakáján, magasra csap a jókedv. Boldogságot kívánunk egymásnak az új esztendőben amely ha akarjuk — s u ff van ki ne akarná — valóban boldog lesz. Folytatója az elmúltnak. Emeljük mi is poharainkat! Koccintsunk! Boldog új évet! ______________LetenyeiOvörgy S zínház. A »Tizenöt füzér pénz« című kínai darabot mutatják be a Tolna megyei községekben. Az első előadásra január 15-én, Bonvhádon kerül sor. Íz éi év tisé nagy színházi eseménye megyénkben
