Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-04 / 286. szám

I960, december 4. TOLNA MEGYEI NEPŰ.TSÍO A kritika és az intrika közötti különbségről A kritika és az intrika két egymással ellentétes foga­lom, mégis előfordul, hogy né­mely helyen összetévesztik az egyiket a másikkal. Az intrikus sok esetben az igazság bajnoká­nak álarcát ölti magára és meg­téveszti az embereket. Ugyanak­kor a közösség érdekeiért síkra szálló emberre, aki a kritika fegyverét használja, egyesek az intrikus jelzőt szeretnék rára­gasztani, hogy elvegyék kedvét a kritizálástól. Hogyan ismerhetjük fel legkönnyebben az intrikust? Hogyan védjük meg az őszinte bírálót? Milyen módszer segítsé­gével vonhatunk éles választó vonalat a kétfajta fogalom közé? Ezekre a kérdésekre kerestem gyakorlati példákat a tamási, a bonyhádi . és a dombóvári járás pártszervezeteiben és termelőszö­vet;. zeteiben. Érdekes és tanulságos K. F. esete. K. F. régi párttag. A há­rom hónappal ezelőtt megtartott alapszervezeti taggyűlésen fel­szólalásában lopásra hívta fel a figyelmet. A termelőszövetkezet elnökhelyettesét pedig korrup­cióval vádolta. Számokat és té­nyeket sorakoztatott fel hozzászó­lása során. A párttaggyűlésen részt vevő termelőszövetkezeti elnök és a párttitkár ígéretet tett, az ügy kivizsgálására. A vizs­gálat »baráti alapon« történt és felületes volt. Az ügyet »elsimí­tották«. A termelőszövetkezet el­nöke, amikor behivatták a járási pártbizottságra a bizottság mun­katársai előtt K. F.-et vesze­delmes intrikusként emlegette. K. F. fizikai munkát végez a ter­melőszövetkezetben. Neki nem tudott komolyabban ártani az ellene meginduló »bosszúhadjá­rat«. A fiát azonban, aki a ter­melőszövetkezet brigádvezetője volt, apró-cseprő hibáinak felna­gyítása- folytán leváltották tiszt­ségéről. K. F. mivel látta, hogy a lopás és a korrupció még nem szűnt meg és az őszinte bírálatra megtorlással válaszolnak, jelen­tést tett a népi ellenőrzésnek. — Alapos vizsgálat következett'. — Kiderült, hogy K. F.-nek igaza van. A szövetkezet elnökhelyet­tesét és néhány bűntársát bíró­ság elé állították, az elnök és a párttitkár pedig a felületes vizs­gálat miatt fegyelmit kapott. K. F. fia visszakapta brigádvezetői beosztását. E nnek ellentéte a következő két eset. , A tamási járás egyik községé­ben az elmúlt hetekben megüre­sedett a tanácselnöki állás. A tisztség betöltése viszonylag rö­vid idő alatt megtörtént. A vá­lasztás a község nagy népszerűr ségnek örvendő kommunistájára esett. N. E. amikor ezt megtud­ta, bement a járási pártbizottság­ra és elképesztő vádakat szórt az új elnökre. Ugyanakkor N. E. az elnökké választás előtt mindig a legjobbakat mondta róla! A já­rási pártbizottság megállapította,' hogy N. E. rágalmaz, s figyelmez­tette, hogy intrikának nincs he­lye a párton belül. A járási párt- bizottság vizsgálata többek kö­zött azt is megállapította, hogy N. E. azért indított rágalomhad­járatot az új elnök ellen, mert az elnöki tisztséget ő szerette vol­na betölteni. A bonyhádi járásban történt: egy községen belül négy vezető beosztású ember között megrom­lott a viszony. Az ellentétek el­A pártoktatás tapasztalatai a dombóvári Járásban A párt propaganda munkájában I ták felkészítése az egyes témák igen nagy jelentőséggel bír a párt- I anyagából rendszeresen megtörté- oktatás a különböző tanfolyamo- nik, hogy ezzel is biztosítsák az kon folyó oktatás, a nevelés. A pártbizottságok, pártszervezetek nagy gonddal készültek fel az idei oktatási évre, amelynek eredmé­nyeképpen a párttagság nagy ré­szének is több ezer pártonkí- vüli aktivistának adódik lehetősé­ge arra, hogy tovább fejlessze marxista—leninista tudását, poli­tikai műveltségét. A dombóvári járásban az idei oktatás keretében 66 tanfolyamot szerveztek. A járás 16 tsz-ében időszerű kérdések tanfolyama biz­tosítja a tsz-tagság politikai fej­lődését. A kocsolai Vörös Csillag Tsz-ben és a gyulaji Uj Barázda Tsz-ben, ahol már az elmúlt évek­ben rendszeres oktatás folyt, a marxizmus—leninizmus tanfolya­mának anyagát tanulmányozza a tsz-tagság. A járás területén egyébként 11 helyen szervezték meg a marxizmus—leninizmus tanfolyamát. Dalmandon az idő­szerű kérdések mellett a maga­sabb fokú politikai gazdaságtan tanfolyamát is megszervezték. A fenti oktatásokon kívül hat párt- szervezetben — döntően az üze­mekben — a magyar munkásmoz­galom történetét tanulmányozzák. A dombóvári járásban a párttag­ság több mint 60 százaléka vesz részt szervezett oktatásban. A ve­zetőségi tagok részéről is igen nagy az érdeklődés a tanulás Iránt. Száznegyvenöt pártvezető­ségi tag tanul a különböző tanfo­lyamokon. Az idei évben a dom­bóvári téglagyárak dolgozói is be­kapcsolódtak a pártoktatásba Az időszerű kérdések tanfolyamával kezdtek, miután eddig a »téglá­soknál« szervezett oktatás nemi volt. A pártonkívüli aktivisták közül közel négyszázan vesznek részt pártoktatásban a dombóvá­ri járásban. A propagandisták kiválogatásé ra és kijelölésére nagy gondot for­dított a járási pártbizottság. Olyan elvtársakat bíztak meg a szeminá­riumok vezetésével, akik mozgal­mi gyakorlattal és megfelelő poli tikai műveltséggel rendelkeznek Ismerik és értik a párthatározato­kat és minden kérdésben egyet­értenek azokkal. A propagandis­oktatás megfelelő színvonalát. A dombóvári járásban színvo­nalas a pártoktatás. A részvevők számára elősegíti a párt politiká­jának megismerését, megértését és végrehajtását. P.-né mérgesedtek. A politikai munka ennek következtében gyengült, a pártszervezet erejét lekötötte az intrikák kivizsgálása. A négy ve­zetőt a pártbizottság megkérte, hogy írásban mondja el vélemé­nyét mindegyik a másikról. Ami­kor az írásokat, amelyek hem­zsegtek- a rágalomtól, megkapta a pártbizottság, összehívta a négy embert, s felkérte őket, hogy szemtől-szembe mondják el egymásnak véleményüket. — Az egybehívottak nem merték egy­másnak szemébe mondani, amit papírra vetettek, s akkor felol­vasták nekik a leveleket, amiket egymásról írtak. Ennek a mód­szernek segítségével végül is si­került tiszta vizet önteni a po­hárba. Az intrika mindegyik részről lelepleződött. n munkában és egyes embe­rek tevékenységében elő­forduló hibák kritizálóinak a párt és a szövetkezeti demokrá­cia biztosítja a párttaggyűlés és a szövetkezeti közgyűlés nagy je­lentőséggel bíró fórumát. Az őszinte bírálat segít a hiányossá­gok okozta bajok gyógyításában. Az intrika viszont nehezen gyó­gyítható sebeket üt az egyes em­berek lelkében és a közösségek életén. Az intrika eltereli a való­ságos helyzetről a figyelmet, a bírálat viszont a konkrét helyzet őszinte elemzésén és feltárásán alapul. A szocialista emberhez il­lően bíráló e«»én mindig a kö­zösség érdekében lép fel, egyes személyek ellen, az intrikus vi­szont saját egyéni érdekében lép fel és az egyéni érvényesü­lésének ügyét a közösség érdekéi fölé helyezi. Az intrikus legtöbb esetben fél a nagy »nyilvánosság­tól«, az őszintén kritizálónak pe­dig a nagy nyilvánosság, a közös­ség kollektív bölcsessége ad erőt. Az intrika, ha teret engedünk ne­ki, óriási károkat okoz, embere­ket tesz erkölcsileg tönkre és a közösségek munkáját akadályoz­za, zülleszti. A bátor és őszinte kritikai szellem meghonosítása viszont segít a fejlődés útjában álló gátak eltávolításában, elő­segíti az emberek rossz tulajdon­ságainak lefaragását, áz új szo­cialista típusú ember kiformálá­sát. H. T. Erről is besxélni kell: A mozgalmi dalokról Az elmúlt hetekben számos if- ez év nyarán egy forró júliusi júsági összejövetelen vettem éjszakán a Vörös-téren éjfél után részt. Az értekezletek szünetei- három órakor egy érdekes társa- ben néha felcsendült egy-egy ságra bukkantam. Négy moszk- mozgalmi dal, de kevesen éne- vai komszomolista, két francia kelték. Érdeklődésem során kidé- kislány és egy afrikai néger fiú rült, hogy a többnyire ifjúsági ve- a „Párizsi kommunárdok dalát” zetőkből álló résztvevők közül énekelte a Kreml ősi bástyáinak többen nem ismerik a legismer- tövében. A néger fiúnál gitár tebb mazgalmi dalokat sem. Az utóbbi időben kevés gon- szunk végigment dot fordítottunk a mozgalmi da- felé vezető úton lókra! Pedig szükség van rájuk, mert nevelnek, lelkesítenek, gaz­dagítják a serdülő ifjú érzelem­világát. A párt, a haza és az in­ternacionalizmus szeretete sugár­zik mozgalmi dalainkból. 1947-ben nálunk a népi kollé­giumban az volt a szokás, hogy- galom dalai két idegen, egymás- ha valamelyik kollégista nyáron sál beszélni sem tudó fiatal ifjúsági iskolán, vagy táborban között is megteremthetik ä közös volt. Bécsben, amikor autóbu- a Hüttendorf rázendítettünk a „Bécsi munkásindulóra”, s or­vostanhallgató kísérőnk Klaus, aki a Szocialista Ifjúsági Szövet­ség tagja, velünk együtt énekelt a meghatódottságtól elpárásodott szemekkel. íme a példák is bizonyítják, hogy a nemzetközi munkásrhoz­volt, akkor az iskolai év beindí­tása után esténként megtanítot­ta a többi kollégistát a mozgal­mi dalokra, amit a nyár folya­mán tanult. Félévenként átlago­san 40—50 mozgalmi dalt tanult egy-egy kollégista > a népdalok mellett, amelyek száma a moz­galmi dalokon is túlment. Nem múlt el úgy este, hogy lefekvés előtt legalább fél órát ne gyako­roltuk volna dalainkat. A legszebb mozgalmi dalok be­járták a világot. Amikor Prágá­ban jártam, találkoztam prágai egyetemistákkal, akik a „Vörös kell munkánkori, Csepelt” énekelték. Moszkvában nyelvet, közös lelkesedést vált­hatnak ki, elérhetik, hogy érzel« mi síkon találkozhassanak. A KISZ-nek fontos feladata a mozgalmi dalok felkarolása. Üzemeinkben, iskoláinkban és tér melőszövetkezeteinkben kevés az énekcsoport a kultúrgárdán belül. Ifjúsági gyűléseinket, klubestéinken, összejövetelein­ken ritkán áll fel mozgalmi da­lokat tudó fiatal, hogy a többie­ket megtanítsa a dalokra. A jö­vőben ezen a téren is javítani-H­Előadássorozatok Iregszemcsén Iregszemcsén a községi tanács és a Hazafias Népfront helyi szer­vezetének vezetői kidolgozták a téli oktatás programját. A foglal­kozások legtöbbjét az új műve­lődési házban tartják. A népfront- bizottság és a tanács tagjai részé­re pénteken, december 2-án tar­tották meg az első előadást a ré­szükre szervezett előadás-sorozat keretében. A hat előadásból álló sorozatban a hallgatók előadást hallanak a községfejlesztésről, az ötéves tervről, s ugyancsak ennek keretében hangzik el előadás »Mi­lyen a jó szövetkezeti község?«, »Gazdasági együttműködés a szo­cialista országok között« címmel. Az első előadást pénteken a köz­ségfejlesztésről, annak jelentősé­géről, felhasználásukról Fata László, a községi tanács elnöke tartotta. Egy másik előadás-sorozat fel­adata inkább ismeretterjesztés jellegű. Ennek keretében tizenkét előadásra kerül sor, többek kö­zött a következő címmel: »Petőfi Sándor«, »Ember a világűrben«, »A gyarmati rendszer bomlása«, »Amit az atomról tudni kell«. Az előadásokat jó felkészültségű helybeli szakemberek tartják, pe­dagógusok, orvosok, kutatóintéze­ti dolgozók. 28. A teljes égboltot betöltötte a Mars korongja. A Kozmoszplán még mindig több mint 400 ezer kilométer távolságra volt a Mars­tól, tehát nem sokkal messzebb, mint a Föld-Hold távolság. Re- mizov, az űrhajó hajtóműveinek vezérlőasztalánál ült, és az uráli állomás elektronikus agyai által meghatározott időpontban meg­indított négy segédrakétát. A manőver — amely sokkal egy­szerűbb és veszélytelenebb volt, mint az, amikor a halálrakétát SASS ERVIN T Lálkahjq^é küldött a szobába. Az alacsony, kerek asztal körül, ugyanott, ahol ahol alig néhány napja még Hastings tábornokkal kovácsol­ták a Kozmoszplán megsemmisí­tésének tervét, ott ült Home, Brown, Cording és a kormány megbízottja, Thomas Dixon is. A „Centaurus—6” tervéről volt szó. Ez a terv az Amerikai Űrha­józási Centrum legtitokzatosabb elgondolásainak egyikét tartal- bornokot, ő most ugyanis állást ezüstfehér fényt áraszt, húszon- mazta, célja a Mars meghódítá­T □ keres.. ötször fényesebb, mint a Vénusz sa, ásványi és más fellelhető kin­A tudóscsoport az Uraiban, és a Föld egén... Sima, gömbalakú cseinek felderítése és rendszeres sikerült kikerülniük — kitűnően az űrhajósok a Kozmoszplánon testén szikrázva tündökölnek a exportálása a Földre, természete­: 14 án Ar* A — V- O 4 A — 'MT r,*,« te __L. ^ i. / __1. te _ _'_____..te ___- __________..._____1 _ TT____*____ __ te ' ________■__ _____ A___ • 1 M A i i s ikerült és az űrhajó a Mars percekig hahotáztak a remek vá- felszínétől már csak 50 000 ki- laszon. Batalov lassan mégelégel- lométerre, új, egészen szűk ellip- tea dolgot és komolyra fórdítot- szis-pályát vett fel és a Mars ta a szót. harmadik, mesterséges holdjává — Zsukov elvtárs! Kezdje vált, meg a tájékoztatót. Az újságírók méter színes A Kozmoszplánon és az uráli tu- odaát a nagyteremben már ki- készített, dományos állomáson Zsukov és hegyezték ceruzáikat... napsugarak. Uraim, nehéz min- sen Amerikába. A tervet egy esz- dent elmondani, mindezt látni tendővel ezelőtt dolgozták ki, hó­kéi! ... De ne búsuljanak, önök napról-hónapra megjelölve a vég is - megláthatják hamarosan! rehajtásra váró feladatokat. A Donszkov elvtárs már több ezer terv titkos dokumentációját » mozgófényképet Centrum mindenkori parancsno­ka őrizte fotocellával biztosított Az 55 millió kilométer távol- különleges páncélszekrényben. Batalov egy percre sem mozdul- A Mars azonban úgy látszik, Ságból rögtönzött sajtóértekezlet És most, alig egy órával ez­tak el a televízió képernyője nem egykönnyen akarta megad- ezzel véget ért. Batalov újabb előtt, amikor a Kozmoszplán sér» elől. Amikor az űrhajó elfoglal- ni magát. Sűrű, vöröses-sárga helyzetjelentést kért, majd né- tétlenül és győzelmesen megér­ts új pályáját, Zsukov azonnal színezetű ködtakaróba rejtette hány perc múlva közölte a fé- kezett a Marsra, alig másfél ki­jelentette. arcát, amelyen át — ötvenezer kezőrakéták bekapcsolásának pon lométerre a kutatórakéta táv­— A manőver sikerült. Magas- kilométer messzeségből — sem- tos időpontját. Ságunk a Mars felszínétőf ötven- mit sem észlelhettek az űrhajó ezer kilométer. Sebesség közvet- utasai. fényképezőgépével felfedezett Az űrhajó leereszkedése az 50 metropolis romjaitól, a „Cen- ezer kilométeres magasságból a taurus—6” terv úgy omlott ősszé,­lenül a szökési sebesség alatt.., — Sajnos, kedves barátaim — Mars felszínére 30 perc 15 má- mint a kártyavár, amelyet játé­Egy fordulat után megkezdhetjük tekintett ki a megfigyelőablakon sodpercet vesz igénybe. A Koz- kos kisgyerekek készítenek. Hiá­az ereszkedést. Zsukov — el kell szomórítanom moszplán utasait eddig soha nem ba határoztak meg mindent a Rendben van Zsukov — vá- önöket. A Mars titkaiba burko- laszolta Batalov. — Mit látnak? lózik, a bolygó felszínéből sem­ismert érzés kerítette hatalmá- legkínosabb pontossággal, a Cent- ba, a titokzatos bolygó azonban rum Mars-expedíciója leghama­Kérem adjon rövid tájékoztatót, mit sem látok, csupán a felszín egykedvűen bámult a messzi rabb két év múlva indulhatott A sajtótudósítók megölnek, ha felett gomolygó vöröses-sárga Térből érkezőkre, csak vöröses- útjára. nem szolgálok nekik újabb szén zációkkal. fénnyel a napsugarakat. Kétség Zsukov elnevette magát. télén: vihar dúl odalenn... Most — Látja, Batalov elvtárs, hát a Mars déli féltekéje felett re- érdemes volt ezt az egész utat pülünk, pályánk iránya közel limohit-köd veri vissza különös sárga ködtakarói gomolyogtak haragosan odalenn ... — Uraim VIII. — emelkedett A nyárutó bágyadt sugarai ideges, összetört, de mégis a nyu­galom mázát erőltető arcokon te­lepedtek meg. McClay tábornok fel előtt ott feküdt a „Centaurus—6” nyélbeütni? Nem szeretnénk elve húzódik az északi és a déli sark valósággal monumentális íróasz- dossziéja. Felemelte, hintáztatta szíteni önt... vonalához .; Batalov elértette a tréfát. A megfigyelőablak — Ugyan Zsukov! Nem kár ér- tűnt a Phobos. tala mögül McClay tábornok — a kezében, mintha a súlyát igye- előtt fel- remélem körültekintően felkészül kezett volna megbecsülni, aztán ' tek szigorúan bizalmas jellegű visszadobta a behemót íróasztal­tem. Legfeljebb meghívják a — A Mars hatalmas műhold- megbeszélésünkre. ra. köapoot elnökének Hasting tá- ja st&ant el alattuk. Gyönyörű A nyárutó bágyadt sugarakat (Folytatjuk^

Next

/
Thumbnails
Contents