Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-08 / 7. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 13SL január 3. A kommunista mozgalom egyik legragyogóbb fejezete Halálos áldozatok az algériai népszavazás első napján Párizs (MTI): Algériában már pénteken megkezdődött a nép­szavazás a távoleső falvakban, kisebb helységekben. A szavazás első napjáról kiadott jelentések­ben a hivatalos körök optimiz­musa és „elégedettsége” tükröző­dik. Az ellenőrizhetetlen adatok szerint a választói névjegyzékek­ben szereplők mintegy kéthar­mada járult az urnák elé, de nem mindenütt — ezt elismerik még a francia hivatalos közlések is. Sétif környékén, amely Ferhat Abbasznak, az Algériai Köztár­saság ideiglenes kormánya elnö­kének szülővárosa, — a „rend- fenntartó erők” fegyverüket hasz nálták. A muzulmán lakosság az FLN mellett tüntetett. Ugyan­csak ebben az övezetben Fedzs M. Zalában is tüntettek a muzul­mánok, itt négy halottat követelt a katonaság beavatkozása. Guelmában, az Algériai Köz­társaság félholdas zöld-fehér zászlajával muzulmánok vonul­tak ki az utcákra. Az FLN mel­letti tüntetések megakadályozá­sára a helyi hatóságok délután hat órától kezdve kijárási tilal­mat rendeltek el, A Casablanca! értekezlet határozata az algériai kérdésről Casablanca (MTI): A Casablan­cái értekezlet pénteken este nyilvánosságra hozta az algériai Elfogták a hírhedt fasiszta SO 9. különítményének egykori parancsnokait Berlin (MTI): A nyugat-berlini bűnügyi rendőrség politikai cso­portjához feljelentés érkezett, amely szerint dr. Alfred Filbert nyugat-berlini ügyvéd a máso­dik világháború idején SS-alez- redesként parancsnoka volt a biz tonsági szolgálat (SD) 9. különít­ményének, amely Ukrajnában több ezer zsidó származású fér­fit, nőt és gyermeket agyonlőtt. A rendőrség dr. Filbertet őri­zetbe vette. A nyomozás során a nyugat-berlini rendőrség meg­találta azokat a bizalmas jelen­téseket is, amelyekben a külö­nítmény egykori három parancs­noka esetenként beszámolt a fe­lettes szerveknek a tömegkivég­zésekről. A jelentések szerint ez egykori SS-alezredesnek vezetésé­vel több mint harmincezer em­bert gyilkolt meg ez a különít­mény. Pénteken elfogták Oswald Schafer ötvenkét éves vállalati jogtanácsost és Wilhelm Siebens ötvennégy éves cégvezetőt, a két másik vezetőt is.-------♦------­H ammarskjöld pretoriai „fogadta fása” Pretoria: (MTI) Hammarskjöld ENSZ-főtitkárt pénteken tüntető tömegek fogadták a Délafrikai Unió fővárosának repülőterén. A tüntetők ilyen feliratokkal vo­nultak fel: »Üdvözöljük önt rendőrállamunkban!« »Ne feled­kezzék meg Sharpville-ről«. A főtitkár a Biztonsági Tanács­nak a dél-afrikai fajüldöző poli­tikát megbélyegző határozata ér­telmében látogat el a Délafrikai Unióba. Eredetileg Johannes­burgba kellett volna megérkez­nie, de tüntetésektől tartva, gépe Pretoriában szállt le. A tüntetést ott sem kerülhette el, mert mint­egy 400 színes bőrű pretoriai tün­tetett megérkezése alkalmával. Hammarskjöld nyomban meg­érkezése után tárgyalásokat kez­dett Vervvoerd dél-afrikai mi­niszterelnökkel. Hivatalos jelen­tés szerint a tárgyalások előre­láthatólag a jövő héten érnek véget és addig újabb közleményt nem is adnak ki. SzonbpJon Hammarskjöld Fokvárosba uta­zott kérdésben hozott határozatát. Eszerint az algériai háború foly­tatása arra készteti az értekezlet résztvevőit, hogy vizsgálják fe­lül Franciaországgal kialakult kapcsolataikat. Felkérik mind­azokat az országokat, amelyek támogatják az algériai nép nem­zeti felszabadító harcát, hogy fokozott politikai, diplomáciai és anyagi segítséget nyújtsanak Al­gériának és felszólítják az összes kormányokat az ideiglenes algé­riai kormány elismerésére. Mint nyugati jelentések közük, az ér­tekezlet felhívja az érdekelt or­szágokat, hogy haladéktalanul tiltsák meg területük közvetlen, vagy közvetett felhasználását az algériai nép ellen irányuló had­műveletekre, követeli az algériai francia parancsnokság alatt lévő afrikai csapatok haladéktalan ki­vonását a francia kötelékekből, jóváhagyja afrikai és más önkén­tesek toborzását az algériai nem­zeti felszabadító hadseregbe, éle­sen szembehelyezkedik Algéria szétdarabolásával és elítéli a Franciaországot támogató NATO eljárását. Az értekezlet külön nyilatkoza­tot is kibocsátott az algériai kér­désről. Ebben elítéli az Algériá­ban egyoldalúan szervezett fran­cia népszavazást, amelynek ered­ményeit nem tekinti kötelezőnek 1 az algériai nép számára. — ezekkel a szavakkal jelle­mezte Hruscsov elvtárs a 81 marxista—leninista pártnak az elmúlt év novemberében Moszk­vában tartott értekezletét. Több mint 1300 kommunista volt jelen a január 6-án meg­rendezett moszkvai gyűlésen melyen a Marxista—Leninista Intézet, a Társadalomtudomá­nyi Akadémia és a pártfőiskola pártszervezeteinek küldöttei előtt Hruscsov méltatta a kom­munista és munkáspártok kép­viselőinek moszkvai tanácsko­zását. Hruscsov elvtárs hang­súlyozta, hogy a tanácskozás a testvéri egyetértés szellemében zajlott le, s eredményeként a marxizmus—leninizmus alap­ján még szorosabban összefo­gott minden ország kommu­nistáinak sok milüó főt szám­láló családja. Gyarapodott a kommunisták ereje, a tanács­kozáson elfogadott nyilatkozat és a világ népeihez intézett kiáltvány pedig rendkívüli je­lentőségű dokumentum a bé­kéért, demokráciáért, nemzeti felszabadulásért és a szocializ­musért vívott harcban. A világ népeihez intézett kiáltvány félreérthetetlenül le­szögezi a kommunistáknak azt az álláspontját, hogy minden nemzetközi kérdést meg lehet és meg is kell oldani békés úton. Hruscsov elvtárs most külön kiemelte a békeharc je­lentőségét. amely a kommunis­ták legfontosabb feladata. Történelmi jelentőségű volt a, 81 kommunista és munkáspárt: moszkvai tanácskozása, törté­nelmi jelentőségűek azok az ok­mányok, amelyeket a tanács­kozás hozott. Hruscsov kiemel­te, hogy Marx, Engels és Lenin tanítása tette legyőzhetetlen erejűvé a nemzetközi kommu­nista mozgalmat és biztosítot­ta a mozgalom győzelmeit. — Amikor a jövőre vonatkozólag kidolgozzuk stratégiánkat és taktikánkat — mondotta Hrus­csov elvtárs — megint csak Marxhoz, Engelshez, Lenin­hez fordulunk tanácsért. A marxizmus—‘leninizmushoz va­ló hűségben rejlik további győzelmeink záloga. A Szov­jetunió Kommunista Pártja mindig hű volt és hű maradt a marxizmus—leninizmus tanítá­sához, a proletár nemzetközi­séghez, a népek közötti barát­sághoz, mindig harcolt a vi­lág békéjéért, a kommunizmus győzelméért, ahogy erre a nagy Lenin tanított bennünket — mondotta Hruscsov elvtárs. A moszkvai tanácskozás megerő­sítette a kommunista és mun­káspártokat, hogy helyes úton járnak, amikor küzdve a re- vizioni7mus ellen, harcolva mindenfajta dogmatizmus ellen, következetesen és hűségesen valósítják meg Marx, Engels és Lenin tanításait. Ez a kö­vetkezetesség és hűség biztosí­téka a további nagy győzel­meknek. Párizsban nagy jelentőséget tulajdonítanak a casablancai konferenciának Párizs (MTI): Párizsi politikail ■körökben nagy jelentőséget tulaj-; donítanak a casablancai afrikai ' konferencia Algériával kapcsola­tos határozatának. A casablancai „csúcskonferen­cia” résztvevői kifejezik azt az elszánt akaratukat, hogy min­den eszközzel támogatják az al­gériai népet és az Algériai Köz­társaság kormányát Algéria füg­getlenségéért folytatott harcában. Rendkívüli horderejű a határo­zat azon pontja, amely elítéli a NATO által az algériai háború­ban Franciaországnak nyújtott segítséget. A casablancai konferencia résztvevői követelik, hogy a francia parancsnokság alatt Al­gériában szolgáló afrikai csapa­tokat azonnal vonják vissza. Az afrikai államok vezetői konferen­ciájukon jóváhagyták az algé­riai felszabadító hadsereg szá­mára afrikai és más önkéntesek toborzását. Bizakodás« éberség, nyugalom Havannában Havanna: (MTI) Az ADN je­lenti, a kubai főváros lakosai felkészülnek az esetleges ameri­kai támadás elhárítására, a város és az ország élete mégis a rendes kerékvágásban halad tovább. A mezőgazdaságban és sok ipari üzemben nők vették át a honvé­delem megszervezésében nélkü­lözhetetlenné vált férfiak mun­káját. A nyugalom légkörét sem­mi sem mutatja jobban, mint a pénteken lezajlott békés, meghitt gyermeknap. Az éjfélig nyitva tartó játékboltokban rekordmeny nyiségű vásárló tolongott. A Reuter jelentése szerint Raul Roa kubai külügyminisz­ter pénteken repülőgépen haza­érkezett Havannába a Biztonsági Tanács New York-i üléséről. — Amikor egy újságíró megkérdez­te, van-e valami nyoma a józan észnek az Egyesült Államok po­litikai köreiben a kubai kérdést illetően, Roa így válaszolt: »Az Eisenhower-lcormányzatnál ilyes­minek nyoma sincs. Minden Kennedyn múlik«. Dr. Ernesto Che Guevara, a Nemzeti Bank elnöke — AP-je- lentés szerint — hasonló érte­lemben nyilatkozott a kubai— amerikai gazdasági kapcsolatok jövőjéről. »Kuba kész hárommil­lió tonna cukrot eladni ésszerű piaci áron az Egyesült Államok­nak, s ezen a pénzen amerikai árukat vásárolni, — mondotta te­levíziós beszédében — de mire kész az Egyesült Államok?« — tette fel a kérdést. Ezután elmondotta, hogy a ku- bni korm-íny legfelső vezetői és alacsonyabb rangú beosztottjai ezentúl hetenként egy napot rend szeresen fizikai munkával tölte­nek majd Havanna környéki építkezéseken. »A kormánynak magának is munkásokból kell állnia, hogy állandó és közvetlen kapcsolatban legyen a munkás- osztállyal« — mondotta. Svájc képviseli az amerikai érdekeket Az AP jelentése szerint az Egyesült Államok kormányának felkérésére Svájc havannai nagy- követsége fogja képviselni az amerikai érdekeket Kubában. A kubai kormány közölte, csak abban az esetben járul hozzá a svájci nagykövetség megbízatásá­hoz, ha az amerikai kormány el­fogadja Csehszlovákia washingto­ni nagykövetségét mint a kubai érdekek törvényes képviselőjét. A világ minden részéből tilta­kozások és szolidaritási nyilat­kozatok ezrei hangzanak fel az amerikai—kubai kapcsolatok megszakítása után. Teljes szoli­daritást vállalt a kubai néppel a nemzetközi diákszövetség, az ar­gentínai szakszervezeti szövetség, a brazíliai országos diákszerve­zet, a chilei egyesült munkásszö­vetség és sok-sok más szervezet. Luis Carlos Prestes, a Brazíliai Kommunista Párt főtitkára ti­zenötezer főnyi tömeg előtt el­ítélte az Egyesült Államok leg­újabb provokációját. Felszólítot­ta a brazil népet, segítse a ku­bai forradalmat, s ha kell, ön­kéntes csapatokat is alakítson a kubai nép megsegítésére. ,n moszkvai értekezhet megerősítette a nemzetközi kommunista mozgatom egységéi" A Pravda vezércikke Moszkva (TASZSZ): A Pravda szombati vezércikke a különböző kommunista és munkáspártok központi bizottsági üléseivel és ak tívaértekezletei vei foglalkozik, amelyeken épp e napokban meg­vitatják a moszkvai értekezlet eredményeit és az értekezleten elfogadott okmányokat. A Pravda hangsúlyozza: a leg­főbb következtetés, amelyet min­den ország kommunistái levon­nak, az, hogy az értekezlet meg­erősítette a nemzetközi kommu­nista mozgalom egységét és ösz- szeforrettságát, eszmei fegyvert adott a mozgalomnak nagy har­ci feladatai megoldásához. A Pravda vezércikke rámutat, hogy a tőkés országok kommunis­ta mozgalma erélyesen visszave­ri az imperialista reakció roha­mait, fejlődik és erősödik. A lap megjegyzi, hogy a kom­munista mozgalom a különböző opportunista irányzatok eüeni harcban fejlődik és edződik. Az utóbbi években a kommunista pártok eszmeileg széthúzták a revizionistákat, akik megpróbál­ták letéríteni őket a marxista— leninista útról. A kommunista pártok egyöntetűén elítélik a nemzetközi opportunizmus ju­goszláv válfaját, amely kon­centrált kifejezője a mai revi­zionisták „elméleteinek”. A re­vizionisták ellen vívott harcban nemhogy gyengültek volna a kommunista pártok — amire a burzsoázia ideológusai számítot­tak —, hanem eszmeileg és szer­vezetileg tovább erősödtek. A Parvda vezércikke hangsú­lyozz, hogy a marxista—leninis­ta pártok mellőzhetetlen fel. adata marad a revizionisták le­leplezése. a kommunista és mun­kásmozgalom megóvása a revi­zionisták antileninista eszméitől. Ugyanakkor a legkevésbé sem szabad gyengíteni a dogmatiz­mus és a szektás elzárkózás el­leni harcot, mert különben ezek szintén fő veszéllyé válhatnak egyes pártok fejlődésének egyik, vagy másik szakaszában. Herter a szenátus külügyi bizottságában beszámolt a laoszi és a kubai helyzetről Jelentések a kongói helyzetről Leopoldville: (AFP) Kivu tar­tományban az élet kezd vissza­térni a rendes kerékvágásba. Szabadon bocsátották azokat az európaiakat, akiket előzőleg Mo­butu katonái tartóztattak le. Ér­dekes a Stanleyville-i hatóságok­nak az a felhívása, hogy »a la­kosság ne viseljen rém nyakken­dőt, sem ékszereket Patrice Lu­mumba szabadon bocsátásáig«. Az AFP jelenti, ho'w Mobutu ezredes tíznapi távoliét után visszaérkezett Leopoldvillebe. — Visszatérésének okai között az AFP Mobutu kivui hadművele- , tének kudarcát és Kaszavubu i január 25-re tervezett kerekasztal konferenciáját jelöli meg. Ez utóbbi eseménnyel kapcsolatban utal arra, hogy a katangai ható­ságok távolmaradnak a január 25-i tanácskozástól, úgyszintén a keleti tartóménv és Kivu tarto­mány képviselői. Ily módon Kon­gó hat tartományának csupán fele lesz képviselve a kerekas.z- tal-konferencián. Washington: (MTI) Pénteken zárt ajtók mögött ülést tartott az amerikai szenátus külügyi bi­zottsága, hogy meghallgassa Her­ter külügyminiszter beszámoló­ját a leglényegesebb nemzetközi kérdésekről. Herter elsősorban a kubai és a laoszi helyzettel fog­lalkozott, de kitért többek közt Berlin kérdésére is. . A külügyminiszter több mint kétórás beszámolójáról Fulbright a szenátus külügyi bizottságának elnöke közölt részleteket. Fulbright szerint az Egyesült Államok kormánya most már — , a laoszi Boun Oum bábkormány 1 alkotmányellenes beiktatása után — »kész hozzájárulni a laoszi nemzetközi ellenőrző bizottság munkájának felújításához«. Her­ter állítólag reményét fejezte ki, hogy India, »mint a bizott­ság elnöke, biztosítaná a bizott­ság hasznos munkáját«. Fulbright szenátor elmondotta továbbá, a külügyminiszter be­számolója alapján az a benyo­mása, hogy az amerikai kormány »nem rendelkezik részletes és minden vonatkozásban helytálló titkosszolgálati jelentésekkel az észak-vietnami csapatok laoszi behatolásáról szóló hírek alátá­masztására«. Souvanna Phouma nyilatkozata Pnom Penh: (MTI) Souvanna Phouma. a törvényes laoszi kor­mány miniszterelnöke, pénteken kijelentette, bár a lázadók nyo­mására a laoszi nemzetgyűlés bi­zalmat szavazott a jobboldali Boun Oum-kormánynak, tovább­ra is a laoszi kormány vezető; nek tekinti magát. Közölte, ho egyelőre még Kambodzsáb szándékozik maradni. Anglia mindenképpen szeret összehivatni a. laoszi nemzetke felügyelő és ellenőrző bizottsági

Next

/
Thumbnails
Contents