Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-12 / 10. szám

1961. január 12. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 8 AZ ÚT KEZDETÉN — Őcsényi tudósítás UJ A z élet iskolája ^ adott az őcsényi földműve­lőknek. Az acélos búzát termő sárközi fekete földből 4200 hol­dat (ekkora az őcsényi határ) mostantól kollektív munkával művel meg 588 termelőszövetke­zeti család. leckét gezték a téli mélyszántást. A szö­vetkezetnek még ma sincs műkö­dési engedélye, de a vezetőség már traktort rendelt a várdombi gépállomástól, mely szintén szánt. Az új gazdálkodási formát kez­dő parasztoknak ezernyi gond megoldását veti fel az élet. Ilyen A Kossuth nevét viselő közös többek között az, hogy hova he­gazdaság, — amely valamennyi őcsényi földművelőt egyesít, — még nincs egészen háromhetes. De máris sokan példálóznak vele a sárközi falvak más termelőszö­vetkezeti tagjai. »Azt kell tenni nekünk is, amit az őcsényiek tesznek. A közösbe adott jószágok takarmányát és az épületeket maguk teremtik elő, illetve adják össze« — mondotta a minap idő­sebb Meggyesi János, decsi ter­melőszövetkezeti gazda. Jó példaként emlegetik az őcsényi termelőszövetkezet kezde­ményezését Sióagárdon, de Szek­szárdon is. Elutaztam hát ebbe a sárközi községbe, hogy hírül ad­jam, melyek azok a már említett módszerek. Mielőtt részletesen elmonda­nám amit tapasztaltam — a félre­értések elkerülése végett — fon­tosnak tartom megemlíteni, hogy az egy alapelv szerint, s egy céllal alakult termelőszövetkezetek gaz­dái nem séma szerint rakják le közös gazdaságuk alapjait. A nagy táblák és a közös jószágállo­mány kialakításánál, a közös munka beindításánál nagyon he­lyesen figyelmbe veszik a helyi erőviszonyokat, lehetőségeket, a többség akaratát. Ennek ellenére úgy vélem, hogy az őcsényiek módszereit — a decsi Meggyesi János bácsi szavaival élve — ér­demes követni. íme a módszer: iután az őcsényi termelő­1 1 szövetkezet megválasztotta vezetőségét, s Szili Péter szemé­lyében elnököt állított a gazdaság élére, azonnal elkezdődött a kö­zös “munka. Egy héttel ezelőtt még nem döntött a közgyűlés például arról, hogy a fogattal rendelkezőknek hogyan számol­ják el a közösben végzett szán­tást, de a lovasgazdák közül töb­ben már szántottak, s szántanak ma is. Naponta mintegy 25—30 termelőszövetkezeti gazda hasítja a barázdát a szövetkezet határá- ban. Már vagy 200 holdon elvé­Az Úí maqyar lexikon, az flrany- könvvtár és a Kultúra vüána előfizetőinek zöme üzemi dolgozó Az elmúlt esztendőben ugrás­szerűen megnőttek az üzemi kőnyvterjesztés eredményei. A nagyüzemek dolgozói, munkásai mind nagyobb érdeklődéssel for­dulnak a magyar és a világiroda­lom klasszikusai, a mai életet tükröző jeles hazai és külföldi al­kotások felé. Fejlődött, ötletekben gazda­gabb, változatosabb lett az üze­mi könyvterjesztés is. Az elmúlt esztendőben az Uj magyar lexikonból Budapesten ti­zenháromezer, vidéken ötezer pél­dányt rendeltek meg az üze­mekben és a készülő új kiadásra is már sok ezren bejelentették igé nyűket. Az Aranykönyvtár előfi­zetőinek zöme is az üzemekből kerül ki. Az üzemi könyvterjesztés vi­déken is hasonló ütemben fejlő­dik: Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Miskolcon és Győrött különösen jó eredményeket értek el az üzemi könyvterjesztők. Uj üzemellátó bolt létesült Orosz­lányban, Kazincbarcikán, Ka­posvárott és Nagykanizsán, jól sikerült műszaki könyvkiállítást és vásárt rendeztek Győrött, Gyöngyösön, Egerben, Özdon és Tatabányán. Beváltak a több he­lyen megrendezett művészeti könyvkiállítások és vásárok is. A vidéki üzemi könyvterjesztés fej­lődésére jellemző, hogy az Arany könyvtárra tizennégyezer, a Kul­túra világára tízezer előfizető je­lentkezett, lyezik el a közös jószágállományt, hogyan biztosítják a téli takar­mányt. — Tagtársak, ne essünk abba a hibába, amibe a bátaiak estek. Tudjuk, hogy itt is összeadták az állatokat, takarmányt meg senki nem vitt a közösbe. A vezetőség kénytelen volt közel egymillió forint hitelt felvenni takarmány­ra, amit a szövetkezeti parasztok­nak vissza kell fizetni. Ezt a pénzt megspórolhatták volna a bátaiak, ha egy kicsit is előrelá­tók. Mi legyünk előrelátók, gon­doskodjunk magunk, jószágaink takarmányáról — ajánlotta az alakuló gyűlésen Vincze István. J avaslatával mindenki egyet értett, amit bizonyít, hogy a közgyűlés döntése alapján ma már megkezdték Öcsényben az igás állatok átteleltetéséhez szük­séges takarmány összehordását. Ellenszolgáltatás nélkül mindenki ad a szövetkezetnek egy-egy hold közös művelésbe adott földje után 10 kiló szemes- és 20 kiló szálastakarmányt. — Hol helyezik el a szövetkezet lovait, hova hordják össze a ta­karmányt? — kérdeztem Kozik Ferenctől, akit tegnapelőtt vá­lasztottak meg fogatos brigádve­zetőnek. — Ez ma már nem gond. Na­gyon természetes, hogy a tagok háztáji gazdaságában, özv. Varga Istvánná a közös rendelkezésére bocsátott egy istállót, ahova 20 pár lovat tudunk bekötni. Pál József tagtársunknál szintén tíz pár lovat tudunk elhelyezni. Ha­sonlóképpen oldiuk mes a többi igavonó állat téli elszállásolását is. A takarmány egy részét azok­nak a házaknak a padlásán és oaj táiában tároljuk, ahova a lovakat elhelyezzük. De kaptunk egy rak­tárt a terménvforrnImi vállalat­tól is, ezt már kitisztítottuk, a kukorica egy részét itt tároljuk — mondotta. — A haszonállatokat, tehát a szarvasjószágokat, sertéseket és birkákat mikor hordják össze a szövetkezet gazdái? — fordultam kérdéssel Szili Péter elnökhöz. — Mivel több száz birkát és szarvasmarhát ajánlottak fel tag­jaink a szövetkezetnek, ennek előbb helyet kell keríteni. Ez nem megy máról-holnapra. Ezért úgy döntöttünk, hogy a haszonállato­kat mindenki maga telelteti át. Egyelőre számbavesszük a jószá­gokat, az értékét pedig majd ak­kor állapítjuk meg, amikor már be tudjuk kötni valamennyit a közös istállóba. Ezzel mindenki egyetért, — kaptam a választ. A tavaszi munkák ideje még nincs itt, de rohamosan közeleg. Addig pedig ki kell ala­kítani a brigádokat, gondoskodni kell vetőmagról. Ezzel kapcsolat­ban ánnyit, hogy az őcsényi tsz- ben a brigádvezetőket megvá­lasztották, akik megkezdték an­nak összeírását, hogy melyik bri­gádhoz, ki tartozik. Az őcsényi termelőszövetkezetben 1000 hold területe lesz egy növénytermesz­tési brigádnak. A tavaszi vető­magok biztosításáról megtudtuk, hogy jórészt ezt is saját erejük­ből akarják biztosítani a tagok. Arra pedig már határozat van, hogy a férfiaknak 200, a nőknek 100, a kisgyermekes anyáknak pedig 60 munkaegységet kell tel­jesíteni egy esztendőben. Döntöt­tek már abban is, hogy a kapás­területet kimérik a tagoknak és a terven felül termelt termény­mennyiség egv részét prémium­ként megkaplak a tagok. Végezetül megemlíteném még az őcsényi termelőszövetkezeti tagoknak egy nagyon fontos ha­tározatát, melyben kimondták, hogy állami hitelt csak a leg­szükségesebbre vesznek fel, ha csak elkerülhető, nem csinálnak adósságot. Üzemszervezési költ­ségekre a helyi erdőbirtokosság tagjai bocsátották a szövetkezet rendelkezésére ez évi részesedé­süket, ami közel 40 000 forint. Ennek adminisztratív részét már elintézte a vezetőség. Traktorokat a közös alapba adott pénzen szándékoznak venni (minden egy aranykoronát érő föld után 15 fo­rinttal járulnak hozzá a szövetke­zeti tagok a közös alap megte­remtéséhez). A gondolatsort' hadd zárjam a Kossuth Tsz elnöke, Szili Péter szavaival: »Igyekezünk úgy dol­gozni, hogy egyetértésből nagy­üzemi gazdálkodásból már az első évben ötösre vizsgázzunk«. Kívánjuk, így legyen. Doro"i Erzsébet flmatörfényképezés Dombóváron és Szekszárdon A megyei fototanács, amely komoly munkát végez annak ér­dekében, hogy összefogja a me­gye területén működő fotoszak- köröket, fotoklubokat, tájékozta­tójában két helység, Szekszárd és Dombóvár fótoéletéről nyújt is­mertetőt a szakkörök vezetőinek tollából. Ezek alapján számol­hatunk be arról, hogy mindkét helyen fellendülőben van a mű­vészi igényű amatőrfényképezés és mindkét helyen szép tervekkel indulnak az 1961-es évben, Dombóvárott kilenc fotókör mű ködik, hozzávetőlegesen száz tag­gal. A százfőnyi amatőrtábor és a szakkörök egységes irányítá­sát, vezetését a szakkörök vezető ségéből alakult tíztagú fototanács végzi. A fototanács összeállított egy 12 előadásból álló tanfolyam- anyagot, amit eljuttatott a szak­köröknek. Az egyes előadásokat a szakkörvezetők, vagy képzet­tebb szakköri tagok tarlíák meg. Ezenkívül tervbe vették fotoséták és közös gyakorlati foglalkozásod rendezését is. A szakkörök minden hónapban kiválasztják a »Hónap legjobb képé«-t. A három legjobb képet a fototanács jutalmazza. Összejöveteleiket, klubnapjai­kat a járási művelődési házban tartják összevontan valamennyi szakkör tagjai részére. A műve­lődési ház támogatja a kiállítá­sok szervezését is. Szekszárdon eddig négy megyei kiállítást rendezett a városi mű­velődési ház támogatásával mű­ködő fotókör. Hét albumot készí­tettek a fotókör tagjai és 144 képből álló kiállítást rendeztek Szekszárd felszabadulása 15. év­fordulójának tiszteletére. A fotókör munkáját mindin­kább klubszerűvé alakítják át és a régi tagok összefogása mellett legfőbb feladatuknak új, kezdő tagok bevonását és képzését te­kintik. BALESET! — Jesszusom! A Mariii! — és egy velőtrázó sikoltás, a követ­kező pillanatban a munkásnö el­ájul... Mari pedig fogja az ujját, arca viaszsárga. Ujjahegyén vér csö­pög. Ájult társnőjére néz, elkezd vele is forogni a világ, látja, hogy megmozdul a villanylámpa, las­san fordulni kezd, vele fordul a tizenhárom állásos tiló is. Forsg minden, egyre gyorsabban, egyre halványabban, és azután a nagy semmi... Üresség, végtelen űr. A gépektől munkások szalad­nak a két áléit nőhöz... Fut a gyárvezető. Rohan a főkönyvelő az első­segélydobozzal. A pozdorjatoló munkás a tele­fonhoz rohan. Az önkéntes tűzoltó a poroltó­hoz. A törősök abbahagyják a mun­kát. Leállnak a gépek. Nyomasztó a csend. A következő pillanatban mindenki egyszerre beszél, tenetes hangzavar. Mari kinyitja szemét. Felette látja a sárgán pislogó vilJanvénnt. Megismeri az arcokat. A szoknyájához kap. Aki először ájult el, az is éb­redezik, pirosra paskolták arcát. Mari a sztár! Mari a végzet! Oda a dicsőség! Oda a jutalom! Egész évben nem volt baleset. Az év utolsó napján, pedig egy, súlyos! A mentőket visszarendelik. — Oszoljunk emberek, dolgoz­zunk! A gépek motorjai forogni kez­denek. Mari ujját ismét megvizsgálják. Félcentis helyen jött le a »gla- zár«. Semmiség! Bekötik. Már ott áll a gépnél, dolgozik tovább. — A szentségit, de megijed­tem, azt hittem karját vesztette! Mekkora hercehurca! — Hát ez az egy »balesetünk« volt 1960-ban. Remélem, az idén már sem iesz ennél súlyosabb — mondja a történet mesélésének végén Kiss Lajos gyárvezető, a szekszárdi kendergyárban... Ret­-P1­5. A Bogdánnal egyívású öreg kőműves, Molnár Mihály bele­szól: — Nem köll hetvenkedni. Ami igaz, az igaz. Emberséges volt, merem állítani. Két hete sincs, az adóhivatalt renováltuk. — Ki­jött délidőben a Bartalis, mel­lém telepedett. Azt kérdi, mit ebédelek? Mondom, hát uram, egy kis hitvány paprikáskrump­lit főzött a feleségem. Azt mond­ja, ejnye, de gusztusos, ő bizony megkóstolná. Elcsodálkoztam, na mondom magamban, még ez hiányzik, mi ez a pár szem krumpli. Meg aztán nem szorul Bartalis az én ebédemre. De egyre mondja, hogy ő enne be­lőle. Evett is, csakugyan. Kónya nem állhatta meg szó nélkül: — Maga meg elolvadt a büsz­keségtől ... — Lári-fári!.— mordult fel Molnár. Tudom én, mit beszélek. Egy ilyen ember mindennap fá­cánpecsenyét ehetik, ahányszor eszébe jut, mégis megkívánta a paprikáskrumplimat. Mert olyan volt a természete. Nem mind Horváth József: ARANYKALITKA ián nemsokára borúnak. Nem vége lesz a há- len felélénkült Bartalis, mint aki szóltam én erre helyre zökkent zavarából, s így hát mindennek ára van. Matejka ügyet sem vetett a vitatkozókra. Azok még csak nem is sejtették, milyen lázasan dol­gozik a pallér agya várja a munkaidő végét, Igaz, tisztán emlékszik már, hogyan is történt. A Bartalis-ház épült, éppen a tetőt cserepezték. Egyik reggel leballagott a pincé­be, hogy meghúzza a bütykösét, s nem akarta, hogy meglássák. Amint lebotorkált a félig-meddig kész lépcsőn, nagy meglepetésé­., T . . _ . . „ re Bartalist pillantotta meg. Bar­dyen az Istenit a sok nagyfej- teHs nyilván már csak akkor ve_ nek, de ez mégiscsak ilyen volt. hette őt é amikor megáut a Na, aztan meg politizáltunk is. lépcső alján Hirtelen felegyene­— Mi a fene — csúfondáros- sedett és zavar vibrált a hang­semmit De ő erősen rém nézett, folytatta: „Tudja, elhatároztam, aztán így biztatott: ne féljen, azt hogy a házszentelő napján el­mondja, átvészeljük szépen az rejtek itt, a pincében vagy öt­egészet, aztán jó lesz minden, ven palack jó tokajit és legalább Na, Istenkém, lehet, hogy még huszonöt évig nem nyúlok hoz- majd áldozatot is kell hozni, de zá.” Matejka elmosolyodott: „Az kodott Kónya. — Tán megígér­te, hogy behozza magát képvise­lőnek? — Az öreg rá sem hede­rített, folytatta: — Azt mondja, na Molnár, tá­jában: „No, mi az, Matejka?” ö is zavart lett, s azt mondta: Se­gíthetek. Bartalis úr?” Mire Bar talis: „Nem, köszönöm, csak né­jó lesz, Bartalis úr, abból csodá­latos bor lesz akkorára.”. Barta­lis most már fesztelen volt: „Azt nézem, hol is vájhatnánk erre a S mennyire célra egy alkalmas üreget.” Ma­tejka készségesen szemügyre vette a pincét és határozottan a baloldali főfal belső szögletére mutatott: „Itt. Jó itt a talaj.” S a derengő félhomályban ész­revette, hogy Bartalis már ki is jelölte azt a szögletet. Bartalis felfelé tessékelte: „Hát jó, majd még gondolkozom rajta. Men­jünk.” Matejka várta, hogy Bar­talis majd csak szól, s kivájja az üreget, de soha többé nem esett szó a dolgokról. Jószerint Barta­lis el is felejtette. De Matejkának egy darabig meg-megfordult a fejében ez a pincejelenet. Most... — most itt az alka­lom — morfondírozott a pallér. van benne? Bele kellene nézni. Az egyetlen ember, aki rajta kívül tudott az üregről, meghalt. Tegyük fel, hogy csakugyan öt­ven palack tokaji van benne. Az is jó. Micsoda ital lehet már az! És... ha mégsem bort rejt az üreg? Matejkát bódulat kerítette ha­talmába. Sejtés, vagy képzelés csupán? Ha addig él is, kitapo­gatja azt az üreget. Csak alko- nyodna már! A kőművesek fél hét tájban szedelőzködtsk. A pallér egy csonka márványlépcső darabká­ján üldögélt és cigarettázott: Végre egyedül maradt. Zsebé­ben egy kis elemlámpa lapult; Elindult a pince lejárójához. A bomba beszakította a pin­cefödémet és pincébe valósággal belegyömöszölte. Az összegörbült födém darabjai megrepedezve csüngtek a vasbeton huzalokon; A lejárót félig-meddig már fel­szabadították a romtakarítók: Matejkának mégis négykézláb kellett átsajtolnia magát, hogy a pincetérbe jusson. Kőműves­kalapácsát kezében tartva, cen­tiről centire iparkodott előre a baloldali főfal tövéhez. Bal ke­zével sebesen húzkodta félre a födémdarabokat, majd meg lá­bával rúgdosta odébb a törme­lék-halmokat. Végre ott állt a fal előtt. A lejárattal szemközti falból semmit sem látott és csak sejtette, hol rejtőzik az üreg. zelődtem idelent.” Majd hirte- — Van-e ott üreg, s ha igen, mi (Folytatjuk^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents